Mi a Kegyelem ?
Vajon mi a Kegyelem ? Érzés, állapot, vagy valami más ? Soha nem éltem át, csak nagyon szeretném. Vajon mindenki eljuthat ebbe az állapotba ? Ti mit éreztetek, amikor megtapasztaltátok ?
Nyilván szavakkal nehezen körülírható, vagy mégsem ?
Reményik Sándor:
Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
- Kavics22 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
46 hozzászólásSzerintem meg mindenki kapja, minden pillanatban. aki azt hiszi, hogy nem, az van olyan balga, hogy még nem vette észre.
Gondoljunk csak bele, mikor a "bajban" csak örjöngünk, össze-vissza kapkodunk, okoskodunk, feszülten reagálunk, mégnagyobb kakit csinálun magunk köré.
Ha viszont megállunk, visszatérünk a nyugalmunkba, jönnek a megmentő válaszok. Vagy mikor nincs idő az Egó reagálására?
Autóbalesetem volt. Ott nem volt idő parázni, meg az Egómnak reagálni, forgott az autó megállás nélkül, én még csak be sem voltam kapcsolava. Olyan voltam, mint egy ping-pong labda.
Összehúztam magam embriópózba, és valami azt súgta Bennem, biztonságban vagyok, vigyáznak rám. Eltelt valami határtalan béke, nyugalom.
Mi volt ez? Lélek-jelenlét. Visszatérés pillanatra a nagy Egybe. Maga volt a KEGYELEM.
Tudom, hogy nem csak akkor és épp addig tartott, mert akár mikor megnyugszom, érzem, JELEN van.
Szóval: Mi a hála? Mi a kegyelem? Mi az élet? Mi a szeretet? Mi az együttérzés? Mi a Béke? Isten?
Mind-mind egy kicsi része ugyanannak: ISTENNEK, /megvilágosodás =Egység újra Istennel , mikor az én elkülönültsége teljesen megszűnik, ráébred önön maga Egységére/
Tehát mi a kegyelem? Isten ölelése. Isten ringatása örökkön-örökké
Béke veletek, érezzetek és Figyeljetek
Definiáljuk, akkor mi a különbség a Kegyelem és az Isteni Gondviselés között?
én valahogy így látom:
Isten=fény
Emberi Tudat=prizma, melyre ha a fény rávetül, szétszórodnak a színek skálái.
Megvilágosodás: ez a prizma (ego) eltűnik. Az egészet látod, éled, azt hogy VAGY.
Azt, hogy nincs határ, korlát, hiszen magad vagy a FÉNY. Nem keresed a külvilágban a viszonyítási pontokat. Mit teszel ezután: mindent, amit eddig. Csak közben élsz. Tudod, mikor nem agyalsz meg rohansz. Megéled a JELENT és hatsz, tanítasz másokat a lényeddel.
A tudatunk szétválasztja magát Istentől, elkülönít, elhatárol, így a megnyílvánulási formáit (színeket) is másképp nevezi.
A Kegyelem: mikor az a rész nyílvánul meg, ami/aki úgy fogad el ítélet, harag, vagy bármi nélkül, ahogyan vagyunk. Látja bennünk az egészet. Látja a tetteink egész láncolatát, hol tartunk, stb. Tehát bármit tettél, nem lök el magától.
Isteni gondviselés: pl.: "véletlen szerencsés események". Eltévedsz az erdőben, arra jár egy idegen kutya, mely hazavezet.
Van valami, ami már régóta foglalkoztatt, és szembe jön veled egy rég elfeledett ismerősöd, és pont a megoldást ő hozza. Stb.
Szerettem volna szó szerint idézni, de nem találtam sehol...
Ezek a nagy definiálós témák mindig valahol ellenvetést szülnek bennem. Összedobjuk amink van alapon mindenki irogat ezt-azt, jól el lehet vitatkozni, de közben elfelejtjük, hogy mindenki azon a szinten képes megtapasztalni ezeket a dolgokat, ahol éppen tart. Korábban vagy nem is tudott a létezéséről, vagy teljesen másként élte meg, és a jövőben is így lesz. Akkor majd ez a "definíció" fog balgaságnak tűnni. Ott van például a megvilágosodás. El se tudja képzelni, aki nem élte át. Aki meg átélte... az nem beszél róla :) pff- így jártunk.
