Szürke és az erdő...
Hogy kicsoda Szürke?
Szürke, egy farkas...
Nem vagyunk teljesen egyek, ám semmit nem érez, amit én nem érzek, és semmit nem lát, amit én nem láttam...
Sokat tanultam tőle, és ezek az írások, az én élményeim, a bennem élő farkas szemén át nézve...
Olvassátok olyan örömmel, amilyen szeretettel én írom...
"Kedves olvasóm...
Itt bármit olvasol, az az enyém, én írtam, az én lelkem egy szilánkja...
Kiírom mindazt, amit hordani nem tudok, vagy nem akarok tovább...
Mint a farkas, mikor a holdra üvölti szíve minden keserűségét, vagy örömét...
Ez itt az én sziklám..."
Szürke
(a farkas)
Már adtál meg címkéket. Saját címkéid:
- blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
41 hozzászólásEgész nap esett…
Még alacsonyan járt a nap, mikorra a vacka, és vele együtt ő is, teljesen átázott…
Megrázta magát, de nem lett jobb… Nagyon utálta, ha nedves a bundája, az átázásról nem is beszélve… Fázott, és ázott kutyaszagot árasztott… Brrrr…
Előkecmeregett a szétázott bokorból, és vadászni indult…
Mogorva, és ingerlékeny hangulatban talált rá a délután…
A legtöbb állat nem mozog esőben, ezért a vadászat sikere eleve kétséges volt…
Nem is talált semmi fogára valót…
Kicsit egerészett ugyan a mezőn, mert az egér, gyors anyagcseréje okán, esőben is kénytelen mozogni, ám a zsákmány, reggelire sem volt elég…
Ráadásul kockázatos a mezőn mutatkozni, ahol nem rejti semmi…
Fázott, és éhes volt…
Megrázta magát, körülnézett, majd futásnak eredt…
Nem futott gyorsan…
A farkasok vadászkocogásával rótta az erdőt…
A farkas, ritkán támad meg ereje teljében lévő zsákmányt.
Az a taktikájuk, főleg nagyobb vad esetén, hogy üldözni kezdik…
Az áldozat, menekül. Néha egy üvöltés hangzik, melynek célja, hogy a préda, tudja, a nyomában vannak…
Végtelenül kitartóak… 40-50km. is lekocognak naponta…
És éjjel… És nappal… Mindaddig, míg a zsákmány, ereje végére ér…
Akkor a vég gyors, és könyörtelen…
Tehát, kocogott…
Préda nem volt kilátásban, így csupán a saját emlékeire, és gondolataira figyelve, lassan teltek az órák… már nem fázott…
Emlékeiben, újra fiatal volt, és szívében érezte újra a tavaszt, mint akkor, mikor először állt ki a vezérségért…
Nem a falka, és nem a hatalom volt, amiért vásárra vitte a bőrét…
Az alfa nőstény…
Neki, ő kellett…
A falkában, csak az alfa párnak volt joga a párzásra, és ő, akarta azt a szukát…
Tavasz volt, és vérében tomboltak a hormonok…
Az alfa is érezte a párzási időszakot, és tudta, ideje vagyon a megmérettetésnek…
Minden sanda pillantást, minden félig behúzott farkat, azonnali agresszióval torolt meg…
És egy nap, szürke nem bírta tovább…
Egy ugrással, a vezér elé toppant…
Büszkén, ereje teljében, életében először, nem behúzott farokkal…
És először érezte, hogy szabad…
És akkor már tudta, hogy ő, mostantól szabadon fog élni, vagy meghal…
Hogy ő, a farkát még egyszer be nem húzza senkinek…
A vezér is látta mindezt, és támadott…
Egymásnak estek…
A nőstény, egy bokor tövéből figyelt…
A falka körben állt…
És ők féktelen, veszett dühvel tépték egymást…
Az alfa érezte, hogy ez a szürke, más mint a falkabeli kamaszok…
És egyszer csak, rájött!
