Képes vagyok ölni | Önmegvalósítás.hu

Képes vagyok ölni

Néha ebédidőben elmegyek a közeli templomba. A templom kertjében eszek egy szendvicset, aztán a templomban meditálok egyet. A templom tövében le lehet ülni, szendvicset ettem és a morzsával etettem a galambokat. Figyeltem a galambokat. Mennyire mernek közel jönni hozzám. Nagyon féltek. Természetesen a morzsa is fontos volt nekik, de amint a csőrükbe vették, már ugrándoztak is messzebbre tőlem. Felmerült bennem a gondolat, hogy miért félnek tőlem, hisz jó ember vagyok, én nem tudnám őket bántani. Miért nem érzik rajtam a jóságot, miért nem mernek közelebb jönni. Aztán jött az érzés, hogy igen jó ember vagyok, és az is igaz, hogy a galambokat nem tudnám bántani, de tegnap épp eltapostam egy csúf pókot, amit azt hiszem a vásárolt virággal sikerült a lakásomba juttatni. Megláttam a pókot és ijedtemben, el is tapostam. Arra gondoltam, hogy igen a galambok ezt érzik. Maga az ölés, mint képesség, energia vagy rezgés vagy nem tudom én micsoda az létezik bennem. Képes vagyok ölni. Képes vagyok megölni egy pókot, szúnyogot vagy legyet. Mi a különbség egy pók és egy galamb megölése között? Ahogy ezen elmélkedtem, rájöttem, hogy az egyetlen különbség az én egóm. A pók eltaposásnál nem igazán látom a testét, nincs vér, vagyis olyan semmilyen számomra. Egy galamb halála, hát az már durvább lenne...végig nézni a haláltusáját, illetve látni a vérét....vagyis az egyetlen különbség az az én egóm, vagyis inkább félelmem a látványtól. Ez van, megértettem a galambokat, miért óvatosak az emberrel, így velem is. Igazuk van, soha nem lehet tudni.

Pár nappal később a teraszom korlátjánál megláttam egy hatalmas pókot. Számomra óriási volt. Gondoltam, ennek onnan el kell mennie, kimentem az erkélyre. Azt éreztem, hogy megölni nem szeretném, inkább csak próbáltam elrombolni a pókhálóját, hogy elköltözzön máshova. Ahogy romboltam a pókhálóját, elindult és elbújt a korlát alá. Éreztem, hogy szegény, tényleg fél. Egy pillanat lenne, hogy eltapossam. Én vagyok a nagyobb, én félek tőle és én akarom eltaposni. Nagyon furcsa érzés volt érezni, hogy ő jobban fél tőlem, mint én félek tőle. Természetesen megkíméltem az életét. Azóta jól elvagyunk én és a pók a teraszon. Mikor megyek virágot locsolni, azért körbenézek, hogy épp merre látom őt. Képes vagyok fejlődni.

Aztán a múltkor ismét megöltem egy pókot. Aludni készültem és ahogy a takarót felhajtottam egy pókica ott lapult a lepedőmön. Azt mondtam magamban, hogy na, azért ez már túlzás. Ő meghalt, persze megfordult a fejemben, hogy kidobhatnám az ablakon, de már késő volt. Vagyis még mindig öltem. Azt éreztem, hogy attól függ, milyen közel merészkedett hozzám. Az, hogy az ágyamban volt, arra már azt mondtam, hogy na azért itt még nem tartok. Lehet, hogy elérem azt az állapotot, amikor soha többé nem leszek képes ölni, most még tudok. Elfogadtam, hogy ez van. Fejlődöm, de még van mit fejlődnöm...

A világ egyik részében az emberek még egymást ölik, én meg itt már egy pókot is alig tudok megölni. Más az életünk, mások a körülmények. Ezt el kell fogadnom.


Beküldte: | 2011. dec. 18. vasárnap - 20:02

Hozzászólások

3 hozzászólás
Michaelita képe
Azt szoktam csinálni, hogy
2011. december 19. hétfő, 17:43 | Michaelita

vagy megbeszélem az állatkával, hogy menjen ki (léggyel például), miközben valami tárggyal terelgetem is. Ha elég türelmes vagyok akkor hihetetlen, de meg is teszik.

