Családfelállítási esetek
Azt hiszem, már sok elméleti ismeretünk van a családfelállításról, itt az ideje egy kis gyakorlatnak.
Mindent megtennék, de semmit sem tehetek
(Aki hamarabb született, hamarabb is megy el. )
Imola ( I.) már többször járt családfelállításon. Most arra panaszkodott, hogy évek óta, időt és pénzt nem kímélve tanulta a szívének kedves tevékenységét, és már el is kezdett dolgozni. Úgy tűnt, minden rendben, de néhány hete semmi nem sikerül, nem jönnek össze a dolgai. Arra kíváncsi, mi ennek az oka?
Legelőször saját magának választott egy képviselőt, és ő kívülről nézte, mi történik. A képviselő a tér széléhez közel állt, és csak kifele nézett. Vajon kire? Elé állítottam egy másik képviselőt, nevezzük H-nak, akit néz.
Egy idő múlva I egészen közel ment hozzá, és jól érezte magát. Beállt az anya (A) képviselője, I mögé, 4-5 lépésre, és szintén H-t figyelte. Választottam egy képviselőt I jövőjének (J) – ami tartalmazta kedvenc tevékenységét is – de I-t egyáltalán nem érdekelte, csak H előtt állt. Ahogy mondta, édesanyja elől takarta el.
Megkértem I-t, üljön a térdére, és gyerekperspektívából nézzen édesanyjára. Ahogy ez megtörtént, eleredtek a könnyei, és rájött, hogy anyukáját akarja itt tartani az életben azzal, hogy H előtt áll. Az anya legszívesebben egy fülest adott volna a gyereknek.
Kis idő múlva a gyerek odament anyjához, és sokáig, könnyezve, ringatózó mozgással nézett a szemébe. Lassan rádöbbent, hogy el kell engednie, és a jövőjéhez menni,- ami most a háta mögött állt,- ott van dolga. De nagyon - nagyon nehéz! Hosszú idő múlva, lassan, centiről centire I elcsusszant anyukája elől, ezzel mintegy utat adva neki. Anya megkönnyebbülten sóhajtott fel, és csak egy kis lépést tett előre.
I lassan közelített jövője felé, miközben anyját nézte. Érezte, hogy lassan fel kell állnia. Felállt, és meghajolt édesanyja előtt, megadva ezzel a tiszteletet neki és a sorsának. Azután karját a jövője karjához érintette. Már érzi, már van kapcsolata a jövőjével. A következő lépés, hogy a szemébe nézzen.
Visszajelzés Imolától: - „Nagyon nehéz volt édesanyámat visszatartani, és ugyanolyan nehéz volt elengedni. Azt hittem, jó neki, ha visszatartom. Fura és elgondolkodtató volt hallani, hogy fülest adna ezért. A meghajlás sokat segített. És most úgy érzem, energiák szabadultak fel bennem. Mintha újra elkezdődne az életem.”
(saját)
Aki nem ismerné a módszert, egy kis elméletet olvashat a www. csaladfelallitas.5mp.eu oldalon.
- szildiko1 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
166 hozzászólásIlyenkor mintha gyémántporral hintenék be a bundámat : egyből önfeledten vakaródzni kezdek . Fülem tövét a hátsó manccsal : ezt különösen elegánsnak tartom . Üdvözlettel : felacsó
A harag egy mindent elfedő érzelem. Arra jó, hogy ne kelljen átérezni a valódi érzést.
A tehetetlenséget, a csalódottságot, a kétségbeesést, a félelmet, a kiszolgáltatottságot, a fájdalmat. Inkább haragszunk.
Hát szerintem ez nem teljesen igaz. Miért lenne jobb a tehetetlenség, a csalódottság, a kétségbeesés, a félelem? A harag legalább cselekvésre buzdít, az utóbbiak inkább visszafognak. A haragban van erő és energia, az utóbbiakban viszont pont lecsúszik az ember. Nekem a harag sokszor volt jótékony hatású anélkül, hogy bárkinek baja lett volna tőle. A harag inspirál egy rossz szituáció megoldásához, míg a kétségbeesés, félelem... stb. meggyengít és korlátoz.
Nálam a tehetetlenség, a csalódottság, a kétségbeesés, félelem a legtöbb esetben visszafogta a képességeimet és több rosszat teremtett, mint a harag mely sokszor már pozitív irányba vitte a dolgokat, és eredményt is hozott.
Nálam pont fordítva működik a dolog. A harag elveszi a tisztánlátásomat, mindent eltakar és elnyom.
Ugyanakkor vannak jó céljai is.
