Lombikprogram után | Önmegvalósítás.hu

Lombikprogram után

DSC00139.JPG

Kicsit talán intim a téma, de akkor is kíváncsi lennék a véleményetekre.
Szóval nagyjából 6 évvel ezelőtt derült ki, hogy a "hagyományos módon" nem lehet gyermekünk és akkor egyenesen az egyik lombik centrumba irányítottak engem és férjemet.
Óriási szerencsénk volt, hiszen férjemnek, nekem is voltak/vannak különböző betegségeink, amik csökkentették az esélyeket, mégis már az első próbálkozás sikeres volt, a hormonkezelés hatására végül 4 kis embrió jött létre, melyből hármat beültettek. A 3 embrióból végül is egy tapadt meg és egy gyönyörű, egészséges (és okos) kislányunk született. A sors furcsa tréfájaként aztán másfél év elteltével csak megfogant (mindenféle orvosi segítség nélkül) :-))) még egy kisbabánk, szintén kislány született belőle. :-)
Most úgy gondolom, hogy nem szeretnék több gyermeket, annak ellenére, hogy nagyon akartam őket, lelkileg nehezen váltam anyává, legalább is megküzdöttem vele és úgy érzem így vagyunk jól.
A kérdésem viszont a következő, hogy a napokban kezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy mi legyen az 1 megmaradt kis lefagyasztott embriónkkal. 10 évig ingyenesen tárolják, addig rendelkezhetünk róla, hogy felajánljuk hasonlóan nehéz sorsú szülőknek, vagy felajánljuk kísérleti célra. Utóbbitól nagyon ódzkodom. A harmadik lehetőség a megsemmisítés, legalább is tudomásom szerint. 10 év után egyébként ha nem nyilatkozunk, azt hiszem ezzel a módszerrel élnek automatikusan.
Nos és itt jönnek a kérdéseim. Melyik lehet az erkölcsileg helyes eljárás? Lehet-e bonyodalom a későbbiekben gyermekeink sorsa szempontjából, véletlenszerű testvér-szerelem, ilyesmi.
Kíváncsian várom véleményetek.

Beküldte: | 2010. júl. 07. szerda - 18:32

Hozzászólások

3 hozzászólás
beatrixalyssa képe
Kedves Jessica Bár ez nagyon nehéz döntés, de én mégis biztos
2010. július 07. szerda, 19:20 | beatrixalyssa

Kedves Jessica

Bár ez nagyon nehéz döntés, de én mégis biztos vagyok benne, hogy örökbeadnánk.
Bizom, hogy jól fogtok választani

Bármit is tesztek, a gyerekek érdekében meséljetek - persze az ő
2010. július 08. csütörtök, 11:12 | szildiko1

Bármit is tesztek, a gyerekek érdekében meséljetek - persze az ő szintüknek megfelelően - arról, hogy van (volt) 3 testvérük, akiknek a lelkük itt van csak a testük nincs már velük. A nagyobbik leányod biztos érzi a testvérei hiányát, hiszen többen indultak az életbe.
Régebben erre az oldalra is írtam az "elveszett iker" szindrómáról csak nem tudom, hol van. A következő linken amúgy megtalálod. http://canadahun.com/forum/blog.php?u=157733&page=5
És figyelmedbe ajánlom a "Dráma az anyaméhben" című könyvet. Az élő gyerekek érdekében nagyon fontosnak találom, hogy először ezzel foglalkozzál.
És azután eldönthetiek, mi legyen a kicsi lefagyasztott gyermeketekkel.

www.csaladfelallitas.5mp.eu

Kedves Ildikó! Nagyon köszönöm, hogy hozzászóltál a témához,
2010. július 08. csütörtök, 14:16 | jessica73   Előzmény

Kedves Ildikó!

Nagyon köszönöm, hogy hozzászóltál a témához, titokban vártam is tőled egy reakciót és íme meg is érkezett. :-) Pontosan ezt akartam megkérdezni priviben, hogy biztosan problémát okoz-e a nagyobb gyermeknél, hogy 3-an indultak útnak. S milyen "tünetei" vannak vagy lehetnek a későbbiekben egy ilyen "problémának"? Először elolvasom a linket, aztán ha marad még kérdésem, akkor szólok.

Köszönöm még egyszer.

Feliratkozás Hírlevélre