DRH - A félelmek meghaladása (Transcending Fear) | Önmegvalósítás.hu

DRH - A félelmek meghaladása (Transcending Fear)

A negatív érzések feloldása hasonlatos a többi negatív állapotból és viselkedésmódból való kigyógyuláshoz. E folyamat során ellenállás nélkül hagyjuk hogy a félelmek felmerüljenek, a megjelenő érzelmi energiákról pedig lemondunk (*surrender*).
Egy erre szolgáló egyszerű eljárás az "És azután?".

David R. Hawkins:
Transcending the Levels of Consciousness, 113. old.

Beküldte: | 2011. jan. 17. hétfő - 00:26

Hozzászólások

7 hozzászólás
vajon....?
2011. január 20. csütörtök, 9:50 | Ramina

Azt már kideritettem, hogy akkor a kalibrációs skála 0 és 1000 között nézi az inkarnálódottakat. 0-a a halál. Van amúgy minusz kalibráció is? Pontosits kérlek Ramanovics, ha nem jól értettem: 600 fölött érti Hawkins a megvilágosodottakat? Vagy fokozatos az átmenet? A Dalai Láma a maga 570-vel, ezek szerint, hol tart? Ugyanott áll II János Pál és a mostani pápa is.
Nagyon érdekes volt mindkét lista, amit közöltél. Sokan viszont nincsenek rajta. A az indiai Satya Sai Baba, a tibeti Tara, az indonéz Bapak, Láma Olé, Eli bear,stb, sok tibeti láma és rinpocse sőt Karmapa. Csak egy Karmapát emlit, pedig több volt és a buddhisták szerint magasan megvilágosodottak voltak.

Meglepett Oprah Winfrey is, mint közszereplő, a magas kalibrációs szintjével.

Még jobban meglepett Mohammed próféta, aki 720-ról leesett és nem bizonyult megtartott szintű megvilágosodottnak 38 éves kora után. Vajon ő vele mi volt a gond?

Mohamed Próféta sugalmazásra kapta azt a tanítást ami a
2011. január 20. csütörtök, 11:15 | Éva.   Előzmény

Mohamed Próféta sugalmazásra kapta azt a tanítást ami a Koránban van.Gábriel arkangyal diktálta neki,
ezt mondja a hagyomány.Egyszerű tehénpásztor volt /tökéletes alany:)/,és ez egy médiumi írás.
Tehát nem kellett ehhez megvilágosodottnak lenni.
Lehet hogy az eltérés a Korán miatt van,az van magasra kalibrálva,aztán amiket később ,saját kútfőből mondott az ugye nem ihletett volt,tehát annak meg annyi a szintje.Gábriel arkangyalhoz képest az sem rossz:D
Nem az emberben van szerintem a hiba:))),hanem az egyik mű isteni kinyilatkoztatás,a többi ,meg saját kútfő./esetleg erről lehet szó/
És érdemes lenne ezt a többi esetben is megvizsgálni,mert lehet hogy ez is ok.

sugalmazott könyvek
2011. január 20. csütörtök, 13:16 | szeti87   Előzmény

De én a Bibliát is ilyen forrásnak tekintem. Van benne sok isteni kinyilatkoztatás, angyalok által sugallt üzenet, meg Jézusnak, mint megvilágosodottnak a tanításai, de igen sok van benne emberi kútfőből. Méghozzá egy igencsak harcos néptörzs (az izraeliták) kútfejéből. Van úgy, hogy gondolok egy kérdésre, és felcsapom a Bibliát, vagy egy másik könyvet, és ott lesz olvasható a válasz.Ezzel csak azt akarom mondani, hogy eleve olyan könyveket csapok fel, amelyeket alkalmasnak tartok arra, hogy megválaszolják a kérdést, de sok más ezoterikus könyvet is használok ilyen "isteni sugallmazás"-ra. Azt mondom: a Bibliában sok okosság van Istenről és az istenhez való kapcsolódásról, de a Biblia nem a tévedhetetlen "Isten szava".

