Művészet és terápia, avagy mire jó önnön poklaink megélése? | Önmegvalósítás.hu

Művészet és terápia, avagy mire jó önnön poklaink megélése?

2010. január 19. kedd, 1:02 | Aditi

00000007.gif

Voltam ma a barátnőmnél, akivel együtt járunk pszichodrámára, és hihetetlen sikeres az önvizsgálatban, és abban hogy megtanuljon ráhangolódni magára és másokra. (Megtanuljon szeretni, és feloldozni magát a karmák, a lélek kötöttségei alól.)
Olyanok vagyunk, mint a testvérek, nem is, mintha egyek lennénk. Beszéltem neki az írásainkról, és amikor nevetve meséltem, h azt írtad, hogy önnön csöpögősségemtől hatódok meg, és h ez milyen igaz, azt mondta, igen, ez neki is alapélménye.

Akkor eszembe jutott, hogy nemrég, meditációban megélt képeimből verseket írtam. Az egyik a születésről szólt. Már a kép megélése után is sok kódot megfejtettem benne, és a pszichológus barátnőmmel is beszélgettünk, aki hipnoterápiával gyógyít és nagyon profi benne. Később többször feljött még, és újabb és újabb dolgok világosodtak meg. Legutoljára, nem a kép kapcsán, hanem a volt párom elengedésén dolgozva értettem meg a kép egy vonatkozását: a szeretet élmény széttörését, az én kettészakadását (meghasadt énnek hívják asszem a pszichológiában), amit azok az emberek élnek át, akiket túl korán elszakítanak az édesanyjuktól. Most hosszú lenne leírni, de utána tudsz nézni. Ez alapélmény és hatalmas szakadékot jelent, ami tudatosság fejlesztése nélkül áthidalhatatlan. Ez ösztönzi a legtöbb tudatossá váló gyógyítót (pl. Freud), tudóst, művészt. Mert MINDEN SZINTEN KERESSÜK az egységet, mert szinte sehol sincs kapcsolódás. Az ilyen emberek harcban állnak a világgal, mert a szeretet helyett valami mást, valami iszonyú élményt tároltak el a tudatukban (a 70 es években fájdalomcsillapító nélkül operálták a csecsemőket, mert még nem tudta a pszichológia, hogy működik ilyen korban a fájdalom-érzékelés. Azt hitték, ők nem érzik. Hát éreztem.)

És nagyon fontos, hogy ezt érteni nem elég. Én ezt már mind értettem, de az élményeim nem változtak. ÁT KELL ÉLNI AZOKAT SZÖRNYŰ POKLOKAT ÚJRA. És szeretni magunkat közben. A fájdalomban a kínban, a vérben, a gennyben. A lelki gyötrelmekben. A kitaszítottságban, a kétségbeesésben. A meztelenségen, a kiszolgáltatottságban, a bizonytalanságban. Az emberek "szeretetének" kezében. Lett légyen az tudatlan (pl. "ne nyögjön már, ma már megkapta a fájdalomcsillapítóit" - egy kelletlen nővér) vagy tudatos, mégis fájdalommal járó (pl.műtét, sebészek)

Ezek a poklok.

Nem mindenkinek sorsa ez. De nekünk igen. De már értem miért van, kezdek rátalálni a módszeremre, a segítségekre, és már oldódik. A tudás segít hagyni áramlani az életet. A fájdalmat is. A fájdalmat, amely maga a gyógyulás. (Ezt tegnap értettem meg.) Az egész életem, az egész betegségem (és mindenkié) egy gyógyulási folyamat. Egy fájdalom-áramlat az Univerzumban. Egy öngyógyító, Univerzális áramlat az életem. Majd erről is érdemes lenne beszélni. A mai naptól nem félek a betegségem miatt. Ez ma történt.

Szóval, visszatérve a meditációs képre és versre, hónapok múlva a kezembe került, és ahogy újra elolvastam, hirtelen hatalmas zokogás tört rám, és hosszú percekig rázott. Hatalmas blokkot szabadított meg.

Mi is történt itt?

A tudat mélyéből (csecsemőkorból, vagy még előbbről) előmászott, még nem teljesen értett, világosan látott, csak érzékelt óriási energia-blokk (ítélet, hamis önkép, töltés) az egész gondolat, és érzelem-felhőjével, ami kíséri a felszínre tört és a művészi érzék segítségével (ami szintén velem született - ott tiszta a lélek és a tudat, azért működik jól), ami éppen a nehezen megfogható érzetek leképezésére, megfogalmazására alkalmas, egy versben manifesztálódott. Ez volt a kifelé törés.

Aztán később, amikor már leülepedtek dolgok, ez a kép, a lehető legnagyobb erővel hatva (hiszen én magam írtam, az saját energetikámmal!!), egy tükörként működött, amikor újra olvastam. És segített oly módon átélni a saját fájdalmam, ahogy azelőtt soha: empátiával. Vagyis szeretettel.

Olyan ez, mintha ölbe vennéd magad, és elringatnád, úgy, ahogy szeretnéd, hogy elringassanak. Szereted magad, úgy, ahogy vágysz rá, hogy szeressenek, és ahogy senki más a világon nem tud téged szeretni.