Ezek a mindenféle definíciók félreértés hegyeket szülnek. Mert amikor ott vagy, és MEGTAPASZTALOD, akkor "fúúú, ez az"... nincsenek is megfelelő szavak. Legyen szó akármilyen "apró" felismerésről.
Nos, az "idézett" szöveg lényege a következő:
Nyugaton ha meg akarnak ismerni egy virágot, felszabdalják, darabjaira bontják, megvizsgálják minden irányból, körbemagyarázzák, rendszerbe sorolják. Keleten pedig odahajolnak, és megszagolják.
mindegy, hogy szó szerint vagy csak megközelítőleg írtad, de a lényeg benne van!
köszönöm
Igazad van Kirsikka!
De mégis... talán azért jó beszélni róla, mert így legalább mindannyian hasonlóbb elképzeléseket fogunk érteni az adott fogalom alatt. Csak sportból, agytúrázni nyilván nincs értelme... csakhogy minket foglalkoztat, mint megtörtént, vagy leendő megtapasztalás!
Korábban én is azt írtam, hogy a Kegyelem az mindig van, csak elzárjuk magunkat tőle. Most, hogy sorra felmerült a többi fogalom is, azt gondolom, hogy pont a Gondviselés az, ami állandóan a részünk lehetne, csak kiesve a középpontunkból, a felsőbb Énnel való kapcsolatból - elszakadunk tőle. Erre írtam azt Kavicsnak, hogy ilyenkor nincs aki vigyázzon ránk...
A Kegyelem pedig ennek a Gondviselésnek esetenkénti ritka megnyilvánulása... amikor belelavírozunk valami trutyiba, de mégis megússzuk. Mintha "felfüggesztett" lenne a következmény... (abban a pillanatban kegyelemnek tűnik, de később még utolérhet a visszahatás) Úgy érzem, hogy főleg olyan esetekben kapjuk (már írtam korábban is), amikor végzetes lenne a ballépés és elvenné a további tapasztalás lehetőségét, vagy visszafordíthatatlanul letérnénk a saját utunkról. De mégsem jön mindig... (ezért érezhetjük spontánnak) Ha a leckével szembesülni kell, akkor nincs Kegyelem!
Egyes tanítások szerint, az Angyalok nem csak a megmentésünkön fáradoznak az ilyen gázos esetekben, hanem arra is vigyáznak, hogy NE térhessünk ki bizonyos "halaszthatatlan" leckék elől szabad akaratunkból!
Az jutott még eszembe, hogy a Kegyelem összefügghet a Megbocsátással. Amit Isten velünk Kegyelemként gyakorol bizonyos vétkeink/elvétéseink esetében (én sem szeretem a bűn szót), mi ugyanezt Megbocsátásként tehetjük kicsiben a mi szintünkön. Lehetőséget adhatunk a kapcsolatokban a javításra, a felülemelkedésre, az újrakezdésre... Már aki képes rá.
Na, és akkor mi az Üdvözülés? :))
Sanyi meg lassan csinálhat egy házi wikipédia, spirituális enciklopédia oldalt a honlapon...
én azért nem érzem ennyire kőbe vésve: ha a leckével szembesülnünk kell, akkor...
van egy záradék: ha megvilágosodsz netalán-tán, akkor már nem kell játszadoznod:)
Üdvözülés??
??
Semmi nem ugrik be, úgyhogy kíváncsian várom a többieket
Üdv
Béke
Szerintem sem lehet dolgokat így "definiálni". Egy egy dolog mások szemszögéből teljesen más. Van az NLP-ben egy nagy mondás, hogy a "Térkép sosem azonos a területtel". Ezt én nagyon igaznak tartom.
Arra jók az ilyen diskurzusok, hogy legalább megismerjük a másik nézetét, teljesen más dologról, miközben alkotjuk a "lehetetlent"
Tegnap olvastam Lipton egyik könyvét aki sejtek intelligenciájával foglalkozik. Ő állapította meg, hogy eddig a sejteket nem vizsgáltuk minden szempontból, hiszen csak szétszedtük őket és azt néztük hogyan tudjuk még kisebbre, csak azt nem néztük meg, hogy a sejt szintjéről hogyan néznek ki a sejteken belüli és közötti mechanizmusok. Hát, érdekesen a feje tetejére állít dolgokat!
Üdv!
