Szeretni önmagunkat
Munkácsi Mihály: Rőzsehordó c. festményén az erdei út szélén ülő, piros fejkendős, fáradt mozdulatú asszony, hátán rőzseköteggel. A mélyzöld erdő előtere rózsaszín-sárgás, agyagos utat mutat, amely nehezen járható.
Ezt a képet kapcsolnám azokhoz a dolgainkhoz, amikor önmagunk ellen és a természet ellen haladunk.
Az ember eredendően békés, boldog, szeretetteli lény, aki örömre született.
S ha ez az igazság, akkor miért olyan nehéz nekünk a békesség, a boldogság, az önmagunk szeretete?
Úgy gondolom azért, mert valami belűlről akadályozza azt, hogy mindezt megéljük. Az akadályozó lehet téves hitrendszer, rossz tapasztalatok sokasága, tudat alatti megrögzött minták, mások rólunk alkotott gondolatai, ítéletei... stb.
Időről időre meghallgatom Sanyi Szeretet, elfogadás medijét. Dolgozom magamon, de szeretnék még többet tenni, mivel az eredmény még mindig lehangoló.
Mától kezdve egy szellemi gyakorlatot tűztem magam elé: egy általam előre meghatározott időpontban (legalább egy nap kétszer-háromszor) megállok a ténykedésemben és szeretettel megsímogatom magam (hajam, arcom, vagy bárhol) és szeretettel gondolok magamra, s végiggondolom, hogy mi adott örömöt az elmúlt pár órában.
Nos, az eredmény önmagáért beszél: ez még nagyon nem megy nekem:(
Ezen elgondolkodom, miért olyan nehéz önmagunkat szeretni. Miért könnyebb a szeretteimet szeretnem mint önmagamat? Miért csak rajtuk keresztül áramolhat az életembe a szeretet? Közvetlenül - önmagamtól önmagamnak - miért nem tudom ugyanezt megadni, holott tudati szinten tudom, hogy megérdemlem.
Ki érti ezt?
- Michaelita blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
52 hozzászólásElárulnád, hogy milyen munka ez, ahol ilyen egy interjú? Persze, csak ha elmondható....
Célzottan kisgyerekes anyukáknak közvetítenek, segítenek munkát találni. Ez egy konkrét munka lenne. Igazából azon húztam fel magam, hogy ott szembesültem a hiányosságaimmal, és nem tudom úgy összeszedni magam, hogy ezeket a dolgokat helyre tegyem magamban. Pl. az is szóba került, hogy megmondom-e a véleményemet, amikor valaki megbánt, és én határozottan állítottam, hogy nem-nem, az felesleges, hiszen az nem az én gondom. Ja, persze. Még példát is tudtam rá mondani. Hát ha tudok példát mondani, akkor nem az én dolgom???? Kiborított, hogy mennyire nem ismerem magam még mindig, és mennyire vak vagyok. Mivel ez egy ügyfélszolgálatos munka lenne, és tegyük fel, hogy egy-egy ügyfél durván beszól, ideges, lehord, stb. és én azt mind benyelem, akkor nem valószínű, hogy a megfelelő ember vagyok a mukára. Na, nem ragozom tovább, jó lecke volt, csak a megfelelő tanulságok levonása szükségeltetik, persze maradandó formában. Írjam ki a konyhaszekrényre, hogy ezentúl nem nyelek be haragot????
Kétszer ment el az üzenet + még kicsit javítottam is rajta, úgyhogy ezt most itt törlöm.
Szia Vera!
Szerintem azt látod a helyzetedben rosszul, hogy az, hogy a saját ügyeid megoldásában bukdácsolsz kissé - amivel szerintem mindenki így van - az nem jelenti azt, hogy nem lennél alkalmas mások problémáinak megoldására egy munkahelyen, tehát akár egy ügyfélszolgálaton. Szerintem épp azért tudnád megoldani, mert van benned segítőkészség, empátia és ez tesz alkalmassá az ügyek megoldására, ugyanakkor nem vagyok érintettek benne, nem a mi problémánk és épp ezért tudunk segíteni.
