Szabad szülés | Önmegvalósítás.hu

Szabad szülés

szules.jpg

Volt ma egy heves vitánk a férjemmel az otthonszüléssel kapcsolatban. A vitát nem is igazán az ellentétes vélemények okozták, hanem azért volt mérges, mert úgy gondolta, elvakult vagyok, és úgy alkotok véleményt, hogy nem ismertem meg mindkét oldalt eléggé.

(Egyébként ez valóban előfordul néha velem, főleg ha fenyegetettnek érzem azt, amivel egyetértek. Valóban hajlamos vagyok ilyenkor az érzéseim alapján csak az egyik oldalra figyelni.)

Bár én nem tervezem, hogy otthon szüljek, de elég jól tudok azonosulni azokkal a nőkkel, akik szeretnék a gyermeküket otthon világra hozni. (Azért szeretném, ha sok mindent rugalmasan kezelnének majd a kórházban.) Másrészt fontosnak tartom, hogy a nő választhassa meg a körülményeket, hogyan és hol akar szülni. A férjem ezt felelőtlennek tartja. Úgy gondolja, hogy ha az emberiség eljutott oda, hogy ne kelljen meghalnia babáknak feleslegesen komplikációk miatt, akkor miért vetik el ezt a lehetőséget.

Próbáltam neki elmagyarázni, hogy szerintem valóban meghatározó lehet egy szülni készülő anyánál, hogy hol érzi magát biztonságban és valószínűleg ez nagyban befolyásolhatja a szülés kimenetelét. Elmondtam neki azt is, hogy állítólag (nem tudom ellenőrizni az adatokat) az otthonszüléseknél sem nagyobb a gyermekhalandóság, mint kórházban. Ő úgy érzi, hogy az emberek fontosabbnak tartják egy bizonyos dologgal kapcsolatos szabadságukat egy emberi életnél. Úgy gondolja, hogy nem szabad esélyt adni arra, hogy komplikációk miatt meghaljon egy baba. Ő azt látja benne, hogy ezek az anyák a komfort érzetük miatt az élet szentségét kockáztatják.

Egészen addig tartott a vitánk, míg az általa álszentnek vélt hozzáállásomon nem változtattam, és ki nem mondtam, hogy én annyira hiszek ebben a szabadságban, hogy akár egy baba halálát is belekalkulálva, egyetértek ezzel az elvvel. Ezt elfogadta, azt mondta ezzel már nem lehet vitatkozni, ehhez mindenkinek joga van, hogy így vagy úgy gondolja, csak merjem kimondani, hogy akár ennek az árán is vallom a nézeteimet.

Kíváncsi lennék a véleményetekre egyrészt az otthonszüléssel kapcsolatban, másrészt azzal, hogy ti mennyire szoktatok elfogultak lenni bizonyos nézetekkel, emberekkel kapcsolatban?


Beküldte: | 2010. okt. 18. hétfő - 13:46

Hozzászólások

15 hozzászólás
nekem van egy ismerősöm Németországban, ő is az otthoni szülés
2010. október 18. hétfő, 14:46 | csaesz kint (útkereső)

nekem van egy ismerősöm Németországban, ő is az otthoni szülés híve, mindkét gyerekét úgy szülte. Az ő példájából következtetve talán azért nincs nagyobb halandóság az otthoni szülésnél, mert ha bármi probléma van, mielőtt meghalna valaki, ráveszik az anyát, hogy menjen be gyorsan a kórházba ellátásra. Az első gyerekével szerintem kicsit fafejűen elég sokáig kínlódott otthon, de csak nem jött ki a gyerek. Tényleg csak az utolsó pillanatban ment kórházba, ahol világra segítették a gyereket, de hát szegény addigra hogy nézett ki... Van előnye az otthon szülésnek, főleg az introvertált, félénk, változást nehezen viselő anyáknál, de nem mindenáron, szerintem. Azért nem fogja senki felvállalni a felelősséget dúlaként, hogy a kezei között hal meg az anya vagy a baba, bármi probléma felmerülésekor a kórházban fog kikötni a vajúdó nő. De az is nagy felelősség szerintem, hogy a gyermek milyen születési élményekkel kezdi az életét.
Régen én is ilyen fafejű, makacs, elvek mentén élő, azokhoz mereven ragaszkodó ember voltam. Elvek mentén élni sokkal biztonságosabb...: )) Aztán rájöttem, hogy ezek csak elvek, nem én vagyok, és pláne nem a valós élet. Amióta nem azonosulok velük, azóta könnyebben engedem el őket.