Így van Szeti,ahogy mondod. Ott a kinyilatkoztatások mellett sok
2011. január 20. csütörtök, 13:29 | Éva.   Előzmény

Így van Szeti,ahogy mondod.
Ott a kinyilatkoztatások mellett sok minden van,ami az akkori ember kútfőjéből ered,vagy legalább is annak tűnik.
Bár a Zsinatok pont ezért voltak,hogy azok az írások maradjanak a Bibliában amik összeférnek, egységben vannak az isteni kinyilatkoztatással./tanítással/

Én az Ószövetséget elválasztanám a kereszténységtől,mert az már másról beszél,a szeretet és a kegyelem vallása,és hát az Ószövetség képviselői el is utasították azt eléggé nem félreérthető módon:D
Viszont a Bibliában helye van,mert pontosan úgy lehet látni a folyamatot,és hogy miért kellett eljönnie Jézus Krisztusnak./Ő inkább kereszthalált halt,minthogy felvegye a ,,kardot''/

Részemről azt gondolom,hogy a Bibliának vannak ihletett részei,amit a próféták mondanak,és amit én a magam részéről Szentírásnak veszek,az az amit Jézus mondott.
Persze az egész szerintem összességében érthető,és feldolgozható.És teljesen ,,személyfüggő'',hogy ki mit ért,merít belőle.
Akár csak egy mondat is lehet ,,megvilágosító'' hatású,és lehet olyan ember is ,akit A-Z-ig teljesen hidegen hagy:)
Sőt olvastam itt olyan véleményeket is,hogy tiszta hazugság,hülyeség,etetés,egyebek:D
Tehát ez szerintem teljesen ,,személyfüggő'',hogy kit mit lát meg benne,kinek mit mond.

koverellenor képe
Csak röviden amire emlékszem, majd később lehet hogy direkt is
2011. január 20. csütörtök, 11:34 | koverellenor   Előzmény

Csak röviden amire emlékszem, majd később lehet hogy direkt is idézek ha megtalálom :)

Mínusz szinteket nem szokott emliteni, legalábbis egyszer amikor megkérdezték, azt mondta hogy az nem fontos. 0 a halál, vagy pontosabban az élet nélküliség. Azt mondja a "halál" mint fogalom egy, a valóságban nem létező dolgot takar, mint a sötétség és a fény esetén a sötétségnek sincs önálló léte, a sötétség csak a fény hiánya. Mint ahogy "nincs áram" sem folyik a vezetékben, ahogy mondja :)
600 a megvilágosodás kezdete, azt amit ő konkrét megvilágosodásnak nevez az inkább a 700, de erről majd inkább lefordítom a következőkben az ide tartozó részt. A nagy vallások vezetőinek szintje 570 körüli, így a Dalai láma, a pápa. Ez egy igencsak magas, Isteni kegyelmi állapot, viszont még nem szünik meg az egyén képesnek lenni irányítani egy egész világegyházat a maga ügyes-bajos földi dolgaival. Egy megvilágosodott erre nem lenne képes, az átlépés a 600as tudati szintekre drasztikusan megváltoztatja az egyén képességeit a hétköznapi világban való életre, amihez csak lassan szokik hozzá ha egyáltalán valaha. Mikor először hullik le a fátyol és tárul fel az Önvaló, és tudatosul immár tapasztalatilag, önmaga teljességében az, hogy ami vagy, az több mint a test, a gondolatok, érzékek, stb. olyan tapassztalat aminek során sokan visszavonulnak a világtól, mert nincs itt a földön semmi ami hozzáadna ehhez az állapothoz. Lásd Ramana Maharshi élete a megvilágosodása elején.
Általában a tudatszintek elég "stabilak" aki itt van, az általában nagyjából ott is fejezi be. Különösen igaz ez a megvilágosodás szintjeire ahol minden továbblépés pusztán kegyelmi állapot, mint maga az átlépés 599 fölé sem az egyén (a kis én) érdeme. De ő ezekről is teljesebben ír.
Satya Sai Baba rajta van a listákon, viszont sajnos e lista közepe táján (elnézést a rajongóktól): http://de.spiritualwiki.org/Hawkins/ListeDerBW-Stuerze#toc4 . A listák hiányosak, de nem is akarja mindet szerepeltetni, azt mondja inkább, ha bárki bizonytalan, ragaszokdjon inkább az Igaz Tanítók listájához, az is bőven elég egy életre, vagy próbája bekalibrálni maga.
Mohamed próféta 38 éves korában a kardot választotta megoldásként az Igazság helyett, ha jól emlékszem ezt írta, de majd utánanázek.

Köszi!
2011. január 21. péntek, 8:06 | Ramina   Előzmény

Köszi Ramanovics! Remélem nem terhelt a kérdezősködésem.
Satya Sai Baba különben az esett guruk listáján szerepel, szóval ő sem tartotta meg a korábbi szintjét.
Személy szerint minden újabb irásnak fogok örülni:-)

-,, És azután? - Azután megbetegszünk és meghalunk",
2011. február 17. csütörtök, 19:13 | Éva.