- Jelez, hogy valami gond van
- Megvéd a számomra nem kívánatos érzésektől.
- Aktivizál.
- ....................
- .....................
egy érzelem, annál inkább torzítja a tisztánlátást. Nem csak a harag, hanem még a szerelem is. Köztudott hogy vakká tesz. A szép magyar nyelv ismeri a vak dühöt is.
Ha a kiindulási pontunk az, hogy mindent én teremtek és vonzok be, akkor csak saját magamra, és még a Felsőbb Énemre haragudhatok, ami azt mutatja, nem látom a mögöttes értelmét a dolgoknak. Amíg az intenzív érzelem be nincs fogadva, át nincs élve nem is fogom látni. Ez az elfogadás szintje, onnan már csak egy lépés elérni a racionalitást. Lásd DRH skála :-)
Én ezt tartom jónak, ha a negatív érzelem keletkezik, szívnyitás, befogadás. No cselekvés!
A harag rezgésén hozott döntés eredménye is haragot fog okozni! A feldolgozás után, tiszta fejjel aztán lehet döntéseket hozni, megváltoztatni amit meg lehet. És elfogadni azt, amin nem lehet változtatni.
Nálam a harag általában különböző negativ érzések első lépése.
Nem differenciál.Inkább az azonnaliság, a dinamizmus és az érzelmi kilendülés a lényege.
Ahhoz, hogy megtudjam, pontosan mi az az érzelem, amit jelez, ki kell silabizálnom előbb: miért haragszom? A válaszban derül ki a pontos érzelem: csalódás, sértődés,stb.
Volt olyan, hogy napokig haragudtam, mire kitudtam kihámozni, pontosan milyen érzelmet érzek, ami miatt ennyi dühvel reagálok egy eseményre.
Régebben nem figyeltem az érzelmi megkülönböztetésre, gyakran csak azt érzékeltem, hogy haragudtam. Ma már tudom, hogy a haragom egy első, gyors reakció valami mélyebbenfekvő differenciáltabb negativ érzésemre, ahová el is tudok jutni és amivel megpróbálhatok szembenézni.
A harag egy segitség, figyelő embereknek!
Ha első lépésként a haragot is elfojtjuk, akkor még az esélyét is elvesszük annak, hogy tisztázzuk és pontositsuk a negativ érzelmeinket.
Gyakran, amikor haragudtam, nem is értettem, mi történik? Meg kellett kérdeznem, hogy : mi is a bajom valójában? Amikor rájöttem, hogy csalódott, sértődött, bizonytalan, vagy tehetetlen vagyok, teljesen másképp cselekedtem, (vagy éppen nem cselekedtem) mint akkor, amikor egyszerűen dühös voltam.
Egyszerűen ki kell próbálni: harag hatása alatt cselekedni, vagy megállni egy kicsit és feltenni a kérdést: "Mi bajom van igazából"?
Megfigyelheted, mi változik.
Így van Ramina ,ahogy mondod:
,,értse és csinálja mindenki a saját meggyőződése szerint''
Én csak a saját álláspontomat mondtam el,és a saját tapasztalataimat,hogyha nem tisztázom a történést,akkor mit is bocsátok meg?,és miért is haragszom tulajdonképpen?Egy téves beazonosításom miatt a másikra?
Akkor minek az egész megbocsátás?
Én ezt szerettem volna mondani,de elfogadom ,hogy Te másképp gondolod.
És igen ,a haragról is az a véleményem,hogy csak addig létezik,ameddig valamilyen tévedésünkben vagyunk.tehát tulajdonképpen,ha helyesen ítélnék meg a dolgokat,nem is lenne létjogosultsága.
Ez az én véleményem,az én tapasztalatom,ettől még mások gondolhatják másképpen.
"Egy téves beazonosításom miatt a másikra?"
És ha mégis igazad van és jogos a haragod?
,,És ha mégis igazad van és jogos a haragod?''
Azt te szubjektíve,hogyan tudod objektíven megítélni?
Ahhoz az kellene ,hogy teljesen elfogulatlanul,tárgyilagosan,objektíven ,kívülről tudd nézni a dolgot.Ha ezt meg tudod csinálni,gratulálok.
Mert ha részt veszel egy eseményben,a szubjektív mércéddel érzékeléseddel, tapasztalásoddal értékeled,minden valószínűség szerint nem elfogulatlanul. Ráadásul ebben az esetben /harag/, főként nem ismeri fel az ember annak a történésnek a jelentéstartalmát,mondanivalóját,tanítását a szituációnak.
