A Második nagy Földi korszak beköszöntével, kezdett lazulni a világban az erkölcs és a rend. A Ksatriják-vagyis a harcosi rend, egyre inkább megkérdőjelezte, a Papi-Bráhman, rend felsőbrebrendűségét. Élt ebben az időben, egy nagy bölcs, akit Dzsamadagninak- neveztek, és volt, egy fia, akit Rámának hívtak. Az ifjú Ráma, éppen Kasjapánál, a minden tudományban jártas, bölcsnél tanult. Ráma, nemes, és bátor ífjú volt, és jártas volt, a fegyverek használatában is. Atyját Dzsamadagnit, még az Istenek is, nagy tiszteletben tartották, hálából ezért, neki ajándékozták Kámadukhot, a Szent Tehenet, aki minden kívánságot teljesíteni tudott. Ekkor történt, hogy Kártavírja a nagy Király, kiséretével együtt vadászott, és éppen Dzsamadagni lakhelyéhez érkezett. A Bölcs szerette volna tiszteségesen vendégül látni, a hatalmas sereget, valamint a Királyt, ezért megkérte Kámadukhot, hogy teremtse elő mindazt ami ehez szükséges. Kártavírja és serege, még a palotában sem élt íly jól, mint itt az erdő mélyén. Kámadukh minden kívánságukat teljesítette, és jólakatta az éhes tömeget. A Király érdeklődött a Bölcstől, hogy, hogyan lehetséges az, hogy egy egyszerű remete, ekkora pompával megvendégelte őket. Addig fagatta Dzsamadagnit, amíg az őszinte Bölcs, feltárta Kámadukh titkát. Kártavírja Király ekkor elsápadt, az írígységtől -hogy lehet az, hogy egy egyszerű remete birtokoljon egy ilyen kincset?!- hiszen ki lehetne erre méltó, ha nem maga a Király! -gondolta. Így vendégjogán, és mint, Királya követelte a Szenttől, a Tehenet. -Drága Királyom bármit kérhetsz tőllem, de őt nem adhatom senkinek, ezért kérj tőllem valami mást! A Király, ekkor haragra gerjedt, és megparancsolta az embereinek, hogy hozzák elé a Tehenet. Mindenféle módszerrel próbálták Kámadukhot elvinni de semmi sem használt. Ekkor nekitámadtak, de Kámadukh mindenkit elpúsztított. -Királyom! Kérlek ne vétkezz az Istenek akarata ellen, semmikép sem viheted el őt tőllem! Erre a Király éktelen haragra gerjedt, és dühében halálra sújtotta Dzsamadagnit. Kártavírja Király most, már az egész seregét küldte a Tehén ellen, de mindhiába. Kámadukh egyszer csak a levegőbe emelkedett és eltünt. A Remetetelep- Bráhmanjai megsiratták a jószívü Dzsamadagnit, és hírvivőket köldtek fiához Rámához- Atjya haláláról. Ráma mikor megtudta a szörnyű tettet, bosszút esküdött. A Mindenható Visnuhoz- fohászkodott igazságtételért. Ekkor az ígazszívű ifjú előtt, megjent maga az Úr-Visnu- és eképp szólt. -Kedves fiam Ráma! -már régóta szemlélem a Harcosi rend, öntelt büszkeségét, itt az ideje, hogy megleckéztessem őket. -Tudd meg hát, hogy Energiám egy része benned öltött testet. -Indúlj csak bátran, a Király ellen, mivel neked senki sem árthat! -mondta Visnu, majd egy fényes csatabárdot adott át Rámának. Az ifjú Ráma mély hódolattal vette át a fegyvert. Ezután nyomban Kártavírja ellen indult, és bátor elszánt Bráhmanok csatlakoztak hozzá. Ráma, végül elérte a fővárost, mikor is rettentő nagy sereggel találta szembe magát, élén a dölyfös Kártavírjával. Viszont- hiába a tengernyi sereg, Visnu akaratával senki sem ellenkezhet! Ráma és csapata fényes diadalmat aratott, mindenkit legyőztek még magát a Királyt is. Kártavírja halálának hamar híre ment, és a Ksatrija- rend harcosai mindenfelé gyülekeztek, hogy bosszút álljanak, a vakmerő Rámán. Mindhiába az erőfeszítés, az ífjú Ráma, mintegy arató a veteményben úgy írtotta ellenségeit. Dühében megfogadta, hogy most már minden harcos rendbelit kiírt a Földön, és senkit sem hagy életben! Ráma seregei mindenütt fényes diadalmat arattak. A Dicső Rámát, végül maga a benne lakozó-Visnu intette, hogy elégedjen meg bosszújával, és cserébe visszahozta az életbe atyját, Dzsamadagnit is. A megmaradt harcosok behódoltak Ráma előtt, és Szent fogadalmat tettek, hogy mindíg tiszteletben tartják a Papi-Bráhmani rendet. Így állt hát újra helyre a rend, a béke, és soha többé nem is merték háborgatni a Bráhmani kasztot. -Ez volt hát Visnu Hatodik Megtestesülése!