A vita célja többnyire energianyerés.Ezek szerint addig érdemes vitázni,amíg a másikból nyerhető.Ekkor nem a meggyőzés a cél,az csak leple a valódi célnak.A meggyőzésig tiport áldozat ilyenkor behódol,és elismeri meggyőzöttségét,és azt,hogy neki nincs,hanem a másiknak van igaza.Ez nem tudatos folyamatként zajlik.A tipróban és (néha a megtiportban sem)a kétely árnyéka sem merül fel eljárásával kapcsolatban.
Vannak viták,amik az információcsere egy formájaként működnek,egymással ellenszegülő,ütköztethető véleményeket,érveléseket nyílvánítanak ki benne a felek.Ezek érzelemmentesebbek,tárgyra irányulók,vagyis nem a kifejtő személye minősítésével akarják hitelteleníteni azt,amit mond.Olykor közös cél megvalósításának előkészítő szakaszát képezik.Ötleteket,más látószögből új nézőpontot adhatnak a résztvevőknek,vagyis tudattágító,szemléletbővítő hatásúak.Ritkán meggyőzés is előfordul,noha a világ dolgai sokféle megvilágításban más-,és más igazságot láttatnak.Addig érdemes folytatni,amíg új szempontok merülnek fel,amíg a különböző meglátások mindegyike tisztán kifejtődik.
U. i. : Szerintem mindenkinek igaza van,ezáltal teljesen senkinek sem.Egyetlen igazság van,és az összes többi ennek tükröződése tudatszilánkjaink színén,fonákán.

az időpont,amikor a gyümölcs lepottyan a fáról,mindig éppen a megfelelő.Közeledtével egyre erősebben érezhetjük a változás fokozódó szükségszerűségét,a helyzet érzelmileg egyre fokozódó teltséget,vagy üresedését,de ha nem mozgunk a mindent átható zene hangjainak a váltakozásával összhangban,és mindjárt az előrelátott/megérzett ütemhez(a bekövetkezőhöz) ugranánk,az disszonanciát kelt az egészben,megbomlik a tökéletesség.Végig kell játszani a játszmát,amiben az is benne van,hogy minden lépcsőfokra rá kell nehezednünk,amíg az megtart,visszanyom,hat ránk.A sorsszerű,tehát jó irányba vivő merészségért jutalom a hamarabb meglevés,de az így kialakított helyzet törékenyebb ,a stabilitása hiányosabb,és minden hiba megbosszulja önmagát,és az idő előtt megkapott boldogság alatt az éretlen alap összeomlik,és minden tragédiába fúl.
U.i.: Szerintem nem a változástól félünk,mert ami sorsszerű,az a dolgok rendje szerint elkerülhetetlenül bekövetkezik,hanem az elkapkodott,a bensőnkkel nem rezonáló külvilági programok által vezérelt vágybeteljesítéstől,ami a meglevő,még teljesen meg nem tapasztalt helyzetből éretlenül ránt ki a saját egónknál fogva.

akkor miért ne tűnhetnék csimpaszkodónak,kapaszkodónak,ragaszkodónak,ha azzal olyat csillantok az életemben,ami nélkül ugyan meglennék,de ha jelen van,akkor mégis színesebb vagyok általa?

Orgazmus az,amikor szexuális ingerlés hatására egy erőteljes érzelmi késztetés gerjedése átcsap az ezismegvoltba.Ezt orgazmusnak nevezem,mivel azt olvastam,hogy az így kialakított helyzetben felsőfokként ez az érzés ,ami bekövetkezik.De lehetek-e biztos benne,hogy ,ami átviharzott rajtam,az valódi orgazmus volt-e,vagy pedig más egy jóleső vakaródzáskor él át ilyen erősségű örömet?Lehet,hogy amikor az orgazmusról beszélünk,akkor úgy járunk,mint az elefántot tapogató vakok,és én éppen a feneke szelénél állok?Egy időben szerettem volna,ha ez a nyálízű megnyugvás örökre magába ránt,és sohase térek magamhoz.
Az meg egy másik világ,hogy mennyire lehetek biztos a partner élménykedésében,ha a sajátom is ennyire kérdéses.