Tisztaszoba | Önmegvalósítás.hu

Tisztaszoba

Kedves Fórumozók!

Ezt a blogot annak szeretném szentelni, hogy az esetleges konfliktusok, elmérgesedett viták után leírhassuk az önmagunkban lejátszódott változások, felismerések tapasztalatait tiszta fejjel és szívvel, indulatok, vádaskodások nélkül.

A blog nyitásának gondolatát a Szeklice kontra Éva és Egy kis akárki konfliktus engem érintő része generálta, amelyben meggyőződésem szerint mint gyakran felemlített személy, a "láthatatlan" indikátor szerepét töltöttem be.

Egyelőre ennyi, mert most már munkába készülök. Ma éjjel vagy holnap reggel folytatom.

Beküldte: | 2011. júl. 07. csütörtök - 11:29

Hozzászólások

59 hozzászólás
Michaelita képe
ami bennem lejátszódott
2011. július 07. csütörtök, 13:04 | Michaelita

Először is az értetlenség jött elő nálam, hogyha gondjaitok van egymással azt miért nem lehet emberi módon lelevelezni... ekkor rádöbbentem arra, hogy nincs miért írnom és jobb, ha nem kifelé kommunikálok, hanem befelé, mert ebben a tükörben megláttam azt, hogy sajnos bennem is vannak olyan hangok, amik nem tudják emberi módon kifejezni magukat. Rájöttem arra, hogyha ezt hagyom feljönni, akkor a következő lépés, már emberi módon kifejezhető.

Értetlen voltam amiatt is, hogy mi tart annyira fogva valakit (az okot utólag megtudtuk), hogy nem látja át/be, hogy két különálló személynek mennyire mások a személyiségjegyei.
Ez ráadásul rosszul is esett, mert én mindanyiótokban tudom látni azt a sok befolyás alatt lévő embert, akinek az embersége nagyon is fényesen tud csillogni, ha hagyja önmagát szabadon, gátak nélkül megnyilvánulni.

Amikor kiderült, hogy mi a probléma oka - köszi érte Claryssza kérdésének és Évi kommentjének - akkor azt vártam, hogy végre a belátás helyreigazítja a dolgokat. Tehát itt elvárás volt bennem rendesen Mindegyikőtök!! felé.

Majd ez nem történt meg és ez már nagyon zavart és értetlenséggel töltött meg, amikor is érzelmi manipulációt alkalmaztam, hátha ettől helyrebillen az egyensúly. Tehetetlenül és értetlenül kimentem a Duna-partra esti napfürdőzni, friss levegőt szívni. Csodálatos volt a lemenni készülő nap látványa a Gellért hegy fölött. S itt a természetben helyrekattant bennem valami, hogy miért is nem hagyom hogy történjék az, aminek történnie kellene és miért nem fogadom el a dolgokat úgy, ahogyan vannak?
Ekkor döbbentem rá, hogy nem beleavatkozni kellett volna a levelezésetekbe, hogy közöttetek helyreálljon a béke, hanem átélnem kell a félelmet, hogy mi történhet, ha két vagy több ember összecsap. Nos, a mélyből véres képek jöttek a tudatom látómezejébe. Majd el is tűntek onnan, a maguk rendje-módja szerint. Jött a felismerés, hogy Titeket szerettelek volna megóvni valamitől, ami pedig csak az én képzeletemben volt a veszekedéshez társítva.
Köszönöm Nektek hogy a tükreim voltatok és köszönöm saját magamnak, hogy volt bátorságom szembenézni a saját képzeletem mélyén megbúvó képpel.

Egy szép idézettel találkoztam, amit most megosztok Veletek (én sokat tanulok ezekből az idézetekből és sokszor segítenek tudatosítani, hogy az élet által elém hozott problémákat hányféle nézőpontból lehet szemlélni)

"Mindig azt reméljük, hogy valaki más tudja a választ. Valahol máshol jobb lesz, valamikor minden jóra fordul.
Az igazság az, hogy senki sem tudja a választ. Sehol sem lesz jobb és minden úgy fordult, ahogy fordulnia kellett. A választ magadban keresd, Te tudod ki vagy és Te tudod mit akarsz." (Lao-Ce)

Én már mindent amit tudtam, elmondtam a szeklicének írt utolsó 2
2011. július 07. csütörtök, 13:55 | egy kis akárki

Én már mindent amit tudtam, elmondtam a szeklicének írt utolsó 2 hozzászólásomban, iletve a chat szobában, ahova megírtam, mit várok, és azt is, miért. Amikor megkerestetek magánban, akkor meg magánban is. Szeges, akkor nem volt hozzászólásod, de a hónapok óta tartó 'felvezetés' során folyamatosan ugyanaz jött belőled felém, és aztán Éva felé is, amit végül szeklice mondott ki, addig nem is értettük így csak magatokkal kűzdöttetek, mig minekünk fájt hogy miért kapjuk azokat a beszólásokat, mert a okát nem értetttük végig.
Valahoyg nem tudom azt mondani, hyog megkönnnyebbültem. És leítam már a chat szobában, illetve itt fentebb is hoyg miért.
Nekem az ügyben nincsenek démonjaim, így számomra most nincs érlelnivaló. Azt hiszem, az okokat a tevékeny érintett(ek) dolga valóban feldolgozni, meg az is, ezzel mit kezdenek.
Bennem egy nagy fájdalom van egyenlőre, mély csalódás az emberekben, és ez az egy amit egyenlőre ennek kapcsán beszereztem.

szeklice képe
Fájdalomtest-nyilakkal sebeztük egymást
2011. július 07. csütörtök, 16:29 | szeklice

Bár Szeges indította e blogot és jelezte szándékát, hogy bővebben kifejti önfeltáró folyamatát, én is kötelező érvényűnek tartom magamra nézve, hogy ezt megtegyem.
Annál is inkább, mert egy ideje valamiért szemmel láthatóan én kezdeményeztem a "találkozásokat" a velem aztán később konfrontálódó szereplőkkel...

Az első kezdeményezés akkor történt, amikor megírtam Megmondó-show blogomat, hozzátéve azt is, hogy a kíváncsiság vezérel ebben, vajon mi fog történni. Jó "okom" volt erre.
A belső okom egy rajtam átvonuló fájdalomérzés volt, amelyet Erika egyik megjegyzése okozott bennem. Ezt az érzést - bár igyekeztem lecsitítani magamban - újra és újra felerősítette bennem Éva, (aki Erika barátnője) akiben én egyre inkább valamiféle manipulátort láttam, aki mint pók a hálója szélén lesi soros áldozatát.
Tudtam, hogy ez az érzés feldolgozatlan tartalmat takar bennem, ezért kértem mindenkit, hogy akinek indíttatása van, jöjjön el (sötét) tükörnek nekem. És jöttek segítő tükreim, akik közül - bár mindenki nagyon fontos volt nekem -, most kettőről írok.
Elsőként Erika jelentkezett. Őszinte volt. Úgy érzem, sikerült párbeszédet folytatnom Vele, mely után nem maradt bennem semmilyen feldolgozatlan, kimondatlan érzés. Világosan éreztem, hogy nincs bennem tüske vele kapcsolatban, tisztán ki tudtam mondani a következőket neki: "Velem hasonlónak érzem a belőled áradó dinamizmust, bátorságot/vakmerőséget és a sasszem-kritikai hajlamot, a hiúságot. És harmincas éveimben hasonlóan takartam ezekkel én is mérhetetlen szeretet-éhségemet."
Úgy éreztem, hogy amikor említést tettem neki saját régebbi blogjáról, azonnal a MOST-ban reagált erre, őszintén beszélt a félelmeitől vezérelt működéseiről.
Később jöttem rá, hogy a benne általam meglátni vélt igazságharcos bennem is ott van, sőt egész életemben érzékenységet mutattam iránta, akár úgy is, hogy hazudtam.
Köszönöm, Erika! Meghajolok előtted. Segítettél nekem azzal, hogy őszintén magad adtad!

Aztán egy nap múlva érkezett a blogba Éva. Nem is igazán hozzám szólt, Erikával kicsit a félelemről pöckölődtek, majd elment. Éreztem, hogy valami miatt ő még bizonytalan, legalábbis jelezte, hogy még nem tud mit mondani.
Harmadnap aztán visszajött, és elmondta a véleményét. Amikor odaért a mondandójában, hogy én "folyamatos nyitott szívcsakrás állapotban vagyok", ezért Etelének interjúra ajánlott, akkor bennem ugyanaz a gyomortájéki ismerős érzés jelentkezett, mint amikor anno ezt a bejegyzését olvastam.
Hiszen tudtam, hogy én nem vagyok ebben az állapotban. (Jön még nekem csatornaszag odalentről bőven...)
A másik általa felvetett dolog, ami miatt én annak idején mélységesen felháborodtam -noha akkor még nem jeleztem felé rögtön -, az az én és Szeges által magánlevélben reá bízott személyes adatainkból általa összeállított kronobiológiai megközelítésű horoszkóp-elemzés, melyre alapozta ama fórumra tárt véleményét, hogy mi nem vagyunk összeillő pár a Szerelmemmel, Ő örök vesztes lesz mellettem, stb.stb. Ezt én a személyes információval való visszaélésnek tartottam. Éva már máskor is megtette ezt Szeges esetében kb. 1 éve, amikor engedély nélkül részletesen "kibeszélte" a fórumon annak hatalmas szív-, no meg szexcsakráját! /nem is tudod Évi, hogy ezzel is minket segítettél, noha nem voltál tudatában ennek:-)/
Szóval egyből "gyanút fogtam", s ettől fogva ezen a szubjektív szűrőn keresztül kezdtem látni minden megnyilvánulását.
Amikor reagáltam a mondandójára, sokszor elfeledkeztem arról, hogy ő A TÜKÖR nekem!
Ilyenkor mondtam neki néhány "tutit", de aztán visszahúzódtam megint, mert kapcsoltam.
Úristen, mit teszek! Ez a nő ugyanazt csinálja, amit én is teszek vele!!!

