,,szeresd ellenségedet''

Szerintetek ez mit jelent? De ne csak nézzetek,lássatok is:)

Nem ,nem azt jelenti,hogy mindenkit szeretni kell,még az ellenséget is.Az túl könnyű lenne:D
Mivel ezt Jézus mondta,az Ő szándékát kéne megértenünk,és nem azt amit mi felületesen belegondolunk a dolgokba.
A mondás így teljes,és így van igazán értelme,tanító jellege,ha észrevennénk végre:)

,,szeresd ellenségedet...és gyűlöld apádat,anyádat"

hogy a fenébe jön ez össze?...szeressem,gyűlöljem? mi van?
Hát az van,hogy itt pont az érzelmek felszámolásáról,az érzelemmentességről van szó,
Tehát tehát ne tápláljak az ellenségem iránt sem haragot,és ne ragaszkodjak érzelemmel,még a szüleimhez sem
Érdekes hasonlóság van ebben a Jézusi tanításban a buddhizmushoz,ahol vannak olyan lelki gyakorlatok,hogy bizonyos érzelmeket az ellentétes érzelem felkeltésével tudunk,, felszámolni''
Pontosan erről szól Jézus tanítása is,csak egy kicsit a felszín, a szavak,mondatok mögé,mélyebbre kéne nézni,mert erre való az értelem,ha már Isten megáldott minket ezzel.

Lehet nyugodtan vitatkozni,cáfolni....

Szerintem azért érezhető a különbség harcos és harcos között:

A "jó" mentalitás mindig az igazságért és szabadságért harcol, nála a háború pusztán a kényszerűségből fakad. A "jó" nem felejti el, hogy miért harcol és mi a valódi célja. Benne valóban a szeretet és az igazság ad motivációs erőt. Nála a változtatás képessége dominál. Ha valamit helytelenít, akkor kísérletet tesz a helyreállítására. A "jó" általában nem harcias, hanem békésen éldegélő. Ha mégis energikus, akkor nála ez a "kalandozó" jellemben nyilvánul meg. A "jó" sokkal inkább használja a világot, minthogy kisajátítaná magának. A "jó" gondolkodása kiindul magából, körbeöleli a közösséget és így tér vissza önmagához.

A "rossz" mentalitás viszont a háborút ideális és egyszerű eszköznek tartja, és leginkább a megfélemlítés hajtja előre, no a meg a fejében megjelenő ideológiák és szabályrendszerek. Sokszor a "rossz" magából indul ki, tervében a közösség pusztán mint eszköz jelenik meg, nem mint érző lények. Általában a "rossz" el akarja pusztítani, ki akarja törölni a világból azt ami neki nem tetszik és zavarja őt. Gyakorlatilag tagadja az adott dolog létjogosultságát, és sokszor a probléma forrást is a szokásosnál nagyobbra nagyítja. Az ilyen ember a túlzott elvárásai és érdekei között él, a valóságát is ezzel szűri meg. Sokszor olyan magabiztosan hisz ezekben, hogy hajlamos minden eszközt megragadni, hogy elérje. Nála a cél szentesíti az eszközt. A "rossz" gondolkodása kiindul magából és azonnal önmagához tér vissza.

Betaláltál nálam, kedves Erika. :)

Abszolút porondon a sztori. (És mint ilyen, ugye innen nézve - máshogy felőlem - nehezen látható. :)

Miközben a szellemi törvény okés, és amikor megéljük, hú de nagyon klassz...

végre túlléptünk a drámánkon, és látjuk a másikat.... és úgy tudunk válaszolni, vagy tenni, hogy benne is megakad a lég egy pillanatra mert megérzi azt a bizonyos dolgot, amit, engedd meg, h itt most tudatosságnak hívjak. (És ez alatt nem a figyelmes viszonyulást, vagy az ego tudatos használatát értem, és még véletlenül sem érzelmeket, ezért is nem a szeretet szót használom, nehogy összekeverje valaki - hanem a szemlélést, a reakció-mentes, "isteni" viszonyulást, ami maga a látás.)

