Ha pénzt találunk ... | Önmegvalósítás.hu

Ha pénzt találunk ...

Sziasztok!

Szomszédasszonyom mesélte az imént a történetet. A fia (10 éves kis srác) talált a napokban egy pénzzel teli övtáskát. Megjegyzem, a fiú és a családja iszonyatosan szegények. Anyja is, apja is kisnyugdíjasok, le vannak százalékolva, kb. 50-60 ezer forintból élnek hárman. Gond a téli tüzelő, az ennivaló, a ruhanemű, szóval súlyos anyagi gondokkal küzdenek. Általában segítem őket mindig, amikor tudom.
Az eset úgy volt, hogy a fiú biciklizett hazafelé és találkozott az egyik ismerősükkel, akinek jól menő péksége van itt a közelben, s kérdezte a gyereket, hogy nem látott-e az úton egy övtáskát, mert hogy elveszítette, lecsatolódott a derekáról. A gyerek mondta, hogy nem látta. Aztán biciklizett hazafelé és megtalálta az övtáskát a földön. Belenézett azért, tele volt pénzzel, legalább 2-300 ezer forint és benne volt az igen értékes mobiltelefon is, szóval tele értékkel. És a kisfiú felvette az övtáskát és utánament ennek az ismerősnek és hiánytalanul visszaadta neki a táskát. A gyerek kedvességét a táska tulajdonosa kétezer forinttal hálálta meg, a gyerek persze ennek is örült. Az én véleményem az, hogy azért lehetett volna hálásabb is az a bizonyos ember, akinek visszaadták a több száz ezer forinttal tele lévő táskáját. Bár nem rokonok voltak, de azért annyit tudott a fiúról, hogy iszonyat csórók, gond nekik a téli ruha, tüzelő, stb. megvétele is. Szerintem legalább annyit adhatott volna, vagy ő maga is elvihette volna a fiút, hogy vegyen neki némi ruhát. (Persze ne ítélkezzek.)
A kérdésem pedig az, hogy ha ilyen történik, mi a helyes eljárás? Tényleg olyan jó-e, ha mindig becsületesek vagyunk, vagy az ilyen esetek azok, amelyben ha felismernénk, tudhatnánk, hogy ez Isten ajándéka, vagy segítsége.
Velem előfordult már pl. piacon, hogy utolsó héten, amikor tudtam, hogy az utolsó filléremet költöm gyümölcsre, mert egyszerűen azt gondoltam, hogy a fene egye meg, igen is, nem érdekel, gyümölcsre jusson, jár nekünk és a gyerekeinknek. Kifizettem a gyümölcsöt, de valahogy gyanús volt és később, mikor megnéztem a pénztárcámat, észrevettem, hogy többet kaptam vissza, mint amennyit fizetnem kellett volna, mindez "véletlenül." Megköszöntem és kértem az univerzumot, hogy ne legyen hiánya az eladónak. És persze elgondolkodtam, hogy ez most segítség volt nekem, vagy csaló vagyok, amiért nem vittem vissza a pénzt.
Nektek mi a véleményetek?

Szeretettel: Kriszti


Beküldte: | 2010. szep. 30. csütörtök - 19:19

Hozzászólások

4 hozzászólás
Úgy működik ez a mai rendszer, hogy a becsületesek közül nagyon
2010. szeptember 30. csütörtök, 20:02 | KatiPotter

Úgy működik ez a mai rendszer, hogy a becsületesek közül nagyon sokan szegények, addig a gazdagok között nagyon sok a csaló... De szerintem a becsületesek igazán gazdagok, mert a lelki tisztaság az övék és az önbecsülés. Értékesebb az mindennél szerintem. Így az a kisfiú nyugodtan nézhet majd a tükörbe, és mesélheti el később a gyerekeinek: így kell ezt csinálni, hogy ép maradjon a lelkük. Még akkor is, ha anyagi jutalmat nem kap annyit, mert mondjuk a tulajdonos nem olyan figyelmes, de akkor is: a lelki tisztaságtól nem kell nagyobb jutalom. :)

