„Hidd, hogy lehet szabad az Élet, Tudd, hogy ehhez a kulcs a Cselekedet, Merd megismerni a Valóságot, Tedd meg, mit a szíved diktál Éld meg szabadon, aki Vagy!”

Többször hallottam a születési név jelentőségéről különböző szellemi szempontokból. Sokáig csak kíváncsian hallgattam ezeket a gondolatokat, éreztem, van bennük igazság, de nem egészen értettem, hogy működnek. A saját nevem is igyekeztem megfejteni, tűnődtem harmadik, negyedik név felvételén, mert éreztem egy hiányt, de igazából sokáig nem sikerült eljutni az igazsághoz.

Ennek nemrég eljött az ideje.

Azt mondhatom, hogy a sok kutakodásom és a tanult dolgok végre összeálltak azokkal a megfigyelésekkel, amiket a saját életutammal, a fejlődéseim zálogaival kapcsolatban tettem és az "isteni szikra" éppen ekkor pattant ki, amikor az életeinket meséltük egymásnak egy kedves hölggyel a Keszthelyi kórházban. Ez a kórházakban gyakran megesik, jó, ha olyannal, aki nem a panaszkodási fázisában van már, és valóban kíváncsi a másikra. Nagyon sokat segített ez a beszélgetés, amit később összegeztem, és leírom nektek ide az eredményt, remélve, hogy ez másokat is inspirál és esetleg információval szolgál arra, hogyan lehet megérteni az életút, a sors fő vezérvonalát a születési név tükrében.

Hozzáteszem, hogy ezt mindenféle hivatalos segítség nélkül tettem, a felismeréseim mentén, senki nem "mondta meg", hogy ez van. Előjött és megértettem.

Szóval: azt mondják, mindenkinek feladata megvalósítani a nevét. A név kötelez. A név egyben hordozza azt az információt, amely a meghatározottságaink összessége, egyfajta esszencia, amely kijelöli az életutat, a sors neve, maga, hiszen az életutunk a meghatározottságink, karmáink mentén halad, mindaddig, míg ezeket fel nem oldottuk. Azt mondják, a nevedben benne van a kód, amit ha megértesz és teljesíted, segít feloldozni a karmáid, megérteni mi az, amit folyton csinálnod kell, mi az amit valójában folyton csinálsz is, mert alapvetően így élsz túl, így viszonyulsz minden problémádban, illetve ha ezt tudatosan teszed, azzal tudatosan vállalod önmagad, az elrendelt milyenséged, a felvállalt karmáid tükrében önmagad.

Nálam ez a mátrix így néz ki:

A nevem Edit. Germán eredetű szó, vagyont, birtokot jelent, a birtokért folytatott harcot, és győztes harcot.

Ennek a névnek a jelentését nemrég értettem meg, amikor az élemnek két fő vonatkozásán, jelenségén tűnődtem, amelyet visszatérőnek találtam, visszatérőnek, és különösen olyan kardinális pontokon, amikor nagy változások, nagy krízisek voltak az életemben. És azt is megfigyeltem, hogy ezek akkor is működtek, amikor gyerekként még nem tudtam tudatosan dönteni, csak ösztönösen éltem át önmagam, és most, felnőttként meg kellett ismételnem ezeket a karmákat, immár tudatos döntésekre jutva.

Ez a két fő dolog: 1. a függetlenség, a saját szabadságom megértése, megélése, az érte való megküzdés, a saját életem alapjaiban való felépítése, a függések felszámolása és 2. hogy minden olyan élethelyzetben amikor már senki sem hitte el hogy életben maradok, valami "csodás erő" felemelt és megküzdve a helyzettel (mert én sosem adtam fel, csecsemőként sem) megváltott. Sokáig nem értettem, hogy lehet, hogy akkora "kalamajkába keveredek" visszatérően az életemben, ami már visszatérhetetlennek tűnő szélsőségekbe sodor, aztán, mint aki hirtelen meggondolta magát, visszavarázsolom magam az életbe, az egészségbe, és miden megy tovább, mintha mise történt volna :). Ez többször megismétlődött az éltemben és mindig a halál légszéléig sodort a sorsom és onnan kellett felállni, csecsemőként először, majd ezután többször ismétlődve.

Ezen tűnődve, meséltem a sorsom annak a hölgynek, aki amikor azt mondtam "valaki mindig megmentett" azt találta mondani: "te voltál az". És ezzel lehullott egy hályog a szememről, és egy dolog, ami eddig hit volt, hit a csodában, ami életet ment, ami visszaad mindent, amit elvett, hirtelen tudássá lett: hogy a csoda bennem van, én vagyok. és ezzel együtt azt is megértettem, hogy nekem dolgom ezt tudni és gyakorolni, megérteni és használni, kifejteni ezt az erőm, valószínűleg nem csak magamért. Csodálatosan felemelő érzés volt ezt átlátni.

Hirtelen megértettem, hogy a küzdelem az életért, és mindazért, ami a valódi életet jelenti kódolva van bennem, Hiszen már csecsemőként, teljesen nem tudatosan, hat hetesen, amikor még szinte semmi földi dolog nem alakult ki, megcsináltam. Élni akartam és tudtam élni. Tudtam elfogadni a segítséget és tudtam küzdeni. Tudtam elengedni és átadni magam. Szótlanul, kiszolgáltatva a földnek eljutottam a végső határig és visszajöttem onnan. Aztán ezt nemrég tudatosan tettem meg, tavaly a műtétkor. És ezeket mind gyakorolnom kellett és meg is tettem, hogy megtanulhassam, milyen fontosak az életben, a valódi életben, a valódi életért. És túléltem, és meggyógyulhattam. A nevem győztes harc.