Ez a harc, halállal végződik, ha egyikük nem enged…
És lefeküdt…
Torkát feltárva várta az ítéletet…
De szürkét semmi nem érdekelte ezután, csak a nőstény…
A lába sem fájt akkor, pedig az eset után, hetekig sántított…
Nézte a nőstényt… Az állta a tekintetét… nem hódolt be a fiatal hímnek, aki az imént győzte le a párját…
Szürke állt… meredten nézte a nőstényt… itt harcolni kell újra- villant át agyán… egyet lépett.
A nőstény, rávicsorított… Még egyet lépett… A nőstény acsarkodása egyszerre eltűnt, ínyét fogaira engedte, és egy ugrással eltűnt a sűrűben…
Szürke utána…
Az ég kék volt, a fű puha, és sok nyáron át vezették ők ketten a falkát ez után az eset után…
S most megállt…
Az eső elállt, és neki a futástól megszáradt a bundája…
Hazasétált a vackára, összegömbölyödött, és álomba merült…
És álmában ismét fiatal volt, és a párját látta, ahogyan az, a kölykeivel játszott…
Cherokee wa-hya
Ment a szürke…
Egyedül, mint mindig…
Társa most is csak a hold, és az esőcseppek koppanása a bundáján, s a moha sóhaja, ahogyan rálépett széles mancsaival…
Egyedül…
Mindig egyedül…
Már megszokta…
Megszokta, hogy úttalan útjain, nem kíséri senki…
Néha, régebben, előjött a tisztásra, és valakinek ölébe hajtotta nagy fejét…
De a legtöbben félve elszaladtak, vagy láncon szerették volna tartani, hogy örökre övék legyen…
De őt, nem lehet láncra verni… Ő szabad…
Letépte a láncokat, és otthona újra az erdő lett, szeretője, ki mindig hűséggel várt reá, a magány…
Már nem harcol, és a tisztásokon is oly rég látták…
De ma, valaki reá talált…
Úttalan utakon, az erdő rejtekén, hol csak az eső simogatása susog a puha mohán,
Valaki szembejött… Nem félt, és nem hozott láncokat csak jött, tiszta szívvel…
Csak jött, és ott volt…
Mellé állt, és a szürkéhez símúlt…
A szürke, nem szólt, és nem futott… Csak állt, és torka összeszorult…
Egyszerre dobbant a két szív… S a pillanat, csak tartott…
Már semmi, és senki nem létezett, csak ők… Az este, és a két szív dobbanásai…
S a szürke zöld szeméből egyetlen gondolat csalta elő azt a könnycseppet, amit senki nem láthatott…
Hazaért…
Cherokee... ez csodálatos!!! Üdv. :)
:)) Ez annyira, ...meseszép. Írj még sok ilyet!
2008-05-21 21:35:03
Szürke...
Langyos májusi éjszaka volt...
A vackán pihent, jóllakottan a sikeres vadászat után...
Álmodott...
Álmában legtöbbször, őseit látta, és tanult tőlük.
Sokat tanult az álmaiból. Volt hogy tanácsot kapott, volt hogy figyelmeztetést...
Ám ez a mostani álom, egészen különös volt...
Álmában tudta, hogy a vackán fekszik, és tudta, hogy alszik.
De érezte, valaki fekszik mellette.
Valaki, aki rég nem aludt hozzábújva, akivel régen nem járták már együtt az erdőt.
És most, mégis azt álmodta, hogy az a másik, akivel egyszer összetartozott, és akiért az életét adná ha kell még ma is, ott alszik mellette...
Felriadt..
Körbeszimatolt, de nem érezte az ismerős illatot...
Egyedül van most is, mint már oly régóta, mindig...
De az álom, még várta...
Letette hát nagy busa fejét, és aludt tovább...
És álmában, ők ketten, újra együtt járták az erdőt, és együtt vadásztak a kölykeiknek...
És álmában, végre boldog volt újra...
Két világ vándorai vagyunk te és én
Születünk, meghalunk, újra és újra, a kör forog...
Megtalállak, elveszítlek, kereslek, s ha rád lelek, el veszítlek újra...