Ez a fájdalom feloldozásának titka. (És az egész fájdalom-testé, vagyis a karmáinké. Ezt jelenti a lélek feloldozása, megtisztítása. A tudat megtisztítását szeretettel, a felsőbb tudatosságunkkal. Ez is egy út. ) Ezt tanítja Tolle is, csak ő már ki tudja hagyni a művészetet. "csak" szereti magát a fájdalmát, mindent. Hagyja magát gyógyítani magát... Hagyja áramlani, aminek áramlani kell. A művészet is áramlat. Flow-élmény, ezt mindenki tudja, aki valaha egy kicsit is megélte. És a nagyok rendszeresen beszámolnak róla. Ez az én nyelvem. És saját magam és mások gyógyítása miatt hoztam le. Most már tudom. (Eddig azt hittem világhírű művész leszek, amitől egyébként nem sok választott el az életem történetében. Csak egy: a hirtelen jött lebetegedésem. És persze minden ami mögötte rejlett. Nincsenek véletlenek.)

Szóval, az önnön csöpögősségünktől való meghatódás, a művészetben megélhető katarzis felszabadító ereje (és egyébként a szerelem rezgése ugyanez a rezgés) gyógyító erővel bír. Szóval akkor hol is van itt a jó és rossz? Már megint. Ugye. :) de hiába beszélek. Vagy talán most már nem? Olyan jó lenne!

A barátnőm egyébként rajzokkal csinálja ugyanez. Sohasem tanulta. És olyan hatalmas szellemi erő van a rajzaiban... Mert a tudatos megéléseinek, önmaga feloldozásának rajzai... Látnod kellene ilyeneket... de pl. Freud ugyanígy gyógyított a pszichológiájával. Csak ami kapcsolatban van veled, annak van érvénye, az valódi, az a szeretet-megélés. A többi MÁZ: Ami előbb utóbb lehull, mint a halott levelek a fáról ősszel. :)) Ez egy egyszerű és sokszor emlegetett kép (nem véletlenül), de próbáld úgy istenigazából átélni.

Megrázó az ereje. Úgy pergeti az illúziókat, mint a tornádó a port. :) Ez van...

És fontos érteni, hogy ezek spontán cselekvések! Mind. (Én azt is tudom, milyen a nem spontán. Megéltem azt is. Ezért felismerem a "jó" és "még nem őszinte" - most nevezzük így - művészetet).

És még valami: minden egyes karma, amit így, belülről dolgozunk ki, utána a felszabaduláskor olyan hatalmas erőt (fényt) szabadít fel, ami a környezetünkben élő emberek lelkében is oldja ugyanazokat a sérüléseket. Ezért és így működik a terápia másokkal. (önmagunkon keresztül) és csak így.!! SZERETETTEL.

(Ha érdekel a versem, elküldöm neked, szerintem sokunk ős-élménye benne van a "két-ség-be" esésről. Ugye, az egy-séghez képest :)

Egyébként nem kell senkinek az engedélyét kérni a ráhangolódáshoz. Próbálok pontosítani, mert látom, sokszor csak etimológia az, amit más véleménynek látunk. Ráhangolódáson magát a tiszta szeretetet értem. A szó és tett, érzelmek és reakciók nélküli, nyitott figyelmet. Azt, hogy figyeljük, hogyan tudunk JÓL kapcsolódni valakihez. Mert akkor megtaláljuk azt a pici (vagy ha szerencsénk van nagyobb) rést az aurán, a lélektesten, az egón, ahol nincs sérülés, ahol a másik ösztönösen vagy tudatosan szereti magát, ezért nincs blokk, és úgy tudjuk transzformálni magunkat, az üzenetünket, hogy azt veszi.

Ennek a tanulására kiváló a pszichodráma. És nálam nemrég tört át a gát. Olyan elementáris és mégis finom érzés, és úgy feltöltött energiával, hogy az leírhatatlan. Azóta ezt figyelem és élem, amennyire csak sikerül. Most is volt ilyen élményem a kisfiammal.

Mondok egy példát. Jár a csoportunkba valaki egy nálam is súlyosabb betegséggel. Multiplex. Fiatal, kedves, okos, sőt, kivételesen intelligens lány, szép is, teljes életet élhetne, gondolnánk. Orvos, tudása szerint másokon segít.

Olyan zárttá teszi a betegsége, mint valami gránitoszlopot. Egészen elképesztő, és megejtő látni, érzékelni a szellemét, egy végtelenül finom, kedves lényt az egójának a hihetetlenül kemény, és sötét falaival szemben. Az ilyen betegséget bevállaló emberek szinte kimozdíthatatlanok szellemiségükből, de az egész annyira tudat alatt működik, hogy szinte nincs esélyük a dolgok mai állása szerint. Még az energiával gyógyítók körében is csak részeredmények vannak.