Hát erre a kérdésre,lenne egy /szerintem/ nagyon jó válaszom:)

forrás:
online forrás: http://turiya.vidya.hu/konyvtar/tradicio/evola/beavatott_tudat_a_halal_u...

Julius Evola
A BEAVATOTT TUDAT A HALÁL UTÁN
(a „Tibeti Halottaskönyv” kapcsán)

Bevezetés.....

1) A tibeti halottaskönyv határozottan hangsúlyozza, hogy a halál utáni történések nem végzetszerűen játszódnak le, ugyanis a testileg elhunyt személy nem-testi valója számára esetlegesen fennáll a lehetőség olyan műveletekre, amelyek létének további alakulásában döntő jelentőségűek lehetnek. Ilyen távlatokkal, ennyire világos kifejtésben, más hagyományokban – különösen a vallásiakban – nem lehet találkozni. Ez alól talán csak az ősegyiptomi hagyomány képez kivételt, ahol ugyancsak létezett egy Halottaskönyv; továbbá a túlvilágról szóló tanításai miatt részben e körhöz lehet vonni a görög orphikát, valamint a gnósztikus és gnósztikus–kabbalisztikus misztériumokat is.

2) Következő fontos sajátosságként kell kiemelni, hogy a túlvilágon az említett műveletek végrehajtásának lehetősége egyáltalán nem mindenki számára áll fenn. A tibeti szöveg kizárólag annak szól, aki földi életében már jócskán előrehaladt az Úton, és aki az „éberség” magas szintjét – ha nem is a végső beavatottságot – már elérte. Különösen nagy jelentőségű a halál pillanatában felvett magatartás (hogy a beálló halál „mennyiben enged elegendő fényt”) abban a környezetben, amiben a szóban forgó szöveget összeállították; az elhunytra a halál utáni állapotokban váró élményekkel kapcsolatos tanításokat, e tapasztalatok igazi természetét és értelmét, valamint a tanítások befogadásához szükséges hozzáállást a haldokló számára egy mester vagy láma eleveníti fel.

3) Ahhoz, hogy a túlvilágon megfelelő műveleteket lehessen végrehajtani, rendkívüli képességeket kell kialakítani már az életben: az elme összpontosításának és rögzítésének yógai képességét, az imagináció feletti uralmat, teljes rendíthetetlenséget, a félelem, a rettegés, a vágyak és az ellenszenvek feletti korlátlan befolyást, amely minden mélyből eredő ösztönös késztetést képes „megdermeszteni”. E nélkül – mondja a szöveg – az életben táplált összes „devoció” haszontalan marad. Az elme yogában megvalósuló, dimenziók feletti, egy pontbani összeszedettsége (ekagrya) egyúttal a tudati folytonosság fenntartásának is előfeltétele mindazokban az állapotváltozásokban, amelyek a fizikális testiség összeomlását követően rövidesen bekövetkeznek.

4) A szöveg hátterében a Végső Azonosság ezoterikus tana áll, amit a mahâyâna és a vajrayâna tanításait szem előtt tartva másutt már kifejtettem. E tanítás szerint az ember első és végső lényege szerint a Princípiummal egy, lényének felépítése pedig a különféle isteni hatalmakkal áll összefüggésben. Mindennek azonban nincs élő tudatában. Ennek oka – mondja az avidyâ teóriája – az eredeti metafizikai éberség lefokozódottsága, ami a véges és megtört egzisztenciát alapvetően meghatározza. Ez kelti életre az illúziók világát, az akciók és reakciók játékát, hogy ezzel a végzetszerűen bekövetkező eseményeknek lefutást biztosítson. Az avidyâ mint „tudatállapot” tulajdonképpen az egyénileg átélt és megtapasztalt dolgokkal való azonosulás.

5) Joggal mondható, hogy a túlvilágon „az illúzió fátyla elszakad”. Ha a tudati princípium fennmarad, mindenek előtt igazolnia kell, hogy valóban létezik, és hogy végső állapotában metafizikai: először közvetlen módon, majd a létezés különféle vizióival, istenségeivel, természetfeletti világaival szemben. Ennélfogva a túlvilág összes „próbája” a „tudati intenzitás” szintjén, vagyis a tudat illuzórius kettősséget eloszlató képességén áll vagy bukik.

