Önmegvalósítás - hol tartunk?
Maslow szerint az önmegvalósító ember jellemzője, hogy a hiány alapú szükségletei kellőképpen kielégültek, így felébred benne a késztetés az önmegvalósításra.
Vizsgálatai és megfigyelései alapján öt alapvető szükségletet ismert fel, úgy találta, hogy ezek hierarchikus sorrendet követve bukkannak fel és késztetik viselkedésre az embert. Ez az öt alapvető szükséglet a
1. fiziológiai szükségletek ( meleg alvóhely, étel, ital, szex stb )
2. a biztonság,
3. szeretet és valahova tartozás,
4. az önbecsülés
5. az önmegvalósítás.
Maslow piramismodellje
Maslow arra is rájött, hogy az első négy szükséglet közös jellemzője, hogy hiányszükségletek, míg az ötödik szükséglet lét, vagy növekedés alapú szükséglet. A hiány alapú szükségleteknél a kielégülést nyugalom követi, egészen addig, míg a vágy újból fel nem támad. A lét vagy növekedésalapú szükségletek belső növekedésre, önmegvalósításra ösztönző késztetések. Maslow később a szükségletek hierarchiáját két új szükséglettel egészítette ki, az esztétika és a transzcendencia szükségletével.
Tapasztalatai alapján az önmegvalósító ember jellemzőit a következő pontokba szedte össze:
1. Az itt és most-ban van
Éberen jelen van, az itt és most-ban él.
2. Elfogadó
Elfogadja önmagát és a többi embert erősségeivel és gyengeségeivel együtt. Elfogadja a természetet, a természet törvényeit, a dolgok és események alakulását.
3. Kreatív és spontán
Bármit tesz, abban a sémák helyett új megoldásokat alkalmaz, egyéni, játékos, alkotó módon használva az addig ismert sémákat.
5. Megoldás centrikus és filozófiai mélységű
Egy probléma felmerülése esetén panaszkodás helyett gyorsan, tiszta ésszerűséggel, és praktikusan keresi, hogyan lehet azt megoldani. Mélyen gondolkodó, a lét alapkérdései, az örök filozófiai kérdések izgatják.
6. Autonóm és független
Mély és intim kapcsolatokra, együttérzésre képes, függés és játszmák nélkül. Tiszta, kontúros én-határai vannak, önmeghatározó, független mások érdekeitől és játszmáitól. Az önmegvalósító ember igényli az egyedüllétet, a saját teret.
7. Kulturálisan független és kreatív
A társadalom által diktált, és az emberek által szilárdnak és egyedülálló valóságnak hitt kultúra számára egy opcionális lehetőség. A kultúra, amelyben él, számára egy alternatív opció, nem egy kényszerítő, kötelező valóság.
8. Magas szintű emberi kapcsolatai vannak – melegszívű, közvetlen, intim, erős, és tiszta határokat tart.
Közvetlenül kommunikál, nem szereti a formalitásokat és a szerepjátszást, az emberi egyenlőség légkörében él. Melegszívű és szeretetteli.
Az önmegvalósító ember mély intimitásra képes, nem fél az érzelmektől és attól, hogy elveszti magát, ha túl közel engedi a másikat. Tisztán kommunikál.
9. Több csúcsélménye van
Csúcsélménynek nevezzük az emberi lét legmagasabb, kiemelt, eksztatikus állapotait, melyek gyakran spirituális állapotok. Az önmegvalósító embereknek több a csúcsélménye, mint a hétköznapi embernek.
Forrás http://www.integralintezet.hu/olvasoszoba/az-onmegvalosito-ember/
Azért tartom fontosnak megosztani a Maslow féle modellt, mert ez kulcs a problémák megoldáshoz. A társadalmi közeg ahol élünk megtanított bennünket a szükségleteink átterelésére, a játszmákra, a függéseket erősítik fel az emberekben.
Egyetlen embert ismerek személyesen, aki megfelel az összes kritériumnak, Huszti Sanyinak hívják. Van még néhány a baráti körömben, akiknél már csak egy két pont okoz elakadást, de felvállalják az ezzel járó kemény belső átalakulás szükségességét.
Tehát ha azt érzi az önismereti úton járó ember, hogy valami nem kerek, meg kell találnia azt az alapszükségletet, ami a hiány érzetet okozza.
Tehát gyakorlati példát hozva, a létbizonytalanság megoldása az, hogy biztosítjuk a bevételeinket. Képessé válunk a saját magunk önálló eltartására és önálló életvitelre. Ha valaki ezt áttereli, például a szeretet és és összetartozás szintjére, a függetlenségéről lemondva eltartatja magát és kapcsolati függővé válik.
Ugyanúgy helytelennek tartom a spirituális vagy vallási szintre terelését az alapszükségleteknek. Józan paraszti ész szerint van ideje a vetésnek, aratásnak és az imádságnak is. A jó pásztor vihar előtt védett helyre tereli a nyáját nem pedig imádkozik bárcsak ne is esne :-)
Az önbecsülés alapja az önismeret és önelfogadás, sokan terelünk ezen a vonalon. Az igazi játszmák a figyelemért, a sikerért ezen a szükségleten alapulnak. Megfigyelhető az interneten, hogy a beteljesületlen vágyak milyen ál személyiségeket hoznak létre, un "villogni" az interneten. Jó közegnek tűnik, mert mindenki azt állít magáról amit akar. Érdekes módon előbb utóbb azért a személyiség átszivárog a maszkon, átláthatóvá válnak a rejtett hiányosságok.
