isten | Önmegvalósítás.hu

isten

ezt a wikipédiában találtam az isten címszó alatt az ateizmus résznél:

" 1. * Nagy lélektani vonzerő:
o A lélek örök életét ígérve megoldást kínál a haláltól való félelemre
o Biztonságérzetet ad az e világi cselekedetek igazságos másvilági jutalmát és büntetését előrevetítve
o Támaszt nyújt saját fogyatékosságaink miatti aggályainkkal kapcsolatban, placeboként működve
* Önmaga terjesztésére biztat
2. Nagy másolási pontosság:
* Dogmatikus
3. Stabilitás:
* Dogmatikus, készen kapott válaszokat kínál
* Könnyen együttműködik más, hozzá közel álló mémekkel, amik hatékonyan növelik stabilitását (lásd: vakhit)

-Az isten mint érzelmi, pszichológiai alapú konstrukció :

Sok eltérő nézet és álláspont van arról, hogy mik az isten iránti emberi érzelmek és kötődések mozgatórugói. Freud ezt abban látta, hogy az egyén nem tud érzelmileg felnőni és továbbra is szüksége van egy óvó és büntető uralkodó apaképre. (Freud 1927)

Isten társadalmi hasznosságát a lelkiismeret nevű önkontroll megerősítése adja, amely istennek, mint mindent látni képes, tekintettel rendelkező személynek a képzetét tételezi, amely bevált viselkedés-irányítási szociális innováció."

És persze azt is vegyük hozzá,hogy a korok amikben létrejöttek a vallások ,a természettudományokban elmaradottak voltak,de a világot meg akarták magyarázni,érteni valahogy.

Később a tudományok fejlődésének a hatására létre is jött a deizmus amiben istennek már nincs akkora mozgástere.Nemrég Stephen Hawking pedig rámutatott,hogy a világegyetem önműködő,nincs aki irányítaná.
Az univerzum összes jelensége- benne az élettel-egyszerűen azért jött létre,mert ilyen az anyag természete,tehát ha megfelelőek a fizikai körülmények,elkerülhetetlenül létrejön az életnek nevezett szerveződés.

De én inkább a lélektani okokra lennék kíváncsi:képzeld el ,hogy nincs semmilyen isten,sors,akármi.Nagyon rossz lenne így az életed?

Beküldte: | 2010. nov. 15. hétfő - 10:59

Hozzászólások

79 hozzászólás
wmiki képe
nem tudom mióta tudományellenesség valamivel kapcsolatban
2010. november 16. kedd, 12:33 | wmiki   Előzmény

nem tudom mióta tudományellenesség valamivel kapcsolatban kérdéseket feltenni, vagy megkérdőjelezni egy adott dolgot, de vannak anomáliák ezen a blogon is, úgy látszik...

részben igazad van, mindazonáltal egy nagy különbség van a két dolog között:
az "ezotéria" dogmáit nem kell bemagolni állami intézményekben, míg a "tudomány"nak hazudott szekta hittételeit meg igen

én abban hiszek, hogy ideje lenne szétválnia az államnak meg a hitterjesztésnek

spiritosaurus képe
Miért Miki, neked hittérítő állad van? :D:D Na jó, viccet
2010. november 17. szerda, 0:46 | spiritosaurus   Előzmény

Miért Miki, neked hittérítő állad van? :D:D

Na jó, viccet félretéve :D

Az a baj, hogy ha jobban belegondolsz, nem változna semmi. Most már. Eleve nem kellett volna soha elindulniuk kézenfogva, mert nincs közük egymáshoz. De olyan rég mennek kézen fogva együtt, hogy ha most egyszer csak elszakadnának, akkor legalább akkora káosz kerekedne, mint amilyen van. Gondold csak el, fogja magát az állam, és azt mondja, najó, nem oktatnak tovább az iskolák materializmust, meg tudományokat, mindenki keresse meg a maga igazságát, ahogy akarja. Húhallod, képzeld el, amikor egy bolygónyi emberből kiszabadul az, amit évezredek óta belefolytanak. Egyszerűen az ember nincs felnőve ehhez az állapothoz. Szerintem még direkt jól is van így, hogy csak az találja meg az igazságot, aki már felkészült rá. Úgy sokkal jobban meg tudja becsülni az ember, mintha tálcán nyújtják elé. Tudod, a kisujjadat nyújtod, de az egész karod kell. Ez benne van az emberekben sajnos.

