Ma van a megbocsátás napja! Legalábbis nálam. Igazából a lakást terveztem kitakarítani ma délelőtt, aztán végül a lelkem takarítása lett belőle. Elegem lett az önostorozásból! Abban ugyanis nagyon jó vagyok! Eddig hatalmas energiát fektettem az elkövetett "bűneim" miatt az önmarcangolásba , és ennek sajnos az önbizalmam látja kárát. Hát ma elhatároztam, hogy megbocsátok magamnak!

Nem nagyon komálom a lelki gyakorlatok közepette a sok faxnit (meg amúgy se), de most volt kedvem hozzá, hogy egy kicsit mágikussá sikeredjen a gyakorlat. Kis papírokat vagdostam, és mindegyikre ráírkáltam egy mondatot, amit meg szeretnék magamnak bocsátani. Jó sok papírka született, ennyire azért magam sem számítottam!
Majd füstölőt gyújtottam, beraktam egy meditációs féle CD-t, hoztam a konyhából egy üvegpoharat, és meggyújtottam egy fehér gyertyát. (Ja, és szóltam a helyi Tűzoltóságnak, hogy legyenek készenlétben, mert Eszterke a bűneit készül elégetni... ;-) )

Elhelyezkedtem a gyertya előtt, és egy darabig magamba mélyedve hallgattam a zenét. Majd megkértem az égieket, legyenek most velem, és segítsenek abban, hogy maradéktalanul, MINDENT el tudjak engedni. Egy általános célmondattal kezdtem: "Most megbocsátok magamnak mindent. Befogadom árnyoldalaimat , és ezekkel együtt szeretem, becsülöm önmagam azért, mert az vagyok, aki vagyok."
Egy darabig befogadtam ennek a mondatnak a rezgését, és tudatosan figyeltem, mit hoz ki belőlem. Amikor kifuttattam az érzést, és úgy éreztem, tényleg nyitott vagyok már az elfogadásra, megbocsátásra, akkor elővettem egyesével a papírjaimat, majd hangosan felolvastam, hogy most mit bocsátok meg magamnak. Minden egyes mondat rezgésénél tudatosan figyeltem az érzéseimet, mit vált ki belőlem. Volt, hogy zokogtam, volt, hogy röhögő- vagy köhögő-görcs jött rám, megfájdult a fejem, vagy csak hangosan sóhajtoztam, ásítoztam. így visszagondolva- egy helyben ülve a lakásban- elég mozgalmas délelőttöm volt...:) Majd amikor már az adott papírlapnál nem volt több érzelmi reakcióm, akkor a papírra írt bűnömet felajánlottam a Fénynek. Kértem, hogy égjen el teljesen, váljon az is fénnyé, szeretetté. Majd, miután a bűnömet elengedtem, odaadtam az égieknek, kértem őket, hogy adjanak a helyébe valami konkrét pozitív minőséget. Mindig azt kértem, ami a bűnöm ellentéteként éppen eszembe jutott. pl. elfogadást, szeretetet, erőt, önbecsülést....stb.
Minden egyes égetés után egy darabig magamba mélyedve ültem a gyertyalángot nézve, beszívtam a láng energiáját, és csak akkor álltam neki a következőnek, amikor úgy éreztem, hogy teljesen kitisztultam, és megújult erővel készen állok a következő nagy elengedésre.

Érdekes volt, a harmadik papírlapon dolgoztam éppen, amikor megszólalt a telefon. Hosszan, sokáig csörgött, megzavart. Nem vettem fel, magamba mélyedve vártam, hogy elhallgasson végre. Majd eszembe jutott, hogy ezt a zavaró körülményt az egómnak köszönhetem, mert megijedt szegényke, hogy ennyi mindent ilyen hirtelen el akarok engedni. Szóval még őt is meg kellett közben nyugatnom. Mondtam neki, hogy a sok bűntudat csak megkötöz, rabbá tesz! Bízzon bennem, higgyen abban, hogy biztonságos ezek elengedése, mert ha segít, sokkal könnyebb lesz! És akkor jutalmul ő is felröpülhet velem akár a csillagokig is, szabadon szárnyalhatunk együtt az égen, nem lesz ami a földhöz kössön, megbéklyózzon minket!
Na jó, bevallom, kissé tudathasadásos volt az állapotom, de sokat segített, mert utána már az egóm is hajlandó volt együttműködni velem...:)

Annyi lett a papír, hogy nem végeztem velük. Egyszer csak azt éreztem, hogy elég volt mára, telítődtem, már nem bírok többet elengedni. Szóval folyt. köv....

A legnagyobb tanulsága a délelőttnek, hogy nincs egyetlen normális meditációs CD sem itthon. Sürgősen be kell szereznem pár Kövi Szabolcs lemezt. Mostanában lehetőségem van havonta élőben hallgatni Őt, és nagyon elvarázsol a zenéje!