6) Az élmények sorrendje a Bar-do Thos-sgrolban – a túlvilágon lefutó sorsszerű eseményekkel foglalkozó más tanításokhoz képest – egyfajta fordítottságot mutat. Miként már utaltam rá, a tanítások két halálról tesznek említést. Az egyik a testi szervezet halála, míg a másik a lelki és szubtilis elemek egységének egy bizonyos idő elmúltával hirtelenül bekövetkező felbomlása. Ez az egység az emberi individuum öröksége, amellyel az elhunyt bensőleg összekapcsolódik, végül azonban – mint mondtam – ez is feloszlik. E ponton alapvető alternatíva jelentkezik: vagy elhomályosodás lép fel, vagy pedig a tiszta szellemi centrum felszabadulása és Fénnyé való átlényegülése következik be – feltéve, hogy e princípium az életben már valamelyest aktiválódott és megszilárdult, s az egyén létének középpontjává lett. A tibeti szöveg szerint azonban az ájulás egy rövid időszakát (körülbelül három és fél nap), valamint az „elemeken való átkelést” (a benső átélésben: „a Föld belesüllyed a Vízbe, a Víz a Tűzbe, a Tűz a Levegőbe”) követően az elhunyt hirtelen a legvégső próbával szembesül, mégpedig a Valóság tiszta, kristályos ősfényének szemtől szembe való megtapasztalásával, amikor is „minden dolgok olyanok, mint az üres, felhőtlen égboltozat, és a mezítelen, folttalan öntudat hasonlatos az átlátszó ürességhez, amelynek sem kerülete, sem középpontja nincsen”. Ha a lélek képes ezzel azonosulni, mintegy teljesen feláldozva illuzórius önmagát, s elégetve önmagában mindazt, ami „más”, ami „tudatlanság” azonnal elérheti a Végső Megszabadulást. Ha azonban félelem támad benne, valamint felerősödnek azok a gyökérokok, amelyek a véges létezés világát valóságosnak hitették el vele, nem lesz képes erre, s a túlvilág adta legmagasabb lehetőségtől elesik.

7) A szöveg ezután azokkal a lehetőségekkel foglalkozik, amelyek az előző próbán kudarcot vallott számára jelentkeznek. Ekkor is ugyanaz a Tiszta Valóság, az Önvalóval (Átman) való metafizikai azonosulás lehetősége lép fel, azonban már nem tiszta és forma feletti állapotban, hanem különféle istenalakok formájában. Itt egy sajátos „projekció” lép működésbe, amely által az életben kultivált istenek víziója nyilatkozik meg (ilyenkor tehát a képek az eltérő kultuszoknak megfelelően különbözhetnek, de mint „káprázatok” metafizikai szempontból egy kategóriába esnek). Ekkor ismételten kiemelt jelentőségű, hogy az elhunyt képes-e a kettősség látszatát legyőzni, s tud-e az éppen kivetülő istenalakkal azonosulni, ami nyilvánvalóan az imént említett, (nem pusztán devocionális) kultusz egykori gyakorlásának intenzitásától és mélységétől függ. Ha e természetfeletti „kivetülések” által képviselt jelenségvilág látszata a lélek számára tőle független, külső valóságnak tűnik fel, ez a próba is kudarcba fullad. Ha viszont képes a lélek azonosulni, a Nagy Megszabadulás visszfényeként az „isteni” lét állapotában megszilárdul. Eleinte fényteli, magasztos, békés és jóindulatú istenségek tűnnek elő, ám ha a próbát nem sikerül kiállni, ezek kaleidoszkópszerűen rémisztő, haragvó, pusztító ellenistenségekké változnak át, bennük ugyanis a lélek azonosulástól való rettegése testesül meg, ami nyilvánvalóan még nehezebbé fogja tenni az identifikációt, hacsak még életében nem kimondottan ilyen természetű istenségek kultuszát gyakorolta és ezek képét még mindig magában hordozza.(2)

8) A szöveg a földről visszapattanó labda hasonlatát alkalmazza, amint az egyre kevésbé emelkedik fel, hogy ezzel érzékeltesse az élményeknek egy alászálló folyamatban megvalósuló egymásrakövetkezését. Ha az említett alternatívák és próbák meghiúsultak, az azt jelenti, hogy a lélekben a gátló tényezők és befolyások vannak túlsúlyban, amelyek a korlátozottságoktól való teljes megszabadulást nem tették lehetővé. A szöveg folyamatosan sorolja azokat az illuzórius világokat, amelyek a különféle gátló tendenciákhoz kötődő cselekvésekkel és ezek végzetszerű következményeivel együtt vetítődnek ki. Eközben továbbra is arra buzdít, hogy az elhunyt ne engedje magát e káprázatok által rászedni, ne higgye, hogy ezek tőle függetlenül is valóságosak, emlékezzen vissza a kapott tanításokra, oszlassa el az illúziókat: fékezze meg képzeletét, a képek áradását, mert mindaz, ami ezután – további próbatételként – jön, egyre illuzóriusabb „kivetülés” lesz. A formák, a tájak, az ezeket benépesítő démonok fantáziavilága, s mindaz, ami ezután tűnik elő, nem más, mint az elszabadult képzelet mágikus tobzódása. A rettegő, önkívületben lévő lélekből feltörő reakciók megfékezésére való képtelenség, a menedékkeresés folyamata, az érzéki helyzetekhez felé való vonzódás és a többi, az elvarázsolt lelket a feltételeknek alávetett világ felé tereli, ahol újabb alászállásként valamely meghatározott helyen való „megszületésre” kényszerül. Ezért a szöveg még itt is a „visszaemlékezésre”, az illúziók legyőzésére buzdítja az elhunytat, továbbá arra, hogy ismerje fel: csak önmagára szabad figyelnie, és mindarra, ami önmagában eddig már gyökeret eresztett, hogy ily módon önmaga legyen saját sorsának irányítója.