tvir képe
Akkor az ismerősöd nem igazán pozitív példa, mert VÉGÜLIS nem
2010. október 18. hétfő, 15:24 | tvir   Előzmény

Akkor az ismerősöd nem igazán pozitív példa, mert VÉGÜLIS nem otthon szült. (Meg egy összehasonlításhoz valóban nagy számok kellenek, ha adatokkal akarjuk bizonyítani.)

Igazad lehet az elvekkel, hogy biztonságosabb...:)
Mondjuk nem abban voltam egyoldalú, hogy bárki szülhet-e otthon. Ha van egy anya, akinek volt két császárja, az inkább nem próbálkozzon harmadszorra otthon, vagy ha vérzékeny, vagy a gyerek nem fordult be, ikrekkel sem nagyon próbálkoznék...

Inkább a lehetőség megteremtésével szemben voltam szélsőséges, és csuktam be a fülem azokra a véleményekre, hogy miért ne legyen. Az volt a vita tárgya, hogy egyáltalán milyen létjogosultsága van a dolognak, illetve mivel járhat, tehát az esetleges "árral" együtt is azonosulok-e vele. (Abban hiszek, hogy a biztonságérzet fontos. Úgy kevesebb komplikáció lehet, ha az anya biztos a dolgában, de ha mondjuk egy anya rosszul méri fel, mit is akar és mégis rosszul alakulnak a dolgok otthon, az tény, hogy komoly komplikációnál nagyobb esélye lesz kórházon kívül, hogy komoly baj történik.)

Elgondolkodásra késztet, amiről irsz. Bizonyára vannak, akik
2010. október 18. hétfő, 16:44 | Erka   Előzmény

Elgondolkodásra késztet, amiről irsz. Bizonyára vannak, akik mellette és sokan, akik ellene érvelnek.
Nincs is ebben semmi baj. Én mégis azt mondanám,hogy inkább kórházban szüljön egy anya,
mert az esetleges beavatkozásokat mégis csak ott tudják elvégezni. Hányszor hallottunk már
arról, hogy az otthon szüléseknél mennyi probléma akad.

Nekünk is most született meg az unokánk. Mi külföldön élünk és bár kórházban született pár óra
múlva már itthon is voltak. Ugyanakkor attól a naptól kezdve több órán át és több napig jött
egy nővér, aki segédkezett szinte mindenben. Először megrökönyödtem azon, hogy engedhetik
haza ilyen hamar őket. Most már azt mondom, hogy boldog vagyok, hogy itt volt már velünk
megszületése után nem sokkal. Talán ettől is, hogy már azonnal az anyukája közelségét
érezhette és nem csak etetésnél, nyugodt baba, egy kis angyal!

üdv:Erka

Kis történelemlecke
2010. október 18. hétfő, 18:35 | Alenka (útkereső)

Minden embert anya szült. 50000 és 100000 évvel ezelőtt is és 50 éve is, és néhány kivétellel ma is.( Lásd terhes férfi.) Meglehetősen jól gondoskodtak az emberiség túléléséről kórházak nélkül is. Itthon legfeljebb a hatvanas évektől kell kórházban szülni. Szerintem annyi történt, hogy a szülést is a betegségbizniszhez csapták. A latin hablatyot pedig mindenki beszlopálja. Kórházban szültem, soha többet.