Hédi
Nem véletlenül vannak rá szavaink. Kegyelem, Isteni Gondviselés vagy az Üdvözülés(<-nem ez a Megvilágosodás, középkori keresztény nyelvezettel?), mind külön kategóriák kell hogy legyenek éppezért.. Lehet hogy nincs éles határvonal közöttük nem tudom, de mindenképpen arra jók lehetnének, hogy fél lábbal a földön maradjunk és ne állítsunk valótlan dolgokat magunkról, az átélt élményeinkről és hogy tudjuk hova tenni azokat.
Mert lehet írni szépeket, fantáziálni, áradozni, ezoterikus kisregényeket írni felemelő dolgokról, ha közben csak hitegetjük magunkat, belemagyarázunk dolgokba és ezáltal többnek hisszük magunkat.
Azzal meg egyetértek, hogy semmi értelme beszélni róla előre, látatlanba. Viszont én éltem át különböző pszichedélikumokkal is olyan élményt, ami előtte egyszer már természetes módon is kiváltódott bennem és ami akkor megváltoztatta az életemet.
Tökéletesen együtt értek veled abból a szempontból, hogy kelleneka kérdések, a boncolgatások, egészen addig a szintig, míg előre hajt, vezet.
Amikor viszont felismred (megéled), hogy a szétboncolt részek egy egészet alkotnak, akkor történik benned valami változás. Addig keresi az ember a részeket, próbálja megfogalmazni, szavakban önteni mi lehet, de ha megtapasztalod, rájösz, minden szó kevés. Amíg azt éled, különálló egyén vagy, akkor az a számodra helytálló, hogy külön részekre bontsd és megnevezd. Úgy, mint saját magad részeit: kéz, láb, haj, gondolat, érzelem.
De magadat felboncolva, a részeket külön-külön megvizsgálva, sosem láthatod meg, ki vagy TE.
Ez olyan, mint a szekér fogalma: mi is a szekér?
Áll kerékből, áll kormányrészből, áll tengelyből.
De mi a kerék, mi a tengely?
A kerék fa, a tengely vas...
szétszeded, szétbontod,
de még mindig nem találod, mi is a szekér.
Jó dolog a boncolgatás. Csak elég hosszadalmas. Igazi eredményt talán csak a kvantum fizika szintje adhat. Ahhoz meg értünk-e eléggé?
Ezen a szinten ismered meg, hogy minden rezgés, energia formájában létezik, és "viselkedése" is függ magától a Megfigyelő lénytől.
Nem hiába lett Einstein is hívő ember ;).
Mi marad nekünk? Maga a tapasztalás. Ami nem humbuk, meg misztikum. Nyitottság kérdése.
Úgyhogy bátran tedd fel a kérdéseket, csak nyílj meg a válaszok befogadására, mert a válaszok sem mindig azok, mint amit mi elképzelhetünk. Lehet, valami egészen más...
Nekem sem mediben jött az áttörő tapasztalat. Autóbalesetem alatt éltem meg azt a felismerést, ami az egész életemre kihat, ami elindított igazán.
Üdv,
Anita
... végülis írhatnám ezt is: minden út Rómába vezet...
Én még mindig úgy érzem, hogy elbeszélünk egymás mellett és azok a balesetes élmények amiket Te és Hermess hoztatok fel más műfaj az enyémnél. De lehet hogy igazad van, ebben van a lényeg mindenesetre:
"Úgyhogy bátran tedd fel a kérdéseket, csak nyílj meg a válaszok befogadására, mert a válaszok sem mindig azok, mint amit mi elképzelhetünk. Lehet, valami egészen más..."
Ezt szem előtt tartom, köszi.
Jaguár,
nézeteink, értelmezéseink lehetnek különbözőek akár, szavakhoz tapadnak érzetek, amik mindenkinek mást jelentenek.
Pl.: ha azt mondom Anya: ha az én Anyám vert, ütött szidalmazott, önkéntelenül a szorongás, a félelem ütött rajtam nyomott, ha viszont óvot, dédelgetett, megnyílik a szívem, és érzem, a lelke még most is körbevesz.
Melyik igaz?
Majd megtudom, ha a szavakat újra élem, tapasztalom. Addig meg csak beszélünk egymás mellett, mert a legegyszerűbb fogalom is mást jelent mindenkinek.
