Először is azt szeretném tisztázni, mit is jelent boldogan élni, az én olvasatom szerint:
Mi is a boldogság?
Itt nem valamiféle euforikus örömre gondolok, amikor elszállok, azt sem tudom ki vagyok.
Inkább valami belső nyugalom, béke, megelégedettség érzése a boldogság.
Lássuk, mi kell ahhoz, hogy életemben ez megvalósuljon?

Az ember élete minősége függ az - anyagi , - szellemi, és érzelmi életének összességétől.
Bárhol hiány merül fel, kibillen az egyensúly.

Mit értek ez alatt a gyakorlatban?
Anyagi gondokkal küzdve az ember igencsak nagy energiát kell, hogy befektessen, nyugalmi állapotának megtalálásához. Miért fontos a pénz az életünkben?
Ha helyén kezeljük, mint eszközt, hogy a dolgokat megvalósíthassuk, akkor szerintem rendjén van, ha a pénzzel is tudatosan bánunk. A teremtés folyamataihoz, a tudatossá válásunkhoz, hozzátartozik a megfelelő anyagi élet megteremtése is.

Ha energiahiányos az ember, sokszor látásmódja is beszűkül. Egyre jobban csak a felhőket, akadályokat látja és pesszimista világkép rajzolódik ki előtte.
"-Jaj, úgysem fog sikerülni, nincs is rá pénzem stb. "
Amennyire értékeljük önmagunkat, az tükrözi a legjobban, milyen a pénztárcánk tartalma.
Itt persze nem arra akarok célozni, legyen mindenki pénzéhes. Nem , sőt korántsem!
Csak tudatosan vegye kézbe pénzügyeit is. Nézze meg, mire költ fölöslegesen, mit akar elérni, ahhoz hogyan teremtheti meg a kellő tőkét.

Mindenkinek mást jelent a bőség/gazdagság. Csak fel kell ismerni, valódi szükségleteinket. Nem biztos, hogy az a jó, ha luxus villában egyedül élünk, és kong az ürességtől. Lehet a gazdagság annyit jelent számunkra, hogyha valami plusz kiadásra kerül is sor, nyugodt szívvel lépek az automatához kifizetni az adott dologra a pénzt. Nem pedig rágódni napról-napra, mit adok holnap enni a gyereknek, ha az összes számlát befizetem.

De ide tudnám sorolni magát a testi szükségleteinket is, mint a megfelelő táplálkozás, mozgás, szexualitás megélését. Nagyban hozzájárulnak közérzetünkhöz mit eszünk/ teszünk a testünkkel.
Merjük felvállalni testünk szükségleteit is. Figyelni mit kíván, hiszen önmagunk szeretete/elfogadása ezt is felöleli.

És végül: mikor az ember csak kesereg, elfeledi könnyen, mi van már most meg neki. Örüljünk minden nap annak, amink már van. Inkább erre figyeljünk, ne azon tipródjunk, még mink nincs. Figyelmünk fókusza hozza meg életünk történéseit. Ha állandóan a hiányon kesergünk, hiány fog fellépni életünk területein.
A mai világban hajlamos az ember a vásárlásokra, sok felesleges dolog felhalmozására. Itt is tudatos munka kell, hogy felismerjük, számunkra mi az, ami valóban szükséges, és mi az, amivel csak a porcicáknak adunk újabb lakhelyet. Ne feledjük, a lakásunk nem egy raktár épület. Ami már nem kell, szükségtelen (kinőtt ruhák, rég kiolvasott könyvek) adjuk tovább. Biztosan van, aki örülne neki. Legyen szabad áramlás életünkbe. Észre fogod venni, ha elkezdesz adni, feléd sokkal több dolog kezd visszaáramlani.

Szellemi élet:
egy jó mozi, könyv, múzeum, egy tartalmas tanfolyam, minden, ami a fejlődésünket szolgálja. Nagyon fontosnak tartom a sokszínűséget. Kezdetben azt tapasztaltam, még a baráti köröm is egyre jobban leszűkült. Csak "ezós" emberkék társaságát kerestem, a többiek "fárasztottak", meg értetlenül figyeltem őket, miért jobb a tudatlan kisdedjátékokban beleragadni, mit sem törődve az önfejlődéssel.

