Közelség és távolságtartás
Az életben szükségünk van a másokkal való meghitt együttlétre, azonban időközönként - ha a helyzet úgy kívánja meg - szükségünk van a távolságtartásra is.
Ezt különösen igaznak érzem olyan nehéz időszakokban, amikor az érzéseink, vagy az indulataink mást diktálnak, mint ami a szívünk mélyén előkívánkozik belőlünk.
Miért olyan nehéz mégis a távolságtartás ilyenkor? A távolságtartás az éppen zajló eseményektől, hogy egy (pár) lépést hátrálva másképp, más felfrissült szemmel nézzük az olyan-amilyen, de bennünk és körülöttünk zajló eseményekre?
Miért nem tisztázzuk magunkban, hogy melyik énünk mit akar? Melyik személyiségrészünk mi felé húz és az hova fog vezetni, ha továbbra is kitartunk mellette? Miért nem vesszük észre, ha az érzelmeink vagy az indulataink elragadnak és átadtuk a vezetést nekik?... talán folytathatnám még a miértek sorozatát, de nem ez a célom, hanem botor módon megpróbálok kísérletet tenni arra, hátha együtt rá tudunk jönni valamilyen, egy másik/újabb és emberibb nézőpontra, ami kivezet(het) bennünket a jelen helyzetből.
Jó lenne, ha a blog nem kontrollálatlan érzelmekről és indulatokról szólna, hanem egy olyan hozzáállásról, amiben belátjuk, hogy a másik ember is önmagában hordozza embersége minden képességét, ha hagyjuk, hogy ezt hozza a szemünk elé, s ebben legyen a mi tükrünk.
- Michaelita blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
6 hozzászólásLe tudjuk csendesíteni önmagunk lázongó részeit? Tudunk távolságot tartani, hogy egy élettel teli hozzáállással lássuk önmagunkat és egymást?
Képesek vagyunk rá? Akarjuk ezt most itt ezeken az oldalakon, vagy egészen mást akarunk?
S vajon amit valójában akarunk az mennyiben szolgál másokat is az önismeretben, az önmegvalósításban?
Jó lenne azoknak az írásait is olvasni (akár ebben a blogban, akár bármelyik másikban), akik mostanában csendben, a háttérből olvastak bennünket.
Annyira jó lenne ennek a honlapnak visszaadni az őt megillető helyet, nem gondoljátok? (Csak én vágyom erre, vagy többen is vagyunk?)
Nagyon köszönöm Clarysszának az inspirációt, azért, amiért felvetette, hogy valaki lépjen hátrébb és vázolja a helyzetet, bölcsen rávilágítva a nehéz időkben tanúsítandó helyes hozzáállásunkra.
Köszönjük Szeges, szép a dal.
Ha jól látom a címe Ádám és a Sátán?
Na látod itt van a gond, amíg a régi vallási dogmákkal azonosulva a Sátánt kívülre helyezzük és nem vesszük észre, hogy a Sátán az belülről támad bennünket. S nagyon hatásosan támad belülről, amíg nem vesszük tudomásul, hogy a világunkat mi formáljuk és felelősek vagyunk azért, hogy olyanná lett, amilyen éppen az adott pillanatunk.
De kérdem én, hogyha ennek a weblapnak a címe az önmegvalósítás, akkor nem befelé kéne tekintgetnünk és nem kívül keresni azt, ami belül van? Nem a könnyebb, de álszent megoldást választani, hanem az igazi önismeretet? Mert milyen az, ha nem álszent, ha csak írunk a dolgokról, de ha önmagunkra kell alkalmazni, akkor már másképp beszélünk?
Azt hiszem, hogy a valódi önismeretben/önmegvalósításban kíméletlenül őszintének kell lennünk magunkkal és felismerni a saját ördögünket/sátánunkat.
Mert ha igaz és őszinte életet akarunk élni, akkor igenis változnunk és változtatnunk kell, el kell engednünk azokat a hiteket, hiedelmeket, nézeteket amelyek már nem szolgálják igaz belső lényünket, bármennyire is ragaszkodnak azok hozzánk. S mi is lenne a földi életünk értelme, ha nem éppen igazi önvalónk megismerése (s az sajnos nagyon messzire tud esni a hiteinktől, hiedelmeinktől, álcáinktól)
...az egy másik szám. :)
Ennek a címe "Mese", és konkrétan a fórum eddigi történetét szerettem volna bemutatni rajta keresztül, és hogy fel a fejjel, mert még sok jó megoldás választható...
Hogy Neked miért pont az Ádám és a Sátán jött be? Talán így segít a véletlen, hogy itt és most leírhasd valamiről a véleményedet. Látod, milyen könnyű valakit, vagy valamit félreérteni?
De a többi általad leírttal egyetértek.
Bemásolom a fenti dal szövegét is, mert ezen volt a hangsúly...:)
Dolák-Saly Róbert: Mese
Túl az Üveghegyen
És az Óperenciás-tengeren,
Túl a határokon
És a legmerészebb képzeleten,
Páratlan csodát szült a véletlen világ:
Kinyílt egy hófehér virág.
És volt egy pillanat,
Mikor világra jött a gondolat,
A sokat ígérõ szó,
Ami kimondta legszebb vágyaidat,
De jött a kíméletlen, némító harag
Kioltva minden álmodat.
Szép mesénk meddig tart még, nem tudható,
Nincs vége, és majd innen folytatható.
Ma még sok jó megoldás választható,
Varázslat most az egyszer nem várható.
Túl a Naprendszeren
És a messze pislogó fényjeleken,
Hány mese kezdõdött,
Amit megszakított a félelem,
Ahol a fõszereplõ volt az áldozat,
És hírmondója sem maradt.
Szép mesénk meddig tart még, nem tudható,
Nincs vége, és majd innen folytatható.
Ma még sok jó megoldás választható,
Varázslat most az egyszer nem várható.
Nekem a szám befejezése után az a felirat volt látható, hogy Ádám és a Sátán... akkor ez a következő szám lehet, bocsánat.
A számot nagyon szépnek találtam, de szíven ütött az, hogy "Nincs vége, és majd innen folytatható", amitől kellőképp megijedtem, hogy ezzel azt akarod mondani, hogy nincs szerinted vége (mármint a csatározásnak).
Nem jót sugalltak nekem a némító harag, a félelem és áldozat szavak.
Azután az is megijesztett még, hogy "Varázslat most az egyszer nem várható", mégpedig azért, mert szerintem ahol az emberek harmónikusan együtt tudnak létezni, az önmagában is egy varázslat.
Köszönöm, hogy tolmácsom voltál, hogy jól értelmezzem a dolgokat.
Szerintem ez is lehetne a lényegi üzenete ennek a dalnak (is).
És a "Varázslat most az egyszer nem várható" pont azt is jelezheti, hogy = nem lehetsz tovább elvarázsolva =vége a mesének = Nincs több illúzió = Felismerés = Valóság
DE
Ma (MOST) még, vagyis amig ÉLÜNK még sok jó megoldás választható...és ne feledjük mindig ott van Varázslat mellett a CSODA , mely megteremtheő!!