DRH - a tanító megkísértése
"A történelem során, mind a mai napig rengeteg közismert "guru" vált a szex, hatalom és pénz függőjévé, tetteiket furfangos magyarázatokkal elkendőzve. (...) E híres és népszerű guruk korai írásai van hogy igen magasan kalibrálnak. Később, egy sikerekkel és elismerésekkel teli időszak után e guru tudatszintje meredeken esni kezd. (...) Így aztán nem ritka, hogy óriási a különbség a tanító korai írásai és későbbi szintje között. (...) Bár a hajdani guru saját szintje mélyre zuhant, kezdeti írásainak szintje megmaradt az eredeti. (...) Viszont a személyes elkötelezettség a mostanra már elbukott guru felé magától értetődően káros. (...)
Dr. David R. Hawkins:
I: Reality and Subjectivity, 240. és 258. old.
- koverellenor blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
44 hozzászólásA felelősség- áthárítás gondolatmenete kapcsán. A sztori. Egyik nemhívő tanár ismerősöm gyerekeket kísért misére, ahol a pap a kísértésekről meg a sátánról prédikált. Egy következő alkalommal egy bulin a kollega kicsit sokat emelgette a poharat. Majd így mentegetőzött: "Nem tehetek róla. Sátán mondta:Imre ígyál. Imre mondta:Jól van, sátán. "
Ez jó :))
Bizonyos tekintetben igazat is lehet adni neki :)
Látod, én félelem nélkül merek írni a témáról, de valaki azt írta, félre ezekkel a sötét dolgokkal. Pedig állítom: spirituális útjának előrehaladtával mindenki találkozni fog a nagy kísértővel, aki a világosság angyalának tetteti magát. És ha nemet tud mondani, mehet tovább a Fény útján. Ha nem tud nemet mondani, akkor csak hinni fogja, hogy azon jár.
egyetértek, voltak "kísértéseim" tudtam nemet mondani!
Jellem kérdése is de nem csupán ebből táplálkozik.
Egyetértek.Úgy fogalmazol Szeti, hogy a veleje benne van, ez teccik:-)
Hozzátenném, hogy a "kisértések" egész életünkben időről-időre megjelennek. Nem csak egy nagy kisértés van, amin sikeresen túljuthatunk, hanem fejlődési ütemünktől függően sok-sok. Aprók és igen nagyok is.
A pozitiv gondolkodás pedig akkor veszélyes, ha olyasmit akar eltakarni, amivel nagyon is foglalkozni kéne. Vagy olyasmit akar nem tudomásul venni, ami pedig ott van, bár nem jó vagy kellemes. A pozitiv gondolkodás ezekből csak elfojtásokat és önbecsapásokat csinál.
Igazad van, Ramina, de azzal még kiegészíteném, hogy ezt a fajta pozitívnak mondott gondolkodásmódot én inkább egyoldalú gondolkodásmódnak tekinteném. Nem hiszem például, hogy görcsösen csak a jót kell meglátni mindenben, és itt a görcsösségen van a hangsúly. Ha valami számomra kellemetlen, akkor nem az a megoldás, hogy azt szuggerálom magamnak, jól vagyok, minden jó, nem adok energiát a rossznak, hanem az, hogy olyan irányban igyekszem változtatni, hogy tényleg jól érezzem magam. Ha tudatos akarok lenni, nem azt hajtogatom magamban:nincs tudatlanságom, hanem tanulni igyekszem. Hasonló a helyzet a sötétséggel. Nem azt mondom: nem adok teret a sötétségnek, hanem azt: igyekszem minél több Fényt magamba fogadni.
Gumicsont, mely arra hivatott: rágódj rajta!
Minél többen rágódnak rajta és minél elmélyültebben, annál nagyobb energiát kap maga a szuggesztió, azaz pusztán azért erősödhet megvalósulási esélye, mert Te+te+xy. energiát adtok ennek az infónak.
Szerinted kinek áll érdekében?
Emelkedjünk már kissé a dolgok főlébe, a szőnyeg mintáját sem láthatod alulról, ahhoz fölébe kell emelkedned.8
Jézus és Buddha példáján eltűnödve az jutott eszembe, hogy a kísértés lehet olyan, mint egy záróvizsga. Valaki átmegy rajta, valaki megbukik. Egyébként én hiszem, hogy Isten mindenható és jó, és hogy jó és rossz csak a polaritás világában létezik. És sok évig csak "pozitívan" gondolkodtam, amíg személyes tapasztalataim nem tették nyilvánvalóvá, hogy luciferi minőségű erők valóban hatnak a világban. Ahogy Thot mondaná "Tartsd tudatod a Fényben" És kiegészítem: de ne tégy úgy, mintha sötétség nem létezne.