A szociális sikerek szükséglete abban az esetben tud kielégülni, ha valaki megtalálja az a munkát, ahol a képességeit maximálisan kifejlesztve a többi ember legnagyobb hasznára tud dolgozni, ezért megfelelő anyagi jólétet kap cserébe.
Ha ez nincs így, ezt be kell vállalni, lemondani a mártír játszmáról, és társairól, meg kell találni, milyen blokk, nem tudás, hamis vágy áll a félrecsúszás hátterében.
Pár kiragadott példa, de remélem érzékelteti a lényeget. Oda kell figyelni a környezet visszajelzéseire, hiszen a játszmáink annyira a személyiség részévé válnak, hogy nem vagyunk képesek önmagunkat tisztán látni, használnunk kell a külső tükreinket.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
...Freud-dal is egyet értek!
(gangnemben) :D
Ez valóban olyan ,,gangos''stílusú /beszólok,leszólok/ társalgás:)
Bár a két billentyű egymás mellett vala,mégiscsak ez ügyben igaza lehet Freudnak:) Nem egészen mellényúlás ez az elírás:)
Próbáltátok már úgy olvasni a saját hozzászólásaitokat hogy a másoknak feltett kérdéseket önmagatoknak tettétek fel?
Próbáltátok-e már úgy olvasni azokat a hozzászólásaitokat amik másoknak van címezve,hogy az önmagatoknak szól elsödlegesen?
Persze lehet ,,hangosan" illetve izé...nyilvánosan gondolkodni,hátha valakinek jól jön az inspiráció...hm?
...ez a hozzászólásod csak azért volt, mert felismerted az előzményekben a humort...
De sehol egy kacsintójel! Így azt kell feltételeznem (utánad szabadon), hogy magadra vettél, magadénak érzel valamit,..
Csak nem csináltak Belőled "zombit" a német öregasszonyok?
Egyébként, ha kicsit visszaolvasnál, láthatnád, hogy csak a Kati ajánlását egészítettem ki egy mosollyal...
Tessék Neked is egy jó széles! :)))))
Nem olvastam a hozzászólásokat.
"Az én személyes hitvallásom az,hogy azért vagyunk itt,hogy a szellem általunk átjárja az anyagot".
Kulcsfontosságú gondolat. Az emberi struktúra jellegéből adódóan össze tud kötni dimenziókat, ha kiteljesíti minden képességét. Elméletileg pont ez lenne a végcél szerintem is. Örülök, hogy erre megint felhívtad a figyelmet!
Szia Lezsu!
Isten ments, hogy bárkinek is felhívjam a figyelmét:)))
Én már rég óta azt vallom,hogy ,,legyen mindenkinek a hite szerint''.Ezért mindig is
csak a magam nevében beszélek,ahogy most is.
Annak viszont -kár lenne tagadnom- nagyon örülök, hogy Te is ugyanígy gondolod.
Az Avatárod is nagyon ,,beszédes",egy s mást elárul rólad:)
Az a kérdés ,hogy az első,vagy az utolsó lap? Úgy tűnik,nem az első:)
Az én figyelmemet felhívtad, és ennek csak örülni tudok. Pont ezt a gondolatot kerestem. Szerintem egyébként az embert addig zavarja a mások másmilyen véleménye, amíg nem tiszta számára a sajátja és bizonygatásra van szüksége önmaga és a többiek előtt.
Aztán van olyan is, amikor már olyan szerencsésen magasról tudja valaki szemlélni a dolgokat, hogy rálátása lesz az egységre, ezáltal akkora "tudatosság-halmaza" lesz, hogy abba már minden belefér. Ilyenkor nemcsak nem idegesít fel többé a másmilyen vélemény, hanem el tudjuk fogadni a mások különböző igazságát, mint ugyanazon egység részigazságait.
Természetesen általánosságban beszélek :)
feloldhatóak.
A módszer a szintézis elve.
A tézis ebben az esetben az anyagi jólét megteremtése. Antitézisként állítsuk szembe ezzel a spirituális fejlődést, Isten szeretetét. Hogyan lehet létrehozni a szintézist?
Első lépésként el kell fogadni, hogy ez egy hiedelem, ebben az Univerzumban minden lehetséges. Van rá mód, hogy anyagi jól-létben élve idő és energia jusson a spirituális fejlődésre.
A jól-lét természetesen más minőség mint megszedni magunkat. A pazarlás, a kivagyiságot célzó anyagiasság,
a szerzés örömének mámora összeegyeztethetetlen azzal az igénnyel, hogy harmóniában éljünk a világban.
Elvárjuk-e Istentől a halat vagy megtanuljunk halászni?
Ezt a kérdést is a szintézissel kell feloldani, kérni és befogadni a segítséget, embertől, Istentől, ha annak helye van. Addig, amíg a halászatot elsajátítjuk. Rábízni magunkat a felső vezetésre, hogy a segítség "tananyag" vagy hal formájában köszönt be az életünkbe.
