Soha nem felejtem el azt AZ ÉJSZAKÁT!

Kerti parti volt, este 11 óra. Már a végét járta a délután megkezdett mulatság, dinom-dánom..
A vendégek lassan széledni kezdtek Búcsúzkodtunk, jó éjszakát kívántunk egymásnak. A teraszt a néhai sült hús ínycsiklandó illata ölelte át. Közben a csillagok csak úgy ragyogtak a tiszta, sötét égbolton. Szép és finom illatú volt az éjszaka.
Mikor a vendégek elmentek, összepakoltam a teraszon lévő „tányérhalmazt”.
Miközben gondolataimban teljesen elmerültem az est apró kis történéseivel kapcsolatban , akkori barátommal vitatkozni kezdtünk Hogy miért, minek a kapcsán, ezt senki nem tudja már.. A szóváltás olyan szintre süllyedt, hogy gondoltam egyet….
Csapot-papot ott hagyva, egy walkman és egy martinis üveg társaságában rohantam le a lépcsőház csigalépcsőjén. Menekülni, elmenni akartam.
A pécsi kertvárost több kilométernyi távolság választja el attól a városrésztől, ahonnan én úgy gondoltam, hogy szedem a sátor-fámat. Az Ipari út akkoriban kivilágítatlan, sötét volt.
Az éjjeli órákban egy lélek, autó sem járt arra.
Miniszoknyás, walkmennel a fején üvöltő zenével, martinis üveggel a kezében, bután ficskándozó lány ment az árok mentén. Én voltam. Fejem telis tele haragos és borittas gondolatokkal. Mérges voltam, s egyben egy „semmi nem érdekel” állapot lett úrrá rajtam.
Én vagyok a KIRÁLY, a KIRÁLYLÁNY! Hol érdekel?????.......
Nagyon jó a zene, Ákos ordítja a fülembe a dallamot. Klassz, tetszik… de…. valami ….
VAN OTT! AZ ÁROK MÁSIK OLDALÁN!
Próbálom kivenni az alakot, hogy mi is az. Közben a martinis üveget laza mozdulattal behajítom az árokba. Nincs Martini, nincs senki, csak én. Ákos már nem zenél, megyek előre az ipari úton. A közeli távolban egyre jobban körvonalazódik valami, amitől félek…
MI AZ?! MI LESZ VELEM?! ENNYI VOLT?! NEM AKAROM! MÉG NEM!!!!!!
Nagyon de nagyon félek! Mennem kell tovább. Semmi értelme nem lenne visszafordulni.
Hoppá! Megpillantok egy hatalmas, sötét színű, bozontos kutyát. Körülbelül kétszer nagyobb nálam. FÉLELMETES!!! Engem néz, néz, néz. Kellek neki, le akar győzni, szét akar tépni.
Mit tegyek? Tehetek valamit????? Egyértelmű, N E E M!
Teljes kétségbeesés, félelem, megadás lett úrrá rajtam másodpercek alatt. S valóban másodpercek teltek csak el. ….
Egyszercsak valami történt. Valami, amit soha nem felejtek el. Nem tudok és nem is akarok!
Egészen ezidáig ateista voltam. A lázadóbb fajtából. Ugyan már, nekem még csak ne is emlegessék…Isten, angyal meg társai… Ez vicc!
Hittem, de teljesen másban. Fogalmazhatnék úgy is, a másik oldalon álltam.

Figyeltem a borjúnagyságú kutyát, ő engem. Készült az ugrásra, a napi betevőre.A szemébe néztem, …………… s egyszercsak IMÁDKOZNI, FOHÁSZKODNI kezdtem. Én!!! Soha eddig nem tettem ilyet.
Minden egyes porcikámat, zsigeremet átjárta a bénító érzés. Néztük, bámultuk egymást, ki az erősebb?! Tudta, hogy ő. Felém kezdte venni lépteit, egyre határozottabban, agresszívabban.
Mi maradt nekem?! Az éppen megszületendő HITEM!
Utólag nézve, itt jelent meg a CSODA!!!!
Érzem, ahogy tovatűnik a zsibbadás, a félsz, a megsemmisítő bénultság. ELMÚLIK.
I M Á D K O Z O M, M E G S Z Ó L Í T O M ŐT, segítsen nekem most. Igeeeen, érzem, hogy itt vannak velem akiket küldött. Ők , az ANGYALOK! Mögöttem és a két oldalamon
pajzsként lebegnek. Velem vannak, vigyáznak rám mert hiszek bennük.
Nem szeretnék ferdíteni, nem láttam őket. Éreztem őket, úgy, mint eddig soha semmit.
Velem, mellettem voltak.
A kutya szemébe néztem. Olyan bátorsággal, fölénnyel, megsemmisítően, hogy ezt a mai napig nem tudom felfogni. A gondolatok csak úgy villantak be: én erősebb vagyok, nem félek tőled, hátrálj meg, hagyj békén!
Éreztem a védelmező aurát körülöttem, konkrétan mintha egy páncélt, burát tettek volna rám.
Tudtam, hogy már nincs mitől félnem. Én nyertem.
A vérmes fenevad utoljára a szemembe nézett, egyszeriben mindent tudomásul vett, s eltűnt az éjszakában. Megijedt tőlem. Ő látta ŐKET!
Számomra innentől kezdve megvillantotta magát egy eddig idegen, ismeretlen VILÁG!

Pécs, 1994.