Önmagunk ereje: ami valójában "számít"
Nem az számít valójában, hogy valakinek milyen élete van. Hogy van e háza, vagy nincs, családja, gyermeke, kutyája, macskája, pattanásai, betegségei, pénze, okossága, bölcsessége, szépsége, szerelme, vagy soha sem élte meg, bármilyen anyagi, lelki vagy szellemi természetű java. (És nem is ítélhető meg ez alapján, vagyis nem vonható le róla, arról, hogy kicsoda valójában valódi, igaz , a valósággal (Ővele) egyező következtetés.)
Mert valójában csak az számít, hogy mik azok a körülmények, amiket ha megteremt magának, önmagát éli hogy meg tudhassa osztani a szeretetet, ami a lénye esszenciája és amit az élettől kap ajándékba, amivel született, mint természetes adottságával.
Ha erre rájön egyszer még életében, és megéli valaki, mindegy mi az ára, és milyen lett addigra az élete, mit veszített el, ami esetleg maradandó, mire képes, és mire nem, és mi az ami továbbra sem lehet az élete része.
Ha nem, teljesen mindegy milyen körülmények között, milyen életet élt, kinek mit adott, vagy nem, kitől mit kapott, tanult vagy nem.
Namaszte
U.I: A képet majd még kiszínezem..:)
- Aditi blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
3 hozzászólás( sava -borsa ,veleje ) : ami valójában számít. Ilyenkor érzem egy két lábbal a földhöz ragadt kötekedőnek magam ,és nyújtózok,mint a fák a szivárvány iránt . Megfogalmazásod egy önmegvalósításról szóló lapon akár a lap mottójának is tekinthető lenne.( "önmagát éli hogy meg tudhassa osztani a szeretetet")Namaszte : felacso
Látom, visszatértél... :) Ennek örülök. :)
Minekutána itt is több próbálkozásom kudarcba fulladt, hogy lecseréljem a képet :), ezennel hivatalosan is elengedem a témát. :)
Viszont már megint adtál egy jó tippet. :) Köszi!
Namaszte
Kedves Aditi!
Nagyon igazad van, hogy az önismereti úton, a spirituális úton nagyon fontos önmagunk erejének megtapasztalása, azonban amennyire fontos ez - azt hiszem annyira nehéz is.
Mert valljuk be nem kevés bátorság és lelkierő kell ahhoz, hogy felvállaljuk saját belső erőnket, hogy ne féljünk kilépni az elvárások, belénknevelt szokások és minták hálójából, szembesülni azzal a részeinkkel (az árnyékunkkal), ami elől legszívesebben elfutnánk.
Manapság nagy divat a spiritualitással foglalkozni. De ha csak divatból foglalkozunk vele és valójában nem éljük, akkor a külvilág nem egyéb számunkra mint az, amit kényünk-kedvünkre irányítgathatunk, játszadozhatunk benne(vele), s embertársaink sem többek szimpla szeretem-nem szeretem lényeknél.
Ha képesek vagyunk önmagunk meghaladására és ennél többet látunk a világból és embertársainkból, akkor nő meg az értéke az olyan dolgoknak is, mint a lelkierőnk, bármennyire és féltünk korábban önmagunk erejének megtapasztalásától.
Alapvetően optimista alkatúnak tartom magam, s ebben a témában azért ennyire lehangoló a véleményem, mert azt tapasztaltam, hogy még lelki gyógyítók is érthetetlenül állnak az igazi belső erő értéke előtt.
Szívem mélyéről kívánom, hogy ez a helyzet is (mint annyi minden más) változzon és tudatosabban átértékeljük az igazi emberi értékeket.
Nemaszte!