Kedves beatrixalyssa!

Úgy akartam kezdeni, hogy én egy mozgássérült nő vagyok, 6 és fél hónapra születtem, és achilles-ín sorvadással élek már többmint 40 éve.
De ez egyre kevésbé fontos az életemben. Ha félévnyi ismeretség után valakinek még mindig ez a legjellemzőbb tulajdonságom, akkor le szoktam építeni.
Azt gondolom, hogy olyan ember vagyok, akinek máshol vannak a határai, mint az "átlagnak". Ezek között a határok között kell kihozni magamból a legjobbat. Sajnálhatom magam, meg is teszem időnként, sírhatok, hőböröghetek, de ez a feladat. Szerintem mindenkinek ez, csak a pálya más.

Nekem a stresszkezelésben rengeteget segített a kineziológia és a meditáció. A kineziológia hatása olyan, mintha a mindig is letező jó tulajdonságaimat szabadítgatná ki a korlátaim közül. Van benne egy technika, amit érzelmi stressz 3oldásnak hívnak. Ezzel a saját feszültségedet is tudod oldani és a gyekekeidét is, vagy bárki másét. Ismerkedj vele a neten vagy keress meg egy szakembert, ha úgy gondolod!

Meditációval kapcsolatban pedig a kedvenc oldalam a www.spirit.hu . Egészen új világokat nyitott meg bennem. Egyre inkább webáruház jelleget ölt, de ha írsz magadról az oldal gazdájának, biztosan fog segíteni.

Sok sikert!

Judit

Nem tudom miért, de ezt ide kell írnom. Interneten találtam. (Ha nem ide való természetesen gond nélkül kitörlöm innen.)
A kicsi lélek meséje

"
Egyszer volt hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek, „Tudom ám, hogy ki vagyok én!”
Ez csodálatos! Ki vagy? – kérdezte
Isten Én, vagyok a Fény! – kiáltotta a Kicsi Lélek Isten szélesen mosolygott.
Nagyon helyes! – kiáltott fel. - Te vagy a Fény.

A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra amit a Királyságban már az összes lélek tudott.
Pompás! – mondta – Ez igazán király!

De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:
- Szia, Isten! Most, hogy tudom, Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?
- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? – kérdezte Isten.
- Igen – válaszolta a Kicsi Lélek – egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!
- De te már Fény vagy – válaszolta mosolyogva Isten.
- Igen, de meg akarom érteni milyen érzés – kiáltotta a Kicsi Lélek.
- Jó – válaszolta kuncogva Isten – feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: – Van itt egy dolog.
- Mi? – kérdezte a Kicsi Lélek.
- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi, más, ami nem te vagy.
- Huh? – válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.
- Gondold csak el – mondta Isten. – Olyan, vagy mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül…és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy – ez a kérdés.
- Rendben – tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!
Megint elmosolyodott Isten. – Már megvan. – mondta. – Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.
- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.
- Ez az, ami nem te vagy – válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? – kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod – válaszolta Isten. –Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.
- Ó – mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.
Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. – Ez egy óriási ajándék – mondta Isten – mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát – foglalta össze Isten – mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!
- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják mennyire különleges vagyok?
- Természetesen. – kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a „különleges” nem azt jelenti, hogy „jobb”. Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.
- Remek! – mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. – Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!
- Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.
- Miben akarsz különleges lenni?
- Miben különleges? – ismételte a Kicsi Lélek. – Nem értem.
- Rendben. – kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?
A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. – El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! – kiáltott fel – Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!
- Igen! – értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd, lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.
-Tudom, mit szeretnék! Tudom, mit szeretnék! – jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan.
A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?
- Ó, igen.- biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.
- Rendben – mondta a Kicsi Lélek. – Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.
- Jó – mondta Isten – de van még itt egy dolog, amit tudnod kell.
A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.
Mi az? – sóhajtotta.
- Nincs senki, akinek megbocsájthatnál.
-Senki? – A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott.
-Senki! – válaszolta Isten.
Minden, amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes, mint te. Nézz csak körül.
A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek, mint a Kicsi Lélek, maga.
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.
- Tehát kinek akarsz megbocsátani? – kérdezte Isten.
- Srácok, ez többé már nem vicces! – morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen „különlegesnek” lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az, amikor szomorúságot érez. De aztán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
- Ne aggódj, Kicsi Lélek – mondta - Én segítek neked.
- Te fogsz segíteni? – ragyogott fel a Kicsi Lélek – De mit tudsz tenni?
- Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz!
- Tudsz?
- Természetesen! – csiripelte a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz.
- De miért? Miért tennéd ezt? – kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével, jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?
- Egyszerű – válaszolta a Barátságos Lélek – Megtenném, mert Szeretlek.
A Kicsi Lélek meglepetnek tűnt a válasz hallatán.
- Ne légy meglepve – mondta a Barátságos Lélek – Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon áttáncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz – mindketten voltunk áldozat és cselszövő is.
Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.
És így – magyarázta tovább a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a „rossz”. Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.
- De mit fogsz tenni? – kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen – Nagyon szörnyű lesz?
- Ó – felelte a Barátságos Lélek kacsintva – Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta – De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.
- Mi az? – akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a „nem túl szép dolgot”. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.
- Ó, bármit, bármit! – kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni.
Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.
Mi az? – kérdezte – Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!
- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! – szólt közbe Isten. – Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!
Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.
- Mit tehetek érted? – kérdezte újra a Kicsi Lélek.
- Egyszer bántani foglak és legyőzlek – válaszolta. – Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni…
- Igen? – szólt közbe a Kicsi Lélek – Igen…?
- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.
- Ó, Emlékezni fogok! – kiáltotta a Kicsi Lélek – Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!
- Jó – válaszolta a Barátságos Lélek – mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem Ki, Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.
- Nem, nem lesz szükségünk rá! – ígérte meg újra a Kicsi Lélek – Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.
Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott – és, főleg ha szomorúságot hozott – a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.
- Mindig emlékezz – mosolygott Isten – Soha nem küldtem mást, csak angyalokat.
"