A kör forog, kilépni nincs erőm,
vágyom újra érezni illatod, hallani hogy nevetsz,
Veled csodálkozni rá a világra még egyszer...
Csak még egyszer...
Millió évek telnek, ismerlek rég...
Álmomból, mikor reggel ébredek, még itt vagy velem,
pedig soha még nem láttam arcod,
Nem hallottam nevetésed, és nem melegítette szívemet mosolyod...
De tudom hogy vagy, tudom hogy érzel, tudom hogy naponta örülsz a fénynek,
mit álmosan szór le a földre a reggeli nap...
S ha alszik a fény, újra sötét az éj, sápadt fényével magányos társam csak nékem ad új erőt...
Tiéd a nappal, az fény, s szürkülettől hajnalig, enyém az éj...
Te fekszel, én ébredek,
Ha alszol, én féltelek,
Te jársz a fényben, én bújok az éjben,
Találkoznunk így mond hogy lehet...
Vagy én lépek újra a fénybe,
vagy te bújsz el velem az éjbe...
De két világ, össze sosem érhet....
És később, minden bejött...
Kísérteties...
Farkashölgy
Régóta járta már az erdőt, mikor meghallotta a hívást...
Elindult.
Hosszú ideje nem volt már társa. Nem szerette azt az állapotot, de megtanult vele élni...
Gyermekeit már felnevelte, a maguk útját járják... Mint ő...
És most újra az erdőt járta...
A sziklához ért... Az esőtől gőzölgő talajon, frissem párologtak még a nyomok...
Tisztán megérezte a nagy hím farkas illatát...
És finom ösztöneivel, azt is érezte, a szürke, most nem keres párt, még sirat valakit...
De azt is érezte, ahogyan ott állt a sziklán, hogy ez a tavasz más mint a többi...
Talán idén, megtalálja...
Igen...
Hitt benne... És tudta, ha hiszi, úgy is lesz...
Nesztelenül megfordult, és karcsú alakját, hangtalan nyelte el az éjjeli erdő...
ezen most sírok egy jót... köszi:)
(a "más..."-on)
A tisztáson érte utol Szürke, a nőstényt...
Lassan közelített, feszültséget érzett a másikból...
Rádöbbent: nem azért vannak itt, mert itt érte utol a nőstényt, hanem azért, mert a másik, azt akarta, itt érjék utol...
Szemben álltak...
A feszültség, sütött a két állatról...
Nézték egymást...
Szürke, egy lassú lépéssel, egészen közel lépett...
A feszültség, izzott a tisztáson...
Ekkor a nőstény, óvatosan, mintegy gyengéden, beleszimatolt szürke nyakába.
Szürke, a szőrszálai hegyét érintő finom ingerre, megremegett, és a nőstény hátára akarta tenni, busa fejét.
Azonban, mielőtt feje elérte volna a nőstényt, az egy hirtelen ugrással, a tisztás, másik végén termett...
Szürke, ismét, lassan, óvatosan közelített...
Ekkor ő dugta, hasonló óvatossággal orrát, a nőstény szája széléhez, amit az, lehunyt szemmel tűrt...
És egyszerre, megint ugrott a nőstény...
És a fiatal hím, megértette...
Ez is harc...
És ez is arról szól, ki hódol be...
De ezt a csatát, nem fogak, és testi erő vívja, hanem a szenvedély, és az akarat...
,,Nem féli a halált,ki élni nem szeret"
Deepak Chopra
Saját véleményem szerint nem kell félni se élettöl,se haláltól,mindenhol tanul az ember-lélek,hogy egyszer odajuthassunk,ahonnan elindultunk..Mert ez a LÉT rendje...
By.:Denis.!.
Összegömbölyödve aludt...
Szürke csak állt felette, és sokáig nézte őt...
Hallgatta a másik fáradt szuszogását.
Ott találkoztak, ahol Szürke hite szerint, rajta kívül, farkas nem járta az erdőt...
Mikor meglátták egymást, összenéztek, és a karcsú árny azóta követte őt...
Árnyék, minden nap várta, és ők napokig járták az erdőt, a nélkül, hogy bármi történt volna köztük...