De ami a fontos, a lényeg, úgy látom teljesen átment :)
és ennek nagyon örülök, további szép napot Neked :)
Jó tapasztalást és megnyílást továbbra is Mindenkinek
ja, ez én voltam, Buddhanita, bocsi, nem vettem észre, hogy nem jelentett be automatikusan az oldal . Na nekem is nyílnom kell, a szememmel biztos! ;)
Azóta is eszembe jut -mikor szabad az agyam így vizsgaidőszakban :) - hogy nem olyan rossz dolog ez a megismerni akarás, elvégre a tudomány, meg a technika, nem tartana ott ahol, nem lenne internet, kényelmes élet, meg kitudja mi minden, ha nem lenne annyira elemi ösztön a tudni akarás, megismerés. (Nagyon foglalkoztat a csillagászat újabban, ámulatba ejt, hogy milyen távolságokra képes az emberiség ellátni, eljutni, megismerni, feltárni stb... önismeretileg meg jót tesz egy problémán rágódás, egy helyben topogás ellen :P)
A probléma számomra ott kezdődik mikor megfoghatatlan dolgokat akarunk megfoghatóvá tenni. Volt a Pókember első részében, egy szerelmi vallomás jelenet, ahol azt magyarázza a srác, mit érez, mikor a lány szemébe néz: "elérni az elérhetetlent" . Valami ilyesmi a helyzet ezekkel a dolgokkal is. Sok oldalról körülírhatjuk, viszont a személyes megtapasztalást semmilyen tudományos magyarázat nem képes se felülmúlni, se helyettesíteni. Ahogy egy virág illatát tényleg nem lehet elmondani:) Se a szerelmet, ilyesmi megfoghatatlan de megtapasztalandó dolgokat...
Ja, és Hédi, online sokkal bátrabban vagyunk "bölcsek" de inkább bölcselkedők, mint 3D-ben... ;) (én legalábbis...)
hogy jobb megélni, mint beszélni róla és kategóriákba sorolni...
A szavak csak a fogalmak kódjai, a fogalmak pedig csak szimbólumai valaminek, amit ha többen hasonlóképpen átéltünk, akkor mindannyian tudjuk, hogy miről van szó, ha erre a fogalomra hivatkozunk.
Ezeket is többen átélték már, így kialakultak hasonló fogalmak minden nyelvben. A baj csak az, hogy mi az egyes fogalmak által jelölt dolgokat még nem éltük át... De értéknek tartjuk, és törekszünk a megismerésére és megtapasztalására. Célul tűztük ki, vagy inkább rájöttünk, hogy mindegyikünk útja előbb-utóbb ezekhez a megtapasztalásokhoz vezet.
Nem lehet úgy célt kitűzni, törekedni valami elérésére a személyiség szintjén, hogy nem jelenik meg az elmében egy fogalom, ami az elérni kívánt állapotot jelenti a törekvésben. A legkönnyebb a hiten keresztül elérni magasabbrendű tudatállapotot - hiszek a kegyelemben, gondviselésben, megvilágosodásban - és elérhetem őket különösebb megértésnél nélkül is. Majd "felülről" átlátok és megértek mindent.
Azonban nem mindenki ezen az úton jár, és minden úton más az értékrend. Amikor vitába keveredünk egymással bármiben, valószínűleg ez áll mögötte. Az emberek egy része a Hitet a megértésen keresztül éri el, de a helyes Hit - Buddha szerint is a Tudáson, a megértésen alapul.
Lehet hinni iszonyú erősen és meg is lesz az eredménye, de semmilyen hit nem létezhet gondolat nélkül, minden tartalomnak van valamilyen (gondolat)formája, kerete. Valamilyen fogalomrendszer (a legegyszerűbbtől a nagyon összetett világszemléletekig) mindig kapcsolódik hozzá, és ez alól az Istenben való hit sem kivétel. Nincs hát semmi baj azzal, ha valaki előzetesen be akarja azonosítani és szeretné megérteni azt a célt, ami felé törekszik, ha számára ez fontos, vagy érték.
Másoknál fordítva történik. Számukra nem fontos a magyarázat, mert a hiten keresztül hamarabb tapasztalnak, aztán értik meg a működést. De mindkettőnek meg kell élnie amiben hisz, vagy amit megértett - ami akár egy harmadik útnak is nevezhető, a tettekben való fejlődésnek... Amikor valaki se a hitben, se a megértésben nem túl erős, csak ösztönösen helyesen teszi a dolgát. De a másik kettőt sem kerülheti el.
A végén úgyis pariba kell kerülniük a Hitnek, a Megértésnek és a Cselekvésnek, mert a tudat fejlődésében egyik sem állhat meg a másik kettő nélkül, akár a háromlábú szék... ami a legstabilabb "építmény". Ez a Szentháromság hármassága a személyiségben.