Meg fog történni, amiben hiszel, viszont az ideje még nem jött el szerintem.

Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy

wmiki képe
ja jó, hát akkor ne segítsünk embereken, mert úgyis meghalnak,
2010. november 17. szerda, 7:33 | wmiki   Előzmény

ja jó, hát akkor ne segítsünk embereken, mert úgyis meghalnak, minek?

spiritosaurus képe
Szerintem én nem ezt mondtam. Ezt vagy Te látod a mondataim mögé
2010. november 17. szerda, 14:20 | spiritosaurus   Előzmény

Szerintem én nem ezt mondtam. Ezt vagy Te látod a mondataim mögé, mert Te magad ennyire így állsz a dolgokhoz, hogy á mindegy hulljon a férgese, vagy csak ebben látod a segítséget, az pedig megint csak a Te szubjektív látásmódod korlátozottságának eredménye lehet. Segíteni ezer és egy féle képpen lehet az embereken. De ha Te ezt látod segítségnek, az se baj, de akkor gyerünk csináld ;) Én veled vagyok, csak amíg benned nincs rend, addig még ha ez meg is valósul, ugyanúgy meg fogod találni a kákán a csomót, ezt előre borítékolom. Nyugalmat csak magadban találsz, az nem függ a politikától. Ha mégis, akkor viszont legyőzött, és elérte célját az, ami ellen oly megszállottan harcolsz.

Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy

wmiki képe
te mondtad, hogy nagyon jó az, hogy hamis hittételeket magoltatu
2010. november 17. szerda, 15:25 | wmiki   Előzmény

te mondtad, hogy nagyon jó az, hogy hamis hittételeket magoltatunk állami intézményekben, mert az emberek nem érnek ennél többet
aki meg akarja, az úgyis rátalál az útra, segítség nélkül, minden jó így, ahogy van

spiritosaurus képe
"Szerintem még direkt jól is van így, hogy csak az találja meg a
2010. november 18. csütörtök, 16:09 | spiritosaurus   Előzmény

"Szerintem még direkt jól is van így, hogy csak az találja meg az igazságot, aki már felkészült rá."

Ebben hol van a "nagyon jó az, hogy hamis hittételeket magoltatunk állami intézményekben" ???

Miklós te konkrétan olvasni sem tudsz, vagy ennyire szabadjára engeded a fantáziádat, miközben olvasol?
Szerintem a két mondatnak köze sincs egymáshoz. Azt mondtam semmit sem segítene, ha most ezt így pikkpakk eldöntenék, amiről te álmodozol. És azt is mondtam, hogy viszont számtalan más módja akad a segítségnek.

Ez az egyik. A másik meg, hogy az, hogy ezek hamis hittételek, az is csak a te szubjektív gondolatod. Féligazságok, ez tény. De annyira te is hamis vagy nyugi, mint amennyire ezeket a tételeket annak gondolod :) Mondom, olyanná válsz, mint ami ellen harcolsz, mert harcolni csak így lehet. De nem feltétlenül a harc az, ami segítséget nyújt ezt fontold meg.

Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy

wmiki képe
tehát akkor a te olvasatodban a "direkt jól is van így", az nem
2010. november 18. csütörtök, 16:16 | wmiki   Előzmény

tehát akkor a te olvasatodban a "direkt jól is van így", az nem azt jelenti, hogy "jól van így"?

spiritosaurus képe
De az megegyezik, de hogy te csak a határozószókon gondolkosz el
2010. november 18. csütörtök, 16:23 | spiritosaurus   Előzmény

De az megegyezik, de hogy te csak a határozószókon gondolkosz el, és a mondat többi részén nem, na az mutatja mennyire nagyon féligazságokból táplálod te is magadat ;)

Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy

wmiki képe
kifejtenéd? mert nem tudom, a számodra mi mutat mit... :x
2010. november 18. csütörtök, 16:34 | wmiki   Előzmény

kifejtenéd?
mert nem tudom, a számodra mi mutat mit... :x

spiritosaurus képe
Ki :) A "jól van így" és a "direkt jó így" ezek valóban
2010. november 19. péntek, 15:51 | spiritosaurus   Előzmény

Ki :)

A "jól van így" és a "direkt jó így" ezek valóban megegyező jelentéssel bírnak. DE! A hamis hittételek tanítása már nem ugyanaz, minthogy én azt mondom, hogy jó hogy csak az talál rá az igazságra, aki már felkészült rá. Azért nem ugyanaz, mert nem függ egymástól a kettő. Nem azért nem találják meg magukat az emberek, mert az állam hamis hittételeket taníttat, hanem mert az emberek bele is törődnek ezekbe a hamis hittételekbe. Egyszerűen nem is érdekli őket a valóság.

Ehez az állapothoz az érem mindkét oldalára szükség van. Ezt már egyszer kifejtettem. Ha az embereknek nem lenne szüksége ezekre a hamis hittételekre, akkor nem is léteznének. Fölöslegesen nem jönnek létre dolgok. Az emberek isszák a sz@rt, és még szomjasak is rá. Akkor meg hülyék lennének a "felsőbb hatalmak", ha nem csinálnák. Ők nem fogják megváltoztatni a rendszert, mert minek tennék. Milliárdokon ülnek, szerinted érdekli őket, hogy neked, vagy nekem, vagy bárkinek jó valami? Ehhez kell a másik fél is.

Akkor fog megtörténni az, amit te mondasz, amikor az emberek elérték a szintet hozzá, és nem lesz rá szükséges. Ezt hívják fejlődésnek. Ha valami úgy van, ahogy, az azért van úgy, mert úgy kell lennie. És addig lesz úgy, amíg az emberek nem haladják meg azt a szintet és nem érnek el egy fejletebb szintre. Ezért mondtam, hogy nem lenne nagy segítség ha most megtörténnének ezek a dolgok. Az emberek nincsenek rá készen, beleőrülnének ugyanúgy. Amit segíteni tudsz, mert tudsz, (mert az, hogy már csak ennyire is átlátod a dolgot, már azt jelenti, hogy azért tovább jutottál, mint az átlag), az az, hogy fejlődsz tovább kitartóan, ezzel fejlődik a környezeted is körülötted. Ez így van, elkerülhetetlen, tapasztalatból mondom. Mindenki emel mindenkit, és szép fokozatosan elérünk arra a pontra, ahol ez a fajta hatalmi rendszer, ami most van egyszerűen létjogosultságát veszti, és feloszlik a semmiben, pontosan ugyanúgy, ahogy egyszer csak előbukkant. Ezek mulandó dolgok. Ember maradandót maga körül nem tud alkotni, csak belül :)

De elég ha szétnézel már most. Vörösiszap? Mindenféle párttagok kezében van az aluminiumgyár, és szerinted ennyi volt ez az ügy? Ráb@szik mindenki, akinek rá kell. Bkv? Milliárdokra perelik, mert visszaküldték azokat a szép fehér próbaszerelvényeket, mert oké, hogy letesztelték a meglévő vonalakon, csak nem fér be a lyukba, amit fúrtak... És ezek még csak az előrengések, ne viccelj. Én pont kezdem benne végre megtalálni magam. Már nem úgy kelek fel reggelente, hogy pfujj még egy nap ebben rohadt világban, hanem hogy jessz, na vajon mi fog történni ma. Izgatottan figyelek mindent, és így egyre jobban észreveszem, hogy tényleg mindent én teremtek magam köré. Minden szituációt, minden kapcsolatot, mindent. Látom ezeket a "rossz" dolgokat, de már egyszerűen nem bosszant fel. Nincs hatása az életemre, mert azt én teremtem, nem ők.