Azt tapasztalom, hogy a bőség mind anyagi, mind lelki és szellemi síkon elérhető és befogadható lehetne. A kereteket az egó szabja szűkre, akarásból, elutasításból és tudatlanságból. Ha az akarás, az elengedés képtelensége az ok, akkor meg kell tanulni elengedni a saját akaratot. Ha az elutasítás az ok, akkor ki kell oldani a blokkokat, amik akadályozzák a megnyílást a bőség befogadására. A tudatlanság esetén pedig tanulnunk, tudatosítanunk kell. Általános érvényű útmutatás helyett a konkrét helyzetre érdemes fókuszálni.
Én azért hiszek Jézusnak, mert, mint tudjuk nem az a lényeg, hogy valakinek milyen anyagi javai vannak, hanem, hogy ne azonosítsa magát a gazdagságával, és a szerepeivel, amiből azt nyerte. Mert a szellemi törvény az, hogy nem a következmény, az okozat, az anyag vagy, és a boldogság nem valamiben keresendő, vagy ha igen, legfeljebb önmagadban.
Ha azonosítjuk magunkat az anyagiakkal, akkor az ego azonnal örömmel konstatálja: "boldog vagyok, MERT már van végre munkám, pénzem, gyerekem, kocsim, tehetségem, rendszeresen koncertezek, az milyen nagy dolog, stb...." és az első kudarcnál, ami beesik, máris az ellenpólust éli meg. Már ki is estünk az Isten-kapcsolatból.
Ezért tanítanak a szellemi tanítók arra, hogy ne törődjünk, egy bizonyos szinten és értelemben és módon semmivel, ami mulandó, hogy megtanuljuk a figyelmünket állandóan a múlhatatlan, belső énünkben tartani, a fókuszban, ahonnan feltétel nélkül árad a szeretet, a boldogság, a bőség érzése, amit semmi nem érint, ÉS AMI SEMMITŐL SEM FÜGG. Nagy kísértés a világ az egonak. Könnyű semmi nélkül megtalálni a belső ént - de mindennel együtt... az nem ugyanaz a műfaj.
Az emberi természetből (legalábbis a vaskori emberéből biztosan) fakad, hogy a szenvedésben és nélkülözésben erre sokkal könnyebben ráébred, mint hogy meg tudná ezt tartani a bőségben. Ezért mondta Jézus, hogy a gazdag embereknek sokkal nehezebb bejutni a Mennyországba. Így működik az ego. Azért ő jól tudta a dolgokat. (Persze senki ne képzeljen aszkétának, nem hiszek az aszketizmusban és a lemondásban, legfeljebb átmenetileg - de azt általában az élet is megteszi helyettünk.)
Aztán van egy olyan kérdésem is: akkor mondjuk Jean D'Arc, ha az imái helyett hosszasan meditált volna a bőségen, és feladva mérhetetlen szabadságvágyát erősen elhatározta volna, hogy ő lesz a világ leggazdagabb és legnagyobb jólétben élő asszonya, aki ezután bőkezűen segít a rászorulton, akkor vajon nem a tűzben végezte volna? Ez egy súlyos kérdés.
Szerintem Fülöp Atya nem lehetett más, mint Fülöp Atya, és Jean D1Arc sem lehetett volna más, mint ő, az ő sorsával. Szerintem bármit tesz, nem tudta volna legyőzni azokat a hatalmas erőket és vágyakat önmagában, amelyek az útjára taszították, amelyek miatt megjelent a kegyelem és az erőre való vágy a szívében.
A barátnőm mondott a múltkor egy jót megint. Hogy annyira nem fontos, mi a sorsunk, hogy az már arcátlanság, és annyira az a fontos, hogy HOGYAN éltük meg, hogy az a mindent eldöntő. És ez annyira megdöbbentően igaz, hogy az édesanyja, aki rákban halt meg, ugyanezt az életet leélhette volna úgy, hogy nem ellenkezik és nem akar folyton mást, és nem kényszeríti bele magát dolgokba, és nem hal bele, de végül UGYANARRA A TUDATSZINTRE KERÜL - csak élve.
Ez egy nagyon súlyos megállapítás. Érdemes rajta meditálni.
Szóval én arra jöttem rá, hogy a sok okosság, bölcsesség, modell, pszichológia, önismereti tréning, spirituális megvilágosodás, kanálhajlítgatás, szellemi élmények ésatöbbi ésatöbbi között, a vágyak, az elképzeléseim az életemről, a céljaim, az erőgyűjtésem, a fejlődésem, vagy akár az anyagi igényeim ésatöbbi ésatöbbi között valójában, valószínűleg csak egy a fontos, egyetlenegy: hogy mennyire tudom éberen a tudatomban és a szívemben igazságként megőrizni, hogy mindez mulandó, és állandóan képesnek lenni fájdalom nélkül elengedni, és/vagy félelem és ragaszkodás nélkül megőrizni mindezeket. Ennek a mértéke fogja eldönteni, hogy milyen lesz az életem, bármi is történik velem, bármi is lesz a jussom, jó, vagy rossz, kollektíven, vagy egyedül, akkor is ha gazdagnak kell lennem ehhez, és akkor is ha csak mindig annyi lesz, hogy még élhetek.
Ki tudja, hol lesz rám szükség, ki tudja, milyen formában fogok hozzájutni a szükségleteimhez, és ki tudja, mit fogok adni érte majd cserébe. Ki tudja egyáltalán milyen világ vár ránk a változásban.