De még nem tudtam, csak éreztem, hogy valami késztetés mocorog bennem.
Aztán "rácsatlakoztam" arra az előfeltételezésemre, hogy Egy kis akárki körül valami nem stimmel.
Őszintén zavart engem az, hogy Zsuzsa helyett egyre inkább Éva válaszolt, stb.stb.

A többit - sajnos/nem sajnos - bárki ismerheti, bár képzelhetitek mennyire nem tudta (?) itt senki, hogy minek a közepébe csöppent, ha mi az "ördögi játszma" szereplői sem tudtuk, mit miért teszünk...
Mindenki a saját igazságát kereste ebben a konfliktusban, és fel volt háborodva, ha a másik ahelyett, hogy az őszinte (általában nálam gyomortájékon jelentkező) érzéseit nevezte volna nevén, amit a másik kiváltott benne, újabb attrakcióval rukkolt elő, mindenki olyan stílusban, amilyenben:-)
Sanyi ebben a gyermeteg játékban (mint máskor is) csupán gyermekként tud kezelni minden résztvevőt, ezért nem lehet csodálkozni, ha büntető apaként nyilvánul meg. /Sokat segített nekem H.S. a tegnapi levelének első mondatával, noha igazán csak ma hajnalban esett le a tantusz./
Szeges-Szerelmem is felismert valamit tőlem függetlenül, és megdöbbentően csodálatos érzés volt szinte egyszerre kimondani: ugyanazt tettük itt egymással körbe-körbe, amit a másikban kitartóan sérelmezünk, és nem találunk rá igazság-gyógyírt!
Pedig ott van az orrunk előtt...

Zsuzsa tegnap Szegesnek írt valamit, ami bennem egy olyan mélyre rejtett gyermekkori emléket idézett fel az Apukámról, amitől hirtelen összeállt bennem valami felismerés. Csodásan tisztán, elemi erővel éreztem feljönni. Meg tudtam nevezni! Ezzel szinte teljesen együtt ismertem fel, hogy a szeretet-kapcsolataimban sokszor elszenvedett "becsapások", - noha azt hittem, hogy tudok teljes hittel bízni -, itt köszöntek vissza a gyanú, ellenőrzés, prekoncepció formájában.
Istenem Zsuzsa! Hálát érzek Feléd! Kérlek, bocsáss meg, mert nem tudtam, mit teszek Veled.

Évát hagytam legutoljára, mert érezhetően ő volt számomra a "legnagyobb és legnehezebb falat".

Miközben Erika kérdéseire válaszoltam, ezt írtam neki: "De hogy valójában mi zajlik benne és bennem, azt nem tudhatja a másik, vagy egy harmadik-negyedik.
Csak találgathat, vagy projektálhat.
Ha engem valamiért "piszkál", hogy nem válaszol, akkor bizonyára sokszor meg fogom kísérelni, hogy szóra bírjam. Kérdéseket teszek fel például.
És itt a fórumon rá vagyunk utalva a visszajelzésekre, a pontos szavakra és hangsúlyokra, mert enélkül úgy fogjuk kialakítani a véleményünket a másikról, hogy a róla kialakítandó kép hiányzó részeit egész egyszerűen rávetítjük."

Kedves Éva!
Mindent, amit megéltem Veled és "orrod alá nyomtam", azzal nekem nagyon komoly dolgom volt/van!

Láttam Benned a Színésznőt? - Engem az iskolában művésznőnek becéztek...
Sérelmeztem, hogy felhasználtál itt egy bizalmas információt? - Én is mindenáron briliánsan bizonyítani akartam az igazam...
Megsértettünk a "tudásgönccel"? - Én 44 évesen kezdtem el igazán gyorsmotorral tanulni, hogy bebizonyítsam, vagyok valaki. Akkor azt hittem, hogy az a legfontosabb. Akkor az volt:-)
Sorolhatnám, ping-pong-szerűen....bizonyára Te is fel tudsz fedezni hasonló párhuzamokat köztünk...

Kérlek lásd meg bennem azt az embertársad, aki még mindig tanulóvezető a saját útján.
Lásd, hogy amikor önkéntelenül megbántottalak, akkor valamiért nem tudtuk őszintén magunkat közölni egymás felé.
Köszönöm Neked ezt a "balhét", mert engem még őszintébb önvizsgálatra szorított!
Te juttattál el, Te kellettél ehhez, hogy rájöjjek, mit tettem. Bocsáss meg nekem.
Emlékszel még a Kicsi lélek c.mesére?... Köszönöm Éva!

Megköszönöm Michaelita, Miklós és Ademon tükreit:-) Clarysszáét is:-)

Most itt állok Előttetek csupaszra vetkőzve, látszanak talán már a démonaim a levetett ruhákban.
Bocsássatok meg, amiért a saját démonaim nevei helyett a Tiéteket kiabáltam.
Akkor azt fájdalmamban tettem.
Most békét érzek. Hisz' tán több vagyok, mint a démonaim.

Ámen

szeklice

Szeklice.Én nem látok itt semmit leírva, ami a tegnapelött
2011. július 07. csütörtök, 18:39 | egy kis akárki   Előzmény

Szeklice.
Én nem látok itt semmit leírva, ami a tegnapelött történtekre vonatkozna. NEm látom leírva, mi történt valójában. Semmit. Minthoygha te úgy látnád, semmise történt, legalábbis neked közöd sincs hozzá.
Én persze tudom, csakhát mire való a tisztaszoba, ha nem arra, hoyg akik elkövették, leírják maguktól és bocsánatot kérjenek.
Vagyhát egyébként mi értelme lenne ennek a blognak, amikro a kívülállóknak végképp fogalmuk sincs mi zajlott itt, és szerencsére mégcsak utána sme tdunak olvasni. Annyira nem volt egy gyöngyszem ugyanis.
"mi az "ördögi játszma" szereplői sem tudtuk, mit miért teszünk"
Bocsásd meg, de én végig tudtam, mit miért teszek. Ideérkezve a fórumra és azóta is mindne szavam őszinte volt. Az, hoyg voltak ketten (persze lehet, többen is, cska nekik nem okozott problémát, miért is kellene pont engem érteniük), akik nem értettek, és azt hitték hazudok avgy valaki hazudik a nevemben, az nem az én hibám. Senkinek a kedvéért nem leszek más, mint vagyok, mindne hibámmal, mindne problémámmal együtt. Épp ezért a tegnapelöttiek során is végig tdutam mit teszek, próbáltam megvédeni magam és uyganakkor Évát. Ez volt a természetes, még akkor is, ha ezek után, holott jogos volt, még én kapom meg hoyg indulatos vagyok.
Ember vagyok.
És én nem azért jöttem az oldalra, hyog védekeznem kelljen olyan dolgok ellen, amiket nem követtem el.
Nem tduom milyen írásommal akpcsolatban neked miylne érzéseid, fleismeréseid jöttek maaz édesapáddal kapcsolatban, fogalmam sincs, örülök ha neked ettől jobb lett valami. Ez az egy amit itt velem kapcsolatban irsz, de ennek köze sincs az itt zajlottakhoz. Az mintha nem történt volna?
Amit itt fent látok tőled, arra ugyanakkor uyganazt tudom mondani most is mint eddig, őszintén:
nem látom benne azt amit szerintem a történtek után látnom kellene itt.
Nem ismerem sem Sanyit, de én jeleztem felé történteket, és én kértem szedje le azokat a hozzászsólásokat, illetve utána még egy párat, ami az utóbbi hónpokban hasonló gynausítgatásokkal tőled vagy szegestől érkezett. Nekem Sanyi nem írt, hisz nem is ismer, azonkívül, hyog köszöni, hyog jeleztem, leszedte, és kéri, jelezzem máskor is ha hasonlót látok. Éshát nem is kellett nekem mást írnia. Engem nem kezelt gyermekként, sem büntető apaként nem viselkedett velem, nem érzem úgy. Megint egy kijelentés tőled, ami mindannyiunkra vonatkozott, és talán mégse mindenkire igaz?
Mindegy, egy darabig még itt leszek.
Még egy valami: kis akárki körül minden stimmel, köszöni, és örül, hyog olyan, amilyen. Talán ezek után még jobban. Nekem ez eddig erre volt jó.

Ki kell egészítenem, szeklice, mert, rólam ezt ideírtad, bocsánatot kértél: "Kérlek, bocsáss meg, mert nem tudtam, mit teszek Veled." De nem írod, mit tettél, és másoknak fogalmuk sincs mert én nem szerettem volna ha az oldalon marad... Ugynakkor ezt a blogot itt olvashatják, de mi derül ki belőle? És még én sem tudom, valójában te már tudod-e vagy mire vonatkozik ez? Felette ott van, hyog gyanú, ellenőrizgetés, prekoncepció, tehát talán...

Szeklice kedves! Nekem azért nagyon kellemetlenek ezek az
2011. július 07. csütörtök, 17:42 | Éva.   Előzmény

Szeklice kedves!

