Mit látsz a végén?
Rengeteg mindenről beszéltünk már itt; volt vita, egyetértés... stb. De mi lesz ennek a vége? Látja valaki ,hogy hová tartunk ezáltal? Lehet mondogatni, hogy ezzel önismeretre teszünk szert... stb a szokásos rizsa, de úgy látom, hogy valójában csak a nézőpontjaink változnak folyamatosan. Néha olyan mintha körbe körbe futkosnánk: tucatnyi aspektus cserélődik, keveredik, kapcsolódik és válik szét, és végtelenségig tartó változatokat hoz létre egy öröké tartó folyamatban. A világegyetem eközben meg köszöni szépen jól van és mozog tovább a maga valóságában fittyet hányva a nézőpontjainkra... :)
- Ademon blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
137 hozzászólásBármit tapasztalunk az a tudatunkban van, akármi is legyen. Honnan tudhatjuk, hogy ez a tudat hol van, ha a nem tudunk kinézni belőle (hiszen a kinézés is a tudaton belül történik)?
De a kérdés az, hogy hol van a tudat maga? A testben vagy azon kívül? Szerintem mindig kívül. Az agy és az idegrendszer, egy feldolgozó-közvetítő rendszer. A testi érzetek és a tudat között helyezkedik az agy, mintegy áteresztő szűrő.
Pár dolgot tudatosít, vagy a felszínen tart, többségében viszont tudatalatti tartalmakat továbbít az információ tárhelyére, amelyből majd elő halászhatunk ezt azt, különböző módszerekkel, technikákkal.
Éppen hallgatok egy villámolvasás tanfolyamot. Ez sem működne másként, csak ha az információ valahol máshol van, nem az agyban. A tudat sem lehet tehát az agyban. Vagyis a tudat nem matéria, Hogyan is lehetne az agyban?
A tudat egy összetett hálózat egésze is lehet az agyban, idegsejtek összehangolt elektromos működése, és működésük folyamata. Információk egyesített mezeje, melyek egy világ - elme cirkulációban folyamatosan visszareflektálnak magukra. Ez is legalább annyira megmagyarázna mindent.
Nem magyarázná az emlékezést például! Mként tudatosodik egy elmúlt esemény? Hol van az információ, és hogyan kerül a tudatba?
Az idegsejtek hálózatai egyfajta tapasztalat-képleteket hoznak létre, amiket az agy emlék-valóságként érzékel akkor, amikor egy idegimpulzus áthalad rajta.
Oké. Akkor kilépünk a magánszférából és egy családállításba csöppenünk. Bevállalok egy szerepet, és anélkül, hogy valaha találkoztam volna az emberrel akit megszemélyesítek, feltudom idézni az érzéseit, eltudom mondani a gondolatait, ismerem a többi emberrel való kapcsolatát viszonyulásait...
Hogyan tudatosodik bennem az Ő élet-jelenségeinek rendszere?
Ezt tapasztalatból mondom, tehát tényként kezelem, nem fantázia...
Az agyad összerakta az emlékeidből és azok keverékéből az leginkább odaillő tapasztalást.
Ez nem áll. Érzem a gyűlöletét, a szeretetét, a meneküléseit, a vonzódásait. Konkrét tudásom keletkezik arról, hogy megölt valakit az akit megszemélyesítek, vagy, hogy meghalt, és szembesülök a gyilkosommal akit valaki más személyesít meg. A történet hozója igazolja, hogy valóban az és úgy történt. Mondjuk második világháborús esemény, vagy 50-es évekbeli.
Az információs mező (morfikus mező) tartalmaz minden információt a világról, a mi életünk minden momentumát és másokét, minden élőlényét. Bele helyezkedünk a szerepébe és saját tudatunkat és az Ő életét tökéletesen eltudjuk választani egymástól. Tudom, ki vagyok Én, és tudom, hogy valaki másnak az életének az ismeretével is rendelkezem, kérdésekre tudok válaszolni az életével kapcsolatban.