Számoljunk! Évente 90 ezer szülés, 270-450 ezer kórházi ápolási nap+ ki tudja mennyit kap egy szülés után a kórház? 50 ezret, 70 ezret? Ha 50 ezret, akkor 4,5 milliárd Ft-os biznisz alaphangon+ az ápolási napok. Biztosan igen jelentékeny összeg a kórházak finanszírozásában. Meg aztán, ha csak minden harmadik gyerek után fizetnek 50 ezret a szülésznek, az 1,5 milliárd Ft a dokik zsebébe. Szerintem pontosan ennyin múlik a szakmai hozzáállás az otthonszüléssel kapcsolatban.

tvir képe
Bár ahogy írtam én az otthonszülést támogatom, szerintem a
2010. október 19. kedd, 16:25 | tvir   Előzmény

Bár ahogy írtam én az otthonszülést támogatom, szerintem a véleményed leszűkítetted egy nézőpontra. Gondolom ebben része volt annak, hogy neked sem volt jó élmény a kórházban való szülés.

A történelemmel szerintem mindenki tisztában van és senki nem vitatja, hogy normál esetben egy anya egyedül is (még bába sem kell talán, bár sok bennszülött törzsnél is van) képes világra hozni a gyermekét. Ez nem volt vitatott kérdés.
A kérdés arra vonatkozott, hogy komplikáció esetén mi van, illetve ezzel számolva is egyetértünk-e az otthonszüléssel.

A finanszírozásban lehet valami, de inkább a benn töltött napok esetlegesen felesleges növelése tartozik szerintem ebbe a kategóriába és nem az egész kórházban való szülés ideája.

A te esetedben nem merült fel az otthonszülés?

A kérdésfeltevés helytelen
2010. október 19. kedd, 23:27 | Alenka (útkereső)   Előzmény

Helytelen a kérdésfeltevés. Nem az a kérdés, hogy kórházban kelljen szülni vagy sem. Nem én szűkítem le a kérdést, maga a kérdés nonszensz.

A mindennapi életünket és a kritikus helyzeteket sem kórházra építve éljük, mi lesz, ha mittudomén mi történik. A szülés teljesen normális folyamat, csak néhány évtizede sajátították ki az orvosok. Normális esetben az emberek csak akkor mennek kórházba, ha baj van. A szülésnél sem kellene másként történnie. Sőt, nálunk sem kórházban szültek a nők, hanem szülőotthonokban. Ez a kórházban muszáj szülni az orvosok hisztériakeltésének és a gyerekszám csökkenésének eredménye, nincs szakmai indoka, ezért nem is általános a világban. Pénzügyi és zsebzseton indoka viszont akad bőven.

A csecsemőhalandóság egyébként Angliában, Németországban, Dániában, Finnországban, ahol gyakori a nem kórházban szülés, lényegesen alacsonyabb, mint nálunk, ahol kórházban kell szülni. Nem a szülés helyén múlik.

Ha a várandósság ideje alatt kiderülnek olyan körülmények, amelyek indokolják a kórházi szülést, akkor természetes. De legyenek alternatívák, otthon, dúlaközpontban, szülőotthonban, kórházban, ki, hol akar.

Ahogy elképzelhetetlen volt, hogy ne mentők szállítsák a betegeket, végül a betegszállítást is nagy nehezen sikerült megszervezni, és jónéhány éve már nem a méregdrágán működtethető mentőkkel kell szállítani a betegeket. A szüléssel kapcsolatban is nyitni kellene.

Nálam fel sem merült az otthon szülés cirkuszos várandósság okán. A másodikra eddig nem került sor, de amikor szó volt róla, akkor magánintézmény volt képben.

Mi indokolja az orvosi beavatkozásokat? Hát, a nemzetközi statisztikák összehasonlítása alapján mindig az jön ki, hogy nálunk indokolatlanul magas az orvosi beavatkozások száma, és túlságosan sokféle is. Többnyire orvosi kényelmi okokra vezethető vissza.

Egyébként perinatális időszakban meghaltak, vagyis a halvaszületettek és a 0-6 napos korban meghalt csecsemők száma 2004-ben 798 volt, 2008-ban 701 volt. Ezek kórházi sztorik.

Hogy mennyi lenne, ha nem kórházban szülnének, nem lehet tudni, mert van olyan ország, ahol kórházban szülnek és magasabb a csecsemőhalandóság, és van, ahol nem kötelező és alacsonyabb a csecsemőhalandóság, és persze van, ahol alig van kórház és magas a csecsemőhalandóság.