Nekem azért nagyon kellemetlenek ezek az utólagos tanulságlevonások,és ,,bocsánatkérések"",mert én erre azért nem tartok igényt,sőt kimondottan kellemetlen nekem,én is mondhatnám most a gyomrom körül azt a szorító érzést,és tudod miért?
Azért mert látom végig az egész folyamatot,és az okokat,és a végkifejletet is.
Bár egészen végig szerettem volna kihúzni magamat ebből a játszmából,ahogy mindig is,és inkább nem reagáltam,akármi is hangzott el velem kapcsolatban,pontosan azért,mert tudtam ,hogy ugyanaz a lappangó felgyülemlett indulat ,az a soha ki nem mondott ,csak örökösen susmusok szintjén ,de nyilvánosan az oldalon állandóan a szőnyeg alá söpört ok,dolgozik megint,amikor is bármit teszek,még ha konkrétan semmit sem teszek ,egy szót sem szólok,de akkor is én leszek kihozva bűnbaknak.
Ez a csetepaté is tipikus példája ennek.
Tehát van itt egy sokkal komolyabb ok velem kapcsolatban ami miatt irritálok az oldalon jó pár embert,és én ennek tudom az okát.De őszintén soha nem lett ez megbeszélve,csak forog körbe körbe ez a probléma,mindig más a sztori,mások a szereplők,de valahogy folyton nálam lyukadunk ki,még most is,amikor gyakorlatilag szinte végig néma voltam.

Tehát amit te ebből tanulságot levontál a magad számára,az a te ügyed,és én semmiféle bocsánatkárérést nem fogadok el,mert ha ennyire vakok vagyunk ,és ennyire nem látunk az egészből semmit,ennyire nem látjuk ezeket a folyamatokat ,akkor ki se ejtsük a szánkon ,hogy mi önmegvalósítók vagyunk.

Tehát én részemről elutasítom ezt a ,,bocsánatkérést'',mert ez úgy hülyeség ,ahogy van,és ha ezt én jogosnak érezném és elfogadnám,akkor nagyon leértékelném magamat!

A chat szobában válaszoltam neked,és abban leírtam,amit én gondolok,nem konkrétan erről az ügyről,hanem összességében a problémáról,ami a legtöbb ilyen ügyet kiváltja,és sohasem az igazi ok van tetten érve,hanem pont az megy a szőnyeg alá.
Ezt a válaszomat /illetve egy részét/,szeretném ide áthozni,mert ott nem mindenkinek publikus,viszont nagyon kíváncsi lennék a véleményekre,hogy ki hogy látja.

Itt azért csak elhangzott megint az ,hogy én visszaélek a kronobiológia kapcsán a rám bízott adatokkal,
sőt most megint kiderült valami,amire nem figyeltetek,és ami miatt azt hiszitek ,hogy szerintem ti
nem vagytok összeillő pár. Erre egy külön hozzászólásban kénytelen vagyok megint reagálni,mert bár én szoktam hagyni a dolgokat,de itt már a becsületemről van szó,és most végre itt leírtad ,hogy ti miből is gondoltátok ezt.

Kedves Szeklice! Én eltekintettem mindenféle
2011. július 09. szombat, 1:05 | Éva.   Előzmény

Kedves Szeklice!

Én eltekintettem mindenféle bocsánatkéréstől,leírtam ,hogy miért.Viszont egy dolgot kértem,hogy amivel ilyen durván vádoltok,azt bizonyítsátok be,mert az oldalon,/a blogodban/,abból amit erről állítottál,és amin szintén teljesen ok nélkül hergeltétek magatokat,abból egyetlen szó sincs./vagyis hogy ezek után semmi esetre sem élhettem vissza az adataitokkal,és állítottam azt sem amit itt leírtál !/

Most /ha már nem vetted a fáradtságot ,hogy ezt kijavítsd,akkor belinkelem
a hozzászólást,ahol természetesen egyetlen szó sincs abból ,amit te itt nekem tulajdonítottál.
Mint már említettem, az egész ügyből ezen kívül engem semmi más nem érdekel.
Tudom ,hogy miről volt szó,és nem is csináltam ügyet belőle.
Tehát ezt állítod te/ti/:

,,A másik általa felvetett dolog, ami miatt én annak idején mélységesen felháborodtam -noha akkor még nem jeleztem felé rögtön -, az az én és Szeges által magánlevélben reá bízott személyes adatainkból általa összeállított kronobiológiai megközelítésű horoszkóp-elemzés, melyre alapozta ama fórumra tárt véleményét, hogy mi nem vagyunk összeillő pár a Szerelmemmel, Ő örök vesztes lesz mellettem, stb.stb. Ezt én a személyes információval való visszaélésnek tartottam.''

És ezt írtam én :

,,Aztán a kronobiológia kapcsán gondolkodtam felőled,mert tán több mint1000 elemzés után te voltál az első,aki egészen más képet mutatott születetten,és és egészen mást most.

Vagyis személyes beszélgetés hiányában ,illetve bizonyos írásos kommunikáció
nélkül,nem tudtam egyértelműen eldönteni,hogy a felmerült lehetőségek közül melyik most az igazi./szinte mindegyik sík eltért a születési állapottól/
Ezért is volt nekem ez nagy kérdés,hogy az érzelmi/vegetatív/ síkon ez a magatartás már a sajátod,ezt választottad,vagy szerep,vagy csak erre törekszel,és még ilyen is vagy ,meg az ellenkezője is?
De ismétlem ,kiálltad a próbát.
Én úgy látom már ez vagy,ilyen vagy valójában is.''

Szíveskedj megmondani,hol van itt egyetlen egy szó is abból ,amit te itt leírtál!

Nyilvánosan vádolsz olyasmivel ,amiből egyetlen szó sem igaz!

Itt van az egész hozzászólás,végig lehet böngészni,valamint érdemes lenne a többi szövegrésszel együtt látni az idézett részt.

http://onmegvalositas.hu/comment/40704#comment-40704

Személy szerint nagyon sajnálom,hogy neked kell itt elvinned az egész balhét szeges helyett.Már másodszor kényszerülsz bocsánatkérésre,miközben ő teljesen elhatárolja magát az egész dologtól,és a hármunk /Szeklice -Éva-Kis Akáki konfliktusának állítja be,holott az egész cirkusz ő miatta pattant ki.

Ő kezdett el olyan látványosan durván beszélni ,két lánnyal is,hogy ezért szóltunk neki Erikával,bár egymástól teljesen függetlenül,és szépen./Hogy megváltozott ,régebben soha nem csinált ilyet./
Ennyi volt,és remélem nem kell ezeket a hozzászólásokat is idehoznom. Bár a chat szobában van ott memória frissítőnek.

Az mondod,hogy Erika zombis hozzászólása után kezdtél el utánam kutakodni,merthogy barátnők vagyunk,és az volt a gyanúd ,hogy ez talán tőlem ered.
Csak az kerülte el a figyelmedet,hogy én pont ellenkeztem ezzel a véleménnyel,éppen itt van az is a belinkelt hozzászólásban. /Talán el kéne rendesen olvasni.,akkor mindjárt elszáll az ilyen gyanú./

Vagyis visszatérve szegesre,aki itt a blogban teljesen kihúzza magát,és tulajdonképpen te tartod itt a hátadat ő helyette./Arról meg nem is beszélve amilyen hangnemben a chat szobában beszélt/
Vagyis számomra teljesen érthetetlen,hogy tulajdonképpen ő robbantotta ki az egész cirkuszt,aztán már nyilván egymást védtétek,a saját feltevéseitektől /érthető/,de ott is végig benne volt,
valamint folyamatosan minősíthetetlen hangon beszélt Zsuzsával,és ennek ellenére teljesen mossa kezeit. Neki semmi köze ehhez,és te egyedül tartsd itt a hátadat,meg kérd a bocsánatokat,az ő alpári stílusáért,miközben folyamatosan azt ismételgeti,hogy a stílus az ember:)))
Hát ehhez a bátor férfias ,lovagias viselkedéséhez külön gratulálok!

Kedves Michaelita és Szeklice!
2011. július 09. szombat, 9:46 | csaesz   Előzmény

Öröm volt olvasni az őszinte önelemző írásotokat. Kicsit visszahoztátok velük ennek az oldalnak a régi hangulatát, amit nagyon szerettem. Hála érte.

Eszti

Ami szerintem a mindenkori konfliktusok igazi oka
2011. július 07. csütörtök, 18:05 | Éva.

Ezt személy szerint Szeklicének válaszoltam a chat szobában ,de nem a mostani történésekről szól,
hanem arról,ami szerintem a mélyben lappang,az alap probléámáról,ami feltáratlanul ,feloldatlanul, kimondatlanul /csak sustorogva/,örökösen a szőnyeg alá seperve,és így sajnos logikusan generálja az újabb és újabb ,,balhékat''.

,,Igaza van Klárénak,hogy ne söpörjük tovább szőnyeg alá a dolgokat,hanem fedjük fel az igazi problémát,amit én is nagyon jól tudok,csak hát mindig elmarad az igazság,mert vége egy vitának,aztán egy kis szélcsend és jó hangulat után kezdődik minden előröl,csak pepitában.

Tudom nagyon jól mi a baj velem az oldalon,nem férek bele,ebbe az ezoterikus világképbe,/aminek semmi köze a valódi ezotériához,hiszen pont az üti ki a biztosítékot legtöbbször/,és habár konkrétan nem bántok senkit,meg általában szépen is beszélek az emberekkel,mégis nagyon sokan haragszanak rám,hogy én mindig javítgatok,meg mindent jobban tudok másoknál.

