A legfontosabbnak az életben, világon, a dolgok felépítését tekintve mindig az alapokat tartottam, a forrásokat-okokat amikből okozatok születnek, és az egyre mélyebb, egyre alapvetőbb forrásokat, egészen addig a Forrásig amely a legvégső meghatározó Erő. Szeretem tehát az egyszerű, tiszta logikát, amelyet úgy Érzem megtaláltam ezen a Forrás-szinten, a lelki síkon, és éppoly tökéletes mint folytatódása, a fizikai (Energia-)megnyilvánulási szint felépítése (pl. atom, molekula, ...sejt, szövet...).
(Míg spirituális szövegeket olvasva sokszor érzem eme egyszerűség és tiszta logika hiányát, sőt, sokszor apró ellentmondások hadát fedezem fel...)

A mi létezésünk legelső alapja szubjektívnek nevezett érzékelésünk.

Emlékeznünk kell rá, érzékelésünket* és a minket érő hatásokra adott reakcióinkat mindig elménk, lelkünk szűrője határozza meg - optimista(/-tább) vagy pesszimista(/-tább) beállítottságunk, a belénk épült addigi élet információhalmaza, "szívünk állapota"...

Attól függetlenül, mit és hogyan érzékelünk, hogyan éljük meg létünk pillanatait, ennek keretei, az életet lehetővé tett világ, a körülvevő egyetemes Valóság működése mindig ugyanaz a tökéletes, stabil rendszer.
(-Sokszor olvasok szerintem félreérthető módon hangsúlyozott kijelentéseket arról, ahogyan a világgal, Univerzummal együtt teremthetünk, teremtünk, ami a közös, egymással összefüggő működés miatt valóban lehetőség, s saját szűkebb életünk szintjén alapműködés, de talán azt az illúziót is segítheti hogy (fejletlen énünkön kívül) semmilyen körülmény nem számít, elhalványítva a bölcs alázatot, elengedést és elősegítve a görcsösebb akaratot.)

E tökéletes Rendszerhez már csak hozzá is kéne tartozni, úgy ahogy születésétől még mindenki. Kevésbé szoros értelmezésben persze minden emberre mondható, hogy ma is hozzátartozik, a szíve mélyén benne is ott az örök Igazság, ami így is van, de miért is hangsúlyozzuk ezt, ha élete mégis régesrég elszakadt ettől, nem tud Önmagáról?!

A teljes Valóságot csak úgy lehet teljesen Érzékelni, ha szorosan, elválasztatlanul a részei vagyunk. Így egy olyan felfoghatatlanul tökéletes Világ tárul elénk, amelynek mindent meghatározó (-avagy teremtő) láthatatlan síkját is láthatjuk, értjük (Tudatosság), és természetesen vele összeforrott létünkön keresztül közvetlenül alakítjuk.

Ahhoz hogy az *érzékelési dimenziónk tágulhasson, hogy az Univerzummal (/léttel, Istennel, felsőbb erővel stb.) való Egybetartozásunkról ne csak tudjunk, ne csak sejtsük hanem éppolyan valóságos, közvetlen legyen, ahogyan a fa tartozik gyökereivel az őt tápláló Földhöz, először is el kell fogadnunk mostani lelki fejlettségünket, és ez általi érzékelési-információfeldolgozási minőségünket (elfogadás, szembenézés), majd el kell kezdeni a kapunyitást a tudat számára;

- fontosnak tartom a meditálást, éber nyugalmat, a szívben megérzett végtelen békességet, ugyanakkor az elme, gondolkodás, felfogás minőségét meghatározó világképet, filozófiát, tudásanyagot is, mert ez úgy érzem, igenis kapukat zárhat be -> a nyitottság hiánya, például egy magán és a maga merev eszméin kívül minden mást kizáró vallás igen elemi és fontos kaput zár be: ha engeded hogy az diktálja a kizárólagos valóságot, akkor számodra valóban ez marad a kizárólagos valóság, (hiányossága miatt) az élet minden kiszolgáltatottságával, esendőségével együtt.

-Nem tudom átmegy-e a két fő alapvető fogalmi kör itt, amire gondolok: meditálás (csendes elme, -a valóság, lét Érzése) és fogalmi látásunk, véleményalkotásunk, ahogyan a belső érzés mellett (/ellen) kezeljük, értékeljük mindazt amiben benne vagyunk. Utóbbi tehát kapukat nyithat, vagy tarthat zárva - egy nyitott tudatszerkezet elősegítheti a még mélyebb meditációt, a tudás az érzéssel azonosulva elérhet a legvégső Tudásig amely a legteljesebb Átérzés és a minden válasz esszenciáját magában foglaló Tudás egyben, míg egy merev és szűk, "fölöttünk álló hatalom" tudata igen nagy korlátot vet annak esélye elé, hogy mélyebbre áshassunk, belemerülhessünk, s hogy egyáltalán, többet, lényegibbet tudhassunk meg.
-Hogyha valaki a végső igazságot Önmagán kívülinek látja, saját magát pedig csak egy "távoli, magasból letekintő felső hatalomnak" alávetett kiszolgáltatott, szinte "értelmetlen" pontnak, akkor ez nem is csoda.

Kapunyitásnak tehát egyfajta elengedést nevezek; mindnyájan más emberektől kapott információkon nőttünk fel, nemcsak a látható, hanem a láthatatlan világot, filozófiát/vallást(...) tekintve, mielőtt "elbírálhattuk" volna a családi vallást, felfogást, amibe beleszülettünk, belénk gyökerezett, és ha végül csak töredéke is rögzült be a legmélyebben és el is indultunk egy spirituális fejlődési úton, a legtöbben akkor sem lehetnek teljesen tisztában nemcsak gondolkodásmódjuk (mert az bármilyen csendes elmével is legalapvetőbb működés), de a tágabb, kollektív minták és minden egyéb átvett, felvett tudás és szokás meghatározott, kezdettől meglévő kemény struktúrájával.
Elengedni ezeket - ám először fel is kell ismerni "őket".
Elengedni és nyitni: nyitni a Tökéletességre, hogy csakúgy mint a látható, anyagi szint tökéletes szerkezete az atomtól a galaxisokig, a láthatatlan lelki -eredet-sík is lehet kikristályosodottabb és lenyűgözőbb, mint azt valaha érzékelni tudtad, ráadásul az élettel, az élet elemi boldogságával Azonos. Ezért vagyunk itt ;)

Nyitni pedig a ma terjedő spirituális fejlődéssel egyre könnyebbé válik, ahogy a vallásos csőlátás egyre jobban tágul, s még az azzal ellentétes oldal, a tudomány is spirituális irányba halad (fizika). Minden rohamosan ez irányba tart, mert eljött az ideje.
Különleges rálátásom-Forrásom által hiszem, hogy van esélyem segíteni ebben, és igyekszem már most gyakorolni, megcélozni a jelentésátadást, annak ellenére hogy ez is csak nagyon lassan, nagy fáradsággal ment..... de ennek okairól, magamról, majd talán máskor.