Ezért mondom neked is, hogy ne hőbörögj ezeken, mert azzal pont elérik a céljukat. Ezek a hatalmak csak hőbörgő, elégedetlen embereket tudnak manipulálni, ezért hőbörgő elégedetlen emberekké teszik őket. Az emberek meg persze hőbörögnek, meg elégedetlenkednek. Beszállnak a játékba. De tökre nem kötelező ám. Ki írja elő, hogy legyél elégedetlen? Maximum Te. Miért hagyod, hogy hatással legyen az életedre? Engem már tök nem érdekelnek ezek a dolgok. Tudomásul vettem, hogy vannak, ennyi. Szóval tulajdonképp igazad van, valamilyen szinten azt mondtam, hogy jól van így, ahogy van, még az is, hogy hamis hittételeket oktatnak, de ezt nem azért, mert egy szívtelen, érzéketlen alak vagyok, és nem kell segíteni az embereken, hanem mert azzal segítek, ha jókedvet, meg nyugalmat sugározok feléjük, nem azzal, hogy felbőszülve rohangálok ugyanúgy, mint ők, meg ezt kell megtörni, meg azt kell megtörni. Majd megtörik magától, ha meg kell. Én addig is mosolygok az arcába mindenkinek. És szerintem nem vagyok akkora kivételes ember, hogy ez csak nekem menjen. Ha én túl tudtam jutni ezeken a dolgokon (pedig szerintem ugyanúgy megjártam 20 év alatt a "pokol" legszennyebb bugyrait én is, mint mindenki más, aki hőbörög), úgy, hogy már ne befolyásolja az életemet, akkor másnak is sikerülnie kell. Nem szuperhős vagyok, csak egy hétköznapi ember.

Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy

wmiki képe
két kérdés: 1. miféle tapasztalatról beszélsz? 2. mit értesz
2010. november 22. hétfő, 16:59 | wmiki   Előzmény

két kérdés:
1. miféle tapasztalatról beszélsz?
2. mit értesz hőbörgés alatt?
hogy elmondom, hogy szerintem nem kellene hamis hittételeket magoltatni?
vagy hogy szerintem nem kellene állatokat kínozni, egy puszta szenvedély miatt?
vagy hogy szerintem nem kellene embereket rákényszeríteni dolgokra?
és ezek mögé még ideológiát is gyártani?

ez lenne a hőbörgés?
akkor szerinted ezekről ne beszéljünk, mert felkavarjuk szegény egyszerű embereket, akik még nem elég nyitottak?
inkább helyeseljünk is, amikor ezeket csinálják? az a nem hőbörgés?

Egy zuhanó repülőn nincsenek ateisták - mondta az egyik igen
2010. november 16. kedd, 9:49 | szildiko1

Egy zuhanó repülőn nincsenek ateisták - mondta az egyik igen bigott vallásos ismerősöm. Én ezt a megjegyzést akkor eleresztettem a fülem mellett, mert az isten szóhoz számomra olyan vallások és kívülről jött szabályok társultak, amelyekkel belsőleg nem tudtam azonosulni. (Nekem senki ne mondja meg, hogy mit higgyek és hogyan éljek) Volt bennem egy tinédzserekre jellemző dac is. És ez nagyon hasznos volt, a fejlődésem része.
Most, hogy már egy kicsit jobban felnőttem lelkileg (is :)), ki tudom választani, mi segíti az életemet, és mi az, ami hátráltat. És biztos vagyok benne, hogy van valami, nálam nagyobb hatalom, bárminek nevezhetjük, akár nijdkuu-nak is. :)) De Istennek is. A hatása a lényeg.

"A tudományból az első korty ateizmus, de a pohár alján ott az Isten."
/Einstein./

Na hát ezért nem ülök repülőre. Én így se vagyok ateista,
2010. november 18. csütörtök, 17:41 | Nocsak nocsak   Előzmény

Na hát ezért nem ülök repülőre. Én így se vagyok ateista, nincs szükségem egy zuhanásra ahhoz, hogy még erősebb legyen a hitem.