Egy képben tökéletesen megmintázta azt a szörnyű, tudatalatti félelmet, ragaszkodást, ami elementális erővel rántja vissza az életből, és cövekeli szó szerint a földhöz (fizikális világ, biztonság), Egy leterített pokróc közepén ült, kétkézzel markolva a szőnyeget, fejét próbálva egyenesen tartani (de ebben a pózban lehetetlen). Ez egyébként a nyitását mutatja már az első időkhöz képest. Ehhez a képhez lehetett kapcsolódni, mozgással, éritéssel, hangokkal...stb. És az illető (aki a képet mintázta saját maga megéléséről) választhatott, melyik kép esik neki jól. (Vagyis melyik mozdítja előre a fejlődésben, melyik tud valóban KAPCSOLÓDNI, SZERETETTEL VISZONYULNI))

Semmi olyat nem engedett, ami egy tapottat is kimozdította volna. A kezeit semmiylen szinten nem lehetett pl. felszabadítani. Az érintéseket is csak nagyon finoman bírta. Tolni, húzni, dönteni nem lehetett. Az ölelés túl szoros volt neki. Alig volt kapcsolódás. amit elfogadott.

Szóval, mit is lehet csinálni egy emberrel, aki tudat alatt ragaszkodik önnön pusztulásához? Érteni kell hogy olyan hatalmas ez a "sötét" erő benne (bennünk meg a kollektív), hogy simán kész feláldozni az életet önnön energiájának védelme érdekében. Talán fel kell rántani és ráordítani: "állj fel, szabadulj fel, ébredj fel, majd én segítek, engedd el magad, nézz magadba, a világ a tükröd stb....?"

Elájulna. Meg is halna.

Érteni kell, hogy a lélek természetesen védekezk az ellen, hogy olyan erőket szabadítson fel, amit nem bír még feldolgozni az elme vagy a szív segítségével. A Psziché. Vagy ego, a személyiség bizonyos része. Ezeket hívják énvédő mechanizmusoknak. Minden időben és idővel tud csak történni. És egyetlen dolog képes a kellő türelemre: a szellemünk, a szeretet, a kapcsolódás, a saját, és a másik igényére való figyelem. Az, hogy mit milyen ütemben bír el. A rehabilitáció sem egyik napról a másikra történik. És vasakarat kell hozzá, és rendkívül erős szív.

Mély tisztelettel adózom ennek a lánynak, mert neki ott maradni és nem elrohannia még sokkal nehezebb, mint nekem. És nagyon szorítok neki. És rengeteget segít nekem, mert sok közös hozott karmánk van, mert mindkettőnk betegségének gyökerei a méhben már eldőlt, vagyis kollektív karmákkal született le a szellemünk. (Előző generációkból származó, már ott megteremtett blokkok, melyek többször hét év alatt beíródtak a DNS-be és átörökítődnek. És mind élet-ellenesek, gyilkosak, ahogy te fejezted ki)

Ezért mondom, hogy minden terápiás módszer jó lehet, a "vizsgáld meg magad" is, de csakis szeretettel használ. Persze, a többi is tanulás, annak is aki adja a "tanácsot" és annak is, aki kapja. D csak a szeretet gyógyít. És csak addig tanulunk tükrözéssel, amíg ezt meg nem értjük és meg nem éljük. Aztán már csak szeretettel. A flow-ban. A módszer tuképp bármi lehet, és másodlagos kérdés.

A ráhangolódás után két képet is elfogadott tőlem ez a lány. Az egyik annyi volt, hogy a térdére hajtottam a fejem és melléfeküdtem a földön. Hihetetlenül csodálatos élmény volt odakapcsolódni hozzá. Érezni a hálát. Volt egy álma, amiben elkísért egy nénit a halálba. A néni finoman megkérte, hogy ne gyógyítsa. Csak legyen vele. Szeresse. Úgy, ahogy szüksége van rá. Ennyi elég. A szellemi tanítók azt mondják, hogy vannak életek, amelyek ilyen élmények megtapasztalása miatt születnek. Ki is kérdezte ezen az oldalon, hogy "milyen karma az, amikor a gyerekeknek meg kell halniuk?" Hát, ilyen. és a szeretet nem erőltet semmit. De mindent odaad, amit kérnek. Hát ez a szeretet. (Is-ten= Legfelsőbb tudatú tenmagad)

És itt érnek össze az ezoterikus tanítások a földi tapasztalatokkal. És ez is egy dolog, amit tanulok. Bocsánat, ha untattalak titeket olykor. Ez is tanulásom része.

A "habzó szájhoz" csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy igen, az elfojtásos betegségek oldásának az egyik módja az auditáció, bármilyen formában. Futni, ordítani, merni haragudni, dühöngeni...stb.. Mármost, mindig, ezek a fizikaihoz legközelebb álló auditációk a legalkalmasabbak a töltések kisütésére. A szex is pl. (nehogy kifelejtsem :). De bármelyikük megéléséhez jó fizikum kell.... érted már a zsákutcát? Ha nem, képzelj el, egy nagyon gyenge testet (nem részletezem), amelyik éppen hogy csak egyensúlyban van tartva az élet és a halál mezsgyéjén, egy nagyon alacsony szintű energia-fogyasztásra beállítva, ami semmilyen szinten nem felel meg a társadalmi normáknak...

