Két kutyus van a háznál, vagyis kettő tartozik a szűkebb családhoz. Charly a fekete snaucer keverék, olyan öt év körüli, még nagyon játékos, a nevéből következtethet az ember, itt kan jószágról van szó, de ettől a minőségétől, már megszabadították szegényt. Őt úgymond befogadták, Charly honfitársam. Egy napon leült házigazdáim magyar országi házának kapujába és attól a naptól a család, a családja.
Jól választott. A kutyáké a feltétel nélküli szeretet. Charly roppant érzékeny és féltékeny, ha Lizi kap egy simit, ő is tolakszik, kapar, gázol asztalon mindenen keresztül, amolyan önérvényesítő típus. Időnként ha nyugtalan beremeg, azt mondják epilepsziás. Én parkinzon kornak diagnosztizáltam. Ha rájön egyfolytában nyalogatja a szájaszélét, erről a keresztanyám jut eszembe, ö is ezt teszi. Nagyon jól mutat a fekete jószág a fehér párnákon, melyek a nappali fekete bőrgarnitúráját díszítik .
Lizi a másik házőrző, kedves másfél éves kis drótszőrű tacsi, vagy ki tudja milyen keverék ,ö kislány, nagyon szereti a testmeleget, ha csak teheti odapöndörödik valaki derekához és mint egy vesemelegítő szolgál.
Ők a nagyi szobájában alszanak, Charly a fotelban, ami nem csak pléddel, de több párnával van lakájosabbá téve, ugyanígy Lizi ágyául szolgáló karszék. Az is igaz, ,időnként bekívánkoznak valamelyik ágyba, Lizi éjszaka, nagyiéba. Nappal nagyobb a választási lehetőség, akkor mind két kutya ágyba bújik, akár a nagyiéba, akár az enyémbe, ha nyitva hagyom a szobám ajtaját. Nagyi, hogy kivédje a nappali garázdálkodást, egy jókora tálcát rakott az ágyára. De a kutyákat ez nem mindig zavarja. Az ágyba nincsenek beengedve, de lakják az egész lakást.
Vendég kutyus is kettő van, Sem az ifjú Labrador, ő a kisebbik lány kutyája, még nincs egy éves, de egy pillanatig nem tud egyhelyben maradni. Jó lenne ha mihamarabb megkomolyodna. Mindent szét szed, ami a mancsa ügyébe kerül. Rág, rág és mindent felfal. A két hazai nem szívleli Semet, pedig nagyon kedves állat amúgy, csak ne rágná ripityára a pezsgős parafa dugót, nem győzök utána takarítani, ráadásul mindennapos vendég.
A másik kutyus az idősebbik lányé, őt szerencsére ritkán látom, mert lelki beteg leszek mikor rá nézek. Alig tud lábra állni, nagyon elhízott, fogatlan, de folyton enne.
Van úgy hogy mire feltápászkodik, hogy dolgát végezze, már el is végezte.
Itt igazából, kutyának jó lenni, talán csak a macskának jobb.