Önsorsrontó minták | Önmegvalósítás.hu

Önsorsrontó minták

2013. január 27. vasárnap, 13:25 | Domoszlai Katalin

A drive-ok vagyis késztetések hatása az életünkre, önsorsrontó mintáink

A drive vagyis késztetés az a belső energia ami az önsorsrontó mintát működteti.

Történtek traumák a gyerekkorunkban, ezek a traumák létrehoztak egy életérzést. A legfontosabbak egyike a szerethetőségünkről alkotott elképzelés, ami meghatározza a lényünk melyik része és mennyire szerethető. Melyik részünk bűnös, melyik részünknek kell szégyenben élnie. A drive belehajt abba a szituációba ahol az önsorsrontó minta alapját képező érzést újra és újra megéli az ember. Nem szeretnek. Tehetségtelen vagyok. Bűnös vagyok. Mártír vagyok.

Nézzük meg hogy működik az önsorsrontás a szeretet adásában és elfogadásában. A negatív tapasztalatainak a hatására sok ember elveszítette a gyerekkorban a szerethetőségének a hitét, tehát belül az az érzés van, nem vagyok szerethető. Amikor valamilyen külső hatás kibillenthetné ebből az állapotból, valaki szerethetné őt, az állapot fenntartásáért felelős drive működésbe kezd. Elkezd az ember úgy bánni a másikkal, hogy az már ne legyen képes őt szeretni. Bántja, becsapja, semmibe vesz, megalázza, pontosan ugyanúgy, ahogy vele tették. Aki szeretettel próbál hozzá közelíteni azt a tapasztalatot éli meg, hiába szeretek, hiába vagyok jó, nem vagyok szeretnek viszont. Tehát ő is megismétli a kudarcot, újra elveszíti a hitét abban, viszont szerethetik.

Az alapja ugyanaz a gyerekkori sérülés. A gyerek istenként tiszteli, imádja, rajongva szereti a szülőt. Minél korábbi életkorban történik a sérülés, mint például ha a szülőtől elszakad, a szülő bántalmazza, elhanyagolja, megalázza, kivételezik a testvérével, őt semmibe veszi stb, annál kevésbé képes a világképébe a történteket beilleszteni. Ezért létrehoz egy olyan világképet, ahol létezik a Rossz és a Jó. Árnyalatok nélkül. Vagy Rossz vagyok vagy Jó. A világ vagy Rossz vagy Jó. Hasításnak hívja a folyamatot a pszichológia.

Nézzük meg a négy variációt.

1. Jó vagyok és a világ Jó hozzám. Erre a traumatizált egyénnek alig van tapasztalata. Azt a keveset, amit ebből megtapasztalt, kényszerként építi be a karakterébe. Mit kellett és mennyit kellett azért adnia, hogy a világ Jó legyen vele? Erején felül és ezért morzsákat kapott? A drive-ja mindenképpen az, hajszolja túl magát, bevonzza azokat akik kihasználják.
Itt azt a kérdést kell megvizsgálni milyen elvárást támasztott és mit jutalmazott a szülő. Ha jól szerepelt megdicsérték? Állandóan szerepelni akar, sokszor pojácát csinálva magából. Segítenie, takarítania kellett? Ott a tisztaság és rendmánia gyökere. Csak a tanulmányi eredmények voltak fontosak? Képtelen abbahagyni a tudás hajszolását, nem tud élni.

2. Rossz vagyok és a világ Rossz hozzám. Itt a probléma az, hogy kudarc, a bűntudat kezelhetetlenül nagy mértékűre duzzad, elmossa, szétzilálja a személyiséget. Hiányzik az, hogy elfogadom a rossz oldalamat, mert tudom magam szeretni és hiszek abban, hogy képes vagyok a fejlődésre. Depresszió, önutálat.

3.Jó vagyok és a világ Rossz hozzám. Tipikus mártír effekt. A kilátástalanság és az önmagunkba vetett optimista hit hiányában teljesen megváltoztathatatlan szereppé válhat.