Hidd el nekem, hogy annak a nőnek, aki interjúztatott, tutira van olyan életterülete, amiben esetleg ő is bukdácsol, vagy egy ideig nem tud egyről a kettőre lépni. Mindannyiunknak vannak megoldandó feladataink.
Sőt éppen az a tapasztalat, hogy mások segítségére tudsz lenni, az az önmagad problémáinak megoldásában is előrevivő tud lenni. Gyúrj önbizalomra, amennyire csak tudsz és ne akarj tökéletes lenni. A hibáinkat is szeretnünk kell, mert ez tesz képessé, hogy felülemelkedjünk rajtuk és javítsunk rajtuk. Ha nem lennének megoldandó feladataink, már nem lennénk itt ezen a tanulóbolygón, de ezeket, amiket itt írtam, szerintem Te is tudod.
Szeretettel: Kriszti
Szia Hiteles!
Hogy vagy? Mi van Veled? Segített-e az interjúval kapcsolatos elbeszélgetés Neked, hogy látod így utólag? A munkát megkaptad-e? Vagy bárhol máshol sikerült-e bármiféle megoldást/munkát találnod?
Szia Michaelita!
Igen, megkaptam a munkát, sőt, már az első tanfolyami napon is túl vagyunk. Ez egy amolyan csodálatos lehetősége nekem most, kicsit mesébe illő. De azt hiszem, most már el kell árulnom, hogy mindezt Domoszlai Katinak köszönhetem. Persze ő túlzásnak tartaná ezt a kijelentést, de ő vezetett lépésről lépésre. Többször beszéltünk órákig az elmúlt hetekben, és mintha az agyamban olvasott volna, úgy vezetett rá a problémáimra. Kb. két hónapja hallgatom a megerősítéseket, amiket tőle kaptam, és szépen lassan feltörtek az eredmények is. Sokat vesződtem a bennem lévő ellentétekkel is, igazából nem tudtam összerakni a dolgokat, kellett valaki, aki kívülről lát, és megvan benne az a tudás, amivel össze tudja rakni. Volt olyan is, amiről már nagyon sokat olvastam, de a Kati úgy tudta elmagyarázni, hogy végre eljutott az tudatomig. Ez konkrétan a "félelmek megélése meditációban" volt. Nagyjából akkor indultak be a dolgok, mikor egy ilyen meditációt megcsináltam. Megéltem a szegénységet, és a végére teljes nyugalom lett úrrá rajtam, hogy minden rendben van, és mindig is rendben lesz, mert nem a szegénységgel van dolgom, hanem a bizalommal. De sorolhatnám még mennyi mindenben segített... Akinek segítségre van szüksége, én bátran ajánlom, hogy forduljon hozzá! Köszi Kati! Ölelés!!!
Örülök, hogy megkaptad a munkát és ügyesen, kitartóan dolgozol magadon.
Az is nagyon jó, hogy sok segítséget kaptál a Katitól.
Azonban, ha elfogadsz egy jó tanácsot, az lenne a legjobb számodra, ha a saját részességedet is kellő mértékben elismernéd. A Kati azért tudott segíteni, mert Önmagadat alkalmassá tetted a segítség elfogadására.
A választ mindenre Önmagadban találod meg, tehát a fejlődés következő lépcsőfoka, hogy majd egyszer - amikor már képessé válsz erre - akkor minden választ belül keress.
Teljesen egyetértek veled, igazad van! :)
Annyiban érzem "különlegesnek" a helyzetemet, hogy senki nincs a környezetemben, akivel ilyen témáról tudnék beszélni. Vagyis helyesbítek, Krisztivel is nagyon jó barátságba keveredtem az utóbbi időben, de mondom, ez teljesen hiányzott az életemből, Sanyira és Hermesre is 1-1 alkalommal jutottam el, pofám szakadt már a csóróság miatt, szóval inkább egyedül ugrottam neki mindennek, ami nagyon jó, csak hát az induláshoz mindenkinek kell egy kis energia meg alap... nekem ezt adta a Kati. Maximálisan türelmes és segítőkész volt.
