Péntek este az önismereti tábor-ban Sanyi feltett egy kérdést, miközben gyerekkori csínytevéseiről beszélt.
Megkérdezte az egybegyűltektől: Ti mit rosszalkodtatok gyerekkorotokba?
Mi az hogy rosszalkodni? Itt elakadtam.
Mert a gyerekek nem akarnak rosszat tenni, általában csak kíváncsiak. A felfedezés, az öntudatlan tanulás hajtja őket.

Ezeken a dolgokon agyaltam, miközben a bicikliúton tekerem.
Sűrű volt a hétvége, péntek este kicsit Szentbékkállán belekóstoltam a hétvégi tábor hangulatába, na meg a Sanyi sütötte lángosba, ami isteni volt.
Majd rohantam az édesanyámhoz a hétvégi családi eseményre.

Pontosan éjfélt ütött az óra mikor beléptem a ház ajtaján. Persze nem aludtunk el rögtön még locsogtunk egy kicsit, mint a nők általában.
A szombat a vacsora készítéssel telt, a munka dandárját az öcsém végezte, az én dolgom a takarítás a saláta készítés, terítés.
Az öcsém fantasztikus vacsorát főzött, jó hangulatban telt az este, volt némi
zűr mivel a vendégek hoztak egy vendégkutyát.
Ennek nem mindenki örült. Főleg nem a cica mama akinek három kiscicája riadtan menekült a kutya láttán.

Szóval a családi vacsora is az eszemben volt, miközben suhantam a pincékkel övezett kerékpár úton.
Eszembe jutottak a gyerekkori élményeim.
Mikor a szomszéd Katival egy esős, unalmas, nyári napon kitaláltuk, hogy beöltözünk felnőttnek. Először úgy terveztem, hogy Kati édesapjának a rendőrtiszti egyenruhájába öltözünk, úgy hogy egymás nyakába ülünk és becsengetünk a szomszédokhoz.
Kati tiltakozott, hogy talán mégsem kéne egyenruhában, igy maradtunk a télikabát, nadrág, kalap összeállításnál.
Úgy emlékszem én ültem Kati nyakába, így tűntünk felnőtt méretűnek.
Sorra nyomtuk a csengőket, de mivel munkaidőben kerestük fel a szomszédokat, csak egy ember nyitott ajtót a Jóos néni, első pillanatban meglepődött, majd felismert bennünk és megfenyegetett, hogy megmond a szüleinknek.

Az örömünk elrontva mentünk haza.
Ezt a történetet, még az édesanyám sem ismerte.
A másik történet, pontosan Szentbékkállához kötődött, történt egy nap, mikor tizenkét éves lehettem, hogy eszembe jutott, elbiciklizek unokatestvéremékhez , Szentbékkállára a nagyanyáméktól.
A mezei földúton keresztül nem volt nagyon messze, de azért elég ijesztő volt mikor vaddisznókkal találkoztam, nagyon tekertem, ahogy csak bírtam.
Mire megérkeztem a rokonokhoz nagy vihar kerekedett, eltartott késő estig, így a rokonoknál aludtam.

A gond csak az volt, hogy a szüleim nem tudták hol vagyok, a házigazda az édesanyám unokatestvére úgy gondolta, ráér reggel elmenni a szüleimnek szólni, hogy ne aggódjanak miattam. Mert ugye telefon, abban az időben bizony kevés családnál volt.
Szegény szüleim nem tudták hol vagyok, két faluból verbuváltak embereket az éjszakai kereséshez, kerestek, erdőn, mezőn, úton, de persze, hogy nem találtak mert én az igazak álmát aludtam.

Másnap reggel Feri bátyám ment a hírrel, hogy náluk vagyok, ott aludtam.
Szegény szüleim, nem aludtak egész éjszaka. Így megkönnyebbültek, de azért nagyon dühösek voltak, hogy szó nélkül elmentem rokonlátogatóba.
Volt, hogy a vadonatúj széket törtük rapityára színdarabozás közben, hú de kikaptam az anyutól.
Van még pár történet a tarsolyomba, úgy gondolom, ezen a téren nagyon kreatív voltam.