Ezt nem lehet egy mondatban leírni,hogy én miért vagyok itt,és miért van ez a probléma,és miért gondolom én is ezt az oldalt a magaménak is,ahogy itt mindenki,és hogy pont ezért javítgatok ki konkrét szakmai /ha /úgy tetszik tévedéseket,pont azért mert szívügyem az oldal,és egy ilyen oldalnak szerintem meg kell őrizni egy színvonalat,és igenis ott kell lenni olyan véleményeknek is,amik sajnos ,nem sajnos, esetleg rosszul esnek azoknak,akiknek az nem egyezik a véleményükkel.

Tehát nagyon jól tudom mi a gond. Az én ,,tudálékosságom''a gond,mert ez egyéni érdekeket sért ugyan,de én ezt pont azért teszem,hogy ez az oldal ne süllyedjen le egy ,,new age-es katyvasz szintre'',és tudom ,hogy ezzel megint több embert megsértek,
de sajnos,hogyha ezek a szentírásként vett homályos csúsztatásokkal teli elképzelések
ellenében nem lennének más vélemények is,akár ezeket cáfolandók is,akkor nagyon sok olvasó,bizony egy két betekintés után már nem lenne kíváncsi erre az oldalra.
Nagyon sok olyan blogoló is van itt ,akit például sohasem ,,javítgattam'',mert úgy közölték a véleményüket,és nem egyedüli szentírásként ,teljesen abszurd dolgokat.

Nem csak én vagyok ,aki igyekszik ide igényes véleményeket írni,és megfigyelhető a
reakció mindig is,ami durva,személyeskedő,sokszor rágalmazó,megalázó hozzászólásokban nyilvánul meg.
Az már egy másik kérdés,hogy az ember nem veszi így,mert átlátja az indulatokat,és
legtöbbször le sem reagálja. Ami persze még több feszültséget szül,ami aztán ilyen csetepatékban kulminálódik,csak éppen az igazi probléma nincs kitárgyalva,mert
azzal valahogy senki sem állt elő eddig. /nyilvánosan legalábbis,mert nem nyilvánosan viszont nagyon csúnya dolgok mennek a háttérben/.

Ennek persze így soha nem lesz vége,hogy az embert irritálja valamiért a másik,de ki nem mondaná, hanem mennek ezek az iszonyatosan energia rabló játszmák,amiben valóban mindenki kimerül
/az ,,üldöző'' és az ''üldözött'' is/,és csak gondoljátok hogy ezeknek a játszmáknak bármi értelme is lenne,hiszen nem hoz igazi eredményt.
Mert őszinteség nélkül,álarcokban csatázva ez lehetetlen.
Ezek csak látszat csenevész kis eredmények,néha ugyan egy egy önmegvalósító rájön magában erre arra,de ezt másképp is megtehetné,mint ilyen játszmákkal,mert ez nagyon nagy áldozatot kíván azok részéről,akik éppen a játszmában a tükör szerepet kapták.
Őszinte ,egyenes ,becsületes ,nyílt kommunikációval,amikor az ember tiszteli és elfogadja a másikat/és nem csak szajkózza azt/,azzal lehetne sokkal előbbre jutni.

Megvan ennek a módja ,és be kéne már látni,hogy évek óta ugyanaz folyik az oldalon,
hogy az önmegvalósítók így akarnak haladni a problémáik felszínre hozásával,ilyen játszmákkal,amiknek végül ők marhára örülnek,hogy megláttak a másikban valamit magukból,csakhogy ez így nagyon öncélú játék ám ,mert mi van a másik emberrel,akit ehhez eszközként/tükörként /használtak fel?

A világ egyébként is tükörként működik,nem kell ezt ilyen erőszakos játszmákkal kierőszakolni. És nagyon sok technika is segíti az önismeretet,amikor magunkon dolgozunk,és nem a másikat üldözzük akár hónapokon keresztül,és el is ismerem,hogy nem kimondottan rosszindulatból,sőt talán nem is tudatosan,de ez a lényegen semmit sem változtat.
Nem értek egyet ezzel a módszerrel.
Itt vannak Sanyi gyakorlatai,vagy akár más tanítóké is,amik valóban az önmegvalósításunkat szolgálják,a tényleges belső munkát,aminek értelme ,és eredménye van. Mert ennek a játszmázásnak,igazán belátható,hogy nincs ,mert csak jönnek az újabb és újabb körök,miközben folyamatosan a tudatszint emelkedéséről van szó az oldalon:)
.......
.......
.......

Szóval szépek az elképzelések,de nagy különbség van , a hitek,hétvégi tanfolyamok, istennőképzők, bestseller könyvek szentként való tudatosítása,vallásként való alkalmazása,és a valódi,tényleges dolgok között.
Hogy mi a tényleges dolog,az igazán lehet vita téma,de csak olyanok között,akik megtanulták, megtapasztalták,és alkalmazták,és így van róla közös nevezőjük.
Egyébiránt pedig csak civakodás,ami sajnos emberi gyengeségekből fakad,a nem elfogadásból,hogy nehogy már ez jobban tudjon nálam mindent,mikor én csak műkedvelő vagyok ,elhiszek mindent,főleg ami érdekes,a másiknak meg mondjuk az a szalmája,jó pár diplomával szakmai tapasztalattal, eredményekkel.

Na ez aztán már végképp elviselhetetlen,jönnek a kisebbségi komplexusok,és a mániás,kényszeres játszmák,hogy az elveszett önértékelésünket visszaszerezzük,csak éppen úgy látom eddig még pont a lényeg nem világosodott meg,hogy ezt így nem lehet. Ennek nem ez a módja! Hanem az hogy rendet teszek magamban és kialakul egy reális önértékelésem ,ami nekem biztos pont,és nem érzem kisebbnek magamat azért, mert valaki nem ért egyet a véleményemmel,olyannyira,hogy egyesek még addig lovalják ebbe magukat amíg ez egy üldözési mániává alakul.

Szeges azt mondja,én betegszobának szeretném látni ezt az oldalt. Hát nem ,éppen
hogy nem szeretném ezt,és bárki betegezi is itt már utolsó érveként a másikat,mindig is felszólalok ez ellen.

Nagyon sokat lehetne még erről beszélgetni,de nem úgy ,hogy neked írogatom,mert ez amit írtam nem személy szerint neked szól,hanem ez a meglátásom,az oldalon,és ezt találom a problémák gyökerének itt.

Azzal ,hogy én elmegyek az oldalról,azzal ez a probléma itt nem lesz megoldva.
Ezt nektek is nagyon jól kellene tudnotok.hogy más emberek formájában ,de a probléma mindig jelen lesz.
Ahogy én előttem is,és én utánam is,mindaddig amíg ez tudatosítva nem lesz.
Nagyon keserves nekem végig élni ezeket a dolgokat,hogy ennyiszer én vagyok a tükör,vagy én vagyok a balhé,/nevezd ahogy akarod/,hidd el,de ha egyszer már végre eljut odáig ez a nagyon is szeretetreméltó,és kiváló emberekből álló közösség,hogy hajlandó tiszta vizet önteni a pohárba,akkor esetleg megérte ,hogy itt voltam.''

Éva

Megérzésekről,mások vizsgálatáról...
2011. július 07. csütörtök, 18:27 | Éva.   Előzmény

Ez még a hozzászólás része,de Szeklicének szól,ezért külön választottam.Ugyanakkor mindenkinek is szól:)
Azt szeretném hozzátenni még,hogy én ezt a chat szobában írtam,és már később láttam meg ,hogy szeklice is kitért most velem kapcsolatban ugyanerre a dologra./minő ,,véletlen'':)))/

Ami a belső hangodat ,megérzéseidet illeti,nem mondom ,hogy egytől egyik képzelgés,egy két dologra rátapintottál,még ha ,,jelenés'' szerűen is,de tagadhatatlan.
Éreztem amikor vizsgálgattál,nem is egyszer,és megmondom nem volt kellemes.
Ráadásul még egy dolgot megfigyeltem,hogy csak bizonyos szintig tudtál menni,és annyi.
Az oldalon meg is írtad,hogy micsoda színésznő vagyok:)))
Hát tudod ez az életem első fele,ez volt a hivatásom/nem prózai,hanem énekes/,de ez olyannyira a múlt,hogy már 20 éve nyoma sincs,nem mintha valami szégyellni való lett volna benne. Szóval idáig jutottál el,és nem láttad azt az embert,aki onnantól alakult.

Egy teljesen más embert,más érdeklődési körrel,más életfeladattal,egészen más gondolkodással, tevékenységgel,és törekvésekkel. A lényegből semmit sem láttál,és nem is láthattad,és ezért értelmetlen minden ilyen kutakodás,mert az ember csak azt láthatja meg ameddig ő elláthat,csak azokat a rezgéseket,amik ő benne is megvannak.

Épp te beszélsz a rezgésekről,igen pontosan a rezonanciáról van szó,csak azokat a rezgéseket foghatom fel,amennyit én is birtokolok. Más rezgésbe pedig nem láthatok bele,mert arra egyszerűen nincsen készülékem.
Nem rég írtam ugyanezt az Akasháról is,hogy olyan könnyen ment itt a dobálódzás azzal,hogy ezt meg azt lehívok az Akashából.
Sajnos mindenkihez csak az az információ juthat el, amit ő éppen megtudhat és ami a további fejlődéséhez kell. Semmi többet,hiszen úgysem tudna kezdeni vele semmit,de ezt fizikai törvényszerűségek is szabályozzák,pontosan a rezonancia elvén.