Túlságosan ennek az időnek és társadalomnak és az elmúlt néhány évszázadnak sémáiban gondolkodunk többnyire, pedig a tulajdon nem az egyetlen módja az életben-maradásnak, sőt, a gazdagságnak sem. El sem tudjuk képzelni, mennyi más lehetőséget kínálhat az élet, ez az igazság.
Én Jézusra szavazok. :)
Namaszte
Elvárjuk-e Istentől a halat vagy megtanuljunk halászni? A kérdésben benne rejlik az az alapfeltételezés ,hogy nem én vagyok a hal,és a háló.Üdvözlettel : felacso
Elvárjuk-e Istentől a halat vagy megtanuljunk halászni? A kérdésben benne rejlik az az alapfeltételezés ,hogy nem én vagyok a hal,és a háló.Üdvözlettel : felacso
ezért fontos feltenni a kérdést, ha "tudom" mindennel EGY vagyok, mi okozhatna gondot? Ez a tudás filozófia csupán és segítséget a filozófálgatáshoz nyújt, a spirituális úthoz másra van szükség.
Mert megtapasztalni a teljes megnyílást képtelenek vagyunk, egyenlőre.
Hiába tapasztaltam én például soha nem érzett boldogságoz csúcsélményben, az egóm halálfélelmében nem engedte ki a kezéből a gyeplőt :-)
A mindennapi életben kell megélni a folyamatos megnyílást. Elengedés, befogadás, eggyé válás, tudat tágítás.
Nem várom el, de Istenre hagyom a hal előbukkanásának lehetőségét. Én meg halászok (tanulok halászni :) . Ha van hal, elfogadom, ha nincs, azt is. Ez a kérdés (Isten az univerzum és a 42 :), csak annak a kérdése valójában, hogy el tudjam dönteni, adott pillanatban mi az, ami megváltoztatható általam, és ebben benne legyek, és mi az, ami nem megváltoztatható, és ezt Istenre tudjam hagyni (elengedni, bizalommal.)
Vitatkozhatunk itt arról, vajon mi teremtjük e meg a gazdagságot magunknak, vajon valójában van e ekkora hatalmunk a gazdagságunk mértékének meghatározása felett az életben, vagy tévedés az egész, vajon meghatározhatja e ezt a kérdést a sorsunk és mennyire, de valójában szerintem csak annak a harmóniának a két ellenpólusán lovagolunk, hogy mi az ami felett éppen befolyásunk van, és mi az ami felett nem.
Ezért, ahogy épp a napokban jöttem rá, a "Nem én vagyok a teremtő, hanem az Isten" és a "Isten nem egy személy, és nem tesz meg helyettem semmi, én vagyok az, akinek tennie kell, hogy ő is tehesse a dolgát" hitvallások valójában ugyanúgy két ellenpólus, mint annyi más, amikről már itt vitáztunk.
És valószínűleg épp azért léteznek, mert a kettő között van az igazság. Hogy legyen bennem alázat (nem én vagyok a teremtő, hanem Isten), ez csak ennyit jelent. Hogy ne vetítsem ki a saját erőm az Univerzumra, mert az nem fog működni( Meg kell tennem amit meg kel tennem, különben nem működik a teremtés) ez meg csak ennyit.
Hogy az ego értelmezésében egyik sem igaz. Ezért vitatkoznak a vallásosok az önmegvalósítósokkal. Mert abban nagyon is igazuk van, hogy nem Mi vagyunk a teremtők olyan értelemben, hogy a mi feladatunknak véljük azt is, ami valójában éppen nem a hatáskörünk. Tudni kell elengedni is. Ugyanakkor természetesen a másik szélsőség sem igaz, amelyben ezt a mi erőnket nem használjuk, mert teljes egészében az Istentől várjuk a sült galambot - ezért vitatkoznak az önmagvalósítósok a vallásosokkal. :)
Pedig valójában a kettő harmóniája az igazság. :)
Meg kell tanulnunk halászni, bízni tudni, hogy Isten küldi a halat, és ha nem, akkor alázattal elfogadni. És akkor annyi szállíttatik, amennyi a tanulásunkhoz épp elég. Szerintem ez az igazság. Végső soron.
Vannak olyan tanulások, amik egy életen át tartanak (pl. ha valaki bizonyos betegségekkel születik), ebben az esetben pláne fontos ez a hozzáállás, szerintem. Egy egészséges ember elhitetheti magával egy egész életre, hogy a teremtés csak rajta múlik, és közben megengedheti azt a luxust, hogy nem látja magát (hű de sokan vannak így vele), vagyis nem alázatos. De egy nagy hátránnyal élő ember ezt nem éli túl. Az ilyen hátrányok általában az alázatra tanítanak Ahogy engem is az életem.
Úgyhogy megint át lehet gondolni a fenti modellt. Annak a tükrében, hogy valójában és végső soron a tudatosságunk mértéke számít, ez az amit magunkkal viszünk a túlvilágra, nos, nem igaz, hogy a szellemi fejlődésnek feltétele az anyagi biztonság, sőt, valószínűleg ez teljesen egyéni fejlődési szempont. Kinek mi van előbb, ki mit veszít vagy vagy kap vissza előbb. :) Míg a végén megtanuljuk, hogy semmi sem a mienk. és ráadásul, mindez még mindig semmire sem garancia, mert sorsunk szerint bármilyen szerepet is szánhattunk magunknak, és nem az a lényeg benne, hogy elég e a jussunk benne. leginkább arról lehet felismerni, hogy természetesen és jól érezzük magunkat benne. Jól pedig sok mindenben lehet érezni magunkat - és ez is nagyban függ a szellemi fejlettségünktől.
