Oneness blogja | Önmegvalósítás.hu

Amikor beszéltem Vele, akkor legalább egy kicsit már éreztem rajta, hogy talán tényleg ő is szeretne velem találkozni. Ez furcsa érzéssel töltött el engem. Kérte, hogy szerdán mikor hazaérkezem, mindenképp hívjam fel. Intézi, hogy pénteken találkozhassunk. Addig a pillanatig, amíg szerdán fel nem hívtam, addig minden rendben is volt velem. A hívás után viszont megváltoztam. Elvesztettem a jelenlétet, mert átvette a helyét a remény és a bizonytalanság, hogy valóban találkozunk-e pénteken. Azt mondta, igen, találkozunk, bennem viszont még ott maradt a kétség, hogy na, vajon mi fog közbe jönni.

Autóval haza, Magyarországra. El kellett indulnom.

Innen-haza: 1642 km, 21 óra, sebesség betartva, tényleg csak minimális pihenő-idővel.

Egyedül csak Genfig mentem, mert szerencsére egy nagyon kedves, rendes barátom eljött Genfig, így az út nagy részét együtt tettük meg, felváltva vezettünk.

Néha nagyon intenzív és különös álmaim vannak…

Tegnap nagyon foglalkoztatott valami. Fel akartam venni a kapcsolatot valakivel. A hogyan-t nem tudtam. Több lehetőség volt, üzenek neki az iwiwen keresztül, emilt írok, sms-t küldök vagy felhívom telefonon. Melyik a legjobb megoldás? Ilyenkor nekem az elmém nagyon él, a lecsendesedés nehezebben megy, hogy belülről kapjam meg a választ. Majd lesz valahogy….

Este egy barátnőmmel beszélgettem egy jót. Nagy valószínűséggel beindított a lelkemben valamit.

A munkahelyemtől kb 5 perc sétára van egy nagyon kedves kis templom. Néha ebédszünetben kimegyek oda. A kis templomkertben, a templom oldalában letelepszem és eszem egy szendvicset. Ebéd után meditálok és elmélkedem egy kicsit a templomban, aztán üdén-frissen mehetek vissza a délutáni műszakomra. Útközben a templom felé a tesómmal beszélgettem telefonon. Vettem egy szendvicset és besétáltam a templomkertbe. A templom oldalában le is lehet ülni kis kőpadra. Mivel még kicsit hűvös itt a tavaszi időjárás csak lepakoltam a cókmókomat. Közben vettem észre, hogy a kövön van egy 2 centes.

Vasárnap kirándulni mentünk. Igazi tavaszi időjárás van, nagyon változékony. Egyszer esik, aztán kicsit kisüt a nap, néha egyszerre esik és süt a nap. Ennek ellenére útra keltünk. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk.

Szerda éjszaka kezdődött. Valamiért nagyon nem jött álom a szememre. Este volt bennem az az érzés, hogy megoldottam valamit az életemben.

Aznap megértettem valamit a munkámban, úgy éreztem megoldottam egy feladatomat. Úgy éreztem túl vagyok valamin, innentől kezdve sokkal könnyebb lesz nekem. Valahogy azt éreztem, hogy belül bennem történt valami átfordulás, ami pedig bent megtörténik, az azt jelenti, hogy megtörténik kint is.

Néha ebédidőben elmegyek a közeli templomba. A templom kertjében eszek egy szendvicset, aztán a templomban meditálok egyet. A templom tövében le lehet ülni, szendvicset ettem és a morzsával etettem a galambokat. Figyeltem a galambokat. Mennyire mernek közel jönni hozzám. Nagyon féltek. Természetesen a morzsa is fontos volt nekik, de amint a csőrükbe vették, már ugrándoztak is messzebbre tőlem. Felmerült bennem a gondolat, hogy miért félnek tőlem, hisz jó ember vagyok, én nem tudnám őket bántani. Miért nem érzik rajtam a jóságot, miért nem mernek közelebb jönni.

Külföldön dolgozom. Úgy volt, hogy a testvérem velem tölti itt az utolsó hetet és Karácsonyra együtt megyünk haza. Épp babát vár, mégis vállalta az utat, mert úgy érezte most kell jönnie, mert lehet, hogy jövőre már megyek haza. Most még tud jönni. Csütörtökön érkezett volna, már nagyon vártam.

Tavaly történt velem vidéken, a szüleimnél. Olyan szélvihar lett, amelyet nagyszüleim sem láttak még soha. A készülődő felhők színéből lehetett érezni, hogy ez most nagyon nagy vihar lesz, talán jégeső is. Próbáltunk a kertben mindent elpakolni, autót letakarni pléddel, mégse verje meg nagyon a jég. Eső, szél…a vihar megérkezett. Félelmetes volt. Bentről a házból néztük végig.

Tartalom átvétel