Másrészt meg tényleg van bennem egy hang, ami szokta jelezni, hogy egy-egy gondolat az enyém vagy nem. Leginkább azt szokta mondani, hogy: "látod, látod, ezt már te is tudtad, csináltad is, csak akkor még nem értetted, hogy miért". De mondom, teljesen igazad van, igyekszem megtalálni az egyensúlyt! :)
Tapasztalatom szerint az önszeretet segítői: megértés, figyelem, koncentráció, itt és most-ban, vagyis a jelenben élés/érzékelés, elfogadás (helyzeté, sorsé, történésé, önmagam- mások elfogadása), békés nyugodt hozzáállás, együttérzés (önmagam különféle részeivel is!), a saját érzéseim/hozzáállásom megértése, megélése, megtapasztalása és megbocsátás (másoknak és legfőképpen önmagamnak, de maradéktalanul!)... mit hagytam ki?
Azt tapasztalom, hogy az eddig gondoltakon kívül még a saját legmélyebben lakozó érzéseim is akadályoznak az igazi önszeretet megélésében.
Mik ezek?
A saját kételkedő érzéseim, a haragom, a dühöm, a félelmeim és valamiféle értéktelenség érzés, ami majdhogynem valamiféle önutálatként lakik a lelkem legmélyén.
Eddig valahogy ösztönösen menekültem ezek teljes megélésétől, már értem is, hogy miért. Eddig nagyon ritkán és szolidan érvényesülhettek, most elemi erővel törnek rám. Ezt az intenzitást megélni kicsit rémésztő, megértem a menekülést.
Most viszont belemegyek, átélem, teljes mélységéig megtapasztalom. Ezzel viszont el is"oszlik" lassan belőlem.
Mindezek megtapasztalása után megköszönöm magamnak, hogy van bátorságom mindezt megélni, hálásan köszönetet mondok azoknak, akik ennek a megélésében segítenek és szeretettel vigyáznak rám.
Mi jöhet még? Milyen lehet terhek nélkül járni? Milyen lenne letenni a rőzsét a hátamról és kiegyenesedve menni tovább?
,,Milyen lehet terhek nélkül járni? Milyen lenne letenni a rőzsét a hátamról és kiegyenesedve menni tovább?''
Jó kérdés,és helyén való vágy,csak az a baj,hogy amíg élünk ,sajnos folyamatosan teremtjük a karmát magunknak,mert minden tettünknek következménye van. /ok,okozat/
Tehát ,akárhogy is okoskodom,megszabadulni,csak is a megvilágosodással,felébredéssel lehet.
Onnan már nem képződik új karma,és amíg testben van /él / a felébredett,addig a maradék karma-csíra is elég,és akkor szabadul meg végleg.
Vagyis erről most azt hiszem csak ábrándozhatunk.
De célnak mindenképpen helyes kitűzni.
"folyamatosan teremtünk karmát magunknak, mert minden tettünknek következménye van. /ok,okozat/"
Karmát akkor teremtünk ha a tettünk célja, a szándékunk az egóból fakad. Akár rossz, akár jó karmáról van szól.
Egós pl a segítség adás, ha azért történik, hogy a másik fél adósnak érezze magát, és később be tudjam nyújtani a számlát.
Nem teremtődik karma, ha az Isteni akarat eszköze vagyunk csupán, tehát a cselekedetünk az Isteni tervvel egybe vág. Akár rosszként éli meg az érintett, akár jóként. Ilyenkor olyanok vagyunk mint egy kesztyű, Isten a kezére húz bennünket, csak annyit érzünk ennek meg kell történnie mert egy magasabb hatalom munkálkodik rajtam keresztül, itt az egó szépen kussol. A karma pedig Istené :-))
Katikám,én a jelenlegi állapotunkról beszéltem,a realitásról most.
Szépeket mondani én is tudnék,és ezt ki is lehet tűzni célként,de hol van ez még.
Mert most Teréz anyáról és Pio atyáról beszélsz.Én meg rólunk itt az oldalon.
Gondolod ,hogy Te semmit sem csinálsz egóból? Akkor már rég szent,vagy megvilágosodott lennél.
Már csak ez is egóból megy,hogy itt írogatunk.Ez nekünk is kell valamiért,és ez nem csak a segítségnyújtás.
