Az út | Önmegvalósítás.hu

Az út

thumb_50.jpg

Gyakran utazott újabban. Volt, hogy mások társaságában, volt, hogy egyedül, mikor munkája azt megkívánta.
Szeretett vezetni, de mivel rossz megfigyelő volt, gyakran eltévedt.
Többször előfordult vele, hogy már járt arra és mégis elvétette az irányt.
Ma is úgy esett, hogy egy távolabbi településre kellett mennie és megint rossz irányba ment. Tegnapelőtt járt arra, igaz akkor a lánya vezetett, de gondolta legalább megfigyeli merre is kell jönnie.
Minden hiába, pontosan érezte, melyik kihajtónál kellene kimenni, de ő nem ott ment ki.
Tetézte a tévedését azzal, hogy mikor rájött nem a jó úton halad, akkor a helyett, hogy erről az útról is megközelíthető kis kerülő úton ment volna a helyes irányba, elindult visszafelé és megint csak más irányban kötött ki. Végre összeszedte magát, kért égi segítséget, így kis késéssel, de célhoz ért.
Eszébe jutott egy másik utazás, mikor úgy elkeveredett, térképet nem vitt magával és az egy órás utat dupla idő alatt tette meg. Eldugott falvakon keresztül utazott és azon gondolkodott, miért is került ide, egyszer csak találkozott egy emlékházzal. Az emlékházat egy költőről nevezték el, akit úgy hívtak, mint a volt férjét. Ezen akkor nagyon elgondolkozott.
Mit üzen neki ez az esemény? Mire kellett emlékeznie? Az együtt töltött idő is kerülőút volt talán?
Majd mikor a munkahelyéről rövid időn belül öt alkalommal kellett egy távoli városba mennie ugyan csak elgondolkodott. Mit kell még ezen a helyen megtanulni, megismerni, mi az amiért ide hozza a dolga? Máskor évekig nem járt ott ennyiszer, nem szerette, kerülte a várost, ha csak tehette.
Bizony van az úgy, hogy érezzük, tudjuk a helyes utat, mégis letérünk róla és csak kerülők után találunk utunkra. Hisz van , hogy életünket másképpen éljük, mint ahogy azt elterveztük leszületésünk előtt. Ilyenkor, ha szerencsénk van még időben korrigálhatunk, ha nem, akkor a következő életünkben még megkapjuk azt az irányt.
Mert vannak utak, helyek amelyeket nem szeretünk, de valamiért meg kell ismerni őket, fel kell fedezni, mert jelez, hogy dolgunk van, vagy lesz vele.
Mert az sem volt véletlen, hogy abban a városban ötször volt, nem szereti a nagyváros forgatagát, megtanulja felfedezi, mert még tanulnia kell az újat.
Még várta a nagyváros üzenetét.

Beküldte: | 2009. márc. 25. szerda - 21:35

Hozzászólások

0 hozzászólás