Nem az én agyam állítja elő a válaszokat. Milyen alapon tenné? És az érzések? A katarzisok amiket átélünk a másik helyett?
Nafelőlem nevezheted morfikus mezőnek az izébigyót... Arról beszélek. És persze, múlt meg jövő ugyanúgy benne van mint a mostani mindannyian. halottak, élők, oylan halottak akik azóta ki tujda hol myilen formában nyomulnak éppen, de az akkori 'maguk' is benne van: Ezért tökmindegy hoyg 50 es évek vagy ma vagy tegnap...
Ezzel én tisztában vagyok. Belecsöppentél egy több órája tartó beszélgetésbe. olvasd el elejétől, mert így elviszed a témát.
Egyébként az érzés és érzelem az amit materialista módon nem nagyon tudnék magyarázni. Mert amíg rendszerek működését és formákat kell megmagyarázni az ok, de hogy miért érez és tapasztal az anyag és nem csak simán mozog és "működik"és legfőképp hogyan képes érzeni önmaga vagyok-ságát is megélni mint tapasztalást... hát itt megáll a tudomány :D
Akkor mehetünk is aludni. Holnap átlépünk az anyagból a szellembe és megpróbáljuk kideríteni a kettő közti kapcsolat misztériumát :))
Az érzelmek értelmezésének agyi folyamata felfedendő titok a tudomány számára.
A munkám során tapasztalhatom meg, hogyan módosíthatja például az autizmus vagy az epilepszia az érzelmek értelmezését, ennek kapcsán a viselkedést. Azt is megfigyelhetem, hogy ezek az állapotok érdekes módon nagyon könnyen előhozzák a TUDATALATTI TARTALMAKAT, melyek az egyén rajzaiban illetve számunkra fura beszédében tetten érhetők.
Továbbá olvastam valahol, hogy az orgazmus során is felszabaduló „szeretethormon” /az oxitocin/ hatására javul az érzelmek értelmezése. Az oxitocin csökkenti az amigdala működését, melyben csökken a félelemérzet, így az agy immáron tágabb perspektívába tudja helyezni az eseményeket...
Egy holland pszichológus szerint a sok információt igénylő bonyolult döntéseknél az emberek inkább a tudatalattira hagyatkoznak, ami a legtöbb szociális helyzetben is hatékonyabb. Egy másik kutató 30 évvel ezelőtti EEG-s vizsgálataiban azt találta, hogy a kreatív gondolkodás inspirációs fázisában a tudatos agy kikapcsol, és ekkor az agyi elektromos mintázat a kreatív folyamatban hasonló az álom, a relaxáció és a meditáció során észlelthez.
Már napjainkban jutottak arra a következtetésre, hogy az igazán kreatív emberek jobban hozzáférnek tudatalattijukhoz. Egy francia kutató szintén EEG-vel kereste az agyban a tudatosság központját, és megállapította, hogy az nem egy helyhez kötődik, hanem egy speciális, szinkronizált agyi dinamikához.
Úgyhogy a tudatkutatók számára is örök kérdés, hogy miért vagyunk tudatában a dolgoknak és saját magunknak.
Milyen módon születik a szubjektív tapasztalat?
Háááát....
Ezek szerint nagyon szubjektív módon:-D
szeklice
Simán.
És az egy tökegyszerűen működő dolog.
És ugyanezt meg tudod csinálni meditációban is. Belemenni egy másik emberbe és érezni a gondolatait. Nyilván nem mindenki. De lehet.
Aztán meg vannak egypáran, akiknek nem kell meditálni se ehhez...
Nincs mindenre magyarázat. Azaz van: van egy nagy izébigyó, aminek mindannyian ugyanugy részei vagyunk, és akkor ugyanugy a tökmás részekkel is lehetugyanolyan kapcsolatod, mint a saját(nak hitt) részeddel...
De ha van is magyarázat, nemsokan hiszik.
Szóval tökmindegy, van-e magyarázat vagy nincs.
Kipróbáltad? Működik. Akkor működik.
Ha más nem próbálta, akkor annak számára az nem egy működő dolog.