Van mégis ,hogy az ember többet is megkaphat bizonyos rendszerektől /intuíció, látás, hallás érzékelés egyebek formájában/,de ez szigorú szabályokhoz kötött,és aki ezt megkapja,annak bizony szolgálnia kell azt a rendszert,annak a részeként.
Vagyis hogy ezeket a dolgokat ,nem osztogatják ingyen,ezért bizony nagyon keményen meg kell dolgozni,és szolgálni,bármily furcsa és esetleg félre érthető ez.
Aztán ez ugye felveti a következő kérdést is mindjárt,hogy ki ilyen erőket szolgál,ki olyanokat ,de ebbe most igazán nem mennék bele./főleg ,hogy neked írok,nehogy személyeskedésnek tűnjön,mert csak általánosságban mondom/
...
...
Ez egy kiragadott részlet,a folytatása a fenti hozzászólásban van.Remélem ,hogy így kiragadva,a
szöveg környezetéből nem lesz félreérthető...itt folytatódik...

Szóval szépek az elképzelések,de nagy különbség van ....stb...

A Becsületről...
2011. július 07. csütörtök, 20:03 | Éva.

A becsületről.

A chat szobában és itt is nyilvánosan elhangzott a részetekről,hogy én visszaéltem az általatok kapott adatokkal,amit az elemzésetekhez kaptam.

Válaszoltam rá a chat szobában ,de itt most felmerült egy újabb indokotok,amit ott még nem írtatok,miszerint én ebből azt láttam ,hogy ti nem illetek össze,és ebből következtethettetek a boldogság blog körüli nézeteltérésekre.

Hát megint nagyon jó lett volna ,ha közlitek velem a gyanútokat,mert ez akkor és ott tisztázva lett volna.
Részemről sokkal jobban örültem volna neki,bár akkor minden valószínűség szerint elmaradt volna ez az egész,,ezt képzelem ,azt képzelem,ilyen vagy olyan vagy" játék.

Szeretném elmondani,hogy amiről ti itt beszélhettek,hogy esetleg a három sík közül egy sikon nem illenétek össze,ez nagyon nagy szó,mert a legtöbb ember talán a három sík közül egy ,amin összeillik, vagy sehol.

De...és ez a lényeg!!!
50 x elmondtam,hogy Szeklicénél,csak akkor tudok bármit is biztosra mondani,hogyha találkozunk majd Miki kungfuján,és megcsinálunk teszteket,mert amit a gép kidobott,az jobb kézre van értelmezve,nála pedig lehetséges a rejtett bal kéz,ami miatt egészen más eredmények lehetnek,ehhez pedig kell a teszt./ez most megint személyes adat szivárogtatása,mármint a balkéz:)/
Vagyis elküldtem a lehetséges verziókat tanulmányozásra,és függőben maradt az egész dolog, számtalanszor felhívva a figyelmeteket,hogy csak szeges elemzése a ,,tuti'',szeklicét kiderítjük,ha találkozunk.

Tehát az a gépi összehasonlítás sem áll így,ami teljesen egyértelmű!!!

Elmondtam ezerszer,ennek ellenére teljesen figyelmen kívül hagytátok,ezen lelkiztetek,és nem csodálom ,hogy onnantól már voltam minden,ahogy a mellékelt ábra is mutatta.

Ehhez most még bizonyítékként két olyan dolgot is említesz,ami egyszerűen nem úgy van.
Azt mondod ,hogy a blogodban én ezt leírtam,amikor ez nem igaz,és ha nem olvasol utána,hogy ott mi van leírva,akkor kénytelen leszek ide belinkelni.

A másik indokod ezzel kapcsolatban ,hogy annak idején én szegesről kiadtam egy blogban adatokat.
Hát annak idején még tudtátok,hogy ez nem így volt,viszont én nem rég olvastam azt a blogot,és láttam ,hogy azzal a tipológiás dologgal,amire ott aztán nagy érdeklődés mutatkozott,bizony elvittem csaesz blogját.
Ezért lelkiismeret furdalásom lett és bocsánatot kértem tőle.Ezt olvastad te most,és így jött fel ez a dolog,de már nem emlékeztél ,hogy akkor hogy zajlott ez. Pedig ott van világosan.Szeges a csakráiról beszélt,és én azt erősítettem meg ,hogy nagyon jól látja,pontosan úgy van ,ahogy mondja. El lehet olvasni, Egyébként ott több blogolót is megnéztem,és minden érintett megadta az adatait,amikkel szintén nem éltem vissza.

Még egy ilyen alkalom volt,amikor az agyféltekékről volt szó,és kimondottan az ott blogolók kérésére,
külön megkérdezve,hogy akkor valóban az oldalon akarják e? És mindenki egyöntetűen kérte.
Szintén vissza lehet olvasni!

Kati most nincs az oldalon,legalább is nem ír,de kénytelen vagyok elmondani,hogy ő röppentette fel rólam ezt a hírt/is/,mert neki is volt egy problémája velem ez ügyben,na ott aztán még tisztázni sem kellett volna semmit,mert a vétkességem egyenlő volt a zéróval!,
ennek ellenére,még szándékában is volt,hogy megírja az oldalon,de sajnos nem tette.
Pedig akkor legalább tisztázhattam volna magamat,így viszont csak a hátam mögött ment a susmus.

Nekem legalább annyi barátom van itt az oldalon,mint amennyien rossz szemmel néznek rám,és sajnos visszajutnak ezek a dolgok a fülembe. Az állandó susmusok /egy szűk baráti köré,de istenigazából 1-2 ember a szószóló,csak terjed a baráti körben/,a közös összejöveteleken ,Sanyi születésnapján ,egyéb alkalmakkor.
Nagyon nehéz nekem így az oldalon,mert egyenesen soha senki nem mondd meg semmit,/nem csak nekem ,másnak sem:)/,és Isten tudja mióta gyűlnek ezek az indulatok az emberekben,ami ugye ezekben a ,,csetepatékban '',csapódik le,csak éppen megoldva nincs semmi,mert az ok elhallgatva marad,ahogy például most nálatok is.

Nagyon nem jó ez így,és ha valamit nem bírok ezen az oldalon,akkor ez az,ezek a befojtott kimondatlan dolgok,amik csak mérgezik azt aki nem hajlandó kimondani,a többiről meg nem is beszélve...
Ez az amit soha nem fogok megérteni,hogy az őszinte ,egyenes ,becsületes párbeszéd helyett,miért mennek ezek a minősíthetetlen játszmák inkább.
Kinek jó ez,és kinek van ebből haszna.És ugyan milyen haszna van?
Azt meg aztán végképp nem értettem Klári,hogy miért tőlem követelted folyamatosan az őszinte egyenes kommunikációt,tőlem ,akit pontosan ezért nem bírnak páran az oldalon,mert őszinte,és egyenes.És csak néztem,hogy ugyan mit is akarsz te ezzel tőlem,miért tőlem követeled???
Persze tudom,de hát te gondolkodj el rajta.

Ez lenne a kérdésem,..és hogyha valaki most ezt megpróbálja elütni azzal,hogy magyarázkodás,annak most kivételesen velem gyűlik meg a baja,de nagyon,mert eddig nem érdekelt semmi ,mert nagyon jól tudom,hogy mit hogyan értékeljek,de a becsületem az egyetlen amibe nem hagyok belepiszkítani,és
marhára nem érdekel,hogy az önismeret mit mond erről,hogy mit kéne e miatt magamba megnéznem.
Az ég világon semmit! Mert egyszerűen ezt örököltem a szüleimtől,ilyen vagyok. Képtelen vagyok hazudni,csalni ,és egyebek...Nagyon sok problémám is adódik e miatt az életben,de azt sem bánom,mert nem tudok más lenni,és nem is akarok! Ezért utálom a nem egyenes dolgokat,és az
őszinteség helyett,ezeket a játszmákat!
Úgy hogy ha valaha is azt akarjátok ,hogy elmenjek az oldalról,akkor a becsületem tabu legyen,
mert akkor soha az életben nem szabadulok meg tőletek,mert az az egy amit nem fogok hagyni soha,
hogy a becsületességem igaztalanul legyen vádolva.

A becsületről 2
2011. július 07. csütörtök, 20:42 | egy kis akárki   Előzmény

Azt hiszem, én is kimondhatom, hoyg talán nekem is ez volt a fájó: nekem is az az egyetlen fáj igazán, hyog én meg lettem hazudtolva, tulajdonképpen már régóta folyamatosan, aztán mások számára is közérthetően nyíltan. És nekem is a becsület és a tisztesség az szent. A sajátomat megvédem ha tudom hoyg tiszta az ügyben. Nem számít az, hyog itt senkise ismer, és akár el is tűnhettem volna és kész, mit számít itt pár vadidegen mit gondol rólam tévesen... Én úgy nem tudok eltűnni sem.

Claryssza képe
Ez a "Klári" most/itt én lennék?? -
2011. július 07. csütörtök, 21:03 | Claryssza   Előzmény

"Azt meg aztán végképp nem értettem Klári,hogy ...néztem,hogy ugyan mit is akarsz te ezzel tőlem,miért tőlem követeled???
Persze tudom,de hát te gondolkodj el rajta."

