Ülünk a vonaton | Önmegvalósítás.hu

Ülünk a vonaton

ulunk_a_vonaton.jpg

Gyorsvonattal utaztam ma reggel Pesttől Szolnokig, Zuglóban szálltam fel és örültem, hogy találtam egy üres fülkét, ahol nyugodtan aludhatok tovább. A többi pesti állomáson szálltak még fel többen is, de ahogy benéztek a fülkébe és látták, hogy szundítok, tovább is mentek. Rendesek voltak.

Ceglédig ki is aludtam nagyjából magam, de jól esett volna még csendben, magamba figyelni, amikoris jött egy nagy család, erőteljes hangú családfővel. Benyitott és hangosan megkérdezte, hogy szabad-e?
Mondtam neki, hogy szabad, ha csöndben lesznek, mert szeretnék tovább aludni!

Erre a válaszra nem számított, de úgy be volt idomítva (nevelve), hogy be is csukta az ajtót és morogva tovább ment, a családtagjai meg nem értették, hogy miért nem jött be a szinte üres fülkébe.

No, ezt megúsztam! - gondoltam és azon filóztam, hogy vajon jó volt-e így ami történt? Arra jutottam, hogy igen, habár nem is volt időm a helyzetben ezen gondolkodni, mert csak úgy kijött a számon.
Ezt éppen átgondoltam, amikor rengeteg gyerek jelent meg a folyosón, hatalmas zsivajjal, és a kísérő pedagógus látva, hogy van még hely bőven a fülkében, szó nélkül beterelte őket. Neki eszébe sem jutott, hogy szabad-e?!

A gyerekek persze ugráltak, sikítoztak, beszélgettek, lökdöstek, aludni, meditálni nem hagytak.
A nagyhangú családfőt ugyan le tudtam rázni, de a végzet így is utolért.

Tanulság:

Aminek meg kell történnie, az megtörténik, bármit is teszünk ellene!
Beküldte: | 2009. aug. 17. hétfő - 13:30

Hozzászólások

5 hozzászólás
Szia! Édesapám munkája miatt gyakran (havonta2-3szor)
2009. augusztus 20. csütörtök, 10:12 | Kassay Noémi

Szia!

Édesapám munkája miatt gyakran (havonta2-3szor) kényszerült hosszabb 4-5 órás vonatozgatásra.
Ő mesélte, hogy az elején nagyon utálta, mert egy jövő ,menő, mindig mozgásban lévő ember lévén az egy helyben ülés végtelenül ki tudta borítani.
Aztán egyszer az élete nagyon összekuszálódott, és nem nagyon tudta, hogyan tovább, de ahogy a vonaton ült az ott lejátszódó esemény , hirtelen teljesen világossá tett számára mindent.
Ezután már szinte várta az utazásokat, mert mindig üzenetet hordoztak számára.
Érdekes számomra, hogy épp most a Balatonra utazásunkkor mesélte ezt el, de az hogy én mit gondolok erről nem nagyon érdekelte.
Pedig próbáltam elmondani neki , hogy ez azért lehetet, mert az életünk is egy ilyen nagy utazás, és hogy a vonat az álmainkban is az életutat jelenti .
Ő már 75 éves , és jól meg van a maga keresztyén hitrendszerével, de rólad Sanyi azt gondolom, hogy fáradt vagy.
Most egy kicsit pihenned kellene (ahogy a vonaton is aludtál), mert a tanítás, ha akarod, ha nem, a sorsod és egyben a feladatod , és nagyon sok ember fog körbe venni nem sokára.
Zajosak és hangosak lesznek és talán azt sem fogják megkérdezni, hogy akarod e őket tanítani, csak köréd ülnek, hogy az életed legyen a minta.
Biztos, hogy ezt Te magad is tudod, hiszen le is írtad, de valahogy úgy éreztem , el kell mesélnem ezt Neked.

A kő eltörött...
2009. augusztus 20. csütörtök, 14:30 | Névtelen (útkereső)

Egy bevásárlóközpontban történt velem, hogy az alig pár nappal azelött kapott rózsakvarc kulcstartómat szorongattam a kezemben, amikor csak úgy elhagyott minden erőm, és már csak azt láttam, hogy a kulcstartó a földön hever, a kő összetörve. Az érdekes az volt benne, hogy a rózsakvarc kőnek szív formája volt, és a két sarka törött le. Sokáig keresgéltük a darabjait, de csak az egyiket találtuk meg. Szomorú voltam, a kedvenc kövem volt, de nem ez a lényeg. Akkor nem értettem a jelentését, most már értem. A választ hamar meghozta az élet, ugyanis másnap eltünt a két kutyánk. Sokáig kerestük, róttuk utánnuk az erdőt, utcát, de semmi. Úgy pár óra elteltével egyikük hazajött. Ezen felbúzdulva ismét elindultuk a másik keresésére. De semmi. Azóta is keressük, pedig ennek már közel három hete.
Ami még hihetetlenebb az egészben, amire addig fel sem figyeltem, hogy az áruházban éppen a kutyakajás polcoknál nézelődtünk, amikor elejtettem a követ.
Azt hiszem ennyi. Bár fáj a szívem, majdnem megszakad érte, de el kell fogadnom, hogy "ennek így kellett történnie".

Ilyen köves dologgal kapcsolatos történetem nekem is van sajnos
2009. augusztus 28. péntek, 19:21 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Ilyen köves dologgal kapcsolatos történetem nekem is van sajnos.
Pár évvel ezelőtt a Balatonon nyaraltunk a nagyikkal, gyerekekkel közösen..
Akkoriban még nem sok jelentőséget tulajdonítottam a köveknek, de sétálgatás, nézelődés közben,
megtetszett egy nagyobb darab, amit aztán apósom megvett nekem.
Nem sokkal azután, hogy hazaérkeztünk a követ kiejtettem a kezemből és kettétört.
Emlékszem menyire bántott, sokáig nem is szóltam róla senkinek, és aztán pár hónap múlva meghalt az Apósom.
Addigra én ezt a kő históriát el is felejtettem, de most hogy olvastam az írásaitokat le esett nekem is a tantusz.
Vajon mi mindenről kapunk jelzéseket?
Vagyis miért felejtettünk el, olvasni a jelekből?

Szeretnék továbbra is névtelen maradni, de hogy Noának is eleget tegyek, legyek mondjuk

Zsanna

Ahh! Nagyon köszönöm!! Ne haragudjatok, de tényleg könnyebb így
2009. augusztus 29. szombat, 21:38 | Kassay Noémi   Előzmény

Ahh!
Nagyon köszönöm!!
Ne haragudjatok, de tényleg könnyebb így egy bizonyos személyhez, vagy névhez kötni egy- egy gondolatot, mondatot.
Sokszor gondoltam, hogy ezt az a névtelen, aki abban a hozzászólásban azt írta, az most ezt nem írhatta. Akkor ez csakis egy másik névtelen. Vagy mégsem?

Noa

Névtelenek...
2009. október 25. vasárnap, 14:37 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kedves Noa!
Én sem mutatkoztam be kutyás történetemben, mert igazán nem én voltam a lényeg, hanem a tanulság, amit történetem hordozott, legalábbis számomra. De a Te kedvedért bemutatkozom: én lennék Erika vagy éppen Zarándok. Ezek is csak címkék szerintem, de a beazonosításhoz mindenképpen kellenek. :)
Amúgy sajnos a kutyám azóta sem került elő, de már nem is reménykedem. :(

Feliratkozás Hírlevélre