Ma már úgy látom, az életem részei, sőt magam részei is minden és mindenki, aki valaha is az utamba kerül. Jó kikapcsolódni, beszélgetni fesztelenül, nagy grandiózus elmélkedések nélkül. Csak élvezni a jelen pillanatot. A barátokat, egy jó könyvet, vagy végig ülni más jellegű tanfolyamot. Nem beszélve egy jól átmulatott szombat estéről.
De nélkülözhetetlennek tartom, hogy az ember ne képezze tovább magát. Mindig van egy tágabb világ, amiben még fejlődhet az ember, legyen az szakmai, vagy hobbi szintű elfoglaltság. Nem beszélve arról, hogy a szellemünk sem szűkül be, a probléma megoldó képességünk is tágul, ha az "agyunk is tréningezve" van.

Érzelmi élet:
Barátok, család, párkapcsolat. Milyen a belső érzelmi világom? Milyen önmagammal a viszonyom?
Milyen az általános érzelmi/gondolati világom?
Legyünk önmagunkkal is őszinték. Ha folyamatosan "rosszul" érezzük magunkat, annak igen is oka van, ami bennünk rejlik. Felelősséget kell vállalni, szembe kell nézni belső sötét világunkkal is. Mik a félelmeink, motivációnk egyes dolgokban. A hétköznapi élet a legnagyobb tanítónk. Hiszen mindenki lehet otthon nyugodt, békés szerzetes, de ha kilép az utcára már háborog, mert az emberek ilyenek, meg olyanok. Önmagunk belső hibáit megélve, feltárva oldhatjuk csak fel önmagunkban megbúvó feszültségeinket. Az ítélkezést mások felett, az értetlenkedést, miért ilyen "hülye" a másik, csak akkor léphetem túl, ha önnön hülyeségemet már túlléptem.
Meglátni mindenben a közöst, talán ez a leglényegesebb. Inkább azt keresni, mi az, ami összeköt, mintsem azt, mi az, ami elválaszt.

Felejtsük el a mások hibáztatását, hogy azért vagyok rosszul, mert az , meg az csúnyán nézett rám. Vállaljuk fel a felelősséget. Nem az időjárás, nem a szomszéd dönti el, hogy én ma boldog vagyok, vagy sem. Ő is csak önmaga körül forog, őrlődik, a saját világát éli, ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint bárki más. Tanuljuk meg meglátni az ellenségeinknek vélt emberben a nagy tanítót. Talán ez a legnehezebb. De ha észben tartjuk, nem az ember lényét utáljuk, hanem azt a tulajdonságát, amit nekem tükröz, akkor könnyebb az úton haladni. Sosem az ember a "HIBÁS" termék, hanem az az állapot, amiben csücsül.

Csak akkor tudunk másoknak segíteni, adni, ha önmagunkat megismertük. Elfogadtuk, sőt, tovább léptünk saját bajainkon. Csak akkor tudod megérteni, a másikban mi folyik, és csak akkor tudod átérezni a másik bánatát. Csak akkor tudod a kezébe adni a megoldást is. Hiszen megélted, megtapasztaltad. Mit kezd vele? Az már az ő felelőssége. Neked csak annyi volt a dolgod, hogy megtanuld a saját leckédet, és mint a hiányzó gyereknek odaadod "bepótolni" a tananyagot a másik ember kezébe.
Egyet ne feledjünk, adni csak a már meglévő dolgokból tud az ember. Ez minden szinten igaz. Egy szeretetre éhes ember, korántsem tud annyi szeretet adni, mint aki önmagával harmóniában van. Egyre több figyelmet követel a másiktól, próbálja a hiányt pótolni a másikból. Játszmázik, manipulál, csak hogy kompenzálja a saját lelkében felmerülő hiányt.
Te döntesz: a mai világban így akarsz-e élni, vagy megtanulod saját magad feltölteni, boldoggá, elégedetté tenni.

Ha fájdalom ér, mit tegyünk?
Éld meg. Nyílj ki, engedd be, bármi is az. Elhagyott valaki? Érezd, ahogy fáj, ahogy sajog. Kigúnyolt valaki, nyílj meg, érezd, ha szeret valaki, nyílj ki még jobban, éld át teljes lényeddel.
Minél több dolgot élsz meg, annál jobban tudatosul, bármi is jön, valami mindig megmarad: - VAGY!!!!, létezel, élsz!!!!
Az eddig fenntartott korlátaid sorra ledőlnek. Minden korlát után átjár az érzés, Te több vagy mindannál, mint amit eddig hittél, felfogtál.
Tehát ne másokat akarjunk először megmenteni, hanem először életünkben akarjuk harmóniát létrehozni.

