A női szerepek, és a Nő születése | Önmegvalósítás.hu

A női szerepek, és a Nő születése

Évek óta témám a nő és a férfi megismerése, megélése. Saját magamban is, meg úgy általában is. De mostanság a környezetemben különösen sok szó esik arról, hogy milyen az igazi nő és az igazi férfi. (Még egy weboldal is szembejött velem ez ügyben, ahol elég jól rendszerbe vannak foglalva a saját megéléseim, nekem segített abban, hogy összeálljon jobban a kép. http://envagyok.info/)
Illetve arról beszélgetünk inkább, hogy milyennek kellene lennie az igazinak. Mert akik beszélgetünk, jobb esetben arra a következtetésre jutunk, hogy elméletben többet tudunk az ügyről, mint amit megélünk belőle.

A vágy azonban ott van sokunkban: igazi nőnek és férfinek lenni. És azt látom, ez a vágy és az elméleti tudás együtt messze visz attól, hogy tényleg azok legyünk. Mert elkezdünk akként viselkedni és elfojtani, ahol épp tartunk valójában. Én is hajlamos vagyok erre. Az elmúlt években sok-sok hónap ment el, összességében talán évek is igazi tapasztalás nélkül arra, hogy megpróbáltam a felismeréseim mentén viselkedni, ahelyett, hogy azt adtam volna, ami belül volt valójában. Most már tudom, hogy a felismeréseket, még ha azok sajátjaim is, néha csak iránymutatóként jó használni, a 'hol tartok most' teljes őszintesége és felvállalása mellett. Ugyanis ahhoz, hogy egyszer valóban elérjünk az igazi nőig/férfiig, meg kell éljük azt, ahol éppen aktuálisan tartunk.

Meg kell élni, hogy harcolunk. Menni bele ebbe, és lekarmolni az összes pasit, aki szembejön velünk. Lázadni, csakazértis árral szemben úszva küzdeni és győzni. Sokszor győzni a férfiak és más nők, az élet felett, és élvezni, kiélvezni a sikert. Majd megtapasztalni a kezdeti eufória mögötti belső ürességet, ürességből újabb harcokba menekülni, újabb győzelmekbe. S végül meg kell tapasztalni a bukást is. S megérteni, hogy harccal csak ideig-óráig irányíthatjuk körülöttünk az életet a nekünk tetsző irányba.

Aztán rá lehet jönni arra, hogy férfiakat és férfiakon keresztül a világot irányítani hosszabb távon a nő-séggel lehet. Doromboló, női energiákat tudatosan működtető "istennőkké" válni. Nem nyíltan akarni, hanem látványos odaadással, pillantásokkal, megfelelő pillanatban, megfelelő hanglejtéssel elejtett mondatokkal, nagy érzelmekkel, sőt: szex-szel manipulálni.
Fontos látni azt is, hogy egy-egy ilyen szerepben akár több életet is el lehet tölteni- és ez így van jól. Meg kell tapasztalni mindegyiket teljes mélységében és ez sok idő. De mindig megkapjuk hozzájuk a szükséges játszótársakat, egészen addig, amíg ki nem élvezzük teljesen az adott szerepet.

Egy idő után már nem működik a manipuláció sem, mert a másiknak előbb-utóbb elege lesz a báb-szerepből és ki akar törni, vagy elmenekül és jöhet az újabb áldozat. Annyira szépen működik. Környezetünk reakciója attól függ, mi mikor érünk meg belül a következő szerepjátékra. Ugyanis a partner kitörésével jöhet újra a harc: a hiszti, játszmák sora, kard-ki-kard és újra nyílt csatatéren folyik a küzdelem. A hisztis nő is nagyon szép karakter. Jó megélni a látványos krokodilkönnyeket, a durcás 'megsértődök-engesztelj ki' játékot, jó önsajnálatba menekülve siránkozni. Éljük meg, ha ez van belül. Csak legyünk közben tudatosak erre.