Röviden, rossz a kérdés.

tvir képe
Nem tudom, melyik kérdést érzed nonszensznek. Azt, hogy
2010. október 20. szerda, 13:51 | tvir   Előzmény

Nem tudom, melyik kérdést érzed nonszensznek. Azt, hogy "komplikáció esetén mi van, illetve ezzel számolva is egyetértünk-e az otthonszüléssel".

Valószínűleg hit kérdése az egész. A filmben, amit lent említek (Világra jönni c.), szerepel egy nyugati nő (nem tudom már melyik országból), aki otthon szült és azt mondta előtte, hogy vállalja a kockázatot, mert úgy gondolja, ha valami nem megy rendben és ne adj Isten történik valami a babával, akkor annak úgy kellett lennie. Nem azt mondta, hogy nincs semmi kockázata, mert szerintem az nem igaz, annak ellenére, hogy teljesen normális folyamat. Én erre gondoltam.

Az, hogy muszáj kórházban szülni, szerintem sem megalapozott. Ha rajtam múlna, én próbálnám úgy megvalósítani az otthonszülés lehetőségét, hogy mondjuk egy mentő vár a kapuban. Mondjuk ennek is jócskán lennének finanszírozási vonzatai...

Számokkal sajnos nem tudok szolgálni, (most sem találtam így elsőre adatokat a neten, de majd utána nézek), lehet, hogy addig nem is kellett volna nyilatkoznom...

A szülőotthon nem azt jelenti, hogy egy otthonosan berendezett szobában szülhet a nő, úgy hogy az épületen belül minden orvosi segítség kéznél van?? Én így tudom.

Csőlátásos a kérdésfeltevés
2010. október 20. szerda, 15:04 | Alenka (útkereső)   Előzmény

Mindenben van kockázat, a szülésben is. És az orvosok ezt hangsúlyozzák, mert betegséges csőlátásuk van és mellesleg ez nekik a biznisz. A hazai terhesgondozás is betegségközpontú, elevel elülteti az anyákba a veszélyérzetet.

Finnországban nem vegzálják havonta valami vizsgálattal a terheseket, elmennek az elején, kijár a védőnő, vannak felkészítő tanfolyamok, önkéntesek és nagyon profik és amikor ideje van, akkor szül, akár otthon is, ha akar. Ha viszont valami gond van a terhesség alatt, akkor megy az orvoshoz és kivizsgálják. A csecsemőhaladnóság alacsonyabb, mint nálunk. Nem azon múlik, hogy egészséges-e a magzat, minden komplikáció nélkül megszületik-e, hogy hányszor látja orvos vagy vegzálják a magzatot és az anyját a terhesség alatt vagy hogy a szülés a kórházban zajlik-e? A szüléshez természetesen jár a szaksegítség, és ha bármi normálistól eltérőt tapasztalnak, akkor kórház. Mi a gond ezzel?

Nem az a végletekig a veszélyeket nagyobbító szemlélet, hogy akármilyen kicsi is a valószínűsége a komplikációnak, ezért kórházban kell szülni. Ez nem hit kérdése, ez biznisz, és ahhoz, hogy jól menjen a biznisz, kellőképpen kondicionálták a törvényhozókat és a közvényeményt is, a legendákat elültették. Az orvosok jobban tudnak szülni, mint az anyák. És természetesen, ha már kórházban van a szülő nő, akkor már aktiválódik a kiszolgáltatott beteg rutin, akkor már gyógyítani kell, akkor már kell az orvosi beavatkozás, és lőn, tényleg, de azért összehasonlításoknál kibukik, hogy bizony a szülések az orvosok kényelmére komponálódnak ilyen sok beavatkozásosra.

Nem normális, ami van, és csak akkor merül fel ez a fajta kérdésfeltevés, ha belemászunk a dokik bizniszének logikájába. Nem az a kérdés, hogy kórházak vagy nem kórházak. Természetesen kórházak is, a kérdés, hogy az egész hogyan néz ki, abban hogyan illeszkednek a kórházak a rendszerbe, és természetesen komplikáció esetére minden más intézményből és otthonról is kell egy azonnali lehetőségnek kórházba vezetnie.