Vannak és voltak világok, amelyek csak a nélkülözést ismerték. A háborúkban sokat nélkülöztek emberek milliói. talán ott lehetetlen volt boldognak lenni? Megtalálni egy helyet, ahol azt tettük, amit a szívünk diktált, ahol szolgáltunké az élet szolgálatot, szerencsét, segítséget, jókedvet, társakat, barátot, szerelmet, ételt, 8talt adott cserébe? Talán az birtokolja a szellemi erőt, akin az kívül is látszik? Vagy az, aki megéli belül, lett légyen a feladata ápolónőnek lenni a háborúban, vagy hatalommal és bőséggel bánni tudó királynak?
Lehet, hogy nemsokára megtudhatjuk. tartok tőle, hogy a 2012 utáni időszak nem az arannyal futtatott boldogságos fénytestű lebegést tartogatja a számunkra, sokkal inkább káoszt és háborúkat. A fény nem a fényességben látszik, hanem a sötétben.
Én nem hiszek a gondolkodásban, abban, hogy ki lehetne találni, mi az igazság, és modellt lehetne csinálni belőle. nem hiszek abban, hogy ha mindenki jól működne, akkor saját háza, autója és beszélő takarítógépe lenne, ő meg boldogan meditálna és felemelkedne az angyalokkal. Ezek szerintem az elme szüleményei.
Én a tudatosságban és a szeretetben hiszek, abban, hogy bármennyire is fájó, egy sötét kor gyermekeinek születtünk, akiknek az a dolguk, hoyg a legkülönbözőbb körülmények és karmák között találják meg önmagukban és önmaguk által a boldogságot, amelyet szabad döntéseik és vállasaik által manifesztálhatnak ebbe a világba.
Namaszte
és rombolni is,mind egyéni ,mint társadalmi szinten.A vezető réteg elrohasztásával a sémita népek birodalomalkotó népek munkáját,életét szívták el az ókor óta.A felülről rombolásuk mai példája országunk is.Egyéni szinten is: a gondolataink közt fel sem merült eszme,sosem válik cselekedetünkké.A reklám és oktatás viszont Goebbelsnél is hatékonyabban szívat belénk álvágyakat,amik által vezérelve sorsunk és feladataink mellett vakon elrohanunk. Üdvözlettel : felacso
például Kanadában és a Skandináv országokban alulról építkezve jött létre, mégpedig szakszervezeti vonalon.
A felülre mutogatás és messiás várás teszi a mai magyar helyzetet impotensé.
Megtanulni közösséget építeni, együtt értéket létrehozni ezért tartom életbevágóan fontosnak.
újra és újra . A pásztor hagyja ezt , mert tudja , hogy ideje van a nyírásnak ( bár időnként egész nyájakat vágnak le , pl . éghajlatváltozáskor ) , és neki nő a gyapjú . Üdvözlettel : felacso
való azonosulásnak és ideje van a felnőtté válásnak, a felelősség vállalásnak.
Ki mire képes, szerencsére a képességek fejleszthetők. A felnőtté válás az örömteli birkalétet felváltja valami sokkal nehezebbre és sokkal izgalmasabbra.
a bográcsban való fővés (átmeneti nehézségek )után a tányérban ránk virrad a Szép Új Világ.(New World Order) Üdvözlettel :felacso
"Ki mire képes, szerencsére a képességek fejleszthetők."
A ki mire kepesen mulik, h mennyire fejleszthetok a kepessegek. A velunk szuletett kepessegeinknek, majd a teljesebb fogalmi megertesre tekintettel kepessegeinknek es tudasunknak megfeleoen alakul az eletunk. Mikozben a ketto egy, tudati tartam, tehat annak megfeleloen alakulunk es alakul a kulvilag is. (Szandekosan valasztottam kette, az illuzio en es az illuzio vilag egy.) Tehat senki sem kepes nem a kepessegeinek/tudasanak megfeleloen elni, fejlodni - kepessegeket fejleszteni.
A Maslowot piramisrol pedig, lehet ugy is szemlelni, h mig kielegited a szuksegleteket, addig is fejlodsz, mikozben elered az ujabb es ujabb celjaidat. A kulonbozo szuksegleteknel kulonbozoek a celokhoz vezeto utak. Talan akkor elegult ki a szukseglet, ha elerted a kul. fejlodesi allomasokat, az hatarozza meg h mennyi az eleg.
Ez a megallapitasom pedig nem foglalja magaba minden szintjet, de az onmegvalosito onnan is felismerheto, h muvesz es nagy racionalis gondolkodo egyben. Az en esetemben pl. "ruhazati attervezes" es filmkritika iras volt, amig felul nem emelkedtem ezeken (kb. 5 ev kellett) es IT majd mernoki szak (a ketto egyutt 8 ev), amiknek koszonhetoen fejlodott ki a racionalis gondolkodasom is. (Az 5 es a 8 ev egybeesett, tehat osszesen 8 ev.) A racionalis gondolkodas es az esztetikai erzek meg nem minden, viszont kozben rugalmasabba valunk (rugalmas allaspontok!), konnyebben megnyilunk (nyitottsag!) a lenyegre, akar a filozofiai akar a pszichologiai iranyzatokra, onmagunk megismeresere.