Ha igen, úgy első elgondolkodásra jelezze már valaki nekem, ha ott/azt személyre szóló +"követelés"-nek érzékelte Éván kívűl is?

Éva, ha Te tudod is, az persze mindjárt más, akkor miért nem azt írod le....???-pl. csak nyomatékul az egyenes kommunikációra.
Talán csak azon lenne érdemes elgondolkodnom, hogy vajon épp mivel azonosulsz (tévesen)?
-vagy mivel kellene szerinted Nekem azonosulnom(tévesen) most?

Klára a jó Isten áldjon meg,Téged mindig Klárának
2011. július 07. csütörtök, 21:31 | Éva.   Előzmény

Klára a jó Isten áldjon meg,Téged mindig Klárának hívlak!!!
Szeklice meg Klári!!!
Szeklicével beszélgetek.Nem veszed észre???
Most mi ez itt???
Mindenki megőrült???
Vagy csak engem akartok megbolondítani???

Te vagy itt a nagy bölcsünk,/nekem is/,de megkérdezném,első lépésként miért nem kérdezel csak??
Mert minden amit utána írtál teljesen felesleges mivel szeklicével beszélgetek.

Ez már a nem első ilyen félreértésünk.
Szeretném tőled is megkérdezni,hogyha nem világos valami,miért nem kérdezed meg előbb,miért
mész bele a téves feltételezésedbe ? Ami persze a te magánügyed lenne,mindaddig amíg ugye
nem teszel meg bűnbaknak engem.

,,Ha igen, úgy első elgondolkodásra jelezze már valaki nekem, ha ott/azt személyre szóló +"követelés"-nek érzékelte Éván kívűl is?

Éva, ha Te tudod is, az persze mindjárt más, akkor miért nem azt írod le....???-pl. csak nyomatékul az egyenes kommunikációra.
Talán csak azon lenne érdemes elgondolkodnom, hogy vajon épp mivel azonosulsz (tévesen)?
-vagy mivel kellene szerinted Nekem azonosulnom(tévesen) most?''

Szóval mi erről a véleményed így ezek után?
Hogy kérdezés helyett támadsz???

Nagyon szeretném ,mivel ez nálad sem az első alkalom,ha egyenesen a szemembe megmondanád mi a problémád velem?
Az lenne az egyenes útja ugyanis a dolgoknak, nem pedig az,hogyha valaki nem ért valamit,akkor nem tisztázza,hanem azonnal első körben támad???
Csak nem az az ok,hogyha kiderül,hogy persze hogy nem rólad van szó,akkor ugye nem tudsz támadni,és megint benned marad az ,amit sohasem vagy hajlandó elmondani???
Mi erről a véleményed?

Claryssza képe
Támadásról szó sincs/volt..Részemről legalábbis..
2011. július 07. csütörtök, 22:18 | Claryssza   Előzmény

Ha "persze hogy nem rólam szól" akkor induljunk el a kályhától:

Ezt írtad, amit félreérthettem szerinted:
"Kinek jó ez,és kinek van ebből haszna.És ugyan milyen haszna van?
Azt meg aztán végképp nem értettem Klári,hogy miért tőlem követelted folyamatosan az őszinte egyenes kommunikációt,tőlem ,akit pontosan ezért nem bírnak páran az oldalon,mert őszinte,és egyenes.És csak néztem,hogy ugyan mit is akarsz te ezzel tőlem,miért tőlem követeled???
Persze tudom,de hát te gondolkodj el rajta."

1. Ugyan Szeklicét is Klárának hívják.. viszont a hivatkozott megszólításod szövegkörnyezete meg az én beírásomról szólhat kizárásos alapon is, nem láttam Szeklicétől hasonlót, meg kicsi az esélye hogy ugyanezt írná.. ( Talán, ha idemásolnál Szeklicétől valamit amiben hasonló vonatkozásokban ír, egyértelműsíthetné, hogy nem engem szólitottál meg.. )

2. Idemásolom a szerinted félreértésem alapját a Chat szóbából:

Claryssza képe
nem értem..nem értem..nem értem:))
2011, July 4 - 22:46 | Claryssza Előzmény

Mit lehet ebben/itt csalni???De főleg MIÉRT??? Ezek a pontok hol/miért számolódnak és ennyire lényeges vagy fontos ez?
Akkor legalább nyissunk 1-2 bartert is rá: elcserélem pontjaimat erre-arra, vagy valami kedvezményt lehessen igénybe venni x-tíz-száz pont elérése után...vagy valami..vagy csak egyszerű hiúsági kérdés lenne?..
A szokásos mantra kérdés ebből is csak ennyi: MI EBBŐL A HASZNOM? - vagy a mögöttes hasznom?
-nade amiért érdemes "őlre" is menni ennyire???

Ezt most tőlem kérded? Én ma reggel erre ébredtem,hogy meg
2011, July 4 - 23:22 | Éva C. Előzmény

Ezt most tőlem kérded?
Én ma reggel erre ébredtem,hogy meg voltam nevezve,és rám testálva,az amit fentebb írtam.
Hogy valakiben mi játszódik ilyenkor,amikor ilyet kitalál,azt meg tőle kéne megkérdezni. Hogy miért zavarja ennyire,hogy valaki,5-vagy 6 pontot kapott?
Most én erre mit mondjak? Nem nekem okozott ilyen iszonyatos problémát:)
Annál is inkább,merthogy marhára nem érdekel.
Egy dolog érdekelt,ezzel kapcsolatban,és azt meg is írtam,amikor a szemem láttára végig pontozták nem egyszer az egész oldalt fél perc alatt,nyilvánvalóan olvasatlanul.
De én legalább megmondtam egyenesen mi nem tetszik ebben a rendszerben.
Másban meg elhallgatott feszültséget kelt,annyira,hogy képes ilyen történeteket kreálni.
Hát van erről elképzelésem,de inkább megtartom magamnak:)

Hogy ,,MI EBBŐL A HASZNOM? - vagy a mögöttes hasznom?''-ahogy kérded-...hát fogalmam sincs.
Egyszerűen érthetetlen,hogy valaki azt gondolja ,hogy ez a pontozás neki bármi előnyt,vagy hátrányt jelenthet. Merthogy nincs semmi kitűzött jutalom,amiért esetleg valaki hajtana,vagy büntike,ha mínuszt kap.
Szóval,ha így érted ,hogy érthetetlen,akkor ez számomra is az.

****
Akkor én is megkérdezném Tőled: "Szóval mi erről a véleményed így ezek után?"

A Klára és a Klári ,két külön személy ,mint ahogyan a két
2011. július 07. csütörtök, 23:29 | Éva.   Előzmény

A Klára és a Klári ,két külön személy ,mint ahogyan a két hozzászólásnak is az ég világon semmi köze nincs egymáshoz.
Lehet hogy te látsz hasonlóságot,de csak a közös nevező-a téma-ami a hasonlatosság alapja egyébként pedig teljesen két külön ügyről van szó.

Amit áthoztál most a chat szobából,/ami egyébként tudtommal nem publikus/,az a hozzászólás az ami,neked szól,a te írásodra reagáltam./Klára/

Az a hozzászólás,amiből pedig idéztél /először/,az pedig szeklicének/Klári/ szól,mert itt azért nyílt ez a blog ,hogy higgadtan kitárgyaljuk ennek a ,,csetepaténak'' a tanulságait.

Ez pedig arról szól,hogy szeklice/Klári/,a Kibeszélő Show-jában ott szorongatott engem,mert nem tudtam rosszat mondani róla,és folyton arra szólított fel,hogy egyenes őszinte kommunikációt vár tőlem. Ezt írtam meg neki többek között most,hogy nagyon csodálkoztam ezen,hogy pont tőlem várja,/akkor ott a blogjában!!!/amikor ennek pont az ellenkezője ment látványosan az oldalon ugye a részéről.
Most úgy látszik ,hogy ezt akarod,hogy ezt minden áron kimondjam,pedig itt már ez a blog nem erről szól. Se nem arról ,amit áthoztál,mert az törölve lett./mármint az indítéka annak a hozzászólásnak/

Ha most esetleg ezzel nekem akarsz segíteni,amit nem nagyon hiszek,de minden lehetséges,akkor...mit is mondjak?

Ha viszont még ezek után sem akarod megérteni,hogy ez két teljesen külön dolog a hasonlóságuk ellenére is,térben és időben egyaránt, két különböző személynek,két különböző blogban,két teljesen más időben történt hozzászólásokra a két teljesen különböző szövegű,bár látszólag hasonló hozzászólásom.

Remélem tiszta most már a dolog.

Claryssza képe
Spongyát rá:)
2011. július 08. péntek, 0:28 | Claryssza   Előzmény

Mindez szerencsétlen félreértések vígjátékának tűnik sorozatban: Mivel a Szeklicének szóló részt különválasztottad hangsúlyosan is előtte, ebben a részben meg általában is meg többekről is többeknek írsz (lásd Kati, barátok nem barátok), ...stb
DE én is azt remélem, hogy tiszta most már a dolog, és ugye megegyezhetünk végre, hogy pont a tisztázás volt csak az értetlen kérdésem szándéka, amit Te értelmeztél igencsak félre...

Mivel viszont a reakciód félreérthetetlen volt és Nekem szólt:-tisztázzuk ezt is le:
"Nagyon szeretném ,mivel ez nálad sem az első alkalom,ha egyenesen a szemembe megmondanád mi a problémád velem?
Az lenne az egyenes útja ugyanis a dolgoknak, nem pedig az,hogyha valaki nem ért valamit,akkor nem tisztázza,hanem azonnal első körben támad???
Csak nem az az ok,hogyha kiderül,hogy persze hogy nem rólad van szó,akkor ugye nem tudsz támadni,és megint benned marad az ,amit sohasem vagy hajlandó elmondani???"

