Fontos döntés előtt állok, szeretnék új életet kezdeni, de kavarognak bennem a gondolatok, hogy hogyan kellene tovább lépni. Sokat rágódok rajta, minden oldalról próbálom megközelíteni, de valahogy mindig megmarad ez a kettős érzés: egyszerre vágyok és félek tőle. Úgy gondoltam, azért lenne jó leírni, hogy mit érzek, hogy később visszaolvasva hátha néhány kérdésre választ találok, vagy egy „kívülálló” rávilágít néhány dologra, amit én nem veszek észre. Megpróbálok leírni mindent, amit gondolok és érzek. Kicsit hosszú lesz az írásom, de muszáj bemutatnom magamat, hogy jobban megértsétek a helyzetemet. Kezdjük a gyerekkoromtól:

Az óvoda első hónapjaiban élelmes talpraesett srác voltam, szabad voltam voltak barátaim és „barátnőm”. De egyszer ért valami, amikor minden megváltozott, és visszahúzódó lettem, eldobtam magamtól mindent. Az első iskolás években is csöndes voltam nem voltak igazi barátaim talán 3-4 osztályban tetem szert először barátra. Nem voltam kiközösítve nem is piszkáltak, csak úgy elvoltam magamban.
Serdülőkorban már sok problémával szembesültem, az osztálytársaim kezdtek rám szállni, piszkálni. A lányok is zaklattak írtak nekem szerelmes leveleket, de én ettől csak még jobban befelé fordultam, de ez nem segített, mert csak még jobban rám szálltak. A középiskolás években új közegbe kerültem, itt is voltak rossz szándékú osztálytársaim, de azért már jobban tudtam közösségben lenni. Majd véget ért a suli, én meg nem tudtam, hogy mihez kezdjek, hogyan tovább, egyedül maradtam. A munkakeresés sehogy se akart sikerülni, egyre nagyobb stressz lett, és otthon is egyre több lett emiatt a konfliktus én pedig sokszor bezárkóztam a szobámba és rágódtam a dolgokon.
Fél év múlva kaptam munkát egy közeli gyárban, nem igazán szerettem oda járni, nem éreztem jól magamat, és két hónap után kirúgtak. Szerencsémre visszakerültem a suliba, így egy évre el tudtam halogatni ezt a problémát. De már év vége felé kezdtem egyre feszültebb lenni, éreztem, hogy újra kezdődik az egész.
Ezután újabb hónapok munkakereséssel, és önkéntes szobafogsággal, majd később egy másik gyárban helyezkedtem el. Itt szembesültem először a munkahelyi légkörrel (pl a kétszínűséggel, vagy azzal hogy hogyan kell alátenni a másiknak). Nem tudtam, hogy kiben bízhatok, ezért nem is akartam közel kerülni senkihez, csak a feladatomra akartam koncentrálni. De itt is volt olyan ember, aki piszkált. Teljesítményben kellet fizikai munkát végeznem, ami nehezen ment a kezdeti időszakban, de egyik nap úgy mentem be, hogy nem görcsölök emiatt, és ezután egyből könnyebben ment az egész, majd lejárt a szerződésem és elküldtek.
Megint hónapok teltek el munkakereséssel már lemondtam az egészről, de pár héttel később csörgött a telefon és visszahívtak az előző munkahelyemről, hogy akarok-e újra ott dolgozni, én meg igent mondtam. Hamar felvettem a munka ritmusát, és a kollégákkal is jobban kijöttem. Azóta négy év telt el és ugyan annál a cégnél dolgozok.