/Neale Donald Walsch: Kicsi lélek és a Nap/

Kedves Beatrixalyssa!

Nagyon együttérzek veled, én annyit szeretnék hozzászólni a témához, hogy sérült gyermekekkel dolgoztam néhány hónapig, nekem nagyon sok mindent megtanítottak ezek a gyerekek. Először is mikor velük dolgoztam 21 éves voltam, éretlen, nagyszájú, akaratos és folyton megakartam mutatni a világnak, hogy majd én. Nem volt kialakult felelősségtudatom, a szeretetem mindenki felé elég felszínes volt többek között azért mert sokat csalódtam az emberekben és elvesztettem a babámat. Szóval egy nagy káosz volt az életem. Még a káosz előtt úgy éreztem be kell adnom a pályázatom ehhez az intézményhez nem tudtam miért(pontosabban nem értettem) egy augusztusi napon hívtak. Először nagyon megijedtem 21 évesen mit is kezdek én gyerekekkel hiszen magam is az vagyok ráadásul sérültek. Az első napom gyötrelem volt nem volt mindegy, hogy fogom meg hogy tornáztatom, hogy etetem mert ugye nekik nem fejlődik ki úgy a nyelőrendszerük mint nekünk. Ráadásul már az első napomon egy kislány epilepsziás rohamot kapott és én csak álltam ott, hogy mit akarok én itt, ez nem az én világom. De nap végén egy kisfiú megkért, hogy menjek oda hozzá és adott egy puszit olyan fura érzésem támadt, elhatároztam nem adom fel holnap is jövök, és mentem. Napról napra egyre jobban és jobban kötődtem hozzájuk szerettem őket, láttam a fájdalmat a kis szemükben éreztem minden mozdulatokba az igaz érzelmeket. Mert ők annyira tiszták és őszinték. Volt egy kisfiú(bocs de direkt nem írok neveket) mindenki azt mondta, hogynincsenek érzelmei amikor az anyukája otthagyta hétfőn vagy jött érte pénteken mintha nem is örült volna neki, semmi reakció, igazából a kollégák se szívesen foglalkoztak vele mert harapott karmolt rúgott. De valahogy nekem fontos volt ez a kisember nagyon szép kisfiú volt és volt valami a szemébe, egyszer táppénzen voltam 1 hétig, 1 hét után mikor beléptem a csoportszobába és meglátott a kissrác elkezdte felém nyújtani a kezét, a kis szeme csillogott és úgy szorított és puszilta az arcomat mint még soha senkiét. Hát mit ne mondjak elsírtam magam és csak percekig álltunk szótlanul, hogy hogyan lehettem ekkora hatással rá, én abban a pillanatban értettem meg hogy mi az önzetlen szeretet és változott meg az életem. Újra közel engendtem magamhoz egy férfit akire rábíztam az életem és már 10 éve együtt vagyunk ebből 6 éve a felesége vagyok. A sors fintora azonban, hogy nem lehet gyermekünk eddig legalábbis nem sikerült, de én nem adom fel. Rám is vár egy pici lélek valahol hogy iránymutatást adjon az élethez, még nem ismerem őt de nagyon szeretem.(bocs ha hosszú a szöveg de most legalább őszintén letudtam írni a gondolataimat még ha néhol ziláltak is)Üdv és kitartást, egészséget és sok türelmet kívánok a pici lányodhoz, mert tudom hogy az sok kell.

Kedves Bea! A kislanyod azert jott le hozzad mert karmikus tortenete van veled.Nem vagy bunos kettotok egyessege. A lelkedben ha harag buntudat van o a tukrod neked. Sok szeretettel es turelemmel vedd ot korul mert te vagy a kislanyod es magad orvosa. Csak a merhetettlen SZERETET a segiseged.

Szia csk egy kis segitség ha elfogadod és próbára teszed nálam müködik.
http://www.jogameditacio.hu/gyakorlatok/onmeg.html
sok szerettetel .szatmári zoltán.

Velem is megtörtént a fájdalom , tudom mit érez akinek sérült gyermeke van.
Hosszú ideig tartott mire megbirkóztam a helyzettel , remélem és
talán tudom is , hogy Neked is sikerülni fog. Hatalmas próbatétel ...
A szereteted fogja megmutatni az utat !

