Nézte a férfit, konstatálta, hogy az évek bizony nem múltak el nyomtalanul.
Persze, ha belegondolt hány éve találkozott vele először, akkor az évek száma bizony elég soknak bizonyult.
Sokat gondolkodott miért is kezdte vele újra, de már jól tudta a választ.
Ez már nem volt szerelem egyik részről sem. Bezzeg jó pár évvel ezelőtt, te jó ég, mindent odaadott volna a férfiért. Majd mikor mindez az ölébe hullott volna már nem kellett.
Ahogy fogta a férfi kezét érezte a rezgését, meg, hogy kissé remeg a férfi keze.
Sokat gondolkodott, meditált kapcsolatukon és arra a következtetésre jutott, hogy nagyon mély szeretet van benne a férfi iránt.
Bár a férfi rengeteg fájdalmat, keserűséget okozott jól fejlett egojának, de ettől még nagyon szerette.
Hogy a férfi mit is érzett, azon nem tudott eligazodni, de nem is volt fontos. Ő szerette és kész.
Még mindig, talán jobban mint bármikor, csak már nem szerelemmel.
Már nem érdekelte, hogy kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, meg mindent összevissza beszél, bár ilyenkor nagyon nehezére esett érdeklődést mutatni. Barátnőjének mondta is csak azért csinálja mert nem akarja megbántani a férfit. Régen nem tett ilyet, őszintén megmondta ha valami nem érdekelte, már tapintatosabb volt, bár nagyon nehezére esett.
Már semmit nem akart a férfitól, csak egyszerűen elfogadta ahogy volt.
Majd rájött, hogy ebben is tévedett.