A magánéletem is hasonlóan nehezen alakul. Sok gátlás, félelem alakult ki bennem az évek alatt. Nincs olyan barátom, akivel rendszeresen eljárnék szórakozni nincs barátnőm, és még mindig a szüleimnél lakók, pedig már 29 vagyok. Nehezen találom a számomra megfelelő közösséget, másként gondolkodok a dolgokról, mint a kortársaim.
Amikor még a középiskolába jártam volt egy lány, akivel rendszeresen találkoztam reggelente a buszon. Nagyon tetszett nekem, de nem mertem odamenni hozzá, majd egyik nap nem jött én pedig csak vártam rá. Közben az osztálytársaim ajánlottak nekem lányokat, de én a régi sérelmek miatt nem bíztam meg bennük, azt hittem, hogy szórakoznak, és inkább könnyebb volt nemet mondani. Olyan lányra vágyok, aki a lelki társam lehet.
Úgy egy évvel ezelőtt rátört a magányosság érzése. Kipróbáltam a netes társkereső oldalakat. Volt olyan ahol szexpartnereket keresnek és volt ahol randizni, ismerkedni lehetett. Amit találtam oda regisztráltam magamat. De nem jártam sikerrel, mert akivel levelezgettem vagy pénzt akart kicsalni vagy később megszakadt a kapcsolat vele.
Ezután jobb híján olyan oldalakat néztem ahol fizetős lányok hirdetnek. A képek alapján választottam néhányat, majd felhívtam őket, de valahogy nem voltak szimpatikusak. Ezután találtam olyan fórumot, ahol a lányokról cseréltek tapasztalatot a vendégek. Itt egy fiatal fiú olyan lányról érdeklődött, akivel nem csak simán szexelni lehet, hanem intimebb viszonyt is ki lehet alakítani. Ez engem is felvillanyozott, rájöttem, hogy nekem is erre van szűkségem. Én is beírtam az igényemet és ajánlottak nekem is néhány lányt. Sikerült eljutnom az egyikhez. Egy mosolygós vidám, intelligens lány nyitott nekem ajtót, pont olyan amilyen bejön. Mondtam neki, hogy még tapasztalatlan vagyok, és nem csak azt szeretném, hogy felavasson, hanem néhány dolgot tanítson meg nekem, mint kezdőnek. Eleget is tett a kérésemnek, ellátott néhány jó tanáccsal. De amire leginkább vágytam, hogy végre valaki törődik velem, jó volt ezt érezni, még ha nem is volt igazi.

Régóta szeretnék már munkahelyet váltani, valami újat csinálni, valami olyat, amit hobbinak foghatok fel, de soha nem tudtam, hogy mi lehet ez. Informatikus végzettségem van, de amikor vége lett a sulinak nem tudtam magamat elképzelni íróasztal mögött. A lakhelyemen kevés lehetőség van elhelyezkedni, így egy közeli gyárban kötöttem ki. Három műszakban vidékről naponta utazók dolgozni, ami már egyre fárasztóbb egyre nehezebben megy és a cégnél is egyre nagyobb a fejetlenség. Sokszor nincs erőm semmire, otthon is sokszor feszült, ingerlékeny vagyok, pedig nem rájuk haragszom, hanem csak ki vagyok merülve, szabadságra nem engednek el, és mostanában sok az átszervezés ezért táppénzt nem szeretnék kivenni.

Akkor éreztem magam a legjobban, amikor végre sikerült eljutni ahhoz a bizonyos lányhoz. Jó volt végre kimozdulni a megszokott ritmusból elutazni egy másik városba. Teljesen szabad voltam már az utazás alatt is, és amikor nála voltam akkor se éreztem gátlást, félelmet. Napokon keresztül éreztem ezt a kellemes érzést. Szerettem volna visszamenni hozzá, hogy újra átéljem a törődést, és neki is viszonozzam, de jelenleg nem elérhető, hosszabb pihenőt vett ki. Úgy érzem, hogyha visszamennék hozzá könnyen bele tudnék szeretni, de legbelül tudom, hogy nem lehet ebből semmi, mert ő csak a munkáját végezte, nem sokkal később kaptam erről megerősítést. Egy ilyen lánynak a testét bármikor megkaphatom, de a lelkét soha, pedig legbelül erre vágyok.
Úgy vélem, aki ilyen szolgáltatást vesz igénybe annak valamilyen problémája, hiánya van. Szükség van rájuk, sok a „beteg ember”. Talán sikerülne így megoldanom ezeket, de könnyen célt téveszthetek, függővé válhatok, és ezt nem szeretném. Kevés olyan ember van, aki előtt meg tudok nyílni, úgy érzem, hogy neki ki tudnám önteni a lelkemet. Igaz mondta, hogy szeretne tovább tanulni pszichológusnak, talán nem is véletlen, hogy találkoztunk?
Egyébként se hiszek már a véletlenekben: a legnehezebb éveimben találtam otthon egy könyvet, ami a betegségek lelki okait vizsgálja, ami „véletlenül” lett rendelve. Talán ezt olvasva sikerült „túlélnem” ezt az időszakot.

Sokszor fantáziáltam arról, hogy milyen lenne, ha szerepet cserélnénk, és én kényeztetném őt.
.
Nemrég láttam egy hirdetést ahol egy „dolgozó lány” lakótársat keres maga mellé és fiúk is jelentkezhetnek. Azóta sokat gondolkozok azon, hogy milyen lennék én ebben a „szakmában”. Van néhány olyan tulajdonságom, ami alkalmassá tenne, ami meg hiányzik, azt idővel lehet, hogy el tudnám sajátítani. Végül is folyamatosan tanulni fejlődni kell, erről szól az élet. Talán erre van jelenleg szükségem, ebben tudnék tovább fejlődni.
Csábító az ajánlat pár nap alatt kereshetnék annyit, mint jelenleg egy hónap alatt. Nem kellene agyon hajszolnom magamat, napi 2-3 órányi „munka” már elég lenne. Több erőm és időm lenne foglalkozni más dolgokkal, kipróbálnák új dolgokat, lehet, hogy mellette tanulnék, beiratkoznék valamilyen tanfolyamra. Ha meg nincs kedvem „dolgozni” bármikor vehetek ki szabadságot. Amúgy is önálló életet kellene már kezdenem, ez egy kiugrási lehetőség lehet a számomra, amíg nem találok valami mást, amiben önmagam lehetek.