Szóval nekem a további elfojtás a halál. De a kidobás is. (Egyszerűen nem bírja a testem, nem részletezem, de ez van, és hidd el nagyon kemény élmények tanítottak meg erre. Többször majd nem ott maradtam). Szóval az ego élményei (mert az elfojtás és a tudatlan megélés, vagyis indulat az!!!, bizony!!) nem működhetnek, mert megölnek, akkor mi a megoldás? Nem fojthatom már el, de nem is élhetem meg itt, fizikai síkon (csak nagyon kevéssé ahhoz az óriási töltés-tömeghez képest, aminek fel kell szabadulni..) Hát, csak egyetlen út maradt: tudatosítani, feltranszformálni, kitisztítani. De ehhez nagyon sok idő kell, és egy hihetetlenül intenzív lelki munka, és egy teljes "kiesettség" az élet dolgaiból, évekig, mert ennek volt (van) itt az ideje. (Minden egyéb lelki nyűggel, amit a társadalom, aki többségében az egóját éli ró ránk: rokkant nyugdíj, ítélkező emberek, h csak a habját említsem.) És támogatók, hogy legyen hol lakni, enni, stb.. és egy gyógyító, aki már tudja, amit nekem meg kell tanulni. És szerelem, ami erőt ad az egészhez. Na, kb. ez történt velem meg négy éve.

És az egész úgy kezdődött, hogy imádkoztam egyet... Ez a legjobb része, de erről már írtam... Kérd, és megadatik... :) Még az életed is. A bölcsességed is. Bármi. Bármi. Valóban, tudni kell kérni. Asszem én tudtam.

A lélek-ego kapcsolatot nem egészen így látom, de szerintem ez is csak etimológiai kérdés nálunk. De azért utánanézek.

Ne haragudj, hogy így megáradtam, talán már érted, miért, és hogy ez engem gyógyít. Ez az egyik dolog, ahol feltranszformálom az indulataim tudatossággá. Minél jobban csinálom, annál hasznosabb, annál tömörebb (ezen még dolgozni kell :), és hatékonyabb mások számára is. Ez a Dharmám (életcélom) része.

És bár még szegény vagyok, és abszolút sors-szerűen szinte mindent elveszítettem (tehát nem azért, mert akaratosan ellenálltam a fejlődésnek, hanem ez totál kódolva volt - ezt tök jó lenne ha elválasztanátok ti is az gondolkodásotokban, mert lényeges nagyon, és tévhitekre ad okot magatokkal kapcsolatban is) sok harc után végre még csak kezdem kidugni a fejem, de ezt már tudhatom, és elkezdtem élni. Hogy mire születtem. Amire sokan egész életükben "gyúrnak".

Ezért nem érdemes a felszínből ítélni. (Többek közt).

És még egy utolsó gondolat: ha véletlenül nem lettem volna elég világos, ez az egész nem mazochizmusról szól, vagy valamiféle kitalált erőltetés. Már egy ideje csak hagyom a dolgokat történni belül, ahogy jönnek. És a poklok is jönnek. Hiszen ilyen élményeket tároltam el, éltem át. Ez is én vagyok. Fel kell törniük, és hagyni kell átélni, elmenni, tudatosulni. Ez a sorsomhoz tartozik, és tisztában vagyok vele, hogy el fog fogyni a rossz, mert érzem ahogy egyre tisztulnak a megéléseim, a meglátásaim. És a boldogság, sőt, a "könnyű" élet, harc nélküli, tiszta örömmel és szeretettel, a tudatosság erejével élhető (a harcot és a szenvedést leváltó) élet már beteljesülőben van. Ezt most lehet h furcsállod, vagy ezoterikusnak, túlzónak látod...stb

Én tudom, és érzem, néha kicsit élem is. És ez tökéletesen elég.

Na, ennyit kellett leírnom..

Na, ez már sokkal jobban esett, és sokkal több átment elsőre. Az előzőnél előbb le kellett küzdenem az egóm ellenállását. (El kellett engednem)

Erről beszéltem. Ennyi a ráhangolódás. Még nem tökéletes, de már sokkal jobb. Hálásan köszönöm!

Köszönöm, és remélem, egyszer személyesen is megismerhetlek. És a többieket is.

Tisztelettel a Benned Élő Istennek!

(Namaszte)

u.erika képe
Szia Aditi!
2010. január 19. kedd, 9:13 | u.erika

Örülök Neked!

Bár én reménytelennek tartottalak...
Nagyon megleptél!!!
Meg fogsz gyógyulni!Mert amig dolgod van itt közöttünk,nem hagyhatod el a tested.Aditit.

Szeretettel:Erika

Szia Aditi!
2010. január 19. kedd, 9:58 | Karmatörlő (útkereső)

Vannak különböző utak. Az enyém az NLP volt, melléktermékeként elsőként az energiák áramlását és a kötéseket tanultam meg látni. Amikor megkért valaki, hogy hangolódjak rá, ömlöttek rám a képek az életeiből. Amikor ezeket elkezdtem leírni, mindig elszállt a levél. Nem kell tudnia, azért nem tudja. Nála is ott van, amikor kell, majd tudatosodik nála. A ráhangolódás nekem egyszerű ráhangolódás, semmi több. Az eseményekben, a hozzáálláson, a felszínen olvasok, tökéletesen elegendő, a megteremtett tükörvilág mindent megmutat.