Ha valaki teljesen objektíven tudja értékelni az őt érintő történéseket,mintegy kívülről nézve,elfogulatlanul,tökéletesen a helyén kezelve,még ha az rá nézve ,,kedvezőtlen'' is,az már igen magasra juthatott az önismeretében, önmegvalósításában,és csak gratulálni tudok neki.
Arról nem is beszélve, hogy ha az egyén képes lenne kívülről nézve, elfogulatlanul, tökéletesen a helyén kezelve a dolgokat reagálni egy helyzetben, valószinütlen hogy haragra gyulladna :)
Hát még esetleg ez is előfordulhat olyanokkal pl. mint Jézus.Azért eléggé haragra gerjedt és adott a kufároknak rendesen.Vagy még a Krisztus is
kezelheti elfogultan a dolgokat?:)
Nem hinném, ezért ez a kivétel az,ami erősíti a szabályt:)
Fontos dolog megkülönböztetni a haragot az Igazság mellett való kiállástól. Én legalábbis úgy tekintek erre a tettre. Mint például mikor Nisargadatta Maharaj kidobta Osho tanítványait az otthonából, vagy bárkit aki nem felkészülten és tanulási szándékkal jött hozzá :)
"...még ha az rá nézve ,,kedvezőtlen'' is,az már igen magasra juthatott az önismeretében..."
Az legfeljebb a hülyeségben jutott magas szintre :)
Nem hiszem, hogy az objektivitás erről szólna. Aki objektív az magát is bekalkulálja mint jogosan létező egyént, pontosan úgy mint a többi embert is. Így egy bizonyos szintig fontos, hogy elfogult legyen. Önmagáért ugyanúgy ki kell állnia mint másért. Ha nem teszi ezt azt jelentené, hogy önmagát nem becsüli annyira, mint a többi embert. Ha helyén kezeljük és látjuk a dolgokat akkor soha nem is leszünk haragosak semmi esetben se? Mérget is vennél rá? :)
De ha valaki igazságtalan, akkor jogos lehet a haragom. Ha valaki kegyetlen és könyörtelen velem vagy a mással, akkor jogos lehet a haragom. Vagy nem?
Ádám ,ki dönti el,hogy valóban igazságtalan e?Te akkor úgy érzed,de hányszor van az ,hogy az embernek csak évek múlva esett le a tantusz,hogy mennyire is igaza volt a másiknak.
Miért? Mert akkor nem reálisan értékelte az eseményt.
Nem azt mondtam ,hogy az ember ne álljon ki magáért,de úgy álljon ki magáért ,hogy a helyén van az önértékelése,és pont a helyén kezeli a dolgot.És Ramanoviccsal értek egyet,hogyha az ember eljutott idáig,akkor már nem dühös:)
Én döntöm el ha épp rólam szól a történés. Hétköznapi értelemben az igazságosság az egyenlőséget, az egyenlő elosztást jelenti. Nem hiszem, hogy okos dolog lenne egy szituációból minden esetben elvi kérdést csinálni, hogy most vajon pl. Istennek ez megfelel-e a döntésem. Ha valaki ki akar pl. rabolni akkor akkor a részemről az igazság az - ha értékes nekem a rabolandó dolog - akkor megvédem.
"...csak évek múlva esett le a tantusz,hogy mennyire is igaza volt a másiknak."
Ha annyira az igazság bajnoka az illető akkor tudnia kell nekem ezt igazolni is. Ha én valakivel tervezek valamit akkor az ő szemszögéből is vizsgálom a dolgot nem csak a sajátomból. És a történés alatt is változtathatok. Elég könnyű az igazságot megítélni ha tudjuk, hogy mi a fontos ahhoz, hogy mindkettő ember jól járjon, vagy ne szenvedjen kárt.
A fenti én voltam :)
Hozzá még:
Mindenkinek joga van létezni, élni, élni az akaratával. Időnként figyelembe vesszük a másik ember érdekeit is, hogy ne legyen túl nagy káosz. De van egy határ, amin nem lépünk túl. Ha másnak joga van élni, akkor nekem is. Ha dühös vagyok hát dühös vagyok, nem mindig rossz érzés és nem mindig rossz az embereknek, ez is a létezésem része.
Velem is előfordul ,hogy dühös vagyok...Magamra,Kb.
fél percig...se:)
Másokra soha,mert ha így értékelném a dolgokat, akkor nagyon kiszúrnék magammal,és akkor megint dühös lehetnék magamra.
Nem olyan extrém dolgokról volt szó,hogy kirabolnak
és akkor nem igyekeznék megvédeni magamat,
hanem a beszélgetés egészen hétköznapi esetekből indult ki eredetileg.