Ebben az állapotban az ember látja magát, a másikat és mindkettő minkét oldalát. Elválik az ego a lélektől, látjuk a valóságot és a illúziókat egyszerre. Meglátjuk, hogy mi nem vagyunk a haragunk és a másik sem az, és hogy ami összetart bennünket, az valami egészen más. Eltűnik a töltés, és olyan fajta figyelemmel vagyunk képesek a másik felé fordulni, ami feloldja az ő töltését is.

Igen ám, de van amikor nem, vagy ez sem elég. Jézust is megfeszítették, ugyebár (vagy mi - és nem érdekes hogyan magyarázzuk, megfeszítették, oszt kész), ez már önmagában is elég bizonyíték arra, hogy nem mindenféle erőszakot (erőt) lehet pusztán szeretettel feloldani.

Én is tapasztalom, hogy vannak helyzetek, amikor már látok, és mégsem elég. Olyan egyszerűen a helyzet, hogy tetteket kíván. Ha meg kell óvni a testi épséged, nem állhatsz a támadód előtt elég tudatosan ahhoz, hogy ne fájjon vagy betegítsen meg, amikor neked esik. Ehhez már mágia kell. Vagy cselekedet. (Végül is ebben az esetben a mágia is az - bocs.)

érdekes kérdés ez, és nem hiszem, hogy egyszerű. Én is hiszek a szeretet erejében, mégis, új változatokra tanít most az élet, új bölcsességekre, úgy érzem.

Két iskolát is ismerek, amelyik nem egészen így értelmezi a szeretetet, ahogy te is írtál róla. Hogy a szeretet egyenlő lenne a ne harcolj-jal.

Az egyik keleti tan, amelyik nem azt mondja ki, mit tegyél, vagy mit ne tegyél, hanem azt, hogy amit teszel, tedd tisztán: tiszta szándék, tiszta beszéd, tiszta gondolta, tiszta érzelem, tiszta tett.

Ebben benne van, amit egy előző írásomban is megint hangsúlyozok, hogy nem maga a tett, a látható a lényeg, hanem ami mögötte van. Hogy egy pofon is zuhanhat le tiszta szeretetből. És ölni lehet tiszta szeretetből. (Persze ez már nehezebb téma, de gondoljunk egy lába-tört lóra a sivatag közepén. pl. )

Egy másik iskola, a pszichodráma mesterétől is azt tanultam: egy helyzetben alapvetően három lehetőséged van viszonyulni: elfogadsz, elengedsz, vagy harcolsz. Több nincs, egyszerűen nem létezik.

Amikor megtámadnak, kihasználnak fizikailag, anyagilag, nem jó az elfogadás, mert azzal megvereted, megerőszakoltatod magad még többet még jobban, még több javadat veszik el és ha belehalsz, az sem feltétlenül hatja meg az "ellenségeid". Ha elengedsz, az olyakor működhet, pl. ha ez egy rossz párkapcsolat esetében, ha be tudod nyelni a veszteséget (lelki, anyagi), akkor szabad lehetsz és levonva a tanulságokat még fejlődhetsz is. Ha egy óriás támad meg, szintén működik, ha okos vagy futsz, és nem kötekedsz a nálad negyobb erővel. ("He who figts and runs away, runs to live another day.")

De ha már pl. a volt férjed kapzsiságból kifosztana téged és a gyermekeid, a váláskor, vagy mondjuk éppen így akar ellehetetleníteni és kontrollt szerezni, nem érdekelve hogy a gyeremekei elveszíthetik az anyjuk, vagy hogy veled mi történik, nos ebben a heyzetben nem működik az elengedés és az elfogadás sem. Egy marad. A harc.

Én most arra hajlok, hogy a szeretet lehet bármi. Lehet akár harc is. Ebben az esetben egy volt feleség nem szereti önmagát, sem a gyermekeit, ha hagyja jogtalanul kifosztani magát, és elveszíteni a gyeremekeit. Sőt, a volt férjjel sem tesz jót, mert ugyanolyan kapzsi és önző marad, mint volt. Ám ha felhúzza a kesztyűt, de tiszta szándékkal, a saját és gyermekei érdekében, nem túllőve a célon, és nem kapzsiságból, vagy bosszúvágyból (töltésmentesen), szellemi erejével, olyan módon rendezheti a dolgokat, ami mindnekinek a fejlődésére szolgál. Ő megtanul kiállni magáért, a gyermekei jobb helyzetbe kerülnek, és a férjnek is kijut egy kicsit a tanulásból. A lényeg, hogy ne indulatból tegye.