A pókokat pedig egyszerűen kiviszem a lakásból a zöld növények közzé (erkélyre, teraszra, udvarra).
Ezt a barátnőm párjától tanultam, mert takarításkor ő mindig egy lapátra, partvisra, újságra rásegítve kivitte a pókokat, hogy kint élhessék tovább az életüket. Persze mivel ő is fél, és menekülne, valamivel felülről is takarom és közben beszélek, hogy mindjárt kinn leszünk, addig várj kicsit/addig bírd ki... meg ilyenek.
Na az aztán végképp nem szokott zavarni, hogyha valaki látja/hallja, akkor teljesen hülyének néz:)

Aditi képe
A nem-magunkba nézés legprimitívebb formája az ölés. Csak
2011. december 20. kedd, 0:56 | Aditi

A nem-magunkba nézés legprimitívebb formája az ölés. Csak félelem, mint az összes többi félelem, mint ok, nem is feltétlenül nagyobb, mint a többié, hiszen minden félelmünk végső soron az ego elveszítésétől, az élet elhagyásától való félelmünk táplálja.

Az ego azt mondja: ő az oka! Szüntesd meg, és nem lesz többé problémád. Ugyanaz a mechanizmus, mint a drámákban a "te vagy a hülye, miért jöttél nekem, akkor nem öntöttem volna ki a teát!" típusú reakciók, vagy a "te vagy az oka a ronda gyerekkoromnak, szenvedéseimnek, szegénységemnek...stb" típusú, csak tettlegesen, kevesebb szóval és több ütéssel fűszerezve. Majd ha te nem leszel, nekem nem kell félnem! (Pók esete, a szegényé.)

Még csak az agresszió mértéke sem nagyon számít szerintem, öltek már gombostűért is ezen a Földön, ebben biztos vagyok. :) Úgy maradok életben, ha te nem vagy - mellégondolkodás ez. És gondoljunk csak bele, hányan, hányféleképpen használjuk ezt gondolatban, ha nem is cselekedetben, és ugyebár Jézus mondá, akár a gondolatban elkövetett bűn is bűn (vagyis tévedés, amiért fizetned kell az életnek.)

Sokféle irányzat gondolja pl. úgy, hogy túl sokan vagyunk a Földön, és hogy az összes szenvedéseink egyik fő oka ez. Megoldás: egy kis népirtás (Hitler, meg a többiek.) A kiműveltebb, intellektuális és spirituális egók már kegyelmesen és bölcsen átadják ezt a szerepet a Földanyának, aki úgyis tudja, hogy mennyi embert kell kiirtania ahhoz, hogy az "egyensúly" visszaálljon. Pedig szerintem Földanya sosem gondolt ilyeneket, meg egyáltalán semmilyeneket sem. És nem is azért teszi, mert ölni akar - kegyelemből. Ezt csak mi találtuk ki, mert mi gondolkodunk túl sokat, és mi, mert csak mi ölünk, mert mi félünk.

És hogy ne legyünk eltévedve az ölés képessége mindannyiunkban benne rejlik. Minden egyes elfojtott indulattal ölünk valamit magunkban, aztán, amikor kitör, másokban. Csak az az ember mondhatja magáról, hogy mentes az ölés kényszerétől, aki nem fél a haláltól, és teljesen megtisztította magát az önvádtól és a bűntudattól. Szerintem elég kevesen mondhatjuk ezt el magunkról, nem?

Namaszte

fehercsongor képe
Az jutott eszembe
2011. december 25. vasárnap, 1:43 | fehercsongor

erről , hogy az emberiség még nagyon fiatal (vagy lebutított ? , lelki védőmehanizmusaitól megfosztott ? ) faj lehet , ha még nem ivódott be a kollektív tudatkörülijébe az ölés értelmetlensége ( a sok - sok tapasztalásnak , és következményeinek átélése után sem ) . Természetesnek az öléshez vezető helyzetek kialakításától való ösztönös idegenkedés meglétét tartanám , amit tudatosan ugyan fölülírhatnánk , de minek is tennénk ? Üdvözlettel : felacso

Feliratkozás Hírlevélre