Akinél voltam kedves és vidám volt, nem láttam rajta, hogy nem szereti ezt a „munkát”. Amióta kapcsolatba kerültem ezzel az életformával, sokkal jobban megértem és elfogadom azt, hogy miért csinálják. Szerintem sok olyan elhanyagolt, magányos nő van, aki vágyik a törődésre. Sok mindenen mentem keresztül az évek folyamán, ez tett olyanná, amilyen vagyok. Én is sokat szenvedtem, így talán jobban megértem mások problémáját.
De van, ami visszatart. Nem szeretném, ha olyanhoz kerülnék, aki kihasználna, dolgoztatna, majd elvenné a pénzem, de tartok attól is, hogy milyenek lesznek a vendégek, betegségektől meg a hatóságtól is. Bár mindig olyan emberekkel kerültem kapcsolatba amilyen szinten voltam, amikor magamba fordultam piszkáltak, hogy megnyíljak és jelenleg is ki vagyok téve a munkahelyi ártalmaknak.

Gyerekkoromban sokat jártam templomba, egyházi nevelést kaptam, és ekkor próbáltam elkerülni a bűnös életet. Amikor piszkáltak akkor se támadtam vissza, inkább magamba fojtottam az agressziómat. A szexualitással is ugyanez volt a helyzet. Fiatal koromban mindig úgy képzeltem el, hogy a szüzességemet majd házasság után veszítem el. De hát a mai világban már nem „divat” ez, kinézik azt, aki így gondolkodik. Úgyhogy kénytelen voltam ezt is magamban tartani. Az egyház is erkölcstelen dolognak tartja, de a történelemben mindig is előfordult. Gondoljunk csak a királyok szeretőire, vagy az ókori orgiákra. Úgyhogy megmaradt bennem egy kettős érzés.
De idővel elszakadtam az egyháztól, és közben előtérbe kerültek a régi tanok és a szexualitásról alkotott véleményük. Ami már nem a testiségre helyezi a hangsúly, hanem a lelki oldalára. Engem is ez a része érdekel jobban. A nyugati kultúrában az elöbbin van a hangsúly megértem, hogy az egyház miért tartja bűnös erkölcstelen dolognak.
Régen szégyennek tartottam, hogy valaki prostihoz jár, főleg ha így veszíti el a szüzességét. Időbe telt, mire ezt a belső konfliktust fel tudtam oldani, talán ezért se sikerültek az első próbálkozásaim. Kezdetben én is azért akartam prostihoz menni, hogy végre meglegyen az első testi élményem. De aztán kiderült, hogy vannak olyan lányok, akik érzelmi oldalon is tudnak segíteni.
Tapasztalatlanságom okán, amikor az a lány „kezelésbe” vett nem tudtam sokáig tartani magam, hamarosan véget is ért a dolog. Úgyhogy amíg pihentem beszélgettünk egy kicsit. Megkértem, hogy mondjon pár dolgot a szexről, arról, hogy például, hogyan tudnám a magömlésemet késleltetni. Mutatott pár elszorítási technikát, és szót ejtett a tantra szexről, de azt mondta, hogy ne tartsam vissza magamat, mert aminek ki kell jönnie az úgyis kifog. Ha magamba fojtom később csak rosszabb lesz, idővel majd meg tanulom irányítani. Ez egy okos tanács volt, az élet más területein is meg kell fogadni. Sok mindenről beszélt még, jó volt hallgatni őt.

Egyik nap úgy érzem, hogy ez az, amit szeretnék, majd másnap eszembe jutnak a negatív oldalai és elmegy a kedvem az egésztől. Viszont azt tudom, hogy változásra van szükségem, de nehéz a döntés, szeretnék biztosra menni, nem akarok veszélybe kerülni. Nem tudom, hogy mennyire megbízható a hirdetés feladója, bár amikor lányt kerestem akkor sikerült megbízni mások véleményében, jó helyre jutottam el. De az is lehet, hogy feladok én is egy álláskeresési hirdetést, hátha bevonzom a nekem megfelelő személyt.

Sokszor tapasztaltam már, hogyha sokat rágódok egy dolgon, majd elengedem, hamarosan megoldja önmagát. Lehet hogy csak ennyi a trükkje a boldog életnek?