Nem tudom miért kellene neked szüléshez mentő, a rohamkocsiknak 15-20 perc alatt kell kiérniük, ha van autód, ennyi idő alatt saját autóval már régen bent vagy a legközelebbi szülészeten, gondolom volna segítséged, nem egyedül szülnél.

Sok helyen volt már fórum az otthonszülésről, és sok hozzászóló írt más országokból, megosztották a tapasztalatokat. Egyértelműen túlspilázott itthon a kórházas ügy, rugalmatlanok a kórházak, nem szolgáltatnak, hanem diszkriminálnak.

www.ksh.hu oldalon kereshetsz statisztikákat, hazait és nemzetközit is találni.

A szülőotthon egy eléggé szofisztikált kifejezés volt, pont olyan rémes hely volt, mint a kórházak, rengeteg függönnyel elválasztott szülőággyal, kevés orvossal, műtő nem tudom, hogy volt-e? A nagykőrösiben volt egy rosszul felszerelt műtő is. A szülőotthonoknak az volt a lényege, hogy több helyen volt, mint kórház. A szülőotthonokban másféle ellátás nem volt, csak szülészet. Merthogy a szüléshez nem kellenek drága orvosi felszerelések. Ahol volt kórház, ott általában volt szülészet is.

tvir képe
Nem igazán értem ezt a támadó hangnemet... Úgy meg pláne nem,
2010. október 20. szerda, 16:46 | tvir   Előzmény

Nem igazán értem ezt a támadó hangnemet... Úgy meg pláne nem, hogy én is azzal kezdtem, hogy támogatnám az otthonszülést, és meg kell adni a nőknek a lehetőséget a választásra...
Lehet, hogy csak szenzitív vagyok, de nekem a nonszensz, csőlátós jelzők elég negatív töltetű szavak.

Úgy érzem nagyon erős ellenszenved van a kórházakkal, orvosokkal szemben. Abban egyetértek, hogy a terhesgondozás is kicsit betegségközpontú és a kórházak Magyarországon különösen rugalmatlanok. (Jelen pillanatban nem is tudom, hogy hol szülnék...) Én sem választom azonnal a nyugati orvoslást ha nem muszáj, nem rohanok orvoshoz azonnal, de emellett elismerem, hogy vannak nagyon elkötelezett orvosok is, legalábbis én is ismerek párat személyesen (ha nem is mind nőgyógyász).

Abban nem hiszek, hogy ez ennyire biznisz szagú lenne, de valószínűleg ebben úgysem fogunk egyetérteni. Ami nem gond.

Reméljük nekem nem lesz szükségem mentőre..;) Egyébként meg szerintem a 15-20 perc igencsak hosszú idő lehet, ha nagy gáz van.

Azt hittem a szülőotthont pozitív példának hoztad fel a múltra. ("Sőt, nálunk sem kórházban szültek a nők, hanem szülőotthonokban.") De gondolom ez mégsem így van, ha ezek is rémes helyek.

tvir képe
beszélgetés vagy kioktatás
2010. október 20. szerda, 17:11 | tvir   Előzmény

A támadó hangnemhez hozzátenném, hogy a "kis történelemlecke" tárgy nem kicsit kioktató stílusú...
(Elsőre nem vettem magamra, de így a harmadik hasonló stílusú megjegyzés után már elég nyilvánvaló.)

Szia Tvir!
2010. október 21. csütörtök, 9:02 | Alenka (útkereső)   Előzmény

Ha úgy érzed, hogy megtámadtalak, ám legyen. Ha úgy érzed, hogy kioktattalak, ám legyen. Ezek a Te megéléseid.

Ne hagyd, hogy a tudatalatti rutinjaid megakadályozzák, hogy új szempontokat fogadj be, és ne vedd presztízsveszteségnek, ha új információk hatására megváltozik a véleményed.