Valamiféle önkifejezési vágy is hajt itt mindenkit.Ezt azért talán nem kéne Istenre fogni:)
Akárhogy is csűröm csavarom,egós dolog ez is a javából,még ha segítségnyújtás a motivációja akkor is. :)
Ezzel valahogy most nem értettem egyet,bocs.
Nem az igazságtartalmával,hanem a realitásával.
Amiről beszélsz,az csak a legmagasabb ember által elérhető minőségeknél lehetséges: szent, megvilágo sodott...Mi igenis csináljuk a karmát magunknak,minden percben. Nem csak tettben ,gondolatban is.
Ezzel nem árt tisztában lenni.
Szeretném elöre leszögezni hogy csak a véleményemet írom le attól függetlenül hogy
Te és a Kati vitája folyik.Megint....
Hogy egóbol teremtünk karmát hogy legyen mit behajtani!?
Na igen!Van aki így taktikázik....
Csakhogy ezzel a taktikával magunkhoz kötjük az adósságot,vagy magát az adóst,
legrosszabb esetben mindkettöt.
Egészen addig amíg olyan helyzetbe nem kerülünk ahol lehetöség adódik ezt rendezni.
Mivel segítségröl beszéltünk,érthetöbb ha a témánál maradunk.
Szóval VÈLETLENÜL olyan szituációba kerülünk ahol VALAKI a segítségünkre siet!
Más szóval kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk kiszolgáltatva magunkat hogy az adósságot
rendezhessék felénk.
A legokosabb semlegesnek maradni.
Ahogy Kati is írta nem termelni karmát.
Isten szavát követni.
S Isten nem csak a megvilágosodottnak mutatja az ösvényt.
Épp ugyanúgy szól mindenkinek.
Csak van aki nem hajlandó meghallani.... :P
Tedd a dolgod és ne bíráld felül amit mond Neked.
S akkor nem ronthatod el. ;)
Ha rábízod Magad akkor is be kell menned a ,,vadonba",nem úszod meg. :)
De a ,,vadállatok" közt is nyugodt,és magabiztos Leszel.
Erika Szeretettel!
Nem csak Évának... ;)
Köszi Erika.Most csak annyit,hogy semmiféle vita nem folyik.Az hogy az ember elmondja a véleményét az
számomra legalább is nem vita.
A másik meg ,hogy nagyon nem erről beszéltem,de nem is erőltetném magyarázni ,hogy miről.
Ez két különböző gondolkodás,vagyis ebben a témában,még ha meg is magyaráznám,hogy mit szerettem volna mondani,akkor sem értenénk egyet,de ez nem is baj.Más a kiindulási alap,és az amiben az ember hisz.
Vagyis hagyni kell ezt a dolgot ,kinek hite ,látásmódja szerint.
Mosolyogni már csak azon kezdtem el,hogy pont nekem magyarázod ezt?:)
Akkor úgy látszik még mindig nem ismerjük egymást eléggé:)
Privátban majd úgyis megbeszéljük:)
ami ezt illeti:
,,Ahogy Kati is írta nem termelni karmát''
Nyilván ,és is ezt mondom ,hogy ez a cél.
Csak azt is hozzátettem,,hogy jó ha tudjuk,hogy mindezek ellenére folyamatosan termeljük a karmát,még a gondolatainkkal is.
Tehát lehet ilyen szépeket írni,csakhogy ahhoz hogy ez teljesüljön egy olyan magas minőséget kell elérni,amiről egyelőre csak álmodunk.Ha azt gondoljuk ,hogy ez már most is így van,és ezt csak úgy máris
meg tudjuk csinálni,akkor becsapjuk magunkat.
Nekem nyolc,hogy ki hogy gondolja, /az az ő baja,vagy nem baja/ ,én csak leírtam,hogy én mit gondolok erről.
Egy vélemény kifejezése,meg -számomra legalább is- nem vita.
Nem értem miért kéne mindenben egy követ fújni?
Akkor mégis miért vagyunk itt?