De olvasgatom az elképzeléseket, és arra gondolok, és ez már mániámmá válik lassan, hogy mennyire hasznos volna mindenkinek legalább egyszer, legalább segítőként egy családállításra elmenni hozzád, hogy megszerezhesse azt a megdöbbentő élményt, hogy mennyire semmi köze a valósághoz annak a sok filozofálgatásnak, amit én magam is naphosszat folytatok itt a fejemben belül :))

Van egy elképzelése az embernek valamiről, és amikor oda áll egy helyzetbe, és átengedi magán azt a lélek-információt, amit egy családállításon tapasztal az ember (ez persze saját élményem) akkor meglátja, hogy tulajdonképpen semmi nem igaz abból amit a mindennapjainkban akaratlagosan és önmagunktól kigondoltan kommunikálunk egymással.

Semmi nem igaz, illetve csak az igaz, amit a lélek által tapasztalunk, a lélek által jut a tudatunkba.
A külső dolgaink a belsőnk inverze, ami arra mutat, hogy a sok gondolat amivel naponta terheljük magunkat, tulajdonképpen azokra a megoldandó feladatokra mutatnak, amelyek miatt belső világunk nyugtalan és alkalmatlan az Istennel való közösségre.

Tehát családállítás mindenkinek, legalább egyszer, legalább segítőként. Ez olyan alapvető ismerettel és tapasztalattal ruházza fel az autodidakta filozófusokat, amilyen én is vagyok :)), hogy egészen új látással kezdi szemlélni a Világot.

Íme egy kis ,,tudomány'' a mai napra:) ,,Rendkívüli bejelentésre
2010. november 16. kedd, 11:12 | Éva.

Íme egy kis ,,tudomány'' a mai napra:)

,,Rendkívüli bejelentésre készül a NASA - Igazi UFO-t fedeztek fel''

/olvastam a cikket,valahol a világűrben találtak valami gyanúsat:)

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=775462

Csak nem Istenre bukkantak rá:D

Ma délután megtudjuk!:)

spiritosaurus képe
Szóval Ademon, tulajdonképpen igen :D Vicces, de ki mondta, hogy
2010. november 17. szerda, 0:27 | spiritosaurus

Szóval Ademon, tulajdonképpen igen :D

Vicces, de ki mondta, hogy az életnek emellett nincs humorérzéke? :D

Amúgy a világ már más tészta. Bár így hogy nagy V-vel írtad, így gyanítom arra az egységes valódi Világra gondolsz, ami a valóság. Annak tényleg annyi az értelme, hogy legyen valami. De én azt is az élet részének tekintem, mivel az életnek feltétele a világ. Ha nincs világ, amiben élj, akkor nem élsz. Ennyi, nem lehet ennél jobban szétszakítani, és külön külön keresni az értelmet benne, mert összetartozik. Csak egészként felfogva lehet ezt így kijelenteni. Ha én is materialistaként szemlélném a világot, valószínűleg engem sem elégítene ki ez a válasz.. És tulajdonképp a kis v-s világ értelme is abban rejlik, hogy legyen körülötted valami, amin keresztül megtapasztalhatod az életet, csak a kis v-s világok közt nincs ugyanolyan, az mindenkinek szubjektív, mindenkinek olyan, amilyennek látja, de az értelme ugyanannyi. És mindennek ugyanannyi az értelme, ez lenne az egység, és az élet megértésének lényege szerintem. Hogy semminek nincs több értelme létezni, mint valami másnak.

Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy.

Ademon képe
Akkor ebben meg is egyezhetünk (akkor ezt is írja be Natasa...)
2010. november 17. szerda, 0:38 | Ademon   Előzmény

Akkor ebben meg is egyezhetünk
(akkor ezt is írja be Natasa...)
:)

Michaelita képe
Spiri, nagyszerű, amit az élet értelméről írtál
2010. november 17. szerda, 16:12 | Michaelita

Nagyon szeretem a megfogalmazásaidat, ahogy világosan és érthetően leírod a dolgok lényegét, ami a leírásod alapján számomra valahogy mégis rögtön megtelik tartalommal.

