Hogyan vonzzuk be lelki társunkat, illetve hogyan ébredünk rá, hogy ki az?
Minden emberben megvan a lelki társ utáni vágyakozás. Valóban minden ember keresi a lelki társát, de kevesen hiszik, hogy meg is tudják találni. Az ilyen kapcsolat nem pusztán két ember, hanem két lélek közötti köteléket jelent, ennek az együttélésre és a szerelemre kiható következményeivel együtt.
Már ősidők óta a lelkünkben hordjuk a társunk képét és a vágyakozásunk mindig emlékeztet erre. Azonkívül mindig újra átéljük azt is, hogy a vágyakozásunk nem csillapodhat egy másik partnerkapcsolatban, legyen mégoly harmonikus is az a kapcsolat. Ugyanis a lelki társunk az útitársunk, egy barát, aki segít, hogy megtaláljuk önmagunkat, és akinek mi segítünk, hogy valódi önmagára emlékezzen vissza. A lelki társunk segít abban, hogy felkészüljünk a végső találkozásra önmagunk másik, elveszett részével. Így mindig találkozunk emberekkel, akik tanulni hívnak minket, akik a számunkra tanítók és társak, és mi az ő számukra szintén azok vagyunk. Így kapcsolatról kapcsolatra, inkarnációról inkarnációra egyre érettebbek leszünk, akik már képesek igazi kapcsolatra és szeretetre, és készek az önmagunkkal való találkozásra.
Minél érettebbek vagyunk, annál jobban kiteljesíthet a találkozás a lelki társunkkal, annál szabadabbnak érezhetjük magunkat mindketten. Ezért lehetőleg ne próbáljuk sürgetni ezt a találkozást, hanem készüljünk fel arra, hogy a megfelelő időpontban megtörténik, és ez a megfelelő időpont csak akkor jön el, ha már mindketten készen állunk a találkozásra.
A lelki társunkkal különböző szerepekben már számtalan alkalommal találkoztunk. Minden találkozáskor egyre jobban összecsiszolódtunk, egyre erősebb lett köztünk a bizalom, és a válás egyre nehezebb. Mindenkiben eleven kép él a másikról a lelkében. Ennek a képnek a segítségével mindig fel tudjuk venni a kapcsolatot a lelki társunkkal, még akkor is, ha jelenleg nincs a Földön. "Mondjuk el" a lelki társunknak, hogy készen állunk a vele való találkozásra, és kérdezzük meg őt, hogy mikorra készül fel, és hogy mikor jön el a megfelelő időpont a vele való végső találkozásra. Ugyanis, ha valóban készen állunk, akkor már soha többé nem válunk el, és mihelyt levetjük a test burkát, ismét egy lénnyé olvadunk össze.
A lelki társunk arányos és tiszta tükör a számunkra, akiben olyan világosan ismerhetjük meg önmagunkat, mint még előtte sohasem.
A felkészüléshez tartozik, hogy nagyon őszintén tisztázzuk, hogy mit várunk el a lelki társunktól. Írjunk le egyszerűen mindent, ahogy álmodunk róla. Legyünk alaposak!
És ami a legfontosabb: engedjünk el mindent! Gondoskodjunk arról, hogy a régi terhektől teljesen megszabadulva találkozzunk a társunkkal. Váljunk valóban szabaddá!
Sokan azért nem találkoznak a megfelelő partnerrel, mert közben túl intenzív kapcsolatban állnak egy nem megfelelő partnerrel. Ha azonban a jelenlegi partnerkapcsolatuk még nem teljesedett ki, ez is a felkészüléshez tartozik. Ne futamodjunk meg, mert csak akkor vagyunk valóban felkészülve, ha ez a partnerkapcsolat teljesen kiteljesedett.
Az is előfordulhat, hogy évek óta együtt élünk lelki társunkkal, csak nem ismerjük fel.
A lelki társammal lelki síkon találkozom, túl a szerepeken és az elvárásokon. A "belső paradicsom kapujává" válik számomra, amely a teljességhez vezető útra nyílik. Úgy szeretem őt, amilyen, és nem aszerint, amilyennek szerintem lennie kellene. A szabadság és bizalom légkörében élek vele, ami először teszi lehetővé számomra a valódi szerelmet.
Lelki partnerként olyan szeretetet élünk át, ami szabadságot ad, és távlatot teremt mindkettőnk fejlődése számára. Ez egy olyan út, amelyen megtalálom a saját igazságomat, és követem azt. A szabadság egy társ szerelme nélkül is lehetséges, de a szerelem nem lehetséges szabadság nélkül. Ez nem csak azt jelenti, hogy a másiknak szabadságot adok, hanem hogy magamat is megszabadítom attól, hogy a másikra szükségem legyen. Csak ekkor vagyok valóban vele, mert ekkor vele akarok lenni, és nem pedig azért, mert szükségem van rá.
