A gyerekek, akiket elnyomnak | Önmegvalósítás.hu

A gyerekek, akiket elnyomnak

Részlet a Vissza Önmagunkhoz - A bennünk élő gyermek felfedezése című John Bradshaw könyvből:

"Az antropológus Ashley Montagu írja: "a gyerekek számára természetes, hogy nevessenek, és minden dologban meglássák a humort, legyen az valódi, képzelt vagy saját teremtményük. Mulatoznak a komikumban." A humor egyik legkorábbi és legnagyobb energiaforrásunk. A filozófusok régen kimutatták, hogy egyedül az embernek adatott meg a nevetés.
A humorérzéknek túlélési értéke van; az élet elviselhetőbb, ha valakinek van humorérzéke. Lelkigondozóként mindig annak alapján észleltem klienseim gyógyulásának kezdetét, hogy feltámadt a humorérzékük önmagukkal szemben. Már nem vették magukat halálosan komolyan.
Montagu szerint a gyerekeknek 12 hetes koruktól van humorérzékük. Nézz egy kisbaba arcába és szemébe, akit szerettek és becéztek, látni fogod természetes vidámságát. Figyelj meg egy gyerekcsoportot, ahogy csintalankodik és játszik, és hallani fogod nevetésükben a tiszta élvezetet.
Egy gyerek boldogsága és izgalma könnyen megcsonkítható. Ha a szülő megsebzett belső gyermekének nevetését összezúzták, ő is összezúzza azt saját gyermekében. Az ilyen szülő tanácsokkal látja el gyermekét: "ne nevess olyan hangosan"; "hagyd abba a zajongást itt bent"; "hagyd abba a randalírozást"; "elég volt a játékból", és így tovább. Gyakran töprengtem, miért is volt olyan nehéz számomra igazán nevetni, táncolni, vagy énekelni. Akkor ment jól, ha ittam. Józanul megmerevedtek az izmaim.
A gyerekek, akiket elnyomnak, ha nevetnek és vidámak, megtanulják, hogy komorak és sztoikusak legyenek. Tipikus esetben belőlük lesznek a tetőtőltalpig merev szülők, tanárok, prédikátorok, akik nem képesek tolerálni a gyerekek izgalmát és hangos nevetését."

Beküldte: | 2010. szep. 08. szerda - 00:28

Hozzászólások

4 hozzászólás
Kedves Jaguár! Érdekes
2010. szeptember 08. szerda, 11:24 | jessica73

Kedves Jaguár!

Érdekes dolog, hogy imádom, ha a lányaim, meg más gyerekek nevetnek, játszanak, énekelnek, táncolnak, persze sokszor velem együtt, sőt az sem zavar, ha kiabálnak és hangoskodnak, szaladgálnak, legfeljebb csak ritkán. De időnként mégis úgy érzem, hogy elnyomom őket, mert a hisztit, meg amikor egymással veszekednek, kakaskodnak, azt nem bírom elviselni. Rettenetesen ideges leszek tőle és jól kezelni sem tudom, ilyenkor egy idő után, (kb. 5-10 perc) magam is ordítani kezdek. Tudom, hogy nem helyes, sőt eljutottam odáig, hogy látom magam kívülről és megkérdezem magamtól: mit csinálsz Te őrült, hiszen ez egy pici gyerek. Általában ez úgy indul, hogy próbálom megnyugtatni, másra terelni a figyelmét, sőt párnát is a kezébe adok, hogy azon élje ki a fájdalmát, dühét. De amikor már semmi sem jön be, akkor bekattanok és üvöltözöm. Nem tudom, mi a helyes eljárás ebben az esetben, mert az eszemmel tudom, hogy lehetőséget kell adni, hogy megélje a benne lévő negatív érzéseket, tartalmakat, de a gyakorlatban viszonylag rövid idő után nem bírom elviselni az ilyen helyzeteket.

Szerintem a szüleinket mi választjuk!
2010. szeptember 11. szombat, 20:33 | Névtelen (útkereső)

Szia Jaguár!

,,A gyerekek, akiket elnyomnak, ha nevetnek és vidámak, megtanulják, hogy komorak és sztoikusak legyenek. "

Szerintem a szüleinket mi választjuk!
Ha ezt teszik velünk, akkor azért teszik, mert ilyenné kell válnunk.
Láttál te már szeleburdi Bak jegyű embert?--nem hiszem, mert neki fontos, hogy komoly felelősségteljes legyen.
Ezért is választanak ilyen szülőknek, de sajnos tényleg van úgy, hogy kicsit túlzásba viszik a szerepeiket.
Üdv: Noa

Domoszlai Katalin képe
Igen
2010. szeptember 11. szombat, 21:25 | Domoszlai Katalin   Előzmény

mi választjuk a szüleinket, de ez a tudat még senki helyett sem végezte el a fájdalom-munkát, amit a feldolgozás során a súlyosan traumatizált gyermekkort "túlélőknek" el kell végezni. A spirituális fejlődés során van lehetőség a horoszkóp meghaladására, ki lehet nőni ezekből a skatulyákból útban a teljesség felé.

a mi reakciónk
2010. szeptember 14. kedd, 14:00 | Ramina   Előzmény

A szüleinket mi választjuk ugyan,
de ők "csak" különböző hatásokat gyakorolnak ránk. Főleg öntudatlanul.
Ám hogy mi, gyerekek, ezekre a hatásokra és egyáltalán a gyermekkorunkra hogyan reagálunk, az már egyéni és tőlünk függ.
Van, aki komor, bezárt felnőtt lesz, mert elnyomták és van aki nem.
Különböző lelkek, más-más reakciót produkáhatlnak nagyjából hasonló hatásokra, a lélek kapacitása, a hozott saját és a családi felmenők megoldatlanságai, a leszületés előtti fejlődési terv és sorolhatnám.......... függvényében.

Feliratkozás Hírlevélre