A szabadságomért és a függetlenségem megteremtéséért, és az életért folytatott harc. Tavaly abban a pillanatában a folyamatnak jelent meg a segítség, amikor döntést hoztam arról, hogy elengedek. Elengedem azokat a kezeket, amelyet eddig támogattak, és nem tudnak már, és meglépem az első lépésem, amely az önálló életbe vezet. Amikor eldöntöttem, hogy vállalom a sorsom, még ha kilátástalan is volt, realistán nézve, és a számokat, az akkori lehetőségeimet felmérve. De felmértem, hogy a földön járjak, hogy tudjam és szembenézhessek vele. reálisan lehetetlennek tűnt a továbblépés, de azt gondoltam: ezzel a szervvel én születtem, nem a szüleim. Nekem van szükségem a szabadsága, mert megfulladok, meghalok itt bent. Bíznom kell tehát. Ha meg kell halnom, inkább a szabadságomban legyen, mint a nyomoromban. Másnap megjött a máj. Másnap.Hosszú évek után.

A második kulcs tehát a szabadság volt, hogy megértettem, mit jelent (az ötös életút számom egyébként ugyanez a feladat: a szabadság megszerzése és megteremtése), és ezzel szellemi alapokra helyezve teremti meg a saját életem, a"saját birtokom". Ezt jelenti a birtokért folytatott harc.

És a harmadik összetevő (én csak kulcsnak nevezem) a vezetéknevem. Kiss. Hát ez elég semmitmondónak tűnt sokáig. Annyit valószínűsítettem, hogy ez a "kicsi" valamilyen származéka, ez elég evidensnek tűnt. De sokáig nem értettem, mi közöm van nekem a kicsiséghez, szellemileg. Mit jelenthet ez? Egész addig, míg meg nem értettem, mi alapján hoztam azt a bizonyos döntést, amely az életbe vezetett. Mi volt az a kulcs, ami kellett ahhoz, hogy a szabadságot merjem választani, még ha féltem is a haláltól, és még nagyon sok mindentől. Hogy nem fog sikerülni, hogy elbukok, hogy elhagyom a kisfiam, cserben, hogy éhen-halok, és még sok finomság, amit itt sorolhatnék. Nem a bátorság volt az, ami erőt adott, és legyőzte ezeket a félelmeket. vakmerőség lett volna kilépni abban a helyzetben. Nem elkeseredésből tettem. Biztos voltam magamban. Nemrég megértettem, hogy ALÁZATBÓL tettem. Belátásból. Sokéig vádoltam a szüleim, a világot, a velem született betegséget, és még sok mindenkit, valószínűleg, amiről lehet, hogy nem is tudtam. De egyszer csak megértettem, hogy senki sem felelős a sorsomért, akármilyen "nehéz", vagy annak érzem. És hogy ez az ÉLET törvénye. A valódi életé.

Az alázat azt jelenti: Az Élettel szembeni alázat, hogy bármit is ró rám, az az én feladatom. Bárhogy is viselkednek mások, az az ő dolguk. És és ettől NEM FÜGGÖK BELÜL, még ha kiszolgáltatott helyzetbe is kerülök, még ha nem is segítenek, bár megtehetnék, még ha akármi is történik, még ha a halál is fenyeget, vagy bármi más, ami félelmetes, az ALÁZATBAN MINDIG OTT MEGOLDÁS, AZ ÉLET. Az elfogadásban, vagy abban, amire az a helyzet vezet, ami tennem kell.

Beláttam, hogy tovább kell lépnem, mert engedelmeskednem kell az életnek, ha az életet választom. És ez egyben megtanított arra is, hogy a halál és az élet nem két különböző dolog. Egymást szolgálják. De ez egy másik téma, részben.

Szóval az én életem kulcsai: a harc, a szabadság élése, és az alázat.

Le is fordítottam a nevem egy "indiánosra", mert azok adtak szellemi neveket az embereknek: "Alázattal győzelmes". :) Majd még finomítok. :)

Megfigyeltem, visszamenőleg, tényleg legbelülről így éltem: küzdöttem, küzdöttem, nem adtam fel, borzasztó erőket mozgattam meg önmagamban, aztán a legnagyobbat mindig belátással, elfogadással, önátadással, a szeretetbe érkezve ami végül mindig elhozta a megoldást, az újrakezdést, a teljesen új alapokat, akár szellemileg is, a fejlődést, az emelkedést, a sikereket, az örömet.

Ezek persze Univerzális dolog, mondhatnátok, biztos, hogy ezen a folyamaton átmennek sokat, sok dologba, sokféleképpen. De ha ez a név-kódolás, akkor egy sorsot határoz meg, domináns és nem könnyen változtatható, eseményeket vonz be, feladatok elé állít, meghatározottság. Ezért domináns megélése az életnek, és nem elég tudni róla, ahhoz, hogy a továbbiakban ne ennek mentén haladjunk. Ezt jelenti az életút, az az életút, amit a szellem határozott el, amiben mindenki egy kicsit más, de ez is belső megéléseket, nem tudatos megéléseken alapszik. Karmákon és meghatározottságokon, amiket felvettünk ERRE az életre, mert ebben van a fejlődésünk. Ennek elfogadásában, véghezvitelében, megértésében és megélésében.

Hogy ezen hogyan és mikor lépek túl, még nem tudom, de úgy érzem, az, hogy ezt tudom, már egy nagy lépés az új úton, amit talán épp tavaly kezdtem el.

Szokásos módon hosszú voltam, de remélem, lesznek, akik "kibírták" és érdekesnek találták az esetem. És kíváncsian várom, kinek milyen hasonló tapasztalata, tudása van.

Namaszte