Mostanában nagyon tetszett amiket Kati írt,ez meg most nem.Miért baj ez?:)
hogy megvilágosodott lennék vagy akár szent. Viszont a realitáshoz hozzátartozik, hogy a közvetlen csatornázáshoz nincs köze az egónak. Azt, hogy ez nekem milyen szinten megy most, milyen gyakran használom és milyen célból, azt Te nem tudod megítélni. Egyébként én szeretem a saját egómat ezért megpróbálom kíméletesen leépíteni. Azt mondja erre Popper Péter, rengeteg életet szántál rá hogy felépítsd, ki ne dobd csak úgy!
Létezik fokozatos átmenet az egós működésből a megvilágosodásba, a Sanyi jár az élen és jó páran követjük a módszerét. Olvass Ken Wilbert, vagy dr. Hawkinstól, jól leírják ezt a vonalat.
Amúgy a kesztyűs hasonlat nem az én gondolatom, hanem a Sanyi használta ezt tavaly ilyenkor a Sirály összegyűlésen :-D
Nyugodtan nyilatkozhatsz saját magadról, hogy teremted a saját karmádat, de ne vegyél mindenkit egy kalap alá. Az állandó, éjjel nappali számítógép előtt töltött időt nagyon hasznos, ha teljes elvonulások és magány váltja fel időnként. Te ezt mikor adtad meg magadnak, a saját fejlődésednek, csak Te és a saját belső bölcsességed, mondjuk két-három napig? Nem véletlenül kezdődik minden meditáció így...most figyelj befelé....
Amúgy részemről a vitát zárom, elfogadom ha az a véleményed ez úgy fekete-fehér ahogy Te látod, én meg azt mondom színes a paletta.
,,ez úgy fekete-fehér ahogy Te látod''
Én nem úgy látom,ezt Te mondod rólam ez kis különbség:)
A másik meg,hogy szó sem volt részemről személyeskedésről,de rögtön magadra vetted,és egyből igazolásokat hoztál fel,csatornázás egyebek.Holott én nem rólad beszéltem,hanem egy átlag emberről.
Aztán honnan tudod,hogy én mikor vonulok el,és mennyi időt szánok magamra?
Valamint,ha az ember ír egy véleményt,ami nem egyezik a tiéddel,vagy egyezik is,de egy kis kiegészítéssel,mert ha megértettétek volna,ez nem ellenvélemény volt,csak egy kis kiegészítés,pontosítás ahhoz ,hogy én is el tudjam ezt fogadni szóról szóra.
De nem,egyből jön a személyeskedés.
Védekezés,hogy te így meg úgy,és bezzeg én meg így meg úgy.
Én a témáról beszéltem,teljesen függetlenül mindenféle személyeskedéstől,vagy legalább is távol állt ez tőlem.
Nem tudom,esetleg rosszul fogalmazok,hogy nem lehet érteni ,mit szeretnék mondani?
Nem ellenvéleményt,csak apró kiegészítést,és lám az értetlenség ,milyen port kavar.
Ugye most itt termelődött a karma rendesen,és még csak azt sem mondhatod,hogy provokáltalak,mert általában beszéltem valamiről,nem rólad.
Az ég világon semmi bajom veled,ráadásul az utóbbi időkben nagyon jókat írsz,gondolom az integrál pszichológia hatására,csak vedd észre most is a tanulságot,amit itt a beszélgetés hozott.
Hát nem éppen az Isteni erőknek adtad oda magadat,ahogy ezt nekünk itt ajánlottad,hanem először el kezdtél védekezni,mintha valaki bántott volna,aztán,meg a vélt bántót,jól betámadtad,hogy bezzeg én így meg úgy.
Tehát teljesen a fenti véleményed ellen tettél.
Jó messze volt ez az istenitől,ellenben jó sok karmát termeltél magadnak.
Sajnálom,ha ezzel pont nekem kellett szembesíteni téged,de esküszöm semmi szándék,provokáció nem volt bennem.
pontosítsunk. (Ez a többes szám első személyben történő fogalmazás nagyon zavaró, sok félreértésre ad okot, szerintem kerülni fogom a jövőben )
Szerinted Éva, létezik-e olyan, hogy ugyanaz az ember, egyik megnyilvánulásában egós, egy másik helyzetben pedig követi azt, amit a Felsőbb Énjétől vagy Istentől kap mint útmutatást? Vagy csak átlagemberek és megvilágosultak vannak, közte pedig átmenet nincs?