Traumás volt az életem, több évembe telt túllenni ezen az inkarnáción, de jó muníció lett, most a többin dolgozom. Ez a kérd és megadatik révén jut el hozzám, én ezt kértem. Muszáj végigcsinálnom. Volt olyan problémakomplexum, aminek a feldolgozása 14 hónapig tartott, de ezalatt az idő alatt sok más is ment közben.

Amit az énvédő mechanizmusról írtál az létezik, és a lélek visszaél vele. Pont a hosszas feldolgozású eseményláncoknál vettem észre. A lélek nem az a tökéletes és halhatatlan tudatforma, amit az egó erre meg arra hajlít, ez mítosz. Nem ilyen szimpla az eset. Vedd vissza a jogod a kételkedésre, mást tapasztaltam. Amint túlléptem azon, hogy egó a ludas mindenért és rájöttem, hogy az egó nagyrészt a lélek játékszere, így nem vettem be, amivel a tudatalattim, a lelkem összes tapasztalata, voltaképp a lelkem etetett, onnantól meg tudtam gyógyulni. Na, persze, az egóm nem tudja feldolgozni és azért nem tudhatom. Aha, én meg elhiszem.

Ehhez mondjuk kellett az is, hogy mások ne az egómon, hanem a lelkemhez közvetlenül szólva kérjenek számon ezt-azt. Nem kellemes ügyeket, amikhez a jelenlegi egómnak semmi köze nem volt. És éreztem a belső felháborodást. Nem az egóm volt, a lelkem. Az egóm azt gondolta, hogy elmeháborodottak, de nem.

A lélek nem tud minden tapasztalásával mit kezdeni, kell neki a segítség. Nem csak arról van szó, hogy a jelenlegi egónk, ami kizárólag erre az életre korlátozódik, az nem tud mit kezdeni a magzati kortól felhalmozott élményekkel. Az jelenlegi inkarnációnk zömében lájtos emlékeztető konfliktusokat kap, amivel a tudatalattiban lévő, feldolgozatlan "régi" ügyekhez kapcsolódik annak érdekében, hogy megoldást találjon rá most az egó segítségével. A megbocsátásról szól az egész.

Nem tudom mi az ultragázos kollektív karmikus bevállalás, amivel dolgozol, valószínűleg népirtás, árulás, vagy hagyni ezeket, ilyesmi, ennek az igazolásához jó sokat kellett hazudni, a kognitív disszonancia redukció eszméletlen energiákat felemészthet, természetesen dühöt halmoz fel, méreg, máj. Aki nem tudja magát szeretni, az a lelked és nem az egód, csak elbábozza az egóval a lélek, hogy jól meggyőzze magát. Nálad is ez van, elsőre látszott. A test a lélek manifesztációja.

Azt is felvállalni, hogy a tudatalattim is én vagyok nem könnyű, nekem megkönnyíti a munkát, ezért már az elején tisztáztuk, ennek ellenére nem vagyok mindig jóban magammal. Különösen, amikor a szervezetem jelzése alapján tudatlan egóm meg akar piszkálni kényes ügyeket. A testem jelzi, hogy muszáj, a lelkem, á, nem, még nincs itt az ideje. Ezt nem kell bevenni. Ha a test jelez, akkor idő van. Ha vége, az egész fizikai rész nyomtalanul és hamar eltűnik. Van, amihez ki kell várni a megfelelő konstrellációt, de ha nyavalya van, akkor nincs mit tovább halogatni.

Nálam a forgatókönyv nagyjából így néz ki. Elég hülyén hangzik, a lelkemmel folytatok párbeszédet. Csak tisztítás után érdemes nekikezdeni, tisztánlátás, tisztánérzékelés kell hozzá.
Először eldöntöm, hogy mivel foglalkozom. Legyen a balesetem.
Mutasd meg mi az oka annak, hogy megsérült a térdem!
Ekkor behunyom a szemem és a térdemre koncentrálok. Azután rendesen elkezd sajogni. Egy idő után látni kezdem az ott sűrűsödő energiát. Belelépek, megnézem mi van benne, enyém, másé, honnan van, mióta van ott, milyen a színe, milyen érzés, kihez kapcsolódik? Ha látom, akkor megérkeztem, jöhetnek a tisztázó kérdések. Minek van itt, mit akar, mi történt? Mivel lehet megoldani a helyzetet? Mi kell ahhoz, hogy egészséges legyek?

