A magány… | Önmegvalósítás.hu

A magány…

Chakra.jpg

Amitől szinte mindenki fél! Egy depresszív érzésvilág,
ami a szeretet hiányából fakad! Nem szeret senki, senkinek sincs
szüksége rám! És ez egyet jelent azzal, hogy nem szeretem önmagam!
És ezért kényszert érzek arra, hogy legalább valaki más szeressen
vagy legalább valakit tudjak szeretni, mert utálom önmagam (de KELL a szeretet)!!
Kényszer arra, hogy találjak valakit, aki megoldja ezt a félelmemet!
Tehát félelem önmagamtól!
Az egyedüllét teljesen más. Egy hasznos helyzet, ami segít az önismeretben.
Segít elmélyedni önmagunkban, segíti a fejlődést. Mert halvány bennem a félelem (egó).
Tehát van bennem szeretet, közel vagyok a valódi önmagamhoz!
Nincs bennem kényszer, hogy a félelemből meneküljek egy félelem szülte kapcsolatba!!
Amit biztos, hogy a félelem fog uralni!! A ragaszkodás és az elvárások!!!!!
És semmi szeretet nem lesz benne!!!!!!!!!!
Semmi önzetlenség, bizalom, nyitottság és öröm!!!!!!
Talán nem a magányból kellene kapcsolatot nyitni egy érzésvilágba!
Vagy a szeretetbe, de valószínűbb, hogy a félelembe!
Ha valaki magányos, talán el kellene fogadnia magát teljesen.
Meg kellene szeretnie önmagát!!
Konkrétan egy mélyreható önismerettel elkezdve meg kellene nyílni a szeretetnek
önmagunk iránt, és ezáltal képessé válva szeretni másokat is!
Mert szerintem a szeretet érzésvilága kellemesebb a féleleménél.
De persze mindenki a szeretetben él! Vagy nem?????

Beküldte: | 2010. okt. 10. vasárnap - 10:05

Hozzászólások

9 hozzászólás
LeZsu képe
A magány sokszínű
2010. október 10. vasárnap, 22:51 | LeZsu

Szerintem a magánynak sok árnyalata van és biztos mindenkinek mást jelent.

Az a féle magány, amiről te beszélsz, amitől belemenekülünk a kapcsolatokba, az talán az egyik legelterjedtebb. Számomra a magány elvontabb és mélyebb a fizikai magánynál, egészen kicsi korom óta azt érzem néha, hogy társaságban lehet az ember a legmagányosabb, amikor nem találunk senkit, aki ért minket. Ez a fajta magány, az én egyéni magányom nem a szeretethiányból táplálkozik talán, hanem a bizonytalanságból, abból az érzetből, hogy ha nincs, aki megértsen és rábólintson a döntéseimre, véleményemre, akkor nem vagyok biztos a dolgomban. Nem fizikai magány, nem is érzelmi, hanem mentális/spirituális.

Ezért nem párfüggő vagyok :-) hanem olyan személyekre van szükségem, akik számomra támpontok és átlátják a gondolatmeneteimet. Azt hiszem ez esetben önbizalomhiányról van szó.

Zsu

tvir képe
Azt viszont nem értem, hogy egy magány, hogy nem érzelmi is egyb
2010. október 11. hétfő, 15:06 | tvir   Előzmény

Én is egy másfajta magányra asszociáltam. LeZsu, kicsit a tiédhez hasonló magányérzésem volt régen, illetve van most intenzívebben, mikor "nem érzem jól magam". (De lehet, hogy rosszul értelmezem a tiédet.)
Sokszor szoktam úgy érezni (ami logikusan persze nem túl érthető), hogy mennyire egyedül vagyok a gondolataimmal, mások másmilyenek, stb.
Ez a mostanában előjövő félelmeimnél, szorongásaimnál még inkább megfigyelhető. Annak ellenére, hogy ésszel tudom, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal, mégis ilyenkor úgy érzem, hogy nagyon egyedül vagyok ezzel, senki nem tud segíteni, csak egyedül tudom megoldani... Ez néha összekapcsolódik egy "lehet, hogy becsavarodok" érzéssel/gondolattal is, mondván mások tuti biztosan nem mennek ezen keresztül, ha van is bajuk, az nem pont ilyen, ergo én már biztos egy begolyózási fázisban vagyok... ez "józanul" persze vicces még nekem is..;) de ha társulnak mellé a félelmek (pláne, ha a halál is bejön a képbe), már nem ennyire könnyen kezelhető.

Ha csak arra vágysz, hogy megértsen valaki, az szerintem még nem jelenti, hogy önbizalomhiányról van szó. De ha a döntéseidre vársz egy megerősítést, az valóban az lehet.