4.Rossz vagyok de a világ Jó hozzám. Ha erre gyerekkori tapasztalat nincs, az igazi szülői szeretetről, az elfogadásról, az értékeken alapuló nevelésről, ami ösztönöz, inspirál, emel, akkor erre a tapasztalatra a drive úgy reagál, hogy addig fokozza a Rossz kimutatását, ami eddig eljut a tolerálhatóság határáig. Akkor belép a jól ismert és megszokott 2. pont, Rossz vagyok és a világ Rossz hozzám, ez fáj, de legalább Rend van.

Hogyan lehet ezeket a problémát tudatosítani és feloldani?

Vissza kell menni a gyerekkori élményhez, és mind a két irányba szét kell feszíteni a mintákat. Egyrészt feldolgozni a dühöt, a haragot, a kétségbeesést, az elhagyottságot, minél mélyebben és teljesebben újra átélni. Ugyanilyen fontos a másik irányba történő elmozdulás, a bennünk élő gyermeknek meg kell adni azokat az érzéseket, élményeket, amik elmulasztása miatt a sérülés létrejött. Szeretetet, figyelmet, elismerést, jutalmazást, tiszteletet, a pozitív mintákat.

Ebben a spirituális eszközökkel dolgozó terápiás munka sokat tud segíteni. A terapeutának az a dolga, hogy tudja, a negatív élmények felszínre hozásában hol a határ, amíg el lehet menni, a borulás veszélye nélkül. A legoptimálisabb ütem megtalálása nagyon fontos. A másik, hogy a terapeuta energiája, az elfogadás, a szeretet, a dicséret áramolni kezd az egyénhez, aki olyan gyógyító energiákat tapasztal meg ami kibillenti a megszokott drive-jából. Képes lesz ezeknek az energiáknak a létrehozására, önellátóvá válik, az öngyógyítás visszafordíthatatlanul beindul.

Igen, itt minden, amit írtál, az ólam (is) szól. . .
2013. február 13. szerda, 13:09 | Kacca (útkereső)

Szervusz Kati!
Hihetetlen, mennyire magamra ismerek az írásodban. Utolsó pillanatok, mert már alig él a párom a lelki terrortól. . .
Kicsit túlzok, de nekem sem jó, hogy ilyen vagyok, de ha befogom a szám, vagy nem teszek úgy, ahogy. . . nem tudom mi történne. Egyszerűen nem megy. "Kirobban" tett, szó, bármi.
Azt hittem valami komoly agybajom van. Talán nálam ez áll fenn.
Szeretnék változni.
Szeretnék megbékélni magammal.
Hinni akarom, hogy ezt meg tudom oldani.
Pont most, amikor végre elszakadtunk várostól, mindentől, és alakulnánk, jön a képbe, hogy "rossz vagyok, nem szeretnek" és rombolok.

Gondolom, hogy ez nem egy egyszerű dolog, de hogyan állíthatnám le magam, mielőtt mindent elrontok???
Sajnos itt tényleg nincs semmi. Jelenleg marha nagy a hó... legközelebbi pszichiátria meg nem álmaim vágya.
:(
S. O. S.

Domoszlai Katalin képe
Szia Kacca!
2013. február 15. péntek, 7:59 | Domoszlai Katalin   Előzmény

A megoldás a problémádra az, hogy vissza kell menni az időben oda, ahol maga a düh keletkezett.

Úgy képzeld el, mintha lenne egy több emeletes ház, a tudatod, a jelened a legfelső szinten lakik.

A tűz góca pedig valamelyik alsóbb szinten van. Hiába harcolsz a Te szinteden, újra és újra felcsapnak a lángok, előbb-utóbb felemésztve az alapokat és akkor az egész ház összedől.