9) Ezekben a túlvilág nyújtotta magasabb lehetőségek hanyatlását és elvesztését képviselő állapotokban is léteznek olyan – úgymond in extremis – műveletek, amelyek célja a legrosszabb lehetőségek elkerülése, mégpedig oly módon, hogy erőt véve magán az elhunyt bizonyos formulát alkalmaz („kéri az adott születés anyaölének bezáródását”), vagy pedig úgy tesz, mint amikor valakit örvénylés ragad el, s jóllehet már nem képes a folyamatokat megállítani, az a lehetősége még mindig megvan, hogy azokat részben vezérelje. Az elme megfékezése, a lelket megtévesztő emóciók ellenállhatatlan vonzásainak és taszításainak való ellenszegülés még e korlátozott körülmények közepette is döntő jelentőségű.

10) Ha a lélek elerőtlenedése tovább folyik, az arra utal, hogy benne a „sóvárgás”, valamint az élet és a földi megtestesülés utáni szomj leküzdhetetlen. Az újraszületés elkerüléséhez a szabadság utolsó maradványára lenne szükség. A túlvilági út egy csaknem freudi szituációval zárul: a kétségbeesett, mohó vágy miatt a még testetlen lélek egy ölelkező emberpárt lát, amely a földi világban szülőpárja lesz. Ha előző életében férfi volt, a leendő anyja iránt érez vonzódást, ha nő volt, a leendő apja iránt. Pontosan az orgazmus kéjének pillanatában az anyaöl vonzásába lép. Ekkor az öntudat fonala elszakad, az elbukottat elnyelik a „vizek” és úgyszólván „újraszületve meghal”. Majd az életét elkerülhetetlenül követő halálában – az időközben kivívott, újabb lehetőségeknek megfelelően – ismételten a fent leírt megpróbáltatások várják.

A szöveg részben egybevág a hindu tanítással, miszerint a halál utáni állapotban két fő úton játszódhatnak az események: az „istenek útján”, amelyről „nem kell visszatérni”, illetve „ősök útján” (az adott „generatív törzsekből” való újraeredés folyamatán). A Tibeti Halottaskönyvet nem mindennapi világosság és logika jellemzi. Fellebbenti a fátylat a túlvilág közismert vallási ábrázolásairól, az istenítéletekről, a paradicsom, a purgatórium és a pokol birodalmairól szóló mitológikus beszámolókról, s az ezekhez kötődő ijesztő s ködös értelmezéseket végleg hatálytalanítja. Végezetül kiemeli annak a lépésnek a rendkívüli jelentőségét, amellyel az ember még életében megszerzi a megfelelő tanítást és képessé válik a saját lelke felett az irányítást átvenni, tudniillik az ezirányú képesség az előfeltéte annak, hogy úgy a jelen létezésben és az Úton, mint a túlvilág birodalmaiban a saját sors feletti uralomért folytatott harcban előrelépés valósulhasson meg.

Jegyzetek

1. [Magyarul lásd: Tibeti halottaskönyv (Bar-do thos-sgrol). Budapest, 1991, Héttér; valamint A köztes lét könyvei – Tibeti tanácsok haldoklóknak és születendőknek. Budapest, 1986, Európa Könyvkiadó. – A szerk.]

2.A „mithrászi rituáléról” szóló beszámolók hasonló látomásokat említenek, amelyek a mágikus-teurgikus élmények síkján, tehát még az életben felidéződhetnek (Vö. Introduzione alla Magia I kötet, IV. fejezet: Pietro d' Abano rituáléjának analóg elemei is figyelmet érdemelnek).

Feliratkozás Hírlevélre