Azt viszont nem értem, hogy egy magány, hogy nem érzelmi is egyben???

Nem tudom olvastad-e Szildikó családállítási esetek topikját, amiben mindketten írtunk arról, hogy valószínűleg elvesztettünk egy ikertestvért még az anyaméhben. (Persze nem tenném rá a fejem, hogy így történt, de a képek, amiket én láttam önmagamtól, nagyon erre utalnak.) Állítólag, akik hasonló cipőben járnak, nagyon gyakran küzdenek egyfajta megmagyarázhatatlan magány érzéssel. Gondoltam megemlítem, hátha hasznát veszed.:)

LeZsu képe
"Azt viszont nem értem, hogy egy magány, hogy nem érzelmi is
2010. október 12. kedd, 19:29 | LeZsu   Előzmény

"Azt viszont nem értem, hogy egy magány, hogy nem érzelmi is egyben???"

Igazad van, mentális gyökerű érzelmi magányról van szó.

Zsu

tvir képe
Kicsit mosolygok magamon, mert mikor először (lehet, hogy fáradt
2010. október 11. hétfő, 14:51 | tvir

Kicsit mosolygok magamon, mert mikor először (lehet, hogy fáradtan és felszínesen) olvasva, nem teljesen értettem mire gondolsz, mert a saját magány érzésemre fókuszáltam csak és az nem fedett át a tiéddel...

Valószínűleg az általad leírt magány a leggyakoribb, ahogy LeZsu is írja, és biztosan nem félelemből kellene egy kapcsolatba lépni. És ha magányból indul egy kapcsolat, gondolom sanszos, hogy egy görcsös kötődés kialakuljon, hiszen retteghet az illető, hogy újra magányos lesz, ha az éppen aktuálist elveszti.

Az önszeretet biztosan jó alapkő lehet ilyenkor, plusz elindítva egy elfogadást a magány szép lassan az általad leírt egyedüllétbe mehet át.

LeZsu képe
Én értelek. A becsavarodásost is! :-)) Azt hiszem az a lényeg,
2010. október 12. kedd, 19:27 | LeZsu   Előzmény

Én értelek. A becsavarodásost is! :-))
Azt hiszem az a lényeg, hogy az ember egyedül is képes legyen szembenézi a dolgokkal és megeméssze azokat és megoldást is találjon rájuk. Belül majd kívül is.

Voltak nagyon kapaszkodós időszakok az életemben, és most nem a társadalmi ranglétrára gondolok. Hanem férfi egyedekre, apámmal az élen. De ezen most már túl vagyok.

A vicc az egészben az, hogy amint megtanulunk egyedül sétálni, sosem maradunk egyedül többé, mert a kapaszkodósokkal nem akar senki sem sétálni, de az önállóan tipegőkkel szívesen együtt sétálnak, akik egyfelé mennek.

Zsu

tvir képe
Hogy érted a kapaszkodósokat? Akik visszahúznak, nem hagynak
2010. október 13. szerda, 11:59 | tvir   Előzmény

Hogy érted a kapaszkodósokat? Akik visszahúznak, nem hagynak fejlődni?

LeZsu képe
Nem, a kapaszkodósok alatt azokat értem, akik nem állnak a saját
2010. október 13. szerda, 15:33 | LeZsu   Előzmény

Nem, a kapaszkodósok alatt azokat értem, akik nem állnak a saját lábukon. (Magam is voltam ilyen.) Ezek a lelkek apát, anyát, nagy testvért, gurut stb. keresnek egy kapcsolatban, nem pedig egy társat. Olyan személyt keresnek és vonzzanak be, aki irányítja, védelmezi, istápolja őket és megmondja nekik merre is menjenek. Persze ez sosem működik (szerintem), vagy olyan kapcsolat lesz belőle, ahol a felek nem egyenrangúak, hanem alá-fölé rendeltség lesz.

Zsu

1
2010. október 13. szerda, 20:56 | BZoltán (útkereső)   Előzmény

Végül is...

És hogy ha amúgy jól elvagyok egyedül, de hiányzik a másik
2010. december 11. szombat, 17:43 | Névtelen (útkereső)

És hogy ha amúgy jól elvagyok egyedül, de hiányzik a másik érintése, ölelése?
Ezt hogyan tudnám pótolni/megadni önmagamnak? Már ha arra megy ki a játék, hogy legyünk önmagunkban teljes egészek... Dehát társas lények vagyunk és két különböző nem létezik, talán nem véletlen.
Mit gondoltok?

Feliratkozás Hírlevélre