Minden esetben, amikor valaki azt tapasztalja, hogy a keletkezett indulat érthetetlen, fékezhetetlen, a jelen történései egyáltalán nem indokolják a reakciók súlyos voltát, a múltban elfojtott érzés berobbanásáról van szó. Az eszközkészletünk, amivel ezt kontrollálni tudjuk, annak az életkornak az eszközkészletével azonos, ahol az eredeti esemény megtörtént. Tehát ha valaki beszerezett egy traumát 3 évesen, akkor a 3 éves gyerekek kontroll nélküli dühkitörésével fog reagálni, ha valamilyen külső esemény bekattintja a bombáját.

Ha meg tudod oldani a skype-os beszélgetést, akkor szívesen segítek kioldani a gyökér okokat.

http://domoszlaikatalin.fw.hu/

dühös vagyok ok nélkül
2013. május 30. csütörtök, 1:57 | Mona1988 (útkereső)

Szintén hasonló dolgaim vannak amit az előző hölgy leírt. Bármilyen apróságból (pl: kis túlzással- hogy a párom nem oda tett vissza valamit ahova kellett volna stb.) Rögtön az az érzés fog el, hogy nem vesz figyelembe nem szeret. Bármilyen kis dologra rögtön dühösen, ingerülten reagálok, (egy alapvető düh, feszültség van bennem állandóan, amit bármilyen kis dolog kihoz) és tovább szítom a dolgot. Mindent túl akarok beszélni, (többször egymás után elmondom ugyanazt) ezzel jól felidegesítem a páromat, majd mikor ő is ingerülten válaszol és én nem kapok megfelelő választ, akkor sírásban török ki, de folytatom sírva is a túlbeszélést. Ilyenkor meg akar vígasztalni, de én ellököm magamtól, ugyanakkor belül szeretném, hogy megöleljen de ilyenkor mégsem engedem. Belehajszolom, beleidegelem magam a témába egyre jobban. Majd megbánom, hogy hülyén viselkedtem és akkor jön a félelem, hogy el fog hagyni a viselkedésem miatt. Sokszor féltékeny is vagyok, pedig nincs rá okom, és azt akarom hogy csak rám figyeljen. (pl: barátokra is féltékeny vagyok) Most már nincs olyan gyakran ez a dolog (régen kb. minden összezördülésből, szóváltásból ez a procedúra lett) gondolom valamennyit segített a családállítás és a kineziológus, de azért még mindig bennem van ez a dolog.

Domoszlai Katalin képe
Szia Mona!
2013. május 30. csütörtök, 11:24 | Domoszlai Katalin   Előzmény

A düh legmélyebb, teljes kioldására véleményem szerint a legjobb módszer a transzlégzés.

Ha mély bánat, szomorúság van mögötte akkor vezetett meditációban is le lehet menni a gyökér okig, viszont vannak annyira antiszociális érzéseink, amik bevállalásához, megéléséhez és kioldásához szükséges a transz ereje.

Próbálj meg eljutni a Sanyi valamelyik transzlégzés programjára!

Még egy gondolat a problémádhoz. Dühös vagy, de nem ok nélkül. Csak éppen az ok nem a jelen szituációban van, ott a gyökere a gyerekkorban. A szülők jól ismerik a gyerekek düh korszakát, amikor a személyiség határainak a lerakása és megszilárdítása zajlik. A gyerekek joggal dühösek, ha a szülő nem szentel nekik figyelmet. Találkoztam például olyan kislánnyal, aki akkor is 5x ismételte a nevemet és rángatta a ruhámat ha már az első szóra odafigyeltem.

Amikor az ember meditációban felveszi a kapcsolatot a belső gyermekkel, a legelső, amit javaslok elismételni:

- Szia! Szeretlek és fontos vagy nekem. Soha többé nem hagylak el, mindig számíthatsz rám!