1. Éva, (ugyan nem tudok "első alkalomról" se) DE Nekem nincs problémám Veled!!
Itt most egyenesen megmondom a szemedbe! -ha mégis úgy éreznéd, az a TE problémád, dolgozz rajta!

2. Elképzelni sem tudom(=képtelenség számomra!) szerinted mi az az AZ, ami most megint(?) Bennem marad így, DE/sőt bármit hajlandó vagyok elmondani is, csak kérdezz bátran!

Ha te mondod,elfogadom:) Ezt viszont te értsd meg légy
2011. július 08. péntek, 1:27 | Éva.   Előzmény

Ha te mondod,elfogadom:)

Ezt viszont te értsd meg légy szíves.

1) megkérdezed ,hogy te lennél e az?,de nem várod meg a választ hanem azonnal így folytatod:

,,Ha igen, úgy első elgondolkodásra jelezze már valaki nekem, ha ott/azt személyre szóló +"követelés"-nek érzékelte Éván kívűl is?''

Nem is tudod ,hogy te vagy e,pedig egyértelmű,hogy nem ,mert szeklicével /tárgyalok/,de már segítséget kérsz,ahhoz ami nincs is,hogy bizonyítsa más is ,hogy te ilyet nem mondtál,mikor senki sem beszélt rólad,és az ,hogy te összetévesztetted a két hozzászólást,az mégse legyen már az én hibám:)

2) Ezután tovább turbózod a semmit,hiszen te tévedtél,de azért csak én vagyok a hibás:)

,,Éva, ha Te tudod is, az persze mindjárt más, akkor miért nem azt írod le....???-pl. csak nyomatékul az egyenes kommunikációra.

3) És még mindig,egyre jobban lovalod bele magad a semmibe,a saját figyelmetlenségedbe,félreértésedbe,miközben bőszen nekem nyomod:)

,,Talán csak azon lenne érdemes elgondolkodnom, hogy vajon épp mivel azonosulsz (tévesen)?
-vagy mivel kellene szerinted Nekem azonosulnom(tévesen) most?''

Erre úgy gondolom,jogosan kérdeztem meg,hogy mire jó ez,ahelyett hogy először
kérdeznél,és megvárnád a választ.
Mert akkor mindezeket nem kellett volna elmondnod nekem,
nekem pedig teljesen feleslegesen nem kellett volna végighallgatnom,és most már harmadszor válaszolnom a további értetlenségre,amit pedig úgy kezdtél,hogy ,,Spongyát rá:)''

,,Nekem nincs problémám Veled!!
Itt most egyenesen megmondom a szemedbe!''

Köszönöm Klára,bár azt hittem ,hogy az óvodában vagyunk,de akkor mégis volt
valami haszna ennek a ,,tisztázásnak'' is.

Hatar Beatrix képe
Becsületről Éva C-nek
2011. július 08. péntek, 18:35 | Hatar Beatrix   Előzmény

Nem igazán tudom mik ezek az indulatok itt, és nem szeretném visszakövetni.
De ez egy önismereti oldal és bátorkodnám megjegyezni, valami még sem stimmel ezzel a nagy őszinteséggel és becsületességgel, hisz megtalálták a legfájóbb és leggyengébb pontodat, amiért a végsőkig harcolnál és teszed is, folyamatos érvelésekkel alátámasztva.
Az igazságnak, nincs szüksége sem, érvekre sem támasztékokra, sem magyarázkodásra.
Az VAN!
Ha benned helyén lenne a nyílt őszinte kommunikáció a becsület amiről írsz, akkor az egész fórum a támadások nem születtek volna meg feléd, vagy ha mégis valószínű nem érint meg! Egyszerűen tovább lépsz, mert tudod mi az igazság, és ha benned stabil, akkor kívülről nem lehet megingatni.
Itt a lehetőség, hogy helyre tedd magadba azt, amiről azt hiszed benned tökéletesen, működik
Én személy szerint nem tapasztaltam, hogy az összejöveteleken nem mondják meg a frankót, tehát ez is a te problémád, amivel lehet dolgozni! Sok sikert!

Kedves Batrix
2011. július 08. péntek, 20:49 | Éva.   Előzmény

Pontosan erről van szó:

,,Az igazságnak, nincs szüksége sem, érvekre sem támasztékokra, sem magyarázkodásra.
Az VAN!''

Nagyon egyszerű dolog ez.
Szeklicéék állítottak itt valami /elég súlyos /vádat,ami egyszerűen olyan szinten nem igaz,hogy egyetlen szava sem igaz!
Vagyis ez megint szeklice ,,démonjai ''közé sorolható,amit fentebb az összes tévedéséről beismert.
A hozzászólásommal megadtam nekik a lehetőséget ,hogy tisztázzák magukban ezt,azért írtam le ,hogy mit érthettek félre a magán levelezésünkben. Ott ,és nem az oldalon!...de a levelezésben sincs ilyen...és nem folytatom,merthogy leírtam.

Ez nem magyarázkodás ,hanem egy lehetőség arra,hogy rájöjjenek a tévedésükre,
mielőtt belinkelem azt a hozzászólást,és még vissza vonhassák ,amit állítottak.
Erről lett volna szó,de lehet ,hogy ehhez kevés volt az az egy hozzászólás ,amit olvastál.

Azért köszönöm a véleményedet.
Kérdeznék még valamit?
Te régi fórumozó vagy,korábban sokat olvastalak,de jó ideje nem.
Szeretném megkérdezni tőled-ha már itt vagy-hogy azért nem írsz e az oldalon mert az én személyem és itteni írásaim miatt ettől elment a kedved?
Tudniillik a fenti vádat nagyon könnyen tudom tisztázni,azzal a linkkel,ezt viszont csak akkor,ha a ,,régiek'' jó páran kimondják,hogy én miattam mentek volna el az oldalról,és azt is,hogy ugyan hogyan gátoltam őket abban ,hogy itt írjanak ,ha kedvük tartja?

Nagyon megköszönném ,ha válaszolnál nekem.

Ui:erről lenne szó:

,,,,A másik általa felvetett dolog, ami miatt én annak idején mélységesen felháborodtam -noha akkor még nem jeleztem felé rögtön -, az az én és Szeges által magánlevélben reá bízott személyes adatainkból általa összeállított kronobiológiai megközelítésű horoszkóp-elemzés, melyre alapozta ama fórumra tárt véleményét, hogy mi nem vagyunk összeillő pár a Szerelmemmel, Ő örök vesztes lesz mellettem, stb.stb. Ezt én a személyes információval való visszaélésnek tartottam.''

Azért nagyon kíváncsi lennék,hogy a helyemben ki,hogy reagálta volna le,a tizedik ,,démonjuk'' után,/amit ugyan mind visszavontak/,még ezt is?

Köszönöm,ha válaszolsz: Éva

Javítás
2011. július 08. péntek, 19:26 | Éva.   Előzmény

Sajnos nem tudok már javítani,mert hozzászóltak,az utolsó mondatot elírtam ,de szépen:)

,,mert akkor soha az életben nem szabadulok meg tőletek''

Ez így szólt volna a szándékom szerint:

,,mert akkor soha az életben nem szabadultok meg tőlem''..ez így szólna,mert amit elírtam ,annak semmi értelme ebben a hozzászólásban.

Hogy mégis hogy sikeredett így,azon majd elgondolkodom.

Látom van itt ,,valaki'':D Még át sem ment a hozzászólásom,már
2011. július 08. péntek, 19:38 | Éva.   Előzmény

Látom van itt ,,valaki'':D
Még át sem ment a hozzászólásom,már be van mínuszolva,és fölötte az összes többi:))),
ami addig nem volt.
Kár hogy ezt annyira ki lehet szúrni,legalább 5 percet vártál volna,kedves ismeretlen:)))
/Bár tudom ki vagy,máskor is csináltad:)))/
Annyira szánalmas ez...

Hatar Beatrix képe
Értelmes beszélgetés
2011. július 08. péntek, 20:54 | Hatar Beatrix

Te akarsz nyílt őszinte kommunikációt, értelmes párbeszédet ezzel a stílussal, egy önismereti oldalon??? Ugye most viccelsz?Ehhez két értelmes ember kell;-)
Azok, akik megnyomták a mínuszt a hozzászólásaid mellett, azok nem akartak nyíltan írni, de kifejezték a véleményüket rólad!!!!
Te, pedig ha valóban nyitott lennél a kritikára, tisztelnéd és elfogadnád a véleményüket, esetleg elgondolkoznál a valóság tartalmán.Elméletileg erre vágysz csak gyakorlatilag a gyomrod nem tudja be fogadni a neked nem tetsző őszinte kritikát.
De tételezzük fel a paranoiádat, hogy egy ember csinálta, amit erősen kétlek, de legyen igazad.( Sokan olvasnak a háttérbe, akik nem szólnak hozzá.) De legyen így!Egy ember összeesküdött ellened és nyomkodja a mínuszokat, mint állat. Te nem azért hisztiztél fentebb, hogy senki nem mondja meg a frankót?
Na az az egy EMBER akkor megmondta neked!!!!!!! Így jelezvén.
De süket fülekre talált szegény, mert csak dobálod a sarat ész nélkül mindenkire, de valójában csak magadra…. Van egy gyakorlat próbáld ki: Mutass a szobába bármire rá,nézd meg hány ujjad mutat rá és hány magadra?;-)
Talán egyszer rá ébredsz, hogy itt TE VAGY SAJÁT MAGAD LEGNAGYOBB ELLENSÉGE! És attól valóban nem szabadulsz.;-)
Természetesen nem akarok további konfliktusokat szülni vagy generálni, annál jobban tisztelem ezt az oldalt. Bármit gondolsz vagy írsz, elfogadom a továbbiakban.
De valószínű értelmes őszinte beszélgetést mi ketten nem tudunk folytatni,másra meg nem vágyok....