Foleg azok szoktak a Maslow piramisba belekotni, akik valojaban meg nem onmegvalositok. Elkepzelheto az is, h pl. az esztetikai resz nem mindenkinel alakul ki, viszont akkor az ahhoz tartozo kepessegek csokevenyesek.
Atgondolva, viszonylag ertheto, az ember kielegiti a legalso szintet a fejlett tarsadalmakban igen konnyen, a masodik szinten ragad a tobbseg, vagyis a kovetkezo szintbe/szintekbe is belekezd, de energiainak egy reszet mindig ide kell forditania, mert nincsenek meg a kepessegei/tudasa, nem hasznal modszereket, h felelemnelkulive valljon, az elmevel azonosulva allando felelmei vannak akar anyagiaktol, akar betegsegtol... A harmadik szint elerheto egy szereto csaladdal, boldog parkapcsolattal, baratokkal, sokan kielegitik, he nem is a tobbseg. A valahova tartozasba beleszuletik, egy nemzethez tartozik, valamint az oktatas altal csoportosul, majd a munkaja es elfoglaltsaga altal is. Meg az esztetikai szintet emelnem ki, a mai nyugati tipusu embert szoktak esztetikai tudatszinten elonek is nevezni (nem csak a nyugati tipusut). Igy szocializalodik, a tobbseg trendeket, divatokat kovet, majd egy kisebbsegnek esze agaban sem lesz kovetni azokat, azokon felulemelkedik, egyeniseg lesz. De legtobben leragadnak az "egyenisegmentes" iranyzatok kovetesenel. Reszleges a fejtegetesem, de ennyi jutott eszembe, ami megkonnyiti az atlagember, a tobbseg ertelmezeset, megerteset.
Tobben is irtak az anyagi jolet megteremteserol. Az "eleget"kell megteremeteni, de a kul. fejlodesi szakaszokban valtozik az eleg merteke, egy szint folott fokozatosan csokken. Komfort zonaban elo "fejlett embernek" (nem a jelenlegi Magyarorszagon) eleg 2-3 napot "penzt keresnie" hetente, h kielegitse az eleget. Egy kornyezettudatos ember mar csak a letszuksegleteit elegiti ki, az a legkornyezettudatosabb. Raadasul a tudatos vasarlas is idot/energit vesz el a fontosabb teruletektol. A "fejlett ember" a jelenben el, nem aggodik azon, h h lesz penze a jovoben, mire, minek az elegen felul? Nincs szuksege nagy hazra, autora, sot meg hazra sem, az is egyfajta birtoklasi vagy, raadasul oda is koti, korlatozza szabadsagat.
Ez nem jelenti azt, ha a penz vagy a jolet rossz. A penz mellektermek es nem cel. Az onmegvalosito eleteben is megjelenhet a jolet, de nem azt celozza meg.
a hozzászólásodat.
A racionális gondolkodó és a művész harmóniája a személyiségen belül, nagyon jó téma. Tükrözi a blogom témáját, hol tartunk valójában? Amivel EGGYé váltunk az a mienk. Az összes eddigi hozzászólás ismeretében érdemes áttekinteni, mi került a felszínre és miért.
Racionalitás nélkül lehetetlen meghaladni a játszmákat és felismerni a valódi szükségleteket. A művészet viszont kulcs a másik agyféleke megnyitásához.
A művészet megnyitja a tudatalattit, kapcsolatot teremt az isteni minőséggel. Az érzelmi gyógyulás, az önkifejezés elképzelhetetlen zene, képzőművészet és tánc nélkül.
A tudatalattiban van a játszmák, a rosszul működő szerepek érzelmi bázisa.
Az önmegvalósító ember a saját belső világát alakítja át és ez közvetlenül kihat a környezetére is. A legfontosabb felismerni, nekem attól lesz jó, ha kioldom a belső okokat. Racionalitás.
A problémák legfontosabb forrásának azt látom, hogy az elakadások során az érzelmi, az anyagi és a szellemi területet zavarosan összemosódik.
Ha a létszükségletek kielégítését nézzük, ha valaki érzelmi alapon nyugvó mártír játszmában van benne, annak ezt kell feloldani. Diszharmónia esetén pontosan annyi pénze, anyagi java van az embernek, amilyen játszmával viszonyul a társadalomhoz. A bűnösséggel történő tudat alatti azonosulás vezekléshez vezet, kizárja a jólétet.
Ha a játszma a Rúgj belém légy szíves, akkor teátrális felhangokkal bővelkedik. Szemben a Szegény én játszma csöndes panaszáradatával.
Érzelmi és szellemi zűrzavar az oka a vallásos hittérítők játszmájának, a Mindenki milyen hülye/gonosz/alávaló bűnös itt, hát hiába is vagyok én ennyire okos/szent/ártatlan stb. néven definiált játszmának. Az önmegvalósító ember elfogadja a hit szükségességét az alacsonyabb tudatossági fokon. Ezért marad a saját területén, messzire elkerülve a vallásos fórumokat.