Nekem sokáig tartott , de megértettem mi a dolgom .
Teljesen megváltozott az életem , a realista programozóból segítővé váltam,
sokat tanultam (kineziológia, fülakupunktúra, reflexológia ,Bach-virágterápia, spirituális gyógyítás..)
de a legfontosabb a szeretet , aminek a legmagasabb szintjeit kell kialakítani
önmagunkban.

Beatrixalyssa, őszintén tisztellek, hogy meg- és kiírod magadból.
Azt gondolom, már ez is sokat segít: megérteni, elfogadni a helyzetet. És nagyon jó, hogy ilyen sokan ennyi jó gondolatot írnak. :-)))
Igen, talán buddhanita írta, - nem olvastam teljes mélységében végig az összes választ, - hogy a gyermekek tanítanak minket. Teljesen egyetértek. A másik az elfogadás, ami sokat segít az életünk megélésében.
Könnyű mondani, tudom.
Magam is több halálon vagyok túl és sajátos vagy mondhatom ezoterikus látásmóddal is nehéz feldoglozni őket... De nem én vagyok a lényeg.
Az első gondolatom az volt, hogy írnom kell neked. És én ilyenkor már nem hezitálok.
Talán 1-2 gondolattal és módszer megtanításával segíteni tudlak. De nem szeretnék illúziókat éltetni. Ezért azt mondom, ha van kedved, találkozzunk, - ha nem pesti vagy, akkor skype-on is megoldható a dolog. Elmondom, megmutatom+megtanítom, mire gondolok. Folytassuk személyesen+magánban, ha érdekel.
Tegyünk egy próbát, és hogy megnyugtassalak: mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül ajánlom.
Szeretettel kívánok neked erőt és további kitartást: Marcsi.

Sütő Mária
www.eromerito.hu
eromerito@eromerito.hu

Halihó!

Találtam még egy "verset" a neten. Hátha ide illik...

> "AZT MONDTA, NEM!
>
>
> Megkértem, hogy adjon lelki fejlődést,
> De Ő azt mondta: nem!
> Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de Ő hajlandó
> megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzon.
>
> Megkértem, hogy vegye el tőlem a büszkeségemet,
> De Ő azt mondta: nem.
> Azt mondta, hogy a büszkeségemet nem Ő veszi el, hanem
> nekem kell feladnom azt.
>
> Kértem, hogy adjon nekem boldogságot,
> De Ő azt mondta: nem.
> Azt mondta, csak az áldását adhatja, a boldogságom rajtam
> múlik.
>
> Kértem, hogy adjon nekem türelmet,
> De Ő azt mondta: nem.
> Azt mondta, hogy a türelmem a megpróbáltatás mellékterméke.
> Nem megkapni, megszerezni kell.
>
> Kértem, hogy kíméljen meg a fájdalmaktól,
> De Ő azt mondta: nem.
> "A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól, és közelebb visz
> Hozzám."
>
> Kértem, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges,
> De azt felelte: nem.
> Azt mondta, hogy a lelke egészséges, a teste pedig csak
> átmeneti.
>
> Kértem, hogy segítsen másokat szeretnem úgy, ahogy Ő szeret
> engem.
> Erre azt felelte: "Látom, kezded már érteni."
>
> Kértem erőt.
> És adott nehézségeket, melyek erőssé tesznek.
>
> Kértem bölcsességet.
> És adott problémákat, hogy megoldjam őket.
>
> Kértem bátorságot.
> És adott veszélyeket, hogy legyőzzem Őket.
>
> Kértem szeretetet.
> És küldött gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.
>
> Kértem kegyet.
> És adott lehetőségeket. Semmit sem kaptam, amit akartam,
> Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
>
> Az imáim meghallgatásra leltek."

Üdv:
Gyuri

Sokkal nagyobb problemak is vannak egy emberrel, minthogy a fogat csikorgatja. Lehetne sokkal rosszabb is. En is csikorgatom a fogam, es tudom, hogy feldolgozatlan agressziora utal. Ez a kislany valoszinuleg sok dolgot hordoz a lelkeben, amiket nem emesztett meg. Ha tenyleg annyira szereted, akkor ne a sajat igenyeid helyezd az ovei ele. Te felnott vagy, Te mar tudod, hogy hogyan lehet kezelni az agressziodat. Szedj rendszeresen magneziumot es kalciumot, mert erre a noknek fokozottabban szukseguk van, leven a menstruacio soran rengeteget veszitunk a nyomelemekbol. Idegesseg ellen letezik homeopatias szernek minosulo valeriana bogyo, es szerintem nagyon hatasos. Es mindenekfelett megertes es onuralom. Probald kideriteni az okat, hogy miert csikorgatja a fogat, ahelyett, hogy oruletbe kergeted magad. Egy gyermek felelosseg, ha serult, ha nem. Kepzeld magad a helyebe, az talan segiteni fog... Ha szereted, akkor annak elvileg elegnek kell lennie az ilyen jellegu problemak athidalasara. Minden jot es sok sikert...