Szép sorjában be kell vetnem az összes eszközömet az akaratom érvényesítéséhez, meg kell tapasztalnom minden szerep előnyös és hátrányos oldalát, majd bele is kell bukjam végül minduntalan az akarásba. Csak így tudom elengedni. És az akarásom elengedésével tudom csak elengedni az összes szerepemet is. Előbb a saját akaratot kell. S akkor ott marad....a semmi. És ez nagyon ijesztő. Megérteni, hogy az akarat egy rajtam kívül álló valami. Van, létezik és nekem nem marad más, mint az elfogadás és a követés. Ez számomra elég kétségbeejtő helyzet. Örömteli várakozás és kétségek, depresszív hangulat hullámzása. Vissza-visszamenekülök régi eszközeimhez, pedig valahol tudom már, hogy nem működnek...és mégis biztonságosabb inkább akarni bárhogy, mint ez az ijesztő semmi. Régóta, nagyon régóta őrlődöm ebben az állapotban. Mire nagy nehezen, kerülő úton megértettem végre, hogy mi hiányzik. A bizalom. Bizalom abban a külső akaratban. Gondolkodás, kétségek nélkül átadni magam neki annak ellenére, hogy nem látom, merre visz, mi a célja, sőt a következő utáni lépést se...számomra ez a bizalom.

Most úgy látom, hogy igazi nő és igazi férfi nincs, amíg a saját akarat a mérvadó. Addig csak szerepek vannak, egyik húzza maga után a másikat, váltogatjuk egyre mélyebben megélve őket. És rendben van ez így. Mi, emberek akkor teszünk a legtöbbet önmagunkért, ha felvállaljuk és megéljük azt, ahol éppen tartunk, és nem ácsingózunk folyton egy elméletben szépen megfogalmazott idea után.

Beküldte: | 2013. dec. 17. kedd - 14:08

Hozzászólások

6 hozzászólás
Itt a vége.
2013. december 19. csütörtök, 7:53 | csaesz

Vártam, hogy elindul valamerre a téma, mert volt olyan sanda gyanúm, hogy valamelyik részét nem jártam jól körbe, nem bontottam ki teljesen. És hopp, most megvan, leírom hát ezt is.
Amikor elméletben ráébredünk, hogyan működik az igazi nő és elkezdünk akként viselkedni úgy, hogy nem jutottunk még el az akarásunk elengedéséig, az hoz egy újabb karaktert. Királynőként vagy hercegnőként becézik különböző fórumokon, és lényege, hogy felvonulunk az elefántcsonttoronyba és várunk. Nincs harc sem nyílt, sem burkolt formában, csak várjuk, elvárjuk az élettől mindazt, ami nekünk már jár. Hisz értékes hercegnők vagyunk épp. Relatíve sok időt töltöttem magam is az elefántcsonttoronyban, eléggé hullámzó kedélyállapotban.
Ami a mai felismerésem, hogy ez sem egy elfecsérelt, tapasztalás nélküli időszak, hanem ugyanolyan kikerülhetetlen lépcsőfok, mint a többi karakter. Ki kell próbáljuk az akarás ezen formáját is, megtapasztalva, hogy ez sem működik. Az élet meg fogja mutatni, hogy még ekkor sem jár.

Michaelita képe
jó a téma, köszönjük :)
2013. december 19. csütörtök, 10:55 | Michaelita

Nagyon jó a téma, tényleg... csak élethosszig tartó feladatnak érzem a saját nőiségem megélését, megtapasztalását.

S valahogy úgy látom, ha kívülről rátekintek, hogy ez is csak olyan, mint ahogy az Isten az észt osztogatta, mindenki úgy érzi, hogy ő a legokosabb, mert kétségtelenül ő kapott belőle a legtöbbet :)

Nos, valahogy úgy érzem, hogy a nőiségem megélésénél is hasonló ez a helyzet: mert vagy van bennem egy idealizált nő-kép, amit igyekszem követni, vagy nem foglalkozom az ideákkal és megélem az éppen aktuális női aspektusomat, ahogyan azt a sorsom hozza elém.
S mindeközben mit tapasztalok? Azt, hogy kétségtelenül én vagyok a leginkább az igazi nő.
Miért? Mert éppen azt élem meg, amilyen parancs belülről jön.

Az, hogy ezek a belső megélni valók változnak - mint ahogy Csaesz is írja - valahogy csöppet sem zavar. Az, hogy mások is igazi nők (sőt, esetleg még igazibbak:), az meg mégannyira sem.
S jól is van ez így, mert ezen a fejlettségi fokon, ebben az élethelyzetben ez a legcélravezetőbb, hogy valóban azt tudjam megélni, ami az életfeladatom.