"Másokra soha,mert ha így értékelném a dolgokat, akkor nagyon kiszúrnék magammal"
Ezt hogy érted? Miért szúrnál ki magaddal?
Egyébként meg az ember nem csak másokra haragudhat. Lehet dühösnek lenni helyzetre, történésre, cselekedetre, a tudatlanságra, és efféle összetett dolgokra.
Igen,de ott is előbb érdemes áttekinteni,átlátni,gondolni az összefüggéseket.
Én nem mondom,hogy ne legyél dühös,
csak ha az ember belegondolna,
legtöbbször értelmetlen.Felesleges érzelmi kitörés,és legtöbbször nincs is igaza az embernek.
Nem állítom,hogy nem lehet kivétel.
Ne feledjük, hogy az érzelmek egyben kommunikációs elemek is. Néha nem árt nyomatékosan a tudatára adni a másiknak (pl. több próbálkozás után), hogy helytelenítjük amit tesz, mond, csinál ...stb. Egy szavak nélküli villámló tekintet néha csodákra képes bármi egyéb erőszak nélkül :) Konfliktusokat lehet vele megelőzni.
Hát lehet ,hogy megelőzted a konfliktust a,,villámló tekinteteddel'
de mire jó ez?Nem volt konfliktus ,a másik tovább gyűjti magában a feszültséget,és te legközelebb
kétszer akkorát kapsz,mert sokkal
nagyobbat durran.Tehát jobban jártál volna,ha nem nézel csúnyán,és nem térsz ki a konfliktus elől,mert aminek ki kell jönni,had' jöjjön.Nincs értelme így lefojtani a dolgokat, az megbosszulja magát.
De hát te tudod...
Vagy tán mégiscsak ez akkor a jobb megoldás, és te tévedsz... :P
Hát ez úgy van,hogy nem vagyunk egyformák,mint személyiségek,úgyhogy nekem a pap,neked meg a papné.Jó lesz így?:)
Amikor Raminának válaszoltam,én már elmondtam erről a véleményemet.
Ezekből a konfliktusaiból az embernek többnyire tanulnia lehet,ha nem kapja fel a vizet,és képes tárgyilagosan értékelni a szituációt.
Ha hagyom hogy elragadjanak az érzelmeim,vagy az önsajnálat,a hiúságom,
bármi olyasmi,ami megakadályozza,hogy a helyén kezeljem a dolgot,akkor igenis ,hogy
kiszúrtam magammal,mert elvettem a lehetőséget egy felismeréstől,egy tanulási lehetőségtől,bármilyen tanulságtól,ami általában mindig értem lenne,ha nem ragadnának el az indulataim,és képes lennék észre venni.De mondom fentebb, amikor Raminának válaszoltam,
ott konkrét példák vannak,jobban érthető.
,,Az legfeljebb a hülyeségben jutott magas szintre :)''
Biztos? ...Számtalan példát tudnék hozni az életemből,amikor
bizony nagyon is zokon vettem dolgokat,és érdekes módon később mindig kiderült,hogy mégis csak de jó,hogy úgy történt,
/még ha akkor fájt is./
És kinek volt jó?...nekem.De erre csak sokkal később jöttem rá,mert akkor nem ismertem fel a helyzetben ,hogy értem van,
nem pedig ellenem.
Biztos-e? Hát könnyen megeshet :)
"Ha valaki tesz velem valamit, akkor késztetés támad bennem, hogy én is tegyek valamit ővele. Ez a bosszú iránti igény. Ha a bosszúállás sikerrel jár, azzal helyreáll az egyensúly. Ha valaki bánt engem, és én egyszerűen csak megbocsátok neki, akkor fölénybe kerülök, és az illető semmit sem tehet az egyenrangúság helyreállításáért, legfeljebb azt, hogy még komiszabb lesz velem."
Szerintem a megbocsátás a saját lelki egészségünk szempontjából fontos, hogy mi magunk ne hordozzunk negatív érzelmeket magunkban. Egy idő óta mintha kihalt volna belőlem a bosszúállás igénye, bárki, aki engem bántani akar, teljes egészében hidegen hagy. Senkin nem akarok revansot venni. Ez hogy ileszthető ebbe az adok-kapok kiegyenlítek témába?
Szia Szeti! Igy kapásból én sem találtam meg magamban a bosszűállás vágyát, főleg nem azt, hogy aktivan, tevőlegesen is ártsak bármily módon. De mélyen legbelül, megtaláltam a kielégülés érzését, ami akkor fog el, ha az engem bántókról valahogy kiderül, hogy igaztalanok voltak.