Gyakran felidéződik a teljes emlék és nem tudok vele mit kezdeni, ekkor jön az NLP-s technika, nézzem úgy, mintha filmet néznék. Nem mindig az átélés segít, önmagában nem segít a fájdalom megélése, ez tévedés. A fájdalom, miként az eredeti élményben, blokkolhat is és nem lehet továbbjutni, beleragad az ember, ez zsákutca, akármit mondanak a könyvek, terapeuták. Nekem ebben az életben a térdsérülésem csak emlékeztető sérülés, az eredeti kivégzés volt. Engem végeztek ki, előtte szemem láttára a fiamat végezték ki, mindenre emlékeztem, nem tudtam vele mit kezdeni. A filmes megoldás segített. A filmes megoldással hozzá lehet nyúlni a felfoghatatlan fájdalomhoz is, ehhez segítség kellett, két-három óra alatt végeztünk a történettel, túl vagyok rajta, már nem izgat. Az egész helyzetben és az összes emlékeztető konfliktusban megdermedt negatív energia felszabadult, de ehhez a helyzet feldolgozása kellett és elengedése. Pusztán az eset újraélésével sehová se jutottam, és nem is ez a feladat.

Van, amikor minden kérdésre azonnal választ kapok.
Minden válasz bennünk van, ezt teljesen komolyan veszem.
Van amikor a kérdésre szabályos félelem önt el. Nem az egó fél, a lélek.
Akkor nem tudok mit csinálni, ekkor jön az elfogadás rész, amit szeretet hullámnak is hívhatok, tisztítok egyet és feltöltés. Később kell elővenni, de nem sokkal, legfeljebb pár nap.

Ami az Univerzális fájdalomáramlatot illeti az érdekes történet.
Ennek a Földhöz kötődő részével foglalkoztam, ez a karmatörlés. Ezt csinálom én is kicsiben. Ez nem tisztító fájdalomáramlat. A traumákban kötött energiák felszabadulnak fájdalomként, de nem öntisztulós a folyamat, hanem fénnyel tisztítják, a Földön elsősorban Földanya, de más segítők is átalakítják a negatív energiákat. A fájdalom nem tisztítja meg önmagát, nem is gyógyít. A felszabaduló energiát még meg kell tisztítani. A saját karmám oldásában részben saját fényemmel dolgozom és rendszeresen külső segítséget is kérek. A Földön annyi a folyamatosan keletkező és a karmaoldásban felszabaduló negatív energia, hogy már sok Földanyának.

A betegségek üzenetek, mindegyik, a legkisebb megfázástól a legdurvább karciómáig. A kórokozók nem idegenek, saját dns töredékek, szabályosan magunknak gyártjuk a nyavalyákat. Univerzum az univerzumban. A betegségek célja a tudati változások elérése. Ez nekem evidens. A betegségekben nem a fájdalom a lényeg, az csak a figyelem felkeltésére szolgál, a lényeg a tudati változás. A fájdalom és a szenvedés önmagában nem ér el semmit, csak akkor lesz értelme, ha a helyzetben lévő leckét felismerik, megoldják és túllépnek rajtuk.

Aditi, minden energia, tudat által formált energia. A saját testünk saját tudatunk által formált energia. Nem akkor végzel jó munkát, ha szenvedsz, hanem, ha megbocsátasz magadnak és többé nem szenvedsz, és azoknak sem kell szenvednie, akik karmikusan kapcsolódnak hozzád. Ha szenvedsz, Földanyát terheled vele. Már nem lehet. Ne szenvedj, hanem bocsáss meg. Ha van kiktől, kérj bocsánatot, mindent megbocsátanak, ha szívből jön, és ezzel együtt bocsáss meg magadnak is. Tökéletesen mindegy, hogy személyes vagy kollektív a karmikus gixer, a tudatalattid része, és így a részed. Mindenkinek ezzel teszel egy nagy szívességet, és ennél nagyobb bizonyítékát adni a szeretetnek nem lehet. Egy ilyen traumaoldást katarzis követ, nem kell hozzá semmit felpumpálni. Önmagában csodálatos és valóságos.

Ne színezd ki a fájdalmat, a fájdalom szolga, aki beléd rúg, hogy felébredj, aki megtisztít és meggyógyít az a megbocsátás, a megbocsátás pedig mindig szívből, a sokat citált szeretetből fakad. A szeretethez az út nem a fájdalmon, hanem a megbocsátáson keresztül vezet.

Volt már, aki magyarázta, hogy a fájdalom katarzist okoz. Epidurállal szült, mert félt a fájdalomtól. A fájdalom az fájdalom. Amikor a térdműtétemnél nem figyeltem arra, hogy időben kérjem az újabb fájdalomcsillapítót, akkor megértettem, hogy miért ájulnak el az emberek a fájdalomtól. A fájdalom semmit nem gyógyít, határokat jelez. Ha sok, fikarcnyit sem segít.

Aditi, foglalkozz a lényeggel. Ne a pokolkat járd, hanem, ha már ott vagy világítsd meg és tisztítsd meg. Nem az a kunszt, ha a pokolban jársz, hanem ha kisétálsz onnan. Ha ott sétálgatsz, átéled a sok-sok szenvedést, akkor sehová sem jutsz és mindenkinek ártasz.

