Két téma is megfogalmazódott bennem hajnalban, az egyik a zene és az ember kapcsolatáról szól. A másikat majd egy másik blogban, mert úgy sem hagy békén. :)

Mennyire éltető elemünk a zene ? Előhoz-e belőletek valami pluszt, lehet ez akár negatív, akár pozitív dolog.
Ha jó a kedvem, rögtön rákattanok a zenére, ha szomorú vagyok, akkor is, csak éppen a mű stílusa eltérő. Miért van az, hogy olykor egy-egy zenemű alig érint meg, máskor pedig ugyanaz - bár előtte már számtalanszor hallottam - egészen mély dolgokat indít el belülről. És vajon a tudatalattim válogatja ki oly gondosan őket, hogy éppen mire van szükségem ?

Megfigyeltem, hogy olykor megjelenik belülről valamilyen zene és szinte fogva tart. Aztán ráhangolódok, vagy fordítva történik ? És vajon miért ilyen változó, hogy mikor milyen stílust bírom befogadni ?

Ha egy-egy zene folyton visszatér a gondolataimban, mániákusan ismétlődik, ami nem mindig jó érzés, vajon ez már kényszeres gondolkodás ?

Hamvas Béla írja az Anthologia Humana c. művében mindjárt az elején:

"A zene az a titok, amelynek segítségével megértem, hogyan tudok azonos témák mellett mégis mindig mást és mást hallani. A hallható témák ugyanazok, ugyanazok fognak maradni és nem is változhatnak meg sohasem; de mindig más és más hangnemben, más variációban, más ritmikus képletben és időmértékben jelentkeznek: egyre újabb és újabb megfordításokban, kombinációkban, más kíséretekkel, más szólamban, másképpen harmonizálva, s mialatt a milliárdszólamú fúga ünnepélyesen a végkifejlés felé hömpölyög, s mialatt a várakozás, a feszültség egyre nő, s az izgalom egyre nagyobb, a zene mint sajátságos sejtető eszközeivel jelzi a végső lépést, a kiegyenlítődésre utalni tud, a végső célt érezteti, s arra előkészít.

És nem hagyhatom ki a következő idézetet sem, mert itt nyer értelmet az egész:

"Az egész roppant szimfóniának tulajdonképpen egyetlen fő témája van. A téma végtelenül egyszerű. Az egész ennyi: embernek lenni. Mintha közülünk még senki sem lenne az. Mintha emberek csak lenni szeretnénk, s mintha csak most feltételezett emberi létünk előlegéből élnénk. Különös lények ! Az állatvilágtól, ugyanúgy a szellemektől végzetes elszakadásban egyedül, egymagunkban élünk, a rokonságot nem tartjuk sem lefelé, sem felfelé, de azt a lényt, aki szívünk mélyén igazán mi emberek vagyunk, nem tudtuk elérni és megvalósítani."

E. Tolle műveiben - eddig rálátásom szerint - nem tér ki a zenére. Szerinte a külső csend által jutunk hozzá belső csendünkhöz. Vajon ebbe "belefér-e" a zene varázslata ? A zene ugyanúgy beszélhet hozzád, mint a természet ?

Vannak zeneművek, amelyek meghatározóak az életemben. Bár sokszor változik az ízlésem és az adott lelkiállapotomnak megfelelő igényem, de ezek kivétel nélkül mindig megérintenek, bárhol és bármikor hallom őket.

A zene, ha kezdetben primitív formában is, de ősidők óta együtt él az emberrel. A zene által olyan dolgok is kifejezhetők, amire a szó már nem képes, vagy lehet, hogy képes, de nagyon behatárolja azt. A zene szabadságot ad, szárnyalni lehet tőle, de lehúzhat a mélybe is, benne rejtőzik az önvizsgálat lehetősége. Lehet-e a zene egyfajta drog, ha nem ismerjük a határainkat ?

Vajon az emberi létben milyen szerepe van a zenének ?