Árnyék, rettenetesen sovány, és gyenge volt, ám Szürke még így is látta rajta, az alfák, parancsoláshoz szokott meg nem hátráló méltóságát...
És ma este, Árnyék, nem fordult vissza az odúnál, hogy vékony testét egy ugrás után elnyelje az éjszakai erdő, hanem óvatos, vigyázó léptekkel követte a nagytermetü hímet.
Bent, szégyenlősen Szürkééhez érintette az orrát, majd egy sóhajjal, leheveredett...
Rögtön elaludt, és Szürke, azóta őrizte álmát...
Sokáig csodálta, de nem tudta, mit csodál...
Kilátszottak a bordái, szőre fakó volt, és kopott,ám így is volt benne valami, amiért a szürke, nem tudta levenni róla a szemét...
Nem tudott betelni vele...
És lassan, éledni kezdett egy érzés...
Halovány, mint a pók hálója a szürkületben, de ott volt...
-Felelek érte... Döbbent rá...
Nagyot sóhajtott, és úgy feküdt le, hogy a másik köré gömbölyödött, hogy melegítse, a novemberi éjszakában...
Az éjszaka, feledhetetlen volt...
A hajnal, szorosan összebújva találta a két farkast...
Mindketten úgy helyezkedtek, hogy testükkel, minél nagyobb felületen érintsék a másikat...
Ez volt, az utolsó éjjelük együtt...
Reggel, árnyék, útra kel, mert vannak még dolgok, amiket rendeznie kell...
Még nem szabad. De most, hogy belekóstolt a szabad farkasok életébe, többé nem akar senki megtűrt szolgája lenni...
Két farkas állt a mezőn, a búcsú, sokáig tartott.
Nem hangzottak szavak, sem néma ígéretek...
Csak hálát, és szeretetet sugárzott a két egymásba fúródó, szempár...
Szürke, lehunyta szemét. .Menny...
Hangzott a néma, ki nem mondott kérés, és mire szemét kinyitotta, Árnyéknak nyoma veszett...
Szürke, sokáig nézte az erdőt, ott, ahol a karcsú árnyat elnyelte az sűrű...
Szívében féltés, és szeretet...
Vajon látja-e még...
A választ, ő sem sejtheti....
...ez egész biztos. Egy igazi farkas hagy néhány nyomot maga után, amit csak kutatni, követni kell, ha eljön az idő, és ha a másik felelni akar a hívásra. Így hát várjuk azt a folytatást... ;)
Szürke, gyomorkorgásra ébredt...
Mélységes önsajnálattal kellet tudomásul vennie, hogy a szánalomra méltó, korgó gyomor tulajdonosa, nem más, mint ő maga...
Lustaságát legyőzve, feltápászkodott, és csontig hatoló utálattal, nekieredt az eső áztatta külvilágnak...
Az egyik multi vadászhelyen, zsákmányolt 1,4kg pulykamellet, valamint 1kg apró gombát...
Hazatért, és otthonában, 25dkg bacon szalonnát pirított egy serpenyőben, miközben csíkokra vágta, a pulykamellet.
Mikor a szalonna megpirult, hirtelen, nagy lángon, megpirította a húst, ezután a farkasokra jellemző hideg, számító kegyetlenséggel, hozzátette, a mit sem sejtő gombát...
20 perccel később, rémtettét betetézendő, két db füstölt tömlősajtot adott a készülő rémtetthez, és csipetnyi keményítővel sűrítette...
További rémtetteit, a nyugalom megzavarásának elkerülése végett, most nem részletezem...
Metsző szél kavarta az éjszakai havat.
Szürke bundájára, vastag rétegben fagytak rá, a tűhegynyi pelyhek.
A néha elővillanó hold, ezüst fénnyel ömlött el, fehéredő bundán
Nem fázott. A hó is csak melegítette, miközben gondolataiba merülve poroszkált, a keményre fagyott világban.
Egyszerre, pont az orra előtt, egy kerítés körvonalai sejlettek elő, a hópelyhek, éjszakai kavargásából...
