Nem tudom mit tegyek..
Sziasztok. A helyzet a következő,mindig is különc gyerek voltam,jelenleg 24 éves vagyok. Mostanában nagyon nehéz minden,régóta van egy lány az életemben,akiről tudom,hogy szeretem,de egyszerűen elnyomom az érzéseim (még magamnak sem vallom be őket,inkább csak elfutok és elhitetem,hogy nem így van) ,mert félek a boldogságtól. Rengeteget szenvedtem az elmúlt években, Crohn betegséggel is diagnosztizáltak,aztán javult a helyzet....viszont mostanában kezdi feladni a reményt,mert úgy érzi képes lennék arra,hogy véghezvigyem a dolgokat,még sem fogom tenni.
Úgy érzem utálom magam,hiába próbálok tenni ,hogy ne így legyen,próbálok a fölös érzésektől megszabadulni,tudni mi igaz érzelem bennem és mi téves,elengedni a múltam. De egyszerűen olyan mintha lenne egy olyan énem,ami defenzív módon mindig keresztbe tesz és ha csak egy napos áttörést is érek el az érzelmek terén,holnap minden a régi újra...(A helyzetet tetézi,hogy előző életemben is ugyan ezt tettem pont vele).
Tegnap egész éjjel és ma reggel is végig sírtam,mert annyira megbántottam,majdnem végleg kilépett az életemből (sosem volt még ilyen velem,hogy a rideg énem ellenére ennyire kibukott volna minden). Egyszerűen csak el kéne fogadnom magam és szeretnem őt is és magamat is,de akármilyen keményen próbálom....mindig ugyan oda jutok vissza.
Mit tegyek? Nagyon ramatyul vagyok,csalódtam magamban,mert mindig csak bántom és már annyiszor bocsátott meg....de én tényleg keményen próbáltam változtatni és nem sikerült sosem. Úgy érzem,mintha egy mókuskerékben lennék,ami csak jár és jár,mindenki azt mondja képes vagyok rá,magmaról is úgy hiszem sokszor,de akármennyire szeretném,nem haladok sehova és ha ez így megy és kilép az életemből egész életemben bánni fogom,hogy nem szerettem mikor tehettem volna és hogy a boldogságunknak is keresztbe tettem (és ő nem egy egyszerű számomra,mert nagyon szoros lélek kapcsolatban vagyok vele)....
Miért történik ez velem,mit kéne tennem ez ellen? Szoktam meditálni,nagyon erősen gondolok a dolgokra,pozitív szemlélettel próbálom őket olykor leírni,mintha már megoldódott volna,de nem segített egyenlőre...és az érzéseimet évek óta olyan szinten rejtegettem még magam elől is,hogy csak most döbbentem rá(és segítséggel) hogy mekkora a baj velem lelkileg. Ha nem teszek valamit felemészt majd ez az egész...
Az érzéseidre azt mondani, "fölösek" azt jelenti, hogy elvárást támasztasz magaddal szemben, hogy ne azt tapasztald, ami a valóság.
A problémád gyökér oka a következő: amikor kisgyerekként elkezdted a saját akaratodat érvényesíteni, az anyukád megvonta a szeretetét, amikor "rossz" voltál. Az anya elvárásokat támaszt a gyerekével, a saját értékrendje szerint tükrözi neki vissza, mi a jó és mi a rossz. A tökéletes anya, aki nem létezik, csupán egy modell, úgy csinálná, hogy kiszámítható büntetést adna a gyerekének, ha megszegi a feltétlenül követendő szabályokat, következetesen és kiszámíthatóan megtanítaná a gyerekének, hol a határ, mi történik, ha ezt átlépi és közben a szeretetét nem vonná meg.
Ezzel szemben az anyák emberből vannak. Ezért sérülést okoznak a gyerekeiknek. A gyerek ezt a sebet eltemeti a túlélése érdekében, hogy valamennyire működőképes személyiséggé váljon.
A megsebzett belső gyermek keresztbe tesz és a felnőtt éned minden kísérletét a normális érzelmi életre tönkre fogja tenni. Ugyanis szeretne meggyógyulni és ez akkor lehetséges, ha megkaphatja azt, amit annak idején nem kapott meg. Amit kétségbeesetten követel az ez:
FOGADJ EL ÉS SZERESS AKKOR IS HA ROSSZ VAGYOK!
A partnered beáll az anya szerepébe, valamilyen múltbeli lelkiismeret furdalás miatt, vezeklés miatt vállalja be, "megment" téged, megpróbálja legalábbis, megmenteni téged, még önmagadtól is.
Kudarcra van ítélve, mert az eredeti konfliktus helyzetet kell megoldani. Vissza menni a gyerekkorba, megadni a benned élő gyermeknek amit annak idején nem kapott meg, a szeretetet és az elfogadást. A lehetőségét annak, hogy szerethessen. Hogy olyan legyen amilyen, az legyen aki ő valójában.
http://domoszlaikatalin.fw.hu/
A "Nem tudom mit tegyek" cikket én is írhattam volna. Igaz én már 40 éves vagyok,de még mindíg ugyanott tartok. Mögöttem házassággal,élettársi kapcsolattal és természetesen gyerekekkel.
Nemrég rámtalált a szerelem. Jóval fiatalabb volt nálam.Most elolvasva a fenti cikket és a választ,
sokmindenre rájöttem. Az igazi boldogság a szerelem elől én mindíg menekültem. Jócskán kaptam én otthon szeretetmegvonást vagy inkább forditva szeretetet. Fiatalként egy buliból hazaérve, fejbeverést,
volt néha nadrágszíj is és a te "büdös kurva". Hozzáteszem nem voltam sohasem egy vérmes nő.
Kerestem volna valakit csak aki átölel, és igen "Fogadj el, és szeress akkor is ha rossz vagyok.
És most ,hogy találtam valakit másfél hónap leforgása alatt le is építettem. A "nem tudom,hogy mit tegyek"
írójának azt üzenném,hogy igen bánni fogod egész életedben,de a változás ,ebből a mókuskerékből való kilépést ha valaki csak az ajtajáig elkísérne hálás lennék. Érezni érzem,hogy mi a baj és honnan ered,de az igazi szeretetre nem tudok szeretettel válaszolni ,én is csak bántottam folyamatosan.
Ráfogtam a korkülönbségre és mindenki másra ,hogy ők tehetnek róla.
Boldog voltam nagyon ,de csak egy kis időre.Annyit azért megtettem,mivel már nem beszélünk,hogy
nem ezt és nem igy akartam,mert amit akartam attól féltem.És most lassan 2 hónapja nem tudom magam összerakni lelkileg,csak sírok és nagyon nagy kudarcnak éltem ezt meg .
amikor el tudod fogadni, hogy nem tudod magad egyedül összerakni.
Miért nem kérsz segítséget?
http://domoszlaikatalin.fw.hu/