Család
2010. október 01. péntek, 9:46 | Hiteles06

Jó téma. Én magamért nem tenném tűzbe a kezem. Az önismeret pedig pont azt kéne jelentse, hogy ismerem a határaimat, és tutira megmondom, mit igen, és mit nem. Hát nem tudom. Én nagyon sok gusztustalanságot megcsináltam életem során, amire nem vagyok büszke, és pont tegnap az Eszter hozzászólása után megcsináltam azokat a gyakorlatokat, amiket ajánlott (köszi!), és végig fogok rajta menni még párszor. Mármint, hogy miket kell megbocsátanom magamnak. A másik, hogy sokat hozunk a családból, sőt, szerintem mindent. Ezen is elgondolkodtam Eszter után szabadon, hogy hol sérült az isteni vezettetésben a hitem. Hát... nem is volt. Jártak páran templomba a családból, de senki nem mondta, hogy az miért jó, és hülyének is nézték, aki bízik az isteni segítségben. Mondogatták, hogy Isten így meg úgy, de semmi nem volt mögötte, csak megszokás. Nekem ugyanez van a lopással és társaival. Mondogatták, de nem gondolták komolyan, valahogy éreztem, hogy nincs mögötte semmi. Na mármost, ez elég ijesztő, így összefoglalva, ráadásul, látva, hogy a gyerekeimnek még én se tudtam semmi kézzelfogható módon elmagyarázni ezeket a dolgokat. Valakinek van ötlete, hogyan lehetne ezt kibogozni???

Szerintem próbáld meg egyszerű módon kezelni: amit már
2010. október 01. péntek, 10:38 | KatiPotter   Előzmény

Szerintem próbáld meg egyszerű módon kezelni: amit már megtanultál, hogy az nem jó, ha azt teszed, és ezzel a tudással gyarapodott a lelked: ezt add át a gyerekeidnek, aszerint az értékrend szerint neveld, amit már jobbnak érzel. Ne törekedj annyira tökéletességre, mert olyan görcsöt okoz, ami akadályozza a meglévő jót. Egyszerűen: "Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít", vagyis már nem számít annyira, hogy akadályozzon most. Most már tudod, magadban feldolgozod, és azzal teszed jóvá, ha most minél több jót adsz a környezetednek helyette. :) És aztán a részletek közben úgyis kibogozódnak. De ez csak egy szakszerűtlen tapasztalati tanács, lehet, számodra más módszer (is) kellene.

Szerintem nem a pénz a fontos, hanem a lelki béke. Nem az Isten
2010. október 01. péntek, 10:20 | csaesz

Szerintem nem a pénz a fontos, hanem a lelki béke.
Nem az Isten büntet minket, ha nem vagyunk becsületesek, hanem mi magunk fogunk ezért minden jót megvonni saját magunktól, addig, amíg fel nem oldjuk a becstelenségünk miatti lelkiismeretfurdalást.
Én mindig azt választom döntéshelyzetben, ami hosszú távon jobb nekem, a rövid távot igyekszem alárendelni a hosszú távú céljaimnak. Ha ez a kisfiú hazavitte volna a pénztárcát, akkor erre a télre meglett volna a tüzelőre-valójuk. De a kisfiú utána életeken keresztül hordozta volna ezt a bűntudatot, hogy tudta, kié a pénztárca, tudta, hogy a gazdája keresi, és mégis megtartotta magának. Ez valahol már lopás kategória. És életeken keresztül nem engedi ezért be azt a jót, amit az élet számára tartogat, cserébe, hogy most megnyugodhatott a család kis időre a tüzelőre való végett. Megéri-e, ha így nézzük?
Ráadásul ebben az a legnagyobb csapda, hogy egy idő után már nem fog arra tudatosan emlékezni, hogy miért is haragszik magára, tehát a megbocsátás is sokkal nehezebbé válik. Hiszem, hogy a legtöbb bűntudatunk előző életekből való, amik miatt most büntetjük magunkat. Akkor csak a közeli jövőnket néztük, és emiatt sok becstelenséget követtünk el, hogy nekünk rövid távon jobb legyen. De szerintem elég kevesen vannak, akik most fel tudják idézni elmúlt életeiket, és tudatosítva akkori cselekedeteiket feloldják teljesen a bűntudat érzését magukban. Megéri-e, ha ezt nézzük?
Az isteni ajándékok nem olyan formában érkeznek, hogy más miattuk rosszabbul jár. Ezek inkább isteni próbatételek. Furának tartom azt az elképzelést is, hogy én a boltban jól jártam, de a hiányt senkinek nem kell utánam megtérítenie. Ha nálad többlet keletkezett egy vásárlás során, akkor az egész biztos, hogy valahol hiányként is megmutatkozik. És a hiányt valakinek mindig meg kell fizetnie.

Feliratkozás Hírlevélre