Üdv:
Alenka

tvir képe
Szia Alenka!
2010. október 21. csütörtök, 12:00 | tvir   Előzmény

Azt nem mondanám, hogy megtámadtál, de a hangnemet ennek érzem.
Szerintem könnyű azt mondani, hogy ezt csak én érzem így. Lehet, hogy nem annak szántad, de úgy sikerült.
Hiszek a tükör elvben, és lehet, hogy tényleg szenzitív vagyok és ezzel szembesülnöm kell, de ha emellett egy kívülállót megkérdezek témától függetlenül, hogy egy ilyen tárgy válaszként, hogy "kis történelemlecke" milyen érzést kelt benne, azt a választ kaptam, hogy kioktató (amit én is éreztem). (Ha bizonytalan vagyok az igazamban, szeretek kívülálló embert megkérdezni a dologgal kapcsolatban.) Míg ha annyit írsz, hogy történelem, nincs benne az, hogy te most itt megtanítasz valamit a többieknek.
Azt el tudom képzelni, hogy nem annak szántad, de tudat alatt mégis ez jött.

Az az érdekes, hogy talán a biznisz dolgot leszámítva, nem volt merőben ellentmondó a véleményünk, inkább mind a ketten a másik elvi hozzáállását firtattuk a kérdéssel szemben.

Szerintem meggyőzhető vagyok, ha vitáról van szó. Lehet, hogy nem mindig könnyen.

A ksh.hu oldalt köszönöm, hasznos lehet más ügyben is. Eszembe sem jutott célirányosan keresni.

tvir képe
Filmajánló: Világra jönni (szülések a világ különböző pontjain)
2010. október 19. kedd, 16:29 | tvir

Egy érdekes film szüléssel kapcsolatban, amit nekem is ajánlottak:
Gilles de Maistre- Világra jönni
Kórházban, esőerdőben, sivatagban.... különböző népek, különböző szokások és történetek

Sziasztok! Nem állom meg, hogy ne szóljak hozzá a témához. Én
2010. október 21. csütörtök, 12:52 | borka

Sziasztok!

Nem állom meg, hogy ne szóljak hozzá a témához.

Én egészségügyi okokból kénytelen voltam császárral szülni, fel sem merült, hogy esetleg otthon szüljek. De nem valószínű, hogy komolyan elgondolkoznék a dolgon a következők miatt.

Az otthon szüléssel egyrészt a komplikációk miatt gondok vannak addig, amíg megszületik a baba, másrészt, és amiről senki nem beszél, az otthon született babák nagyon nagy számban kötnek ki a születésüket követően pár nappal a különböző csecsemőosztályokon, nagyrészt a Bethesdában különböző fertőzések miatt és ha a szülést követően nem is, de emiatt mindenképpen kórházban töltenek pár napot a fertőzés súlyosságától és jellegétől függően. Hogy ennek mi az oka? Nagyrészt az, hogy az otthon szülések többsége a fürdőkádban az apuka gombás lába között és egyéb nem igazán higiénikusnak mondott környezetben zajlik le, aminek hamarosan jelentkező fertőzések lesznek a következményei.

A megszületésig pedig nemcsak az élve/halva születés vetődik fel, hanem inkább a gyors beavatkozás híján az oxigénhiányos állapot elhúzódása a csecsemőnél, ami pedig nagyon súlyos fogyatékosságot eredményez ráadásul úgy, hogy többnyire csak későn veszik azt észre a gyereknél, pl. mikor még egy évesen nem forog, ül stb., és akkor más nem sokat tudnak hozni rajta (Dévény Anna Alapítvány és egyéb módszerek még segíthetnek).

Ma már nagyon sok körházban adott a lehetőség arra, hogy akár dúla, akár bármelyik családtag és akár bármilyen "otthonos" környezet vegye körül a szülő nőt.

Amiben maradéktalanul egyetértek, hogy aki mégis szeretne otthon szülni, az megtehesse a lehető legkisebb kockázatvállalással, és ehhez az államnak meg kellene teremtenie a feltételeket. De egyelőre az a legnagyobb probléma, hogy sok településnél befogadó kórház 50 km-es körzetben sem található, nemhogy szabad mentő.

tvir képe
Alenka neked mi a véleményed?
2010. október 22. péntek, 12:23 | tvir   Előzmény

Köszi Borka, hogy rávilágítottál olyan dolgokra, amit figyelmen kívül hagytunk.

Alenka neked mi a véleményed?

Feliratkozás Hírlevélre