Megállt.
Figyelt..
Nem kifelé, mert a szél, sírása minden neszt, és nyomot, magával ragadott, ki, a végtelen éjbe...
Szürke, befelé figyelt...
Lovak... Magány, és fájdalom... És meleg, odaadó szeretet... ezeket üzente a faház...
Szürke, befelé indult.
Az istállót, gondosan kerülte, mert a lovak, megérzik jelenlétét, és nyugtalanok lesznek.
És Szürke, most nem akarta, hogy idegességük, megzavarja, magányos felderítését...
A faházat, még óvatosabban közelítette meg, mert tudta kitől származik, az odaadó szeretet érzése.
És azt is tudta, hogy az a másik, bár öreg már, érzékei legalább olyan jól szolgálják, mint Szürkét, az övéi.
Azt is tudta, hogy az a másik, érezvén az ő jelenlétét, aggodalommal figyelné az éjjelt, féltve azt, aki néki, a legkedvesebb.
A ház körül, rénszarvasnyomokat takart a vastag hó, és amott, ahol vékonyabb volt valamivel, egy ember illata sejlett át a fehér takarón.
Belőle jön a fájdalom, és a magány...
Neki sír olykor a lelke, és Szürkébe, egy pillanatra, belemart,a társtalanság, lélekölő hidege...
Valami, ott bent, megmozdult, az érzésre, és vele érzett...
Fura...
A szeretet tulajdonosa sokkal közelebb áll hozzá, mint a kétlábú, és mégis, ő az, aki most megérintette...
Vigyázva hagyta el a ház környékét, és indult, a szikla felé, ahonnét látszik a tenger...
Ott megállt, a holdat nézte, engedte magán keresztülfolyni mindazt, amit a háztól hozott, legbelül.
És megértette...
Két világnak, olykor akadhat közös nevezője, bármily távol is léteznek térben, és időben...
...szóval a nyomok a Tescoba vezettek! :D
... folytasd... :) :) :)
Üdv. :)
Bizonyára sok "hódolód" számára kiábrándító leszek, bocsi mindenkitől, hogy megzavarom a regényt, de muszály megkérdeznem: miért jó Neked ennyire azonosulni egy "állattal"?
Miért vetíted bele az életedet egy "állat világába"?
Miért jó, vagy szükséges ez Neked?
Üdv.:
Mackó
Mackó Gondolkozzz!!! :D
Szeretettel: Zarándok :)
O.K. De az ő fejével nem tudok olyan jól, mint Ő, ezért bármilyen banális is a kérdés, érdekel.
Üdv.:
Mackó
A válasz valahol ott van, a kezdeteknél... :)))
Lehet, hogy nagyon fa fejű vagyok, de egész egyszerűen nem értem amit Ti igen.
Légyszi válaszoljatok úgy, mint anya a hülye gyerekének.
KÖszi:
Mackó
Mackó nem vagy hülye, csak nem figyelsz. Te is azonosulsz, nem tünt fel?
De Szürkét kérdezted, így Őt illeti a válasz.
Ja, és lazíts már egy kicsit. :)
Szeretettel: Zarándok :)
Én egy szóban írtam, hogy "szeretettel", de Szükre minden szavából ez sugárzik.
Ezért kellett neki válaszolni. :) Talán kissé keményen fogalmaztam, bocsi, de Micimackót juttattad eszembe. :)
Egyébként tényleg jó, hogy kérdezel. Sokszor más helyett is... :)
Szeretettel üdv. Zarándok :)
Szia Mackó :-)))
Te, hogyan lettél mackó?
:-DDD
Én hasonlóan lettem farkas :-)))
Az elejét is olvasd el... :-)
Azért azonosulok, mert általa értem meg magamat, és általa tudok megfogalmazni olyan dolgokat, amiket nem biztos hogy emberi valómban, megértenék :-)))
Tiszteletem mindenkinek, aki kérdezni mer :-)))
Legyen nagyon szép estéd Mackó :-)))
Sziasztok!