Megbocsátás. Miközben a sok szenvedést látod, neked nem szenvedni, hanem megbocsátani kell tudni. Magadnak. És egyszerre kint leszel a romantikus, napsütötte, légyzümmögős, tücsökciripelős mezőn, langy szélben és virágillatban. Megváltottad magad és mindazokat, akik hozzád kapcsolódtak.

Namaszte
:)

u.i: A személyes találkozóval nem tudom mi lesz. Sok a restanciám, most azt dolgozom le.
:)

Kirsikka képe
ejjha
2010. január 19. kedd, 10:20 | Kirsikka   Előzmény

Ez most nagyon jól jött. Köszi!

Aditi képe
Drámák és tudatos megélés
2010. január 19. kedd, 23:49 | Aditi   Előzmény

Szia Karmatörlő!

Köszi a részletes hozzászólást.

Érzékelem, hogy egy részt kapcsolódunk a megéléseinkben és hasznos az információ, amit adsz, más oldalakon viszont teljesen félreértjük egymást.

Pl a fájdalom ilyen.

Egy bölcs mondat az, hogy a fájdalmat el lehet viselni, a szenvedést nem kell.

A fájdalom és a szenvedés nem ugyanaz. A fájdalom maga az élet, a szenvedés az ego, ami elválaszt az élettől, az elfogadástól, a megéléstől, az átéléstől. A gyógyulástól a fájdalom által.

A fájdalom a test és (akár a lélek) tisztulása, mert a sebgyógyulás is fájdalommal jár, nem csak az, amikor megvágtad. Valójában az elme jelez, hogy ez "rossz", de csak azért, mert fizikai szinten ez a dolga, hogy legközelebb vigyázz az éles meg tüskés dolgokkal. Fiatal korban kialakítja a félelmet is ily módon, sőt az ítéletet is (a kaktusz az rossz, a habos torta az jó), ezzel is bebiztosítva, h még véletlenül se érjen baj. (Ezek már az ego illúziói, hiszen a kaktusz az kaktusz, és minden, ami csak létezik az, ami.) A kérdés mindig csak az: ismerjük? tudunk-e vele bánni? Mit jelent önmagunk számára? Hogyan tudunk hozzá kapcsolódni?

A fájdalom természetes reakció, a természet része, de "csak" reakció. Ha fokozatosan letisztítod róla a töltéseket, a félelmet, a pánikot, az ego legkülönbözőbb reakcióit (harag, a tehetetlenség miatt, düh...stb), kiderül, hogy a fájdalom "jó", nem csak azért mert jelez, hanem mert elfogadható, mint a természet jelensége. Csak van, mert így találták ki az elmét. Ebben a tudatállapotban NEM REAGÁLSZ az elméd munkásságára, amit alapvetően jól csinál, vagyis nem izzítod be az egód és az összes engrammot azzal a töltés-együttessel együtt, amit az egód beindít.

A folyamat végén az derül ki, hogy a fájdalom, ami ugyan természetes része a működésünknek, maga is csak egy reakció, és mint ilyet, a tudatossággal ki lehet kapcsolni. (Így működnek a fakírok meg a törött üvegen, meg parázson sétálgatók).

Én már átsétáltam a parázsmezőn, de az semmi volt ahhoz képest, amikor a görcseimtől fetrengve úgy döntöttem három lóadag fájdalomcsillapító után a kórházban, hogy kikapcsolom a világot. Lementem egy megváltozott tudatállapotba, teljes testi és lelki mozdulattalanságba. A gondolat-felhők szabályosan úsztak körülöttem, és minden más, a fizikai érzetek egy része is. Csak voltam, és körülöttem volt a világ. (Amilyennek "én", az én egóm éli meg) Kikapcsoltam a fájdalmat teljesen, és közben teljesen éber voltam, olyannyira, hogy meghallottam, amikor a szüleim a folyosó végén sétáltak még, a kórterem felé tartva. Amint visszatértem, azonnal érzetem a fájdalmat újra.

Ezek tapasztalatok, amiről írok, és már úgy tapasztaltam, a fejlődésem olyan fokán, hogy már tudom, mi történik. Milyen tudatállapotról van szó...stb. Úgyhogy ha valaki meditációról beszél, valóban mély tudatállapotról, akkor ABBÓL lemérheti, hogy tudja csinálni olyan fájdalmak közepette, amitől ordítani tudna. Ha sikerül, akkor valóban "lenn" van. Ezt azért írom, mert sok jelenség, amit meditációnak neveztek, még messze van a valóban elmélyült tudatállapotoktól. Próbáljátok ki, hogy meditáltok zajban, fájdalomban, hidegben...stb. A tibetiek is így tanulják. Nem véletlenül. A párnák között elmélkedem, alszom, meg belső képeket látok, fantáziálok, meg "beszélgetek a lelkemmel" nem meditáció. Csak oda vezet.

'"A saját testünk a saját tudatunk által formált energia" Hát ezt én ebben az élményben (többek közt) tökéletesen megtapasztaltam. És hidd el, ha menne annyira, hogy mindig ebben legyek, és újrateremtsem a májam, már megtettem, volna. És azon vagyok. De ez nem olyan egyszerű, próbáld ki.

