Már sötét volt, esett az eső, a közvilágítás is rossz volt, pedig még öt óra sem volt.
Persze, novemberben ez természetes. Az eső is, hol rázendített kicsit, hol szemerkélt.
A kolléganőjétől kapott egy esernyőt, mert ő nem hozott, elvégre nincs cukorból.
De bánta már, hogy elfogadta az esernyőt, egyik kezében a táskája, a másikban a címjegyzék, meg az esernyő. Nem nyitotta ki az ernyőt, bonyolult lett volna, minden lakásban lehúzni, majd olyan helyet keresni ahol nem áztatja el a lakást. Így cipelte a nyeles nagy ernyőt a karján.
Még csak az kéne hogy elhagyjam, most figyelhetek erre is. Gondolta magában és dohogott.
Bukdácsolt a sáros ösvényeken, mert sár volt, nem rég vezették a gázt a gyártelepen.
Közben káromkodott, pedig azt hitte erről már leszokott. De úgy látszik még nem.
Kereste a következő címet, összevissza számozás a lakótelepen, egyik ház még Fűzfa tér a másik már más. Házszám nem látható, név ha ki is van írva, a rossz világítás miatt nem látható.
Ehhez a munkához kellett a leleményesség, eleinte elég szerencsétlen volt, de kolléganője jó tanárnak bizonyult. Így idővel felbátorodott, már a nagy kutyák sem ijesztették meg.
Egyszer mikor besétált egy udvarba és derékmagasságba egy kutyaorral találkozott, kissé megijedt, de szerencsére amilyen nagy volt a kutya, olyan jámbor.
Becsengetett egy lakásba ahonnét fény szűrődött ki, megkérdezte hol laknak Molnárék, a nő nem túl készségesen, de útbaigazította.
Megtalálta az öreg gyártelepi házat, a bejárat és környéke szép rendezett.
Csengetett, egy férfi nyitott ajtót, alacsony fekete, úgy ötven és hatvan közöttinek saccolta. A férfi készségesen behívta, remélte, hogy nem egyedül a férfi fogadja. Bár már hozzászokott az alsónadrágban ajtót nyitó férfiakhoz. Erről meg volt a véleménye, mert nők bugyiban, melltartóban soha nem nyitottak még neki ajtót. Ez is egy férfi tulajdonság, summázta.
De a férfi nem így fogadta és nem volt egyedül. Egy kiskutya loholt a nyomában.
A feleség ült az asztalnál a konyhában és halat evett, amit a férfi folyamatosan sütött.
Hellyel kínálták, nem volt gond, hogy megzavarta a vacsorájukat.
Első látásra a nő idősebbnek látszott, azt gondolta a férfiról, hogy a nő újdonsült társa lehet.
Nagyot tévedett.
Elővette az adatlapot és kérdéseket tett fel a nőnek, ő készségesen válaszolt.
Figyelte őket, a nő volt a domináns, de okosan tette ezt. Közben a férfi tüsténkedett a konyhában, kedveskedett feleségnek, kutyusnak.
Kiderült több mint negyven éve élnek együtt és harminc éve ugyanazon a helyen és ugyanabban a házban laknak. A lakás szép rendezett, melegséget áraszt, ízlésesen felújított. Látszott rajt a női kéz.
Gyerekek, unokák, már rég kirepültek. Dédunoka helyett most az unoka kutyájára vigyáznak mert a gyerekek esküvőn vannak. Úgy becézik, kényeztetik a kutyust mint egy kisbabát.
Mesélnek régi történeteket a gyártelepről, meg arról most milyen más itt. Elöregedett a telep, kevés a fiatal. Milyen mozgalmas élet volt itt régen, mondják.
Sok, sok emlék.
Közben a kérdőív is elkészült. Elköszön, de előtte megkérdezi hol találja a következő címet.
Kiér a nyálkás novemberi estébe, de már nyugodtabban indul tovább.
Jóérzés tölti el, hiszen a harmóniából merítkezett.
Teszi a dolgát, de már nem dohog, még legalább két helyre be kell mennie és időben hazaér.