Még ha úgy is hiszem, hogy megtaláltam a lelki társamat, mindig készen kell állnom arra, hogy elengedjem őt.
- AloeViki blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
72 hozzászólás:)
Nyugi, azt éreztem, hogy nem volt benned irányomba rossz érzés.
Csak, lehet, hogy elesettnek látsz, de korántsem vagyok az. Az elesett nő képet pedig azért használtam, mert ha párkapcsolatban éltem, és valamilyen gondom volt, nem kaptam meg a megértést, csak a legyintést, Te erős nő vagy, 2 nap és felállsz. Bezzeg, ha a Drágám elesett.... . (Most se érts félre, szeretem, ha a párommal olyan bensőséges a viszonyom, hogy igenis MER akár gyengének, elesettnek mutatkozni. Ez talán a legjobban mutatja a bizalmat kettőnk között. Ennek köszönhetően, mind a három exem a mai napig hozzámfordul, ha tényleg komoly a baj.)
Igen, ez valóban így van, de a nő, attól lesz IGAZI NŐ egy férfi oldalán, ha megengedheti magának azt a luxust, hogy ha beteg, beteg lehessen, ha rossz a kedve, vagy, mint a példámban írtam, netán elestt, legyen az. Vagy megélhesse akár a pozitív mnőségeit is, befogadó, lágyság legyen. Nem lenézés tárgya, hogy Kicsim, te csak egy nő vagy!
Azt viszont SENKI nem várhatja el, hogy az ő kénye-kedvére teremtődjön egy lélek, aki csak az ő boldogságát, vagy jelen esetben, NŐI megélését szolgálja. Az önismeret itt lép életbe, no meg a vonzás törvénye. Amíg én saját magamban nem élem meg az IGAZI NŐI minőséget, akkor csak azokat a férfiakat fogom magamhoz bevonzani, ami még munkálkodik bennem, amin kell még dolgozni.
Ezért kérlek maradjunk annyiban, egy példa az példa, semmi más. Volt már rá példa, hogy a homoszexuális barátomról példálóztam, akkor ezek szerint "rejtett homoszexuális" vagyok, és jó lenne, ha ezt felismerném magamban?
Te ha ez Téged megvígasztal: igen, vannak elesett pillanatok az életemben, vannak hiányosságok az önismeretemben, meg még sorolhatnám mi még.
Lényeg a lényeg, írtam mi a problémám, tanácsokat kapok, és néha adok is, (bár én mindig kitérek arra, hogy magamból kiindulva adom, azt sosem tudhatom mi élhet a másikban!), és kapok segítséget is , Hál' Isten Sanyitól.
De bocs, ha nem vagyok ELESETT NŐ.
És ezzel én szeretném ezt a győzködéses-megmagyarázós játszmát lezárni,
ISMÉTLEM, tudom, nem bántani akartál, csak segíteni, és ezt köszönöm is Neked, de lassan ez az elmélkedés kezd engem a régi Skorpiós "vitákra" emlékeztettni, amikor is én védekezni és magyarázkodni kényszerülök minden egyes kiejtett szavamért.
Remélem levelem nem lett túl kemény, Isten lássa lelkem, én sem akarlak bántani Téged, sem mást ezen az oldalon.
U.I.: nem vagy Te Rák jegyű egyébként?
üdv és Béke
elmentem aludni, mivel éjszakás vagyok.
Mindenki életében (akár férfi, akár nő), vannak ilyen pillanatok. Ez korántsem érthető viszont arra, hogy ilyen Ő maga is.. ez csak egy állapot.
Ha példának írok valamit, vagy a múltamból elmesélek valamit, az korántsem azonos azzal, amit napjaimban élek. Ennyit szerettem volna, hogy megértsd, amit írtam.
Hát persze, hogy nem vagy elesett nő. Nem én tartalak annak.
Szép álmokat!
:)
ui: Nem a csillagokból, számokból, könyvekből olvastam ki az identitásom. Vagyok, aki éppen vagyok, kit érdekel?
Visszavonom.
Már látom, nem barátság volt
:)
Jó reggelt
u.i.: én sosem vontam kétségbe identitásodat. Engem érdekelt volna ki vagy.
Vagyok, aki vagyok. Egyik pillanatban ez és ilyen vagyok, másik pillanatban az és olyan vagyok. Nem vagyok kevésbé egyik sem. Teljesen lényegtelen.