Igazán nagyon köszi Nektek a válaszokat!!! Talán kezd leesni a tantusz, ilyesmi még sose jutott eszembe, pedig nem is olyan rossz ötlet:))) Egy medvén keresztül látni a világot! Jó ötlet, azt hiszem kipróbálom.
Én nem tudatosan választottam a Mackó-t, csak éppen ez jutott eszembe, amikor legelőször beírtam ide. De ahogy olvastam az írásotokat rájöttem, hogy nem véletlenül a Mackó jutott az eszembe. Igen sokszor sok formában megjelent az életemben, eddig nem is gondoltam rá, és azt hiszem igen sokat tanulhatnék egy "igazi" medvétől, inkább mackótól.
Nem éreztem keménységet a megfogalmazástól. Lehet, hogy nem is az eszemmel van a baj, hanem a szívemmel?:))
Jó éjszakát !!!
Mackó:))
Ez az írásom, egykor, sok vitát kavart...
Kaptam érte, hideget, meleget...
Valamikor régen, az időnek kezdetén, a világot, a sárkányok, és a gonosz uralták...
Sárkányok, akik tojásból keltek ki, ezért nem ismerték szüleiket sem, s így, a szeretet fogalmát sem, és akik ha kellett saját ivadékaikra vadásztak...
Az élet, az uralmuk alatt, kegyetlen volt, a világ, vörös volt a kiömlő vértől, és halálhörgésektől hangos...
S ezen világ, eldugott sarkaiban, a gonosz árnyékában, egy napon, megszületett az első farkas...
Létezése első percétől fogva, harcban állt, sárkányokkal, és a földet ellepő gonosszal...
Gaia a föld szelleme, meglátta farkasokban a jót, és szövetséget ajánlott...
S a szövetség megpecséleséléül, a farkasoknak adta az éjszakát...
Valamikor, ez idő tájt született meg, az első ember...
Lassú volt, esetlen, és csupasz... Agyarak, és karmok nélkül, sokat éhezett...
De mivel ösztönösen érezte a szépet, a farkasok megsajnálták, és segíteni kezdték az embert...
És az új szövetség, pompásan bevált...
Az emberek, és a farkasok kölykei, együtt játszottak, és tanultak egymástól,
a vadászok, együtt jártak élelemért...
Az ember leleményessége, és furfangja, új fejezeteket nyitott a harcokban...
A két nép, szépen sokasodni kezdett...
Ám az emberek, soha nem voltak elegen... Az ember, egyszerre, csak egy utódot hoz világra, és soká tart, míg az utód felnövekszik...
A sárkányok, ösztönösen érezték, hogy ellenfeleik, hatalmának, a csupasz, és esetlen kétlábú az oka, ezért időről időre hajtóvadászatokat rendeztek az emberek ellen, s a szövetség, nem volt elég erős, hogy megvédelmezhessék magukat...
A dolgok, kezdtek rosszul állni...
Ez idő tájt esett meg, hogy Gaia, szerelembe esett a holddal, és férjéül fogadta...
Azóta, együtt járnak...
A nászt a szövetségesek is örömmel fogadták, mivel a hold, éjszaka segítette a vadászokat, és zavarta a sárkányok finom érzékeit...
Az újdon sült férj, látván a szíves fogadtatást, a nász emlékéül, ajándékkal lepte meg arája hű segítőit, és az embereknek adta a szerelmet, és a termékenységet. A farkasok, a megérzéseket kapták, és az álmokat, melyek megmutatják a jövőt...
Azóta van, hogy az emberek leányai, a holddal együtt termékenyek, és ezért az év, bármely szakában szerelembe eshetnek... (a farkasok, csak egy évben, kétszer hódolhatnak a szerelem oltárán)
Cherokee wa-hya
Egy nesz...
Halovány, nyomok...
Egy illat...
Lassan összeáll, és lassan, ébredni kezd a vágy...
Menni, és elejteni...
Hogy esetleg a vadász is odaveszhet, lehet ő is préda, ez mindig benne van...
ÉLNI veszélyes...
Nem élni, értelmetlen...
Mese... :) Köszönöm. :)