Ez a hét elég nehézre sikerült, több problémával meg kellett küzdeni, sok stressz mellett, és mindeközben befejezni a szakdogám. Eléggé kimerültem, és nem voltak könnyű napok. De tegnap hajnalban valami nagyon jó dolog történt, amit szeretnék megosztani. Soha nem tudhatja az ember, hogyan kapja vissza az erejét...
Még első évben volt nekünk geológián belül földtörténet. Mikor azt tanultam, már akkor is megfigyeltem, hogy különösen megnyugtat. Tegnap ismét nekiálltam azt ismételni, mert majd kell az államvizsgára, és folyamatosan ismétlem át a tételeket. Szó van benne ugye a különböző korú földtani rétegekből származó ősmaradványokról, ősi élőlény-közösségekről, a Föld kőzetlemezeinek vándorlásáról és egyéb hasonló folyamatokról. Persze nem mesés, hanem tudományos formában, bizonyítékokkal, mérésekkel alátámasztva. Nem írnak benne Istenről sem, meg semmi lélektani megközelítésről, de nem is tagadják persze. Onnantól mindenkinek a maga dolga, hogy ez a tömény tudományos anyag hogyan indítja be mégis a jobb agyféltekés, vagy én jobban szeretem így: lelki folyamatokat is.
Amikor olvasok ilyesmiről, nagy megnyugvást érzek. A hagyományos természetképes medikkel, "beleérzésekkel" szemben az az erőssége, hogy bejön egy másik dimenzió: ami az idővel kapcsolatos, és így teljesebb. Pontosabban hogy éreztem az Élet folyamatosságát és az egész élővilággal és az összes lélekkel való egységet egyszerre. Nehéz leírni, de elszállt belőlem az összes félelem, és lélekben beleolvadtam az egész élővilágba időben is, érezve a hosszú-hosszú örökkévalóságot (merthogy az évmilliók már lassan annak tűnnek. Ráadásul abban a tudatban is, hogy más bolygókon is lehet Élet, ahol a lelkek testet öltenek, akár sokkal régebbtől, mint a Földön). Olyan teljességet, egységet érzek ilyenkor, Isten szeretetét, ami megnyilvánul az egész élővilágban, amit nem igazán lehet leírni. Alapjában mindig megvan az egységérzet folyamatosan, csak az idővel szoktam inkább gondban lenni, és sokszor szoktam félni, de most ez erőt adott, nagyon megnyugtató volt.
Tudom, a bölcsességhez nem kell ismerni a természettudományokat. Na de itt jön be, hogy akár lélektani szerepe, világkép-alakító hatása is lehet, és nálam nagy szerepe volt, mint ahogy mutatja a tegnapi példa. Semmi ilyet nem szabad lebecsülni. Még magam is meglepődtem, nem gondoltam, hogy hirtelen erőre kapok a nehéz hét után, ilyen úton. :)