:)
Talán itt a helye az én dillemmámnak:
Jó darabig (miután kellő számú rossz (de hasznos) kapcsolatra, valamint ebből eredő önismeretre tettem szert, jól el voltam magamban.
De aztán úgy gondoltam, ha jól elvagyok magamban, akkor sosem vonzom be a lelki társam (másfélére nincs szükségem).
Így átálltam egy nyitott-várakozó álláspontra, mondván, majd megtalál az érzés, a szerelem, a társ. De nem kopogott senki az ajtómon.
Ezután a keresés fázisába fogtam, kitártam ajtómat, és ki is sétáltam rajta, hátha belebotlok abba, akit nekem szánt a sors. Először volt egy listám az elvárásaimról, és rengeteg szánalmas randevúm.
Majd végső elkeseredésemben eljutottam oda, hogy egy szempont maradt: érintse meg a lelkem, semmi más nem számít. De senki nem érinti meg.
Jelenleg ott tartok, ahol elkezdtem: Itt vagyok még nagyobb önismeretért ácsingózva...
Kérdezem: Jó úton haladok? Vagy valahol elvétettem valamit?
Ezek jutottak az eszembe:
Mikor voltál boldog csak úgy?
Jól el lenni szerintem kevés (saját tapasztalat).
Téged mi tesz boldoggá? Mi az, amikor önkéntelenül felnevetsz, mert igaz, semmi sem történt mégis, olyan boldog voltál?
Éld meg magadban Most.
Erre még a nyáron jöttem rá a Csend táborban. Csend, síri csend, az idő lelassult, de ezt valahogy nem érzékeltem. Aztán jött egy gyakorlat, ami felkavart. Figyeld meg az érzéseid. Hú, bekötöttem a szemem egy sállal, fülembe dugó, kezemre kesztyű. Mikor elkezdtem, még jól voltam, mi ez nekem, gyakorlott mediző Buddha követő vagyok, ó ez semmi.
Aztán kezdődött: az ideg, a fészkelődés, az egy órás medi éveknek tartó gyötrelem lett. Aztán a medi után egész nap meg voltam zavarodva. A bal felem le akart szakadni, mindenem fájt, hol sírni, hol menekülni akartam, újra rászoktam a cigire (megőrültem egy szállért).
Lassan teltek az órák, alig akart végre este lenni. Jó vége a napnak, túléltem, nem szalattam haza sem, most már jól leszek újra, lefeküdtem (struccpolitika), majd átalszom és holnap minden oké lesz újra. De nem jött a szememre az álom, járt az agyam, az ideg a testemben. Sétálni (szó szerint inkább rohangálni) kezdtem fel-alá a táborban. Majd mikor elfáratt a testem leültem, sírni se tudtam, mert mindig épp akkor jött valaki felém, az meg aztán hogy néz ki, hogy lássák a könnyeimet! Hisz én kemény vagyok, meg egy erős, életvidám nő.
Aztán elkezdtem megint Figyelni. Egy pillanat alatt elszállt a méreg, a düh, a fájdalom. A szivem kalapált, meg olyan lett, mint egy forró vulkán. Egyre csak nőt. Aztán kitőrt belőlem a nevetés. Nem a hamis külvilágnak szóló, sem a kacér hivalkodó. Nevettem, mert szerettem, pedig csak én voltam ott, nevettem, mert jó volt ott minden. A sírásból így lett boldog-melengető érzés.
Talán én is itt csúszom el. Megéltem, de nem gyakorlom. Szánnunk kell időt önmagunk boldogságára. Az nem függ semmitől. A miénk minden pillanatban és helyen.
A kérdés annyi: elég neked a csak jól vagyok érzés? Boldoggá senki más nem tehet, hiszen mindenki cipeli magával a kereszteket. Senki sem azért született, hogy engem boldoggá tegyen. Ennyit tanultam, gondoltam megosztom veled.
Merd megélni magadban a boldogságot, éld meg az álmod úgy, mintha már meg is kaptad volna.
U.Erikától kaptam ezt a tanácsot: ad le a "rendelésed", most tovább is adom, hátha ez a tutti.
üdv
Buddhanita
Hát, jól felkavarhatott az a meditáció téged, kiváncsivá is tett, belőlem mit hozna ki egy ilyen...
A jól el vagyok, az nálam azt jelenti, hogy kiegyensúlyozott vagyok, nincs bennem düh, félelem, aggodalom, stressz és ehhez hasonló negatív érzelmek. Viszont megélek megelégedettséget, nyugalmat, biztonságot, stb. Tudom már az is boldogság, hogy nincsenek gondjaim, értékelem is ezt, főleg mert tudatosan alakítottam stresszmentessé az életem.