Michaelita képe
jellemző
2013. december 19. csütörtök, 11:02 | Michaelita

Az, hogy mikor foglalkoztat leginkább ez a kérdés, az nagyon jellemző :)

Leginkább, akkor amikor nagyon nem értem a másik nő másságát, motivációit, érzéseit, gondolatait és valahogy nagyon szeretnék találni egy közös pontot, egy közös gyökeret, de nem tudok.

Amikor - ilyen esetekben később higgadtan visszapergetem az eseményeket - rendre másra kiderül, hogy a valami nagyon elvonta a figyelmemet, ami miatt nem láttam a nyilvánvaló igazságokat, tényeket, ami pedig végig ott volt az orrom előtt :)

S persze ilyen esetek után újra és újra kell születnie annak a bennem élő "nő képnek" és az valóban mindig csiszolódik és újjáalakul, szépen, lassan, komótosan :)

Aditi képe
Elefántcsont-torony
2013. december 20. péntek, 11:49 | Aditi

Szia Csaesz!

Én is köszi a témát. Én is az elefántcsont toronyban vagyok. Tök jó, h írtál erről. Mert egyedül éreztem magam az élménnyel. Azt hittem, valami gyerekkori tévedésem, vagy visszatérés a Csipkerózsika-létbe (amiben felébredésemig bírtam tölteni az időt). Valóban nm tudok sokat kezdeni ezzel. De azért az álmaim árulkodnak. Talán a feldolgozásról szól ez az időszak. valamire mindenesetre biztosan való. Minden elcsendesült körülöttem. Nincs motivációm. Az egyedüllét sem bánt annyira mint azelőtt. de azért mégis. és pont úgy ahogy írtad, ki-ki kukucskálok ebből egy egy kicsi pillanatra, de az derül ki, h csak lerántódom. Oszt mászhatok vissza. Mert jobbat nem tudok.

Az utolsó kapcsolatom feldolgozni-valói után egyszer csak úgy éreztem, engem már csak az érdekel, akivel nincsenek ezek a felesleges dilemmák, aki nem bizonytalan, aki tudja mit akar, aki olyan, mint én.... stb. nehezen tudom ezt leírni, mert már arról is letettem, h bármilyen módon jellemzem azt a férfit, aki egyszer talán a társam lesz. nem is akarom. Ez csak egy érzés, az elefántcsont-torony, érdekes érzés. Védelem. olyan vagyok mint kislány koromban (igazi hercegnő). és azóta több az örömöm. Kicsit amolyan "megtaláltam végre magam" feeling. Miközben olykor meg eltűnődöm, nem csak a kicsi Editet találtam meg? hogy ezt is feldolgozzam? milyen gyerek voltam? Még az is lehet.

Tudatosan zárom le a kapcsolataimat, leveleket írogatok, beszélgetéseket szervezek. Működik. Örülnek neki a pasik. Másokkal is érzem ezt, amúgy. Igaz, a legutolsó kapcsolatom még tartogatott egy tesztet, amin sajnos még nem mentem át. Valamire még meg akar tanítani, most épp kicsit nehezen kezelem. De abban egészen biztos vagyok, hogy nem a folytatásról szól, hanem ugyanúgy a lezárásról, mint a többi. Ez még közel van, és bár azt hittem elengedtem, valamit mégsem, mert nem is tudja, de sikerült egy játszmába belekevernie. Már azon dolgozom, h kifele keveredjek belőle. és az elefántcsont-torony segít. Mászok vissza, lépcsőről lépcsőre. ott jó. Ott én lehetek. Ott nem kell kényszerem legyen, nem kell hogy lefogadjam mások kényszereit. ott bámulnak az epekedők (elég sokan vannak mostanság), de nagyjából a várárároknál fennakadva lógnak mind. És én nem megyek le már hozzájuk. Olyanra várok, aki fel tud mászni a lépcsőkön, pont mint én. Valami ilyesmi. Most csak a belső érzésről írtam. Még küzdök a Csipkerózsikával, aki álmában lement és kinyitotta a nagykaput, hadd jöjjenek be a várárokban elesettek, és begyógyítgatta a sebeiket, de már él bennem az érzés, az erős érzés egy másik helyről a tudatomban: a toronyszobáról. :)

Az az egy épkézláb dolog ugrott be egyszer, nem olyan régen, hogy lehet, h ez az állapot arról szól, hogy minden előző kapcsolatom egy olyan tudatossághoz kapcsolódott, amit már lényegében elhagytam. és el kell engednem, teljesen, a régi énemmel együtt. Mert már jól tudom, h nem akarok többé Csipkerózsika lenni, sem elesetteket ápolgató Teréz Anya. Tovább akarok lépni, és elhinni, hogy van olyan férfi, akit eddig nem tudtam meglátni. Mert magamban sem láttam azt az én, aki becsüli magát, aki igazi nő, aki nem fél és aki képes mindarra, amire képesnek kell lennie egy olyan kapcsolathoz, amire legbelül vágyik. ehhez a múltat magam mögött kell hagyni. Talán a torony a töprengés helye, az elengedés helye, a bizalom megszületésének a helye, az önmagunkban való új én megerősödésének a helye.