Ennek a forrása ott van belül, olyan mély átalakítás hajt végre, ami szinte kicseréli a gyerekkorodat.
A forráshoz való eljutást viszont meg kell előzze a düh kiengedése, amire - ismétlem magam :-) - a legjobb a transz.

http://onmegvalositas.hu/program/transzlegzes_budapesten_12

Aditi képe
Egy két kérdés a düh-ről...
2013. május 30. csütörtök, 21:58 | Aditi   Előzmény

Nekem a pszichológia adta a kezembe azt a tudást, hogy mindig figyelnem kell magamra, és valamilyen módon tudnom, hogy minden helyzetben van valami, amit tehetek magamért, és ezt meg is kell tenni! Erre fokozottan odafigyelek már, főleg ahhoz képest, ahogy azelőtt éltem, és ez sok feszültségemet oldja, és olykor teljesen megváltoztat -jó irányba. Magam sem ismerek magamra, mennyire türelmes és szeretet-teljes tudok ilyenkor lenni.

Nekem is karmám a düh, sőt, az eredendő epeúti betegség, ami miatt tönkrement a velem született májam innen származik!

Lehetségesnek tartod, hogy ez a módszer ugyanazt eredményezi, amiről a te megerősítő mondatod szól?

Vagy ez a kettő nem ugyanaz?

Más kérdés: tanultam, hogy a düh fedőérzés, mindig más van mögötte. Szerinted egyedül a magára-hagyatott gyermek, a kiszolgáltatottság és gondolkodás-nélküliség, szeretet-hiány lehet mögötte, vagy más is?

Namaste

sorskönyv
2013. május 31. péntek, 19:54 | Látogató (útkereső)

Én most olvasom, Eric Berne - sorskönyv című művét. Nem tudom ismeritek-e, vagy volt-e már róla szó.
Nagyon érdekes számomra ez a könyv, és kíváncsivá tett, hogy vajon mi lehet az én sorskönyven. A könyv alapján azt gondolom, hogy valóban fontos tudni, és változtatni a gyermekkori önsors rontó mintákon.
Van olyan személy, aki már volt ilyen feltáráson? Aki megismerte a saját sorkönyvét, önsors rontó mintáit. Tudót rajta változtatni?
Hol tudnék ilyenekről olvasni?
Egyenlőre, a saját anyagi helyzetemben még nem teremtődőt meg az, az összeg (dolgozom rajta), hogy külső szakembert vegyek igénybe a saját sorskönyvem megismerésére.

Domoszlai Katalin képe
Mi akik a tantra valódi ösvényén járunk
2013. június 02. vasárnap, 11:00 | Domoszlai Katalin   Előzmény

a sorkönyvünk aktuális fejezetét kiolvassuk, megérjük miért épp azt kapjuk ami van. A lehető legmélyebben megnyílunk ennek és befogadjuk. Engedjük hogy megváltoztasson. Hogy tanítson és bölcsebbé tegyen. Utána pedig ha a változtatásnak helye van megtesszük, teret nyitva az újnak.

A sorskönyv megismerésére az önismereti meditációs technikákat használjuk. Ez mellé beleillik a Hellinger család állítás módszere is.

A személyiség típustól és a feldolgozandó problémától függ mikor melyik módszer ajánlott.

Amikor valakinek nincs pénze, hogy megfizessen egy szakembert, akkor érdemes utána nézni az ingyenes anyagoknak.

Itt az oldalon is találsz a Sirály csomagok közül ingyeneset. Kezdőként nekem nagyon sokat segített Szabó Ilona módszere, a weboldala http://www.sziakademia.hu/

Az önsorsrontó minták átalakítása lépésről lépésre zajlik. Van amikor gyors és egyszerű és van amikor olyan reménytelennek látszik, mint az alagút ásása, ki kell tartani az áttörésig.

Nagyon kevés esetben lineáris ez, inkább jellemző az ugrásszerű fejlődés.

Ha nyitsz egy új blogot és leírod, mi a gondod, sok ingyenes segítséget, tanácsot kaphatsz ezen az oldalon tőlünk.