Nem az a kérdés, hogy működik-e? A kérdés, hogy hol található a tudat, ami mindezt érzékeli, amiben tudatosodik, és hol van az információ, ami tudatosodik?
Magam leglogikusabb magyarázata, hogy a tudat minden, ami van. A tudatosság az, amikor a test és az elme által ez a tudat visszareflektál önmagára. Ez a része a tudatnak az egyéni tudat.
A "minden" esetében a tudat maga Létezés. De talán itt már nem is lenne helyes tudatnak nevezni, csak akkor ha a létezés tudatos magára (lásd fenn).
A tudat szerintem Isten igazából Én Önmagam lennék.
De mindaddig amíg ezt nem tudom,nem élem,addig a ,,Kis Pista''vagyok,aki időnként lehet ugyan tudatos,amikor éppen képes reflektálni Önmagára.
Amikor a Kis Pista rájön arra ,hogy ,,ki'' is valójában,akkor már nem csak időnként tudatos,hanem ő maga lesz a tudat.
Ez persze az én verzióm:))),és emellett a te válaszod is tetszett.
Ez így azért nem jó Miki, mert ahhoz, hogy a "hol?"-ra választ tudj adni, a tudatnak fizikai jelenségnek kéne lennie, mivel a helymeghatározás feltétele a fizikai sík, ez egyértelmű. Szóval se azt nem tudod mondani, hogy a testen kívül van, se azt, hogy azon belül. A testen belül is a tudaton kívül van ha úgy nézzük. De ugyanakkor a tudaton belül is.
Ez Ademonnak ment,bocsi:)
Ez így viszont éppen azt jelenti, hogy nem lehet az agyban, vagy nem lehet az agy a tudat létrehozója, vagy működtetője. Amint én is írtam korábban, nem fizikai jelenség a tudat, tehát nem lehet egy fizikai tárgyhoz (agy) kötni a létét.
A tudat, amit önmagunkban is megfigyelhetünk nem gondolnám, hogy ez Isten maga, hiszen megfigyelhetem, hogy figyelek valamit. Éppen az önvaló meditáció is itt vet fel kérdéseket.
És a bunkóval való fejbeverés is jó példa, hogy a tudat egyéb tudathordozó szférákba helyeződik át és azokban tudatos, tehát az az aktuális "élete". Így lehet léttere az asztrál a mentál világ, vagy még tovább a kauzális világ, viszont éppen arra már nem vagyunk itt ebben a testi világban tudatosak hmm...
Az ugrott be, hogy minden tudathordozó szférának, külön emlékbázisa/tudásbázisa van, és egyik csak legfeljebb a hozzá legközelebb eső másik tudásbázisba jut át természetes úton. Tehát a fizikaiból átjutunk az álom világába, vagy átjuthatunk véletlenszerűen is az asztrálba, de már ritkán vagyunk tudatosak ott illetve ritkán kerül az asztrálban szerzett élmény a fizikai emlékvilágunkba. Tehát elfelejtjük, nem vagyunk tudatosak a szomszédos világokra.
Aztán majd mindenféle technikák (mágia) útján kifejleszthetjük azokat a képességeket amelyek alkalmassá tesznek minket arra, hogy más tudathordozóink világait egységes tudásbázisként lássuk, tehát mindenhol tudatosak legyünk, és minden szféra emlékanyagát minden más szférában elérhessük. Netán a folyamatos tudatosság állapotát is elérhetnénk... Az teljesen abszurdnak tűnik a számomra, de mint lehetőség fennáll...
A tudat tehát nem az agyban él és virul, hanem átsző minket és körülöttünk van, és mindenhol ott van minden pillanatban.
Villás Béla példája itt nagyon szemléletes: Képzeljük el, hogy van egy kád víz és benne egy szivacs. mi vagyunk a szivacs, a víz teljesen átitat és körbe is vesz minket...
A megfigyeléssel,megfigyelővel kapcsolatban azt gondolnám,hogy megfigyelni,csak valamit,valakit tudok,tehát egy egy objektumot.