Igazad vagyon abban, hogy az élet értelmét és egy csomó más dolgot nem kell agyonbonyolítani, csak élnünk, léteznünk és hagyni létezni a dolgokat, történéseket, úgy ahogyan jönnek a maguk természetes rendje szerint.

Ez néha nem könnyű mert az elménk folyton elméleteket, hiteket gyárt, agyonbonyolít dolgokat és egy csomó mindent elhitet velünk... már ha hagyjuk neki:)

Igen "beleszaladunk a csőbe", - de hála Istennek ebből is tanulunk - s később már nem csak utólag vesszük észre, hogy miben vagyunk, hanem az már tök jó, amikor az adott helyzetben is elkezd derengeni valami.

A blog fenti szövegéből idézve: "Az univerzum összes jelensége- benne az élettel-egyszerűen azért jött létre,mert ilyen az anyag természete"

Ha az anyag természetére vezetjük vissza, ahogyan sebesen folynak a hegyi patakok és méltóságteljesen hömpölyögnek medrükben a nagy folyók, vagy ahogy esténként nap mint nap számtalan csillag világítja be fényével az égboltozatot, vagy ahogy melengetve átjár a napsugár és nem tételezünk fel mögötte semmit, az már önmagában is egy csoda, amely működésével lenyűgöz és szárnyalásra készteti a lelkemet.
Az hogy ezt más ember az anyag természetének tudja be, én pedig valami másnak törvényszerűségnek nem csökkenti a dolgok eredeti természetadta értékét.
Mi más dolgunk van ezek után mint értékelni ezt a csodát, amely körülvesz és melynek látása, érzékelése, - valamilyen erő folytán - nap mint nap megadatik nekünk?
S ki tudja, hogy a tudomány fejlődésével egy ponton nem-e valamennyiőnknek át kell fogalmaznunk azt amit eddig gondoltunk a körülöttünk levő világ működéséről, önmagunkról, Istenről. (ez nem először történne meg a Föld történelmében:)

Gyuri1 képe
Én is keresem. De már van róla elképzelésem.
2010. november 17. szerda, 21:17 | Gyuri1

Istenről gondolkodtam mostanában, és még gyűjtöm a tapasztalatokat én is. Szilárd elképzelésem nincs, változik a bennem lévő Isten-kép, de van egy szilárdnak mondható elképzelésem róla.

Számomra most a világ olyan, mint egy mozaik. Először csak egy darabját látjuk. Az lehet színes, egyhangú, érdes, finom, büdös, illatos, kopott, hideg, meleg, csillogó, matt stb. (szubjektív érzékeljük).
Aztán ahogy növünk felfele, egyre több darabot látunk. Itt-ott felfedezünk összefüggéseket. Ha valaki messzebbről nézi, akkor többet lát. Kirajzolódik egy forma.

A tudomány szerintem ott tart, hogy a mozaik egy (vagy néhány) darabját vizsgálja, elemzi nagy alapossággal. (Mennyi idős, miből van, stb.)

A filozófusok távolabbról nézik. Őket már kevésbé érdekli ez az egyes darabok szerkezete, a mondanivalóra koncentrálnak. Ők messzebbről sokat látnak belőle, látszik a történet. Egymást győzködik a történetről.

A vallási vezetők olyanok, mint a tárlat vezetők. Ők a teremben több mozaikról mondanak előre "bemagolt" szöveget.

Szerintem Isten ott van mindenhol. Ő a mozaik kirakója; a múzeum, benne a mozaikokkal; a város, ahol a múzeum van; a bolygó; a galaxis; a mindenség. Isten ALKOT mindent. ALKOT, vagyis minden Istenből áll, állt, vagy állni fog. És ALKOT: mármint a meglévő alapanyagnak formát, testet ad.