Akinek inge magára veheti a Meg nem értettség és a Te vagy a hibás amiért nekem rossz játszmabeli szerepeket.
Könnyen észre lehet venni az érzelmek bemosódását, ha világnézeti és hiedelem rendszeri vitákról van szó. Tisztán látás magasabb szintre emelkedve jöhet létre, feldolgozva a saját érzelmi töltetünket. Ebben segítséget pártatlan, objektív segítő tud nyújtani. Az érzelmileg elfogult barátok erősítik és fenntartják a rossz mintázatot. A játszma bántó, követelőző, személyeskedő szereplője pedig túlreagálásokat generál.
A kompenzáció a helyzeten ront. Ahelyett hogy a tudatosítás fel lenne vállalva a lemaradt terülten, az elfojtott csalódások, sérelmek, dühök által motivált, alul vagy éppen felülértékelésben leledző személyiség, a játszmákon keresztül próbálja meg a többi embertől elvenni amit megteremtenie kellene saját magának. Ezt a fő kérdés, véleményem szerint. Elvenni, vagy teremteni. Ha valaki elismerésre vágyik, megkapja ha a helyén van és a dolgát jól csinálja. Helyén kezeli a hízelgést, a játszma neve, Te olyan szupika vagy és én olyan vagyok mint te, emellett a másik ember lenyomását, bírálatát is meghaladta már, a helyére az elfogadás került. Érzelmi fogantyúi amivel játszmába berángatható lenne leváltak róla.
A megoldás külön választani a felszíni kommunikációt és a tudatalatti kommunikációt. Objektív, tapasztalt segítséget kérve, amennyiben a megrekedés hónapok óta fennáll.
1. Spontán gondolkodásra és cselekvésre való hajlam, ahelyett, hogy a múlt félelmeiből és tapasztalataiból keresnél válaszokat
2. Félreérthetetlen képesség arra, hogy élvezz minden pillanatot
3. Elveszíted az érdeklődésed azzal kapcsolatban, hogy mások cselekedeteit megfejtsd, megmagyarázd
4. Elveszíted az érdeklődésedet a konfliktusok iránt
5. Elveszíted az aggódásra való képességedet (ez egy igen erős jel)
6. Gyakori hálaérzet és az életed minden pillanatának értékelése
7. Gyakori elégedettség-érzés csak azért, mert létezel
8. Örömérzet a másokkal és a természettel való kapcsolódáskor
9. Gyakori mosolygás (általában különösebb ok nélkül)
10. Növekvő tendencia arra, hogy hagyod a dolgokat megtörténni, ahelyett, hogy te akarnád őket megtenni, kézben tartani minden áron
11. Megnövekedett fogékonyság a többiek felől áradó szeretetre, éppúgy, mint a kontrollálhatatlan vágy erősödése, hogy viszontszeresd őket
A részlet forrása: http://www.harmonet.hu/psziche/61902-a-belso-beke-11-jele.ht
Kicsit nevettem amikor ezt olvastam, mert jól jellemzi, hogy mennyire túl tudjuk bonyolítani a dolgokat.
A Belső béke 11 jele :) Ha az ember igazán realizált, akkor a dolog ennél egyszerűbb, mert véleményem szerint a belső békének egyetlen és csakis egyetlen jele van:
Érzed, hogy a belsődben Béke van
Mert azt az ember érzi kérem szépen és tapaszalja... nem szükség ott "jelekre", hogy meghatározzuk. Ha mégis akkor az nem teljesen belső béke. Ennyi... :)
amikor a humorizálás és a kritizálás mellett ( ideális esetben teljesen mellőzve azt ) találunk egy jelenségben, hozzászólásban, történetben pozitív, előrevivő dolgot is.
Tehát ha a belső békét valaki eddig még nem élte át, vagy elveszítette és keresi hogyan kaphatná vissza, a felsorolásból áttekintheti mi az oka. Az okok ismerete nélkül hogyan lehetne megtalálni a megoldásokat? Max vak tyúk is talál szemet alapon.
A másik vitathatatlan előny, leszögezhetjük, hogy ha azt tapasztalja valaki, hogy manipulálják, megpróbálják megfélemlíteni, kritizálják, elfogadhatatlannak tartják, akkor a másik ember tuti kibillent a 11 pont bármelyikéből, a saját belső békéjéből. Elég hát annyit mondani az illetőnek, felejtsd el azt az ál erkölcsi fölényedet, hogy Te a saját belső békédből prédikálsz. Tégy rendet a saját világodban, élvezd és érezd át a harmóniát a világgal.
Ademon hozzászólásából azt érzem hogy "kicsit kineveti" az első osztályosok szamár vezetőjét, mert kompenzálni szeretné azt, hogy van olyan terület az életében, ahol kevésnek bizonyult, ennek a feszültségét kellene feloldani, a gyökér okait a problémának. Bevállalni az esendőséget, megtapasztalni az empátiát.
A 8-as pont sajátos értelmezése :-) az másokhoz való örömteli kapcsolódás a másik kinevetésével. Elég messze van az együtt nevetéstől, ugye?
Bár aki nem őszinte magához,úgysem teszi fel magának ezeket. Sokkal kényelmesebb egyetlen hatalmas IGEN,hogy én aztán...márpedig...