De a lelkitárs hiánya egy olyan erős hiányérzet, amiről nehéz megfeledkeznem. Ezt sem barátok, sem izgalmas programok, sem semmi nem pótolja. Talán ezért is passzintották a nőt a férfihoz már a Teremtés idejében, mert ez így kerek, így természetes. Nekem ez a természetesség hiányzik.
Nem vagyok ettől depressziós vagy lelkibeteg, csak szeretném, ha megtalálnám a másik felem. A rendelést kb 2 éve leadtam, úgy ahogy kell, de semmi...pedig felkészültnek érzem magam. Talán rossz a karmám...
Olyan csendtáborba én is elmehetnék egyszer, vagy valamilyen feltétele?
A Csend tábornak nincs feltétele.
Nálam az elfolytásaimat hozta fel. 10 napig csend, és figyelem. Többször meg akartam "szökni", de nem adtam fel.
Az, hogy Veled mi lehet, sajna nem tudom. Csak olvasva a soraid, nálam is ezek a tünetek voltak jelen, és magamból indultam ki.
A medit próbáld ki, nem biztos, hogy karmáról van szó. Nem tudom, majd kiderül. Remélem hamarosan Nálad is :)
Üdv
Buddhanita
Most látom Buddhanita, az adatlapodon, hogy masszőr is vagy :-))) Én is az vagyok, gyógymasszőr, és ezt a szakmát oktatom is. :-)))
"A lelki társunk arányos és tiszta tükör a számunkra, akiben olyan világosan ismerhetjük meg önmagunkat, mint még előtte sohasem." -----> akkor majdnem ugyanolyan, mint mi? Rámutat hibáinkra és erősségeinkre? De lehet a lelkitársuk több személy is egy élet során, vagy esetleg sokkal idősebb vagy fiatalabb, mint mi? Vagy azonos nemű is? Vagy előfordulhat ez szűlő-gyerek vagy tanár-diák, esetleg rokoni kapcsolatban is? Vagy az már nem lelki társ, hanem valami más? A lelki társal csak szerelmi kapcsolatban lehet egyesülni, vagy más módja is az egymás kiegészítésének? Most teljesen összezavarodtam. Ezt nem értem.
Bocsi, de még új vagyok itt. Segítene valaki?
Lelki társ: szerintem azt érzed úgyis, hogy ki lesz az. Nehéz megfogalmazni, ezt úgy csak gondolkodással megállapítani, definíciókat magyarázni... Próbáld meg inkább elképzelni azt a valakit spontán, akire vágysz. Érezd a kisugárzását, a lelkét, belül magadban. Nem kell magyarázni, hogy ki ő, hol lehet, lelki társ/duálpár vagy micsoda. Egyszerűen képzeld el, ki az, akit szeretsz, nem baj, ha még nem ismered. Akkor felfedezed azt, hogy milyen is nagyjából. Már szinte szereted, pedig még nem is ismered. És tudod: őt keresed valahol. Nem kell félni, hogy vajon korban összeillő-e. stb. :) Ha ő a lelki társad, annak egyik jele, hogy ő is vágyik rád. Ő is vonz téged, ha tudat alatt is. Akkor egyszerűen nem lehet, hogy el legyél tőle választva... vagy nem tudom, ezt én így képzelem el legalábbis. Amúgy lelki társ az nem csak szerelmi téren lehet szerintem sem, és több hasonló is lehet. De a jó párkapcsolathoz szerintem fontos, hogy azért meglegyen az a közös hullámhossz (legalábbis ezt tapasztaltam eddig, ha ez hiányzott, egy idő után megszakadt a kapcsolat). Az önismereti rész: nekem ez úgy hangzik, mintha a párkapcsolat arra kellene, hogy jobban megismerhessük önmagunkat.... A párkapcsolat jó, mert egyszerűen jó érzés a párunkat szeretni, törődni vele, de hogy önismeretre használjam... úgy hangzik mintha egy "használati tárgy" lenne, ez meg ááááá..... Persze tanul is általa az ember, mert mindig tanulunk mindenkitől, mindenből, de akkor is, hogy ebben lássuk a dolog célját. Tudom, hogy nem így érted, csak sokszor találkozok ezzel a megfogalmazással, és idegennek érzem. Oké, hogy meg kell ismerni önmagunkat, tanulni kell, de hogy mindenben ezt a célt lássuk, azt nem tudom elképzelni. :) Nem elég az: hogy egyszerűen mert őt szeretem? Mert olyan jó vele?