Ha belegondolok, láttam egypár igaz történetből készült filmet, ami hasonló szitukról szól. És ami felemelő volt mindig benne, az a szellemi erő, amely lehetetlennek tűnő helyzetekben is felül tudott emelkedni emberen, hatalmon, pénzen, tisztségeken, és segíteni azt, aki belső igazsága erejéből küzdött.

Az isteni szemünk, aki lát, szemlél, a harmadik szem, ha úgy tetszik, nem cselekszik valóban.

De nem lehet, hogy nem az a dolgunk, hogy "istenek" legyünk, hanem hogy az isteni igazságunk belső erejével, tiszta tudattal, és látással járjunk el tetteinkben a nevében??

Szerintem ezért van a "ne ítélj" törvénye. Mert pontosan a leírtak miatt nem lehet kívülről megítélni, pusztán a tettből, a felszínből, hogy szeretet van-e mögötte, vagy nem. (indulat -ego)

Szerintem a szeretet, a feltétel nélküli szeretet egy belső részünk, az, amelyik az élet, amelyik kapcsolatban van mindennel és mindenkivel. De ebben a földi játszmában a többi részünknek is meg kell tanulnunk bánni, és élni, melyikeknek más törvényi vannak, mint ennek.

Jézus ennek a legtisztább részünknek volt az emberi alakban megjelent példázata. nem vagyunk Jézusok. Csak létezik az a részünk, és az ő tanítása arra emlékeztet, hogy sose felejtsük el a sorrendet!

Ami alul van, az jobb, ha alul marad, de teszi a dolgát a felső világok irányításával.

Tehát az ellenségünk szeretete annyit tesz: lásd őt is, legyen kegyelem a szívedben, ne ítéld meg. Megvan az oka, hogy éppen ilyen, így viselkedik, ne kutasd az okát, csak tudd, ez nem ő. csak ő még nem tudja.

De nem hiszem, hogy ugyanez a törvény/igazság arra tanítana, tegyük ki magunkat újra és újra az atrocitásoknak, és próbáljuk ki, tudunk e annyira szeretni, hogy túléljük....

Inkább talán arra, hogy a bölcsesség vezessen tetteinkben és ne az egónk.
Arra, hogy ez által a látás által cselekedjünk, tiszta szívvel, bármit is kér tőlünk a sorsunk. Ez szerintem a legnehezebb.

A "megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" inkább talán arról szól nekem, hogy ne vedd fel a sértegetéseket. Egy másik keleti mester azt tanította: a lelki dolgok nem számítanak, ha szóval, gondolatokkal, vagy érzelmekkel bántanak vagy bántod magad, az semmi. Arra egyszerűen meg kell tanulni nem reagálni. (Az ego/elme megzabolázása). De a testi épséged, mindig kötelező megvédened!
Szerintem Jézus mondata is erről szól, és nem felszólítása arra, hogy bátran feszíttesd meg magad te is...

Most így állok.

Be kell valljam, olyan élethelyzetben vagyok, ahol egy súlyos döntést kell most meghoznom a fent említett témában. (Ki is az ellenségem, és mit kellene kezdenem vele?) Azt hiszem, sokat segített, hogy leírtam, kicsit összeraktam a képet.

Köszönöm.

Egyébként ez a meglátás új fénybe helyezi a világbéke kérdését: ezek szerint nem akkor lesz világbéke, ha mindenki szelíddé, alázatossá és istenivé válik, hanem akkor kezd majd mindenki szelíddé, alázatossá és istenivé válni, amikor végre tudatossá lesz, vagyis bevállalja a sorsát, feladatait és megtanul tiszta szándékkal és felismeréssel cselekedni. Bárki bármit is gondol róla. Elengedi végre a világot, a világbékével együtt. Még az is lehet, hogy nem is olyan fontos a világbéke, mint ahogy azt mi szeretnénk.... :)

Namaszte