Mert ha mégis felteszi magának az ember ezeket ,esetleg kiderülhet,hogy több téren is sérült az a
belső béke:)
Szóval ezek a kérdések/is/,az önbecsapásainkra igyekeznek felhívni a figyelmet.
Nevetni pedig bármin lehet. Főleg,ha az ember hárít. A zavarának első jele,legtöbbször a nevetés.
Ilyenkor a kérdések -úgy tűnik- célba találtak:)
A válaszom természetesen nem személy szerint neked szól,hanem egy ,jelenségnek''
Amikor kényelmesebb,biztonságosabb az önáltatás,minthogy megvizsgáljunk valamit.
Ami pedig a realizációt illeti,abban egyetértek. Egy valóban realizált embernek ilyen kérdésekre már valóban semmi szüksége. Na de hol vagyunk mi attól???:)))
őszintén bevállalni hol tartunk. A másik legalább olyan fontos kérdés hogy haladunk-e vagy pedig megrekedtünk? A harmadik pedig el tudjuk-e fogadni és szeretni magunkat a fejlődésünk meghatározott pontján elfogadva teljesen azt ahol tartunk és elfogadva azt hogy az átalakulás fájdalmas és időt vesz igénybe?
Két féle megoldási módot követnek az emberek. Az egyik, találni olyan embert, aki az adott területen realizált, példa értékű életet él, kérni segítséget, elfogadni az, követni az iránymutatást. Azt meglátni és megtalálni a világban ami fejlettebb, előre mutató, igazi megoldás az adott problémára. Megtalálni a Mester, aki elfogad a tanítványának. A terapeutát, aki támaszt nyújt amíg az öngyógyító folyamatok beindulnak.
A másik "megoldás" megrekedni és folyamatos játszmázásba bonyolódni, a másikra mutogatni. Szerezni ezáltal átmeneti nyereségeket. Konzerválva a problémákat. Függőségek mögé rejteni el a valódi szükségleteket.
Tudom-e mi a feltétel nélküli szeretet?
Tudom-e magam feltétel nélkül szeretni?
El tudom-e magam fogadni olyannak amilyen valójában vagyok?
Ezek nélkül a környezet visszajelzése elutasítás, kritika, gúny, lenyomás stb. Ami a karmikus kör miatt szépen cirkulálni kezd, oda-vissza vég nélkül.
A felelősség felvállalása a felnőtté válás pillanata az, amikor a másik embertől függetlenül kilépek a játszma rendszeréből.
Van a Sanyinak egy nagyon jó meditációja erre, keresd meg a saját belső világodban, amire szükséged van, és add meg magadnak! Válj eggyé vele! Amivel egy vagy, azt már senki nem veheti el tőled. Elveszteni csak azt tudod, ami soha nem volt a tied...
...a leírtakkal. Elméletben szinte mindannyian erre törekszünk, mert a belátás többnyire megvan.
Sokszor az elfogadás is.
Szerintem az eggyé válás a legnehezebb,arról legtöbbször csak azt hisszük,hogy megtörtént.
elakadása esetén az őszinteség segít belátni, egyedül nem megy. A Sanyi középpontba helyezte újra az őszinteség témáját.
Véleményem szerint ha az elakadás oka olyan blokk, amit egyedül lehetetlen kioldani érdemes lenne egy Rogersi módszerrel dolgozó szakemberhez fordulni.
A végére a sok kérdésből egyetlen maradt :-)
Fontos vagy saját magadnak?
Őszintén :-)
Rogers a feltétel nélküli elfogadást helyezte a középpontba, a lényege a módszerének az, hogy a támogató és elfogadó közegben a lélek megnyílik végre elfogadja a saját személyiségét olyannak amilyen. Ezzel megteremti az alapját annak, hogy személyiség felismerje hogy eddig feltételekhez kötötten volt képes önmagát elfogadni és szeretni. Tükrözi az adott ember gondolatait, érzéseit, minősítés és bírálat nélkül. Elérve azt, hogy az meglássa az igazságot és felismerései legyenek önmagáról. A feltétel nélküli elfogadás az alap, amire építkezhet aztán stabilan az önmegvalósítás.
Ez igaz, hogy érzed, hogy éppen Béke van, de szerintem ha összeszedünk pár pozitív jelet a gyakorlatból (akár 11-et, akár más számút), az segíthet abban is, hogy megtaláld azokat a pontokat, amin ha segítesz a gyakorlatban, akkor könnyebben eléred a Békét. :) Még bennem sincs meg minden téren. Pl. hajlamos vagyok aggódni. De legalább tudom, hogy itt van valami, amivel foglalkozni kellene.
Kedves LeZsu! Mindenképpen az "önlényeg" a lényeg, a hovatartozás meg magnetikus természeti törvény - legalábbis a bölcsek ezt állítják.
A Maslow-i 1943-ban keletkezett piramis - így az ábrát nézve - csakugyan 5 lépcsősnek tűnik, a Gizai nagy piramis viszont (és ez talán nem tartozik ide) 203 fokú. És itt van még a "Taipei 101" felhőkarcoló, ahol 2046 lépcső vezet a csúcsra. Ott a legjobb felfutási idő 10 perc 53 másodperc. Hol itt a fejlődés? A lépcsők száma? Vagy telán az idő lerövidülése?