Végül is szerintem teljesen mindegy, hogy vannak-e vagy nem, mert az igazi jelentősége a tetteknek van. Azok lehetnek nekünk jók vagy rosszak, és a mögötte lévő mentalitás is lehet jó vagy rossz. Azonban minden tett mögött a Tudat van. A Tudat tudattartalma lehet zavaros vagy összeszedett, és a tudatnak lehetnek céljai, motivációi, álmai és vágyai mégis a tettek válnak valósággá és annak lesznek következményei rá és ránk nézve. Egyetlen elmélet, ideológia vagy hitrendszer sem helyettesíti őket. A tudat se nem jó sem nem rossz, ő pusztán maga az alany.
Nem is az a fontos, hogy ki vagy, hanem hogy mit csinálsz és ezt miként éled meg. Ezeknek messze nagyobb a valóságtartalma, mint bármely elméletnek vagy mítosznak.
a fény és a sötétség között, mert a sötét oldal is csilli-villi fénybe csomagolja magát. A magas rezgésen lévő egyének azt gondolják, hogy továbbra is a fény felé haladnak, mert úgy néz ki. Csak a legbelső magjához érve lesz a fényből sötétség, de akkorra már annyira lecsökken a rezgésük, hogy addigra meg már azért nem veszik észre.
Ha nagyon tudatosak vagyunk, akkor az lehet gyanús, hogy hiába érezzük úgy, hogy a fény felé haladunk, mégis érzékelünk egyfajta energiaveszteséget közben. Nem töltődünk, hanem szívja le az energiánk.
Igen, és még az is megtévesztő, hogy képes olyan eredményeket felmutatni, mintha az ember még mindig a Fényben tartaná a tudatát. Nekem pld. volt egy kísértésem, ami arról szólt, hogy rosszra használjam a képességeimet. Magyarán, hogy telepatikus képességeimet bosszúra használjam fel. Létrejött a kapcsolatteremtés, jött rengeteg energia, fény, aztán egyszercsak bekattant az infó: Látod, így szokta eladni az ember a lelkét az ördögnek. Hozzáteszem, nem hiszek a pokolban, de a sötét oldalt se becsülöm le.
Amikor kisbetűvel írom, akkor szimplán fényt, energiát értek alatta, amikor nagybetűvel, az olyan mintha azt írnám:pozitív célú, hatású fény. Thot magyarázója, Doreal írja azt, hogy a sötétség testvéreinek azért megengedett a léte, mert ők is a fejlődést szolgálják. Például próbatételekkel. Valaki más pedig így fogalmazott: a viszonylagosság világában csak úgy tudod meghatározni, hogy mi vagy, ha meg tudod azt is határozni, mi nem vagy.
A Valóságnak mindkét oldal a része itt a 3D-ben. Igy lehetetlenség elforditani a fejünket és mindig csak az egyik oldallal foglalkozni, igy "erősiteni" azt.
Ami a mindennapi életben felmerül, mint nehéz, kellemetlen, fájdalmas vagy szenvedés, az is a Valóság része.
Számomra nem jött be ez a pozitiv gondolkodás. Viszont, helyette találtam a pozitiv hozzáállást. A hozzáállásomat ugyanis tényleg, gyakorlatilag is, pozitivra változtathatom.
Még a legkutyább szenvedések közepette is és még úgy is, hogy közben nem hunyom be a szememet, látom a realitást, a "rosszat" vagy ahogy Szeti fogalmazol, a "sötétséget". És ami nem mellékes magamban is.
Számomra nem vonzó az az ember, aki roppant pozitiv. Az inkább, aki hitelesen , derekasan megél mindent és elismeri a negativ dolgok jelentőségét is az életben, ám pozitiv a hozzáállása:-)
Például ki tudna pozitívan gondolkodni egy szeretett hozzátartozó elvesztésekor? Nekem a párom halt meg, a kislányunk akkor másfél éves volt. Én hiszek a lélek örökkévalóságában (a reinkarnációban), de valahogy hosszú évekig nem tudtam igazán megvigasztalódni. Aztán a fájdalom csak lassan-lassan mérséklődött. Vagy vigasztalja-e az afrikai éhezőket az, hogy én arra gondolok: Ez egy gazdag univerzum, javaiból jut bőven mindenkinek. Persze ezzel a hozzáállással saját anyagi jólétemet megteremthetem, de az emberiség kollektív felelősségének tényét kiszorítottam a tudatomból. Nagyon tetszik az anonim alkoholisták imája (egy meditációs könyvben olvastam) "Istenem, adj elég erőt ahhoz, hogy megváltoztassam azt, amin változtatni tudok, adj elég lelki békét, hogy elfogadjam azt, amin változtatni nem tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a kettő közti különbséget." Hát ilyesmi lehet az általad említett pozitív hozzáállás.