Hogyan érhetem ezt el?
Tisztázzuk magunkban mik is a szükségleteink. Egyáltalán tudjuk-e mire vágyunk? Mit akarunk elérni? Mihez van már alapvető tudásunk, miben kell még fejlődnünk?
Legyünk/merjünk önzőek lenni: bármi is történik, nézzük meg, ki varázsol bennünk? A szegény mártír énképünk, vagy a kiteljesedett ÉNÜNK. Merjük meglátni életünk történéseiben a pontot, ami mindezt elindította. Merjük befogadni, megélni, akármi is az. Szegénység, haláleset, magány, hatalmas, mindent elsöprő szerelem. Mindegy. Csak menj bele, és ÉLD meg.

Ha csak takarózol, hogy ez meg ez csak illúzió, minek menjek bele, akkor elmarad a tapasztalás, elmarad a dolgok meghaladása. Elmarad a megélés, a tanulás. Igen, jön egy szint, mikor már nem kell a szerelem egy ember felé, hogy kössön, mert már TUDOD, minden EGY. Minden benned rejlik. De addig csak kimaradt lépcsőfokok maradnak, és tudjuk, egy jó ház az erős alappal kezdődik. Nem lehet kihagyni egy lépcsőt sem, mert az élet nem hagyja, hogy tovább lépj, amíg a leckét meg nem tanultad. Az a legjobb, ahogy jön veled szemben minden. Annak van éppen itt az ideje: ha egyedül vagy, éld meg az egyedüllétet. Tanuld meg szépségét, mélységét. Ha párod van, éld meg, nyílj meg felé, nyílj meg teljesen, még ha kezdetben kényelmetlen is, és úgy érzed, még a lelked is meztelen.

Figyeld meg szavaid, mit, hogyan mondasz. A hangsúlyt, a tested minden rezdülését. De ne is akarj azonnal a tökéletesség bálványa lenni, ha hibázol is, ne szidd magad, nézd meg, tanulj belőle. Negatív gondolataink, érzelmeink megszokásokon alapszanak, idő kellett, hogy beépüljenek lényedbe, hát adj időt arra is, hogy tisztára mosd őket.

Magamon is tapasztaltam, sokszor nem tudtam szavakba önteni mi is történik bennem. Egyszerre volt minden, csak utána vettem észre, ez csak a zavaros felszín, ami a mélyen megbúvó rétegeket fedi.
Hiszem, hogy ahhoz, hogy az Egót túllépjük, ahhoz először fel kell emelni. Csak túllépni tudjuk, mikor rájövünk, kicsiny vágyaink, félelmeink dróton rángatnak minket, de mi nem vagyunk azonosak a kis bábbal. Többek vagyunk, bármi is történik, meg nem szűnünk, el nem bukhatunk, meg nem halhatunk.
Tanuljuk meg az élet ritmusát. Ne rohanjunk fej nélkül, de ne is tétovázzunk, mikor lépnünk kell tovább.

Az ember miért nem fejlődik mégis annyi tan után?
Ennek egy oka van: a lustaság.
Az elmélet mit sem ér, megélés nélkül. Ha tanultál valamit, tedd át a hétköznapokra. Csak TEDD MEG MÁR.
Hol van a boldogság?
Már rég ott kopog az ajtódon, csak enged be már.
Vagy félni, vágyni akarsz még? Rágódni, sebeidet nyaldosni? És mégis meddig? Nem volt még elég? Oké, majd megunod, és akkor talpra állsz.

Csak ne gondold azt, hogy ha majd egyszer jön valaki és megment, meg boldoggá tesz akkor majd jó lesz neked.
Mindenki azt akarja, hogy a másik tegye boldoggá, szeresse, becsülje, egy életen át. Kicsit abszurd nem? Senki sem akar másokat szolgálni, mindenki a saját életét, boldogságát akarja élni, de akkor ezt miért másoktól várja el? Miért másoktól várja el, hogy csak az ő igénye teljesüljön?

Miért nem ismeri fel, boldoggá, csak önmagát teheti az ember. Ez nem függhet semmitől, és senkitől. Ha önmagában ezt megvalósítja, akkor tudja másokkal is megosztani. Sugárzik róla, ha mellé ülsz, vagy hozzászólsz, érzed, ahogy feléd áramlik. De még egy ilyen ember sem tud téged boldoggá tenni, amíg a saját félelmeid, tévhiteid rabja vagy. Csak önmagad körül forogsz. Hiába a segítő kéz, ha a gödörből te magad nem akarsz kimászni.

Ahogy fejlődünk, úgy lépjük túl szerepeinket, elvárásainkat. Úgy ismerjük fel, hogy a másik ember nem a mi kényünk kedvünkre teremtetett, hanem sorstársunk, nagy tanítónk, aki szintén a saját leckéjével hadakozik.
Köszönöm mindenkinek a tanítást