Vagyis szerintem mindenhol megtalálható isten, csak a megfelelő módon kell keresni, nyitottan. A hogyanról meg a többiek már írtak sokan.

(Köszönöm a kérdést. Jól esett összeszedni gondolat-foszlányaimat.)

Üdv:
Gyuri

Sziasztok! Én teljesen értem Alfát, mert régen olyan voltam, min
2010. november 18. csütörtök, 9:47 | jessica73

Sziasztok!

Én teljesen értem Alfát, mert régen olyan voltam, mint Ő. Ezzel persze nem lekicsinyíteni szeretném, csak megállapítom, hogy ugyanígy gondolkodtam.
Nem tudom, ő hány éves, de velem olyan 25 éves korom körül megesett, hogy valamiért nagyon boldog voltam, már nem is tudom, miért és jött velem szemben az utcán egy Jehova tanúja és hozzám szólt, hogy megmutatja nekem a boldogsághoz vezető utat, mert Isten útja az egyetlen út. És én mondtam neki, nem elutasítón, hanem kedvesen, hogy köszönöm, nincs rá szükségem, bár nem hittem Istenben, mégis azt válaszoltam, hogy szerintem én magam vagyok Isten. Pedig nem hittem Istenben. Csak nagyon erősnek gondoltam magam. Ezzel a mondattal, hogy "Én magam vagyok Isten", azt akartam kifejezni, hogy nincs szükségem külső kapaszkodókra az életben, főleg nem egy olyanra, amire az a jellemző, "hogy Isten útján kell követni, mert ha jó kislány leszel, akkor majd megsimogat". Lenéztem akkoriban a hívő embereket. Nem értettem, hogy miért kell nekik valami külső dolog, amibe belekapaszkodhatnak. Így láttam akkoriban Istent és az embereket. Sőt Istent is lenéztem, mert milyen Isten az, akinek arra van szüksége, hogy emberek kifejezzék a hódolatukat részére? Isten önbizalomhiányos? Na ne már! Akkor nem akarok Istenben hinni, főleg nem egy ilyenben!
Akkor még nem ismertem a spirituális irányzatot igazán, egyfajta misztikumnak fogtam fel az egészet és egy kicsit humbugnak tartottam ezt az egész Isten témát.
Mi változott azóta és miért? Jó kérdés. Még magam sem tudom a pontos választ, mármint a miértre. Sok kisebb nagyobb pofont kaptam az élettől, talán közrejátszott, hogy apám viszonylag hirtelen meghalt, illetve később az, hogy a császárszülés közben egyszer csak légszomjam lett, nem kaptam levegőt és azt hittem, itt a vég, felfordulok a műtőasztalon. Kellett hozzá a kislányom viszonylag nyugtalan csecsemőkora, illetve a totális anyagi kilátástalanság. Ez még most is tart, mégis - ki tudja miért - mégis bízok az Isteni védelemben.
És magam sem értem, hogy miért, én sem látom át az egészet, de azt tapasztalom pár hónapja, hogy Isten = szeretet. Most kezdtem csak megérteni, megtapasztalni, hogy ha egy adott problémámhoz a szívemen keresztül közelítek, azt elfogadom, beengedem, akkor a külső körülmények is változni kezdenek. Beengedtem azokat az igazságtalanságokat, amik értek és nem mondom, hogy hipp-hopp, de pár hét alatt tapasztalom, hogy kezdenek elsimulni az ellentétek. Gyakorlatilag tök mindegy, hogy egy adott témában igazam volt, vagy nem, harcolhattam, kiállhattam magamért, képviselhettem magam nagyon jól, még ha el is ismerte a környezet, hogy igazam van, igazi változást nem hozott semmi. Sanyi szeretet és elfogadás meditációi tényleg működnek, magam sem hittem volna, hogy mennyi változást indít majd el bennem, mióta rendszeresen csinálom. Egyszerűen meg kellett érnem hozzá, azt hiszem. Persze még kezdőnek vallom magam, idővel az eszközök is bővülnek, ebben biztos vagyok.

Szeretettel: Kriszti