Namaszté

Igen, és nálam a torony az elmenekülés helye is, a
2013. december 20. péntek, 15:28 | csaesz   Előzmény

Igen, és nálam a torony az elmenekülés helye is, a lerántódástól. Pedig a lerántódás az igaz, ha azt hozza még az élet.
Sanyi úgy tanítja, ahhoz, hogy azt a kapcsolatot elérjük, amire te is-én is vágyunk, ahhoz az összes többi, alantasabb kapcsolódásokat is mind el kell fogadni. Ez azért nagyon sok elfogadás az ilyen alaphangon lázadó természetű királylányoknak, mint mink vagyunk. :) Lerántódások ezért jók, megmutatják, mi nincs még elfogadva. (Hisz pont azért rántódunk le tőle, mert nincsen elfogadva belül. ) De én is azt érzem, hogy amikor nincs társfüggőség, tehát motiváció, ahogy írod, akkor nagyon össze kell szednem a tudatosságomat, hogy ilyen lerántós kapcsolódásokba belemenjek. Mert sokkal-sokkal jobb egyedül.
És szerintem is: az elengedés helye, múltbéli szálak elvarrásának helye és a megerősödés helye is, feltétlen! Hisz erősödni nem könnyű egy kapcsolatban, amikor ott van a másikra támaszkodás lehetősége. És bizalom is csak embert próbáló helyzetekből tud születni, örömből és boldogságból nem. Az öröm-boldogság lehet pillanatnyi ajándék, vagy a bizalom meglétének hozadéka, de amikor a szinte semmiből kell a bizalom-raktárunkat feltölteni, ahhoz nehézségekkel szükségszerű szembenéznünk, csak a sötét napokból születhet meg a bizalom.

Sziasztok! Először én sem szóltam hozzá a témához, annak
2013. december 20. péntek, 22:58 | jessica73

Sziasztok!

Először én sem szóltam hozzá a témához, annak ellenére, hogy biztos, hogy a nőiség megélése nálam most megint téma. Újra szerelmes vagyok és nem abba, akibe illene. :-D
Elég nehéz volt még magamnak is bevallani, hogy akkor ez most szerelem, vagy csak vágy, vagy mi a fene is történik velem igazából. Aztán elfogadtam, hogy igen, ez most úgy néz ki, hogy szerelem. Mert nem úgy jött, ahogy vártam, nem olyan személy hozta ki belőlem, akiről álmodtam, és nem olyan, akiről azt gondolnám, hogy összeillünk bármilyen szempontból. Mégis szerelmes vagyok belé. Nincs rá számomra elfogadható magyarázat, de hát magyarázat az elmének kell, úgyhogy megélem ami bennem van, belőlem jön és meglátjuk, mit ad majd nekem. Igyekszem tudatos maradni közben, ami néha nem is olyan könnyű. :-DD
Emelett mostanában megint önmagam teljes elfogadásán dolgozom. Meglátom az árnyoldalaimat és azokat szeretgetem, mindent, ami nem tetszik magamban. Rájöttem, hogy sok dolgom van a szégyennel, én szégyellem magamat, azt, aki vagyok valójában. Nem merem megélni magam. Az első szerelmem semmilyen szinten nem fogadott el és (nyilván ott vannak mögötte a gyerekkori tapasztalatok is), ebből kialakult egy nézetem, hogy vagy szerelmes vagyok és nem fogadnak el, vagy lemondok a szerelemről, csak hogy valamennyire elfogadjanak. És most szeretgetem ezt a részemet is, mert engem az önelfogadás és önszeretet mindig továbbvisz.

A történtektől függetlenül egyre több kellemes csalódásban van részem. Minden sokkal jobban alakul, mint ahogy én azt elképzeltem ezzel a helyzettel kapcsolatban.

Feliratkozás Hírlevélre