Önmagamat hogyan tudnám megfigyelni,mikor az önmagam az aki megfigyel.Hogyan tudom én/ ? /,én megfigyelni azt aki ,ami megfigyel,és akkor ki az aki megfigyeli a megfigyelőt?
Nem tudom mi van az Önvaló meditációnál,mert ahhoz
gyakorolnom kéne.
Szerintem abban az esetben Önvaló meditáció,ha én reflektálok saját magamra,tehát nem megfigyelek egy külső valamit,hanem a megfigyelő önmagára reflektál.
Ezt persze én gondolom,de nekem sehogy sem jön össze másképp.
Hát visszajutottunk a ki vagyok Én kérdéshez :))
Ha én vagyok a megfigyelő, és a megfigyelt is, akkor ki vagyok Én?
Miért figyelek, és mit kezdek ezzel az információval?
A vagyok aki vagyok, azt mondja, hogy Ő a vagy-ásának az oka Vagy-ok. Azért vagyok, mert vagyok. Nem látom értelmét, de biztosan van :)))
Az Én elkülönülését mint egy kifröccsenő vízcseppet tudom elképzelni, hogy amíg az egésztől külön van, addig igen is egyén és elkülönült, önállónak kell lennie. Objektum és szubjektum egyben, ezen lép túl ha meglátja a származását és abba a rendszerbe visszatudja illeszteni magát amelyből kiszakadt.
De ez törvényszerű: Én vagyok a kezdet és a vég... ahogyan a kifröccsenő vízcsepp vissza hullik a tengerbe, nem önálló döntés eredménye, hanem törvényszerű...
Bejár egy egyéni utat, s önmagát megismerve ismeri fel, hogy ahonnan származik az azonos Önmagával...
Mégsem mondhatja egy csepp víz, hogy tenger, hanem csak azt, hogy rendelkezik némely tulajdonságokkal amelyek a tengerre is jellemzőek.
A ki vagyok Én kérdésre tehát nem lehet válasz az, hogy Én vagyok isten, hanem csak olyan vagyok, mint Isten, kompatibilis vagyok vele, de nem rendelkezem azzal a "tömeggel" kvalitással...
Megtudom tehát figyelni magam, mint testet, mint lelket, mint szellemet, mint ezek együttműködését, és ezekkel tudom azonosítani magam, de ezek mögött mindig ott vagyok én, az az Én, aki kompatibilis az Istennel, aki majd visszahull és az egyéi úton rárakódott rétegeket elhagyva újra egyé válik a teljességgel...
,,A ki vagyok Én kérdésre tehát nem lehet válasz az, hogy Én vagyok isten, hanem csak olyan vagyok, mint Isten...''
Én nem gondolom hogy, Isten lennék a jelenlegi állapotomban?
Még csak azt sem mondanám,hogy olyan vagyok mint Isten,mert számomra ez sem igaz most.
Nem vagyok mindent tudó ,mindenható,és végtelen,sem maga a szeretet,igazság,meg minden...hanem ember vagyok,egészen más tulajdonságokkal.
Viszont ha gondolkodom ezeken a dolgokon,
hogy tulajdonképpen Isten az egyetlen valóság
a ,,Vagyok Aki Vagyok'',és azt mondjuk ugye rajta kívül nincs semmi,merthogy minden benne van,akkor amikor önmagamra gondolok,akkor
mégis tudom,hogy vagyok,tehát ha Istenen kívül nincen más,és én pedig határozottan tudom azt ,hogy létezem,vagyok,akkor most mi van,ha csak isten van,és én meg mégiscsak vagyok,akkor ez itt egy önazonosság,kár is lenne tagadnom.
De ez kevés ,hogy erre rájön az ember,mert attól még persze nem Isten. Amíg az emberi tudatállapotában van addig ember,és szerintem
ott válhat Istenné,amikor a tudatát,és az önátélését,képes áthelyezni ebbe az isteni önvalóba.
Hogy ez igazán sikerül e,tartósan,vagy csak kis villanásokra?...hát ettől függ szerintem ez a
dolog.