Konkrétan, ha egy helyzetben, ahol döntenem kell, és nagy tétje van, de sem jó, sem rossz karmát termelni nem szeretnék, kérek választ a Felsőbb Énemtól, még jól is értelmezem és azt követem, az nem termel karmát.
A kommunikáció belső mesterrel meg felsőbb énnel ki ahogy nevezi, az ugyanaz, nem elérhetetlen ábrándozás, megtanulható, Sanyitól Belső Látás 1-2, Gyurkó Zsolttól kapcsolatfelvétel Belső Mesterrel tanfolyam.
Ha ezt elfogadod, mármint a fokozatos fejlődés létét, akkor részemről ez a párbeszéd lezárva. Ha nem fogadod el, akkor is :-D
Kati,ki a fene cáfolta ezt? Én nem erről beszéltem,könyörgöm.
Pontosan hogy lehet a kettő egyszerre,hiszen törekszünk.Egyszer sikerül,másszor nem,mert emberek vagyunk.Pont ezt szerettem volna érzékeltetni,hogy amikor ez már tartósan így van,és nincs egó,nem termelünk karmát,az csak akkor lehetséges,ebben a magasabb minőségben.Addig meg ez is van ,meg az is. Az egy nagyon hosszú út ,amíg el lehet jutni odáig,hogy már csak az isteni szeretetben ,átadásban éljen csak és kizárólag az ember.Én erről beszéltem volna,ha meghallottad volna.
Nem értem az egészet.Itt ugye folyamatosan arról beszélünk ,hogy az intuíció ,meg a belső hang ,meg egyebek...akkor mi a fenéért nem lehet ráhangolódni arra az emberre,akinek az írását olvassuk,és hogy megértsük mit akart.
És miért folyton magunkból indulunk ki,és azt hisszük a másik ezt vagy azt gondolt?
Ettől kifekszem komolyan,és még Erika is bement a csőbe,pedig vele több ezer kilométerről is érezzük egymást ugyanabban a pillanatban.
Hát mi ez ,ha nem az ego? Mégis mi ugrált itt most?
Nem tudom vannak itt emberek,akiknél spontán működnek ezek a dolgok,egyszerűen ott van a szívükben a szeretet,és mindenféle tanácskérés nélkül is tudják,hogyan viszonyuljanak a másikhoz.Érdekes,hogy náluk soha nincs félreértés,nemhogy vélt sérelem ,vagy támadás.
Mint Michaelita,vagy Kriszti,és még többen persze ,hadd ne soroljam,csak ők sokat írnak és ez nap mint nap bebizonyosodik.És nem szerep,meg tanult dolog,mert abból kiesnének az első adandó alkalommal,hanem ott van a szívükben az igazi szeretet .Ők megmutatják nem csak beszélnek róla.
Szóval észre kéne venni ezeket a dolgokat,és nem kritizálni akarlak ,csak már nekem kellemetlen,hogy bármit írok,/kivéve ha dicséret,/szóval rögtön ugrasz.
Teljes félreértés,védekezés,aztán támadás.Miközben meg egyre jobbakat írsz,hogy mit hogy kéne.
A másik meg,hogy amikor elfogynak az érveid előveszed Sanyit bizonyítéknak.Örökké rá hivatkozol az igazad bizonyítására.Főleg nekem,amikor messzemenőkig egyetértek a tanításával,és nagyon nagy dolognak tartom ezt a rendszert felépíteni ,kidolgozni.Tehát nekem ne bizonygass a Sanyival,mert nincs mit.Én a tanítását maximálisan elismerem,és nagyra tartom.És pont Te ajánlgatod nekem őt,emlékezz amikor ugyanabban a cipőben voltunk vele,nem én vesztem össze,és nem én haragudtam meg rá.
Egyszerűen ,ha összeszedném,amiket itt kivetítesz rám zsinórban ,hát teljes kép a Te dolgaidról.
