Jaj, már megint meditáltam! Ismét kiütött, de most nagyon jól vagyok! Már ideje lenne megtanulnom, hogy nekem nagyon jót tesznek a meditációk és gyakrabban kellene csinálnom! Miért is nem teszem? Lustaság, félek a kiütődéstől, nem akarom megoldani a problémáim?! De ez egy újabb kérdés, most nem erről szeretnék írni!

Már hetek óta furi dolgok történnek velem. Összetörök poharakat, elejtek dolgokat, mellé öntöm a tejet. Képes voltam a szám mellé tenni a bögrét és így inni, persze a járólap itta meg a levét! Jah, és rendszeresen eltévedek jól ismert utakon! Éreztem, hogy ezek apró figyelmeztető jelek, de nem igazán foglalkoztam vele. Persze feltettem magamnak a kérdést, hogy valamit nem jól csinálok, de tovább már nem boncolgattam ezt a problémát. A meditáció véletlen sem jutott eszembe.

Tegnap este kezdődött. Bútorokról katalógust nézegettem és próbáltam kitalálni, hogy milyen bútorcsaládot, bútorokat vásároljak. Sok kérdőjel volt bennem, nem találtam a megoldást, nem tudtam eldönteni, hogy milyen bútort vegyek és hova is akarom majd rakni. Gondoltam, megbeszélem a párommal, hátha közösen megszüljük a jó megoldást! Már ott kezdődött, hogy ő ezerrel játszott valami kardcsattogtatós, fantasztikus stratégiai játékot. / Tudom a nevét, de nem írom le, véletlenül sem akarom reklámozni!/A párom leállította a pause gombbal a  játékot és kb. 2 percet rám szánt a figyelméből. Láttam, hogy egyáltalán nem foglalkoztatja az én problémám. Ezen persze, borzasztóan felháborodtam és mérgemben elvonultam a hálóba, gondoltam meditálok, de ebből akkor csak egy mély álom lett.

Másnap délelőtt együtt elmentünk a  bútor boltba, megmutattam az én csodaszép bútorom, ami neki is tetszett, de aztán belemerültünk a részletekbe...! Aminek eredményeként sok mindenre rájöttem, de a felszínen oda lyukadtunk ki, hogy most nem lesz szép szekrényünk otthon! Kiderült a sok praktikus dolog mellett, hogy ha a szekrényt lecserélem, akkor tévét, szőnyeget, ágyat is másikat kell venni, hogy olyan legyen a lakás , amilyet én szeretnék!

Miért, mert mit is szeretnék?! Nem is bútort, hanem egy másik lakást! Akkor most minek veszek bútort!? Mert, a másik lakásra nincs lehetőségem, vagyis én nem hiszek benne, hogy valaha is elérhetem azt a házat, amit én legbelül elképzelek. Tehát, én korlátozom le saját magam! Már álmodni sem merek, akarok! Ezekre rájőve, azt is megértettem, hogy miért akarok bútorokat venni, változtatnia  lakáson! Azért, mert akkor azt érzem, hogy HALADOK az életben, TESZEK a változásokért! Meg akarom venni a bútort, hogy azt érezzem, hogy HALADOK, de nem tudom megszülni, a döntést, az elhatározást, hogy milyet vegyek! Tehát, ezt csak egoból cselekedném, ezért sem érkezik meg a belső tudás, a döntés. Ezek a gondolatok jártak az eszemben hazafelé jövet.

Délután Sanyi Cd-jét hallgattam az Életvezetést. Voltak benne meditációk. Estefelé úgy alakult, hogy egyedül maradtam otthon, így gondoltam, meditálok egy kicsit. Megnéztem a cd-n melyik meditáció volt az utolsó, az "életünk áramlása", gondoltam, legyen!

A meditációban az életünket kellett elképzelni, mint egy áramló folyót. Megfigyelni, hogy milyen akadályok vannak az áramlás útjában. Nálam az a kép jelent meg, hogy áramlik a folyó, de egy sziklarésben megakadok és csak nyom az áramlás hátulról, de nem tudok előre haladni, tovafolyni. A résből nem tudtam kiugrani, sőt ez a rés egy sík, fehér fallá alakult, ami ott emelkedett előttem. Én igyekeztem tovább áramlani, de csak egyre nagyobb erővel nyomódtam, préselődtem a falhoz. Fizikailag fájt, kezeim lezsibbadtak és a tehetetlenség, dühöt szült bennem, kínomban sírva fakadtam. Zokogtam egy sort, majd megéreztem, hogy akkor most ezt az érzést kell elfogadnom, megélnem. Nem mozdult semmi, csak a fehérség, cselekvés nélküliség volt, én csak figyeltem és próbáltam minél jobban megélni ezeket az érzéseket.

Az érzés beengedésekor, újabb múltbeli élményeim törtek elő: Izomsorvadásos, tündéri kislány;halmozottan fogyatékos gyerek, aki kerekesszékben, az ujjait és szemét mozgatva kommunikált a Millenáris parkban, varázsos személyisége mélyen megérintett. Az ő lényükbe próbáltam helyezkedni, az ő érzéseiket megélni, hát..., nem volt semmi! A mozgáskorlátozottságtól a teljes bénulásig, igyekeztem befogadni az érzéseket, hogy mit élhetnek ők át a minden napjaikban. Ezek az érzések segítettek, a jelenlegi állapotomat elfogadni. Ha a felszínen nem is látszik, hogy HALADOK,CSELEKSZEM, TESZEK, de belül a lelkem dolgozik és én azzal segíthetem, ha tudatosan figyelem. A belső rendezettség pedig megszüli a külvilágban is a rendet, békét...HALADÁST!:-)