Azt gondolom,hogy az ember ebben a tudatállapotában semmiképpen nem Isten,de ha képes meghaladni az emberi mivoltját,és áthelyezni a tudatát egy magasabb létezésbe, valóságba,és az önazonosságát,önátélését tartósan ebben megtartani,akkor azt gondolom,hogy képes megvalósítani ezt az
isteni állapotot,létezést.Szerintem ez attól függ hogy át tudja e a tudatát és az önazonosságát, önátélését helyezni erre a magasabb létezési szintre?
Azt hiszem,hogy mindez,tudatállapot, és önazonosság kérdése.
Tulajdonképpen kicsoda Isten? Egy elképzelés, fikció,csak hiszek benne,mert tudom,hogy van, láttam? Hol van,kicsoda.
Csak a tudatomban van,ha egyáltalán ott van,mert például aki nem hisz Istenben ,annak nem is létezik.
Szóval mégis miben lehetek egyedül biztos?
Egyetlen dologban ,abban hogy én vagyok,mert azt átélem, atöbbi,minden más ,lehet akármi, álmodhatom képzelhetem. Honnan tudom,hogy valóban van?
A tudatomban van,és?...Honnan tudom,hogy mi a valóság??? Mert látok valamit,vagy tanultam?
Egyetlen egy dologban lehetek biztos,hogy én vagyok,létezem. Merthogy ezt az egy dolgot tudom átélni,ezen kívül semmi mást igazán, tehát ezen kívül semmi más nem biztos... szerintem.
A vagyok, aki vagyok egy szóbeli körülírása a "vagyok" állapotának, mely egy szubjektív tapasztalat és szavakkal egzaktul nem leírható.
Igen, mindig visszajutunk a "ki vagyok én?" kérdéshez, de ha ezt szavakkal teszed fel, akkor maradsz az elme birodalmában.
Tedd fel ezt a kérdést úgy, hogy elképzeled azt, hogy nem tudsz beszélni semmilyen nyelven (mondjuk 1 hónapos kisbaba vagy a pólyában). :D
Amikor a megfigyelő, a megfigyelés folyamata és a megfigyelt hármasban a megfigyelés tárgya a megfigyelő, akkor ez a három összeomlik egyetlen dologgá, a megfigyeléssé.
Tehát az önvaló meditáció végeredménye az, hogy csak a megfigyelés létezik alany és tárgy nélkül.
...mert a tudat rezgés.
Apropó! És mi a helyzet a teleportálással?
szeklice
Tulajdonképpen az álom is teleportálásnak minősül, ha úgy nézzük. A tudat egy másik szubjektív világodban nyilvánul meg. Bár ott nem vagy testben, szóval a szó szoros értelmében nem bomlasz itt szét, és rendeződsz ott újra, de álomban ezt általában nem veszed észre, csak a "vagyokságot" ugyanúgy mintha ébren lennél, csak ahhoz képest egy másik dimenzióban.
Az álom pont ugyanolyan valóságos, mint az ébrenlét, amíg benne vagy.
Ha álmodban történik valami veled, az nagyon is valóságos egészen addig, amíg fel nem ébredsz az ébrenlétbe. De gondoltad volna valaha is, hogy az ébrenlét még mindig csak álom? Gondoltad volna, hogy ebből is fel lehet ébredni?
Úgy tűnik, hogy az ébrenlétből való felébredés a végső állapot. Tehát a tudatnak csak 3+1 állapota van az emberi létezés szempontjából. (Persze az álom képes tovább tagozódni az álom az álomban tapasztalatát is lehetővé téve).
De amikor "megcsíped" a végső álmodót, akkor lehull minden illúzió a valóságról.
Na akkor ehhez mit szólsz? Egyszer álmomban sikerült a teljesség tudatosságába kerülnöm, az álom is hirtelen sokkal "stabilabb" lett :)
Hmm.
Miért vagy biztos abban, hogy a teljesség tudatosságába kerültél?
Nem lehet, hogy az elméd szórakozott veled?
Mert ha utána nem maradtál a teljesség tudatosságában, akkor az nem volt valós.