Ősbizalom!

Nem tudom, létezik-e ősbizalom, de rájöttem, hogy belőlem hiányzik valami alap-bizalom. A cég, ahol dolgozom százéves múltra tekint vissza. Családi vállalkozásból nőtte ki magát és ma már a világ minden részén ismert a neve. Ha belegondolok, hihetetlen és nagydolog lehet létrehozni egy ilyen céget. Valamelyik reggel „dolgozni megyek sétám” közben azon gondolkodtam, hogy hogyan tudtak egy akkora céget létrehozni, hogyan lehet ezt megvalósítani. Azt kérdeztem magamtól mi az a képesség, tulajdonság, ami képessé tesz arra, hogy létrehozzak egy ekkora céget. Ahogy elmélkedtem ezen, arra jutottam, hogy számomra ez a képesség a bizalom. Vagyis inkább ez az a képesség, ami belőlem hiányzik, hogy létrehozzak egy ekkora céget. Elképzeltem, ahogy van egy családi vállalkozás és a vállalkozás egyre csak növekszik. Arra gondoltam, hogy egy idő után eljön, azaz idő, amikor bizonyos feladatokat ki kell a tulajdonosnak engedni a kezéből, mert egyedül már képtelen mindent megcsinálni. Ha tovább akar növekedni, szüksége van olyan emberekre, akik segítenek neki és vele együtt haladnak előre. Arra gondoltam, hogy ehhez nagyon nagy bizalomra van szükség, bízni a másik emberben, hogy velem együtt halad. Rájöttem, hogy én egyszerűen nem bíznék az emberekben. Ahogy egyre növekszik a vállalkozás, egyre több emberre van szükség, vagyis egyre több bizalomra van szükség az emberekben. No, azt hiszem, ez az a képesség, ami miatt én nem tudnék egy nagy céget létrehozni. Nem kell világcégre gondolni, csak egy nagyobbacska vállalkozásra. A lényeg számomra azon van, hogy egyrészt, én nem tudnám az irányítást kiengedni a kezemből, másrészt bízni az emberekben, akik nekem dolgoznak!

Miután ezt jól megbeszéltem magammal, rájöttem, hogy a bizalom kérdése már visszatérő dolog az életemben.

Eszembe jutott, hogy amikor volt egy kutyám, én például soha nem tudtam póráz nélkül sétáltatni. Egyszerűen nem mertem. „Szegényke” elszalad, aztán eltéved, elüti valami, megtámadja egy nagy kutya……szóval ezer okot találtam, ami miatt arra gondoltam, akkor van biztonságban, ha pórázon van és én megvédem őt mindentől. Mert én ugye „nagy” vagyok, ő meg „kicsi”, így neki úgy jobb, ha én vigyázok rá! Ha láttam másokat, akik szabadon sétáltatják, akkor csak arra gondoltam, ők milyen „bátrak”. Ez az érzés azt hiszem két különböző dolog is lehet. Egyrészt nem bízom a világban, mert valami történhet vele, illetve én nem akarom elengedni az irányítást, mert az gondolom, csak én tudom megvédeni őt.

A másik dolog, ami eszembe jutott, hogy még iskolás éveinkben volt egy feladat, vagy én nem is tudom micsoda, amikor háttal állunk, valaki áll a hátunk mögött és hátra kell dőlni, ami másik ember pedig elkap. Na, én ezt soha nem mertem megtenni. Teljesen mindegy ki volt mögöttem, egy erős kéz, ami biztosan megtart, én akkor sem mertem. Természetesen biztos pont engem fog elejteni, megcsúszik a keze……sorolhatnám az okokat!

Ezek után arra gondolta, valami alap-bizalom hiányzik belőlem. Lehet, hogy hívhatnám ősbizalomnak is. Miben nem bízom? Az életben? Semmiben? Hogyan bízhatnék újra?

Valószínű ez meghatározza az egész életemet, egyszerűen nem vagyok képes elengedni magam, hagyni, hogy történjenek a dolgok és kiengedni az irányítást a kezemből és egyszerűen csak élvezni mindent, amit az élet hoz számomra.

Nagy feladat most számomra, hogy ezt a bizalmat helyreállítsam magamban, hogy utána ráfeküdhessek az élet hullámaira.