Hazatérés
2012. március 1., 13:12 ·

Sok sötét nappal, örök éjszakába fordulva,
Bent láttam magam egy kalitkába zárva,
Kitépték tollaim, felsértették szárnyam, vissza az odúba, már csak erre, csak erre vágytam.
Szomorú szívvel, és végtelen gyáván, bentről dobáltam bárkit, aki szeretettel nézett rám.
Gyűlöltem a napot, gyűlöltem a holdat, gyűlöltem mindenkit, és önmagamat téptem.
Mindenki kismadár, kinek dalol még a lelke, kinek nem halt meg még teljesen minden apró sejtje.
Kismadár, kismadár, álmodj velem kérlek, elviszlek én valahová, hol utazás az élet.
Angyalok figyelnek, vigyáznak a létre, nem hagynak magadra, sohasem, ha kéred.
Álmában útra keltek, az angyal és a cinke, átjárta a lelkük a ragyogás minden örömkönnye.
Látod újra a színeket, érzed már a napot, suttogott nekem a tenger, és örökre befogadott.
Hazaviszlek téged, árva kis teremtmény, eleget szenvedtél, bújj ide mellém.
Bejárták a partot, átrepültek a felhőn, megfürödtek a virágokban, és megízlelték a fényt.
Reggel a kismadár már dalolva ébredt, nagyobbnak tűnt a ketrec, s fényesebbnek az élet.
A csodaszép énekre körbegyűltek a gerlék, csodálva hallgatták e gyönyörű ébredést.
Együttes erővel kitárták az ajtót, pici madarunknak végre, a szabadulását segítették.
Repülj madár, repülj, dalolva nyisd ki szíved, csodálatos szabadságod vidd hírül mindenkinek.
Sok sötét nappal, éjszakába fordulva?
Nincs többé bánat, elindultam újra, Elárasztom a földet végtelen gyönyörű érzéssel,
Boldog aki megszületik, boldog lehet aki élhet.
Elindultam hát, már tudom mire vágytam, az egyetlen édes dologra, az otthonomra, az ÉDESANYÁMRA