Akkor ,ha én lennék a tükör neked,akkor már észre kéne végre venni,nem mindig rúgni egyet.
Végezetül marha boldog lennék már,ha nem látnál bennem folyton ellenséget,meg egyszer és mindenkorra elvetnél minden eddigi feltételezésedet velem kapcsolatban,hátha akkor talán sikerülne meglátnod az igazi lényemet,és megszűnne végre ez a nevetséges tusakodás.Mindig Sanyi gyakorlataira hivatkozol.Erre is van nagyon jó gyakorlata.
A számítógépnél pedig azért vagyok ,,éjjel-nappal'',mert dolgom van itt.Komoly és halaszthatatlan dolgom.
Egyfelől tanulok minden rezzenésből,mert hihetetlen,hogy ez az oldal mennyire így működik.
Másfelől,nem azért írok ennyit,mert az észt osztanám,arról én már rég letettem.Egyszerűen az írásos kommunikációt gyakorolom.Mert 20 évig csak beszéltem egész nap,előtte 20 évig meg csak énekeltem egész nap.Szóval szükségem van másfajta kommunikációra is,amit itt nagyon jól gyakorolhatok.
Tanulok itt Kati,folyamatosan nap ,mint nap,minden hozzászólásból szinte.El tudod ezt hinni végre már?
A magamon való munkához meg vannak olyan technikák is ,amivel nem kell egész nap azon erőlködni, hanem sokkal könnyebben is simábban is lehet.Ezen kívül szinte mindenből lehet tanulni,még gyakorlatok nélkül is,a legkisebb rezdülésből ,megnyilvánulásból,ami az ember környezetében adódik.
Azért mert neked nincsenek ,,röntgen szemeid'',hogy lásd mit és hogy csinálok,attól én még csinálom,
még ha nem is beszélek sokat róla.
A cselekedetünk a lényeg,nem amit beszélünk. Mondani sok mindent lehet...:)
Csak rakd le a ,,rözsédet"!
Illetve az nem elég ha lerakod.
Meg kell semmisítened.
Elégetheted,és közben még melegedhetsz is a tüze mellett.
S ahogy melegszel érzed ahogy átjár a meleg=szeretet. ;)
Vagy akár egy angyalnak is átadhatod.
Bízd egy angyalra,tudja hogy mit kezdjen vele.
Erika Szeretettel!
Egyenlőre, még a "Csak rakd le a ,,rözsédet" időszak van, hogy Erikát idézzem.
Az átadás az angyaloknak vagy az univerzumnak, azon még mindig dolgozom (sok minden gyűlt össze a több mint 50 év alatt, és sorra bukkannak fel a téves azonosításaim, s ha már benne vagyok szeretnék türelmesen a végére járni, hogy legközelebb kevesebb időt kelljen ugyanezzel töltenem)
"Elégetheted,és közben még melegedhetsz is a tüze mellett.
S ahogy melegszel érzed ahogy átjár a meleg=szeretet. ;)"
Köszi Erika! Ez nagyon vígasztaló, s nem csak jól hangzik, de szívet melengető, ahogy leírtad. :)
Szép napot kívánok Nektek!
Amiket akadályozóként tapasztaltam a önszeretet megélésében: félelem az ismeretlentől, sértettség, neheztelés, harag, önútálat, önbüntetés, önmagam "igaz" megélésének képtelensége, az intenzív érzésekkel, érzelmekkel való szembesüléstől való félelem, félelem az üresség megélésétől, félelem a határtalan lehetőségek világától.
Azt tapasztaltam, hogy a saját fel nem ismert és meg nem élt haragomat önmagam ellen fordítottam és saját magamat büntettem vele, ahelyett, hogy rádöbbentem volna, hogy az adott szituáció idegességet, félelmet vagy dühöt vált ki belőlem, és megoldhatatlannak látom a másik személy által javasoltak kivitelezését (önző javaslatait fel sem ismertem)
Mindezeket azért írom le, hogyha bárki hasonló helyzetbe kerül, annak - legalább a saját gondolatai, érzései megvizsgálására - segítséget nyújtsak.