Ha olvasnád a fórumot Beatrix,akkor tudhatnád,hogy pont ebből
2011. július 08. péntek, 21:11 | Éva.   Előzmény

Ha olvasnád a fórumot Beatrix,akkor tudhatnád,hogy pont ebből pattant ki a vita szeklice által legutóbb,de már korábban is mások által is,hogy nem felnőtt módon van kezelve ez a pontozásos rendszer,és ki lettek tárgyalva a visszaélések.
Többek között az ,hogy az ember az oldalon van,és éppen látja ,hogy olvasás nélkül,pár másodperc alatt,végig vannak pontozva a hozzászólások.
Most pont ugyanez történt,megnyomtam a mehet dombot,és abban a pillanatban,ahogy megjelent a hozzászólásom már ott volt a mínusz.Ez egyébként tipikus az oldalon.Vagyis remélem érthető,hogy a másodperc töredéke alatt nem olvasható el egy hozzászólás.

Természetesen nem te voltál,mert amikor új volt ez a rendszer konkrétan folyamatos párbeszédben voltam valakivel,akiről tudtam kicsoda,és ahogy átment a hozzászólás azonnal mínuszolt olvasás nélkül
az összes hozzászólásomra.
Sajnos az a baj,hogy nem vagy képben ,és nem tudod miről van szó. Ez akkor ott bizonyítást nyert az IP cím után,is.

Engem vádolsz indulatokkal,mikor nyugodtan higgadtan beszélek veled.
A te hozzászólásod szerinted miről szól?:)

Hatar Beatrix képe
viták
2011. július 08. péntek, 21:58 | Hatar Beatrix   Előzmény

Az én, hozzászólásom arról szól, aminek te látni akarod:)

Felszínes semmit mondó viták, amiről írsz, és valóban nem vagyok képben, de nem is érdekel. Aki önismerettel foglalkozik valóban, és nem csak hirdeti az nem, akad fent ilyeneken, hanem megnézi az ok okozati összefüggéseket, nem hárít, kifelé hanem magába néz, és megtalálja az okokat, és meglátja a tanítást a helyzetben.
Téged érdekel, ki mit gondol rólad, mert bizonytalan vagy saját magadban, és másokhoz viszonyítod magad. Tőlem meg annyi mínuszt nyom bárki amennyit akar, attól még jól alszom, és jól érzem magam.
De ha zavarna biztos, lehetsz benne az, lenne az első, hogy megvizsgálnám magamban miért zavar, vagy miért kaptam akár egy embertől is? Így kiderülne a mínuszt nyomkodó nem is az ellenségem, hanem egy segítőm, akinek köszönhetően jobban megismerhetem saját magam elnyomott részeit, amivel addig nem tudtam szembesülni.
Nincsenek véletlenek, azért mert nem látod az összefüggéseket esetleg a mélyebb értelmét a dolgoknak, attól még vannak, és nem véletlenül idegesítenek.Általában zsák a foltját megleli.
Lehet belőle tanulni, fejlődni, meglátni a saját gyenge pontodat és feldolgozni.
Ez az ÖNISMERET.
De lehet játszmázni, vitatkozni, hárítani,idegeskedni, és nem előbbre jutni, csak a felszínt kapirgálni, és másokat hibáztatni.

Az én életemért én felelek,nálam nincs MÁS akit hibáztathatnék....
Még a mínuszokért sem.:)
Minden mínusz és plussz belőlem fakad....

a3140a képe
Bla-bla-bla... Ne akarjunk már minden hülyeséget ezoterikusan
2011. július 08. péntek, 22:08 | a3140a   Előzmény

Bla-bla-bla...
Ne akarjunk már minden hülyeséget ezoterikusan megmagyarázni, mert fel áll a szőr a hátamon.
Azért kapja a mínuszokat, mert ezt vonzza be.
Meg hogy erre van szüksége ahhoz, hogy tanuljon.
Ugyan már!
Vegyük már elő a józan paraszti eszünket és lássuk a dolgokat annak, amik!
Konzekvensen mínuszolni, leszólni valakit anélkül, hogy elolvasnád mit ír, közelebb áll a keresztes hadjárathoz és az üldözéshez, mint a szeretethez.
Ezen az oldalon a szeretet oly ritka, mint búzaföldön a pitypang, pedig annak kellene (elvileg) túlsúlyban lennie.

Hatar Beatrix képe
Itt a Vége,részemről...
2011. július 08. péntek, 23:03 | Hatar Beatrix   Előzmény

Hidd el volt idő mikor ez egy nagyon értékes oldal volt és bízom benne, hogy lesz is újra.
Mindenkinek úgy áll a szőr a hátán, ahogy tetszik!
Sehol nem írtam ezoteriáról, sem álszent szeretetről. Valami olyanról írtam, ami a gyakorlatban működik nálam is és sok más ember életében.
Amit műveltek az oldallal azt sajnálom, próbáltam esetleg visszaterelni az eredeti funkciójába az oldalt. Amiért megszületett, és amire használtuk sokáig. Működött.

Ki se láttok a felháborodottságotoktól. Milyen szeretet vártok????
Elég nagy a zavar itt fejekben. Olyan ellentmondások vannak az írásokban, hogy hűűű.

Jó szórakozást nektek, remélem Sanyi mihamarabb leálltja, ami itt folyik, mert ezt még nézni is szörnyű.

Valóban nem ovi:-(((Megtisztelő lenne, ha ezt a nevet megkaphatnátok.

a3140a képe
Köszönjük Beatrix, hogy elmondtad a véleményedet!
2011. július 08. péntek, 23:08 | a3140a   Előzmény

Köszönjük Beatrix, hogy elmondtad a véleményedet!

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Az önismereti gondolkodás
2011. július 09. szombat, 23:42 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Kétségtelen, hogy nem sok szeretet van mostanában errefelé és lehet, hogy szándékos lepontozás is megy egyesek ellen, de az, hogy miért pont ellenük, miért nem ellenem, vagy mondjuk Michaelita ellen, annak azért csak van oka a személyekben is.
Ezt nem kell bevonzásnak hívni, tényleg elég, ha elővesszük a józan paraszt eszünket és arra gondolunk, hogy valamiért Ők jobban bökik mások szemét.
Miért bökik? Miért pont Ők? Ezen mind a két oldal elgondolkodhatna már végre!
Azok is, akik előítéletből pontoznak (én látom kik azok) és azok is, akik kapják.

Az önismereti gondolkodás (ami nem egyenlő az ezoterikussal!) abból áll, amit Bea pontosan megfogalmazott: Ha kapunk valamit, az számunkra egy jelzés a világból, egy segítség arra, hogy rámutasson a tudatlan, hárított, féltett részeinkre.
Aki mély önismeretet gyakorol, az ilyenkor nem foglalkozik vele, hogy a másik miért csinálja azt, amit,... hanem csak azt vizsgálja, hogy én miért kaptam ezt?! Mit jelent ez számomra, mit akar jelezni ezzel a mélyebb énem, amelyik az egész világot, életemet ide álmodja elém?
Amíg nem így szemléljük, addig csak harc van a világgal, mert nem értjük miért piszkál, támad állandóan.

Éva például rendszeresen bevonzza ezeket a támadásokat, és ha rájönne, hogy miért, mit akar neki tanítani így az "akárki", és azt meg is oldaná magában, akkor a támadások okafogyottá válnának. Ha nincs ok, akkor nincs okozat sem. Egyszer csak azt látnánk, hogy senki nem köt bele Évába, mindenki szeretettel, elfogadással gondol rá, így kommunikál.
Azonban innen kívülről nekem úgy látszik, hogy Éva védekezik, magyarázkodik, érvel, idézi a korábbi hozzászólásokat, amitől persze a támadások nem szűnnek meg, tovább feszítik, amíg rá nem veszik arra, amit hárít.

Nem akarok itt most annak a részleteibe belemenni, hogy mire próbálja Évát tanítani ez a sok kötekedés. Csak jó példaként hoztam fel Évát, egyébként mindenkire igaz ez:
Amit kapsz, azzal biztosan dolgod van!

,,Nem akarok itt most annak a részleteibe belemenni, hogy mire
2011. július 09. szombat, 23:57 | Éva.   Előzmény

,,Nem akarok itt most annak a részleteibe belemenni, hogy mire próbálja Évát tanítani ez a sok kötekedés. ''

Pedig de jó lenne Sanyi,ha belemennél,hálás lennék érte,ha te elmondanád hogyan látod.
Tudniillik amit én gondolok erről, az nem biztos ,hogy úgy van.
Még azt sem bánnám,ha nyitnál egy blogot,mint annak idején a ,,magyarázkodásomról''.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Majd inkább megírom privátban.
2011. július 10. vasárnap, 0:07 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Majd inkább megírom privátban.

Feliratkozás Hírlevélre