Kb olyan, mint kinöveszteni egy levágott kart. Igen, ez elég jó hasonlat. (Az "epeúti atrézia" jelentése: csonkított epeút-rendszer. Egy szerv, ami nem teljes, sőt, a nagy része nem létezik!) Az vesse rám az első követ, aki kinövesztette már a meg nem lévő epeútjait a tudatosságával. Van jelentkező?

Mint már mondtam: érteni valamit, vagy tudni róla, más, mint megélni és/vagy feldolgozni.

Úgyhogy ha valaki, én nem színezem ki a fájdalmat. Sőt, már megtanultam a tudatosságommal olykor kontrollálni. Ezt tehát félreértetted.

Az énvédő mechanizmusról írtakat is. Lehet, h vissza tud élni vele az ego, én nem tapasztaltam. Sőt, mazochista módon, mindent előbb akartam rendezni, türelmetlen voltam magammal, és többször majd becsavarodtam ettől. Amikor elfogadtam, h minden a maga idejében történik, akkor kezdett a dolog kezelhetővé válni, tudatosulni és feldolgozódni, nem csak felkavarodni és kicsinálni engem.

És egyébként lehet, hogy egy erős testű embert könnyen becsaphat így az egója, ebben valszeg igazad van, mert amikor nehéz a lelki munka mondhatja: na, ezt még biztos nem kell, és szeretkezhet egy jót, ehet egy jót, kirándulhat egy jót, élvezetekhez nyúlhat, hogy betöltse az űrt. Persze csak átmenetileg, de ez valóban elnyújtható sokáig. Ezért is születünk le olyan sokszor.

Nálam viszont a fizikai állapotom (szóval maga a betegség) gondoskodik róla, h ne történhessen meg. Ezek közül szinte egyiket sem tehetem. Indulatos sem lehetek. STB: Úgyhogy nálam nem nagyon fenyeget a veszély, hogy becsapom magam az énvédő mechanizmusaimmal, mert az életben-maradásom kulcsa a tudatosodás, és az egyetlen lehetőségem erre. (Ez egyébként a radixomban is benne van.) Szinte minden meglévő energiámat a lelki munkára koncentrálom hosszú ideje. És nem nyugszom, amíg ki nem tisztítottam, amit ki kell. (Ez a hozzáállásom és tudatos.)

A lélek és ego kapcsolata még mindig zűrzavaros nekem, ahogy írsz róla, majd bogozgatom. Szerintem nem egészen ugyanazt értjük alatta.

A pokol-járást is félreértetted. Pedig írtam a végén is, hogy ez nem akaratlagos dolog. Hanem engedem, hogy a felszínre törjön minden lassan, szépen sorban a tudatalattiból. Először a személyesből, aztán a kollektívből. A kollektív először nyilván a család (családállítás pl. kitűnő feldolgozni), később a nagyobb szellem-csoportoké (nemzetiség, haza, kontinens, nemiség, egyéb társadalmi csoportok..stb..).

A tömeggyilkosság egyébként szinte valamennyiünk tudatalattijában benne van, nehogy azt hidd, hogy csak néhány gonosz bácsi meg néni volt, a többi meg tudatlan ártatlanok tömege. A tömeggyilkosságban egyébként (tudat alatt) az is részt vesz, aki hagyja. Az is "csak" egy dráma. Csak nagy dráma. És még nem dolgozódott fel. Ezért tört elő egyáltalán a háborúkban. Ezért manifesztálódott. Hogy gyógyulhasson (tudatossá váljon.) Így gyógyít a "rosszal" az Univerzum. Ja, és a szellemek nem személyek. A karmák lehozatala eloszlik. Nem úgy van az, hogy Kis Pisti, aki megölt száz embert reinkarnálódik Kovács Sárába, aki viszi egyedül ezt a karmát. A test az egóval együtt eltűnik, visszatér a körforgásba. A lélek sebeinek egy része feloldódhat halál után, mert az elmétől való megszabadulás megvilágosító erővel bír. De az újra születés előtt új "számítás" készül, kinek, hogyan lenne "jó", és milyen feladatok passzolnak, kapcsolódnak annak megéléséhez. Közösen viseljük a Föld feladatait. Egyek vagyunk szellemeinkben. (Életeink összessége teljes és tökéletes egységet alkotnak.)

A májbetegséget sem jól látod, mert nem tudod, mi az epeúti atrézia, és mik a következményei. (Ez nem klasszikus májbetegség, és nem is klasszikus epeúti betegség). Azért nem tudod, mert ezzel nem szoktak életben maradni. Az orvosok sem tudják ugyanezért. Eddig úgy alakult, én tudok róla a legtöbbet. (Utánam az édesanyám jön.) Szívesen megosztom, ha érdekel valami, mit tudatosítottam már ezzel kapcsolatban.

Ja, és a poklokat járni igenis kunszt. Nagyon nagy kunszt! És aki még nem járta, az nem is élt igazán. És nem nyerte meg az erejét. (Életerő, Kundalíni, szellemi hatalom)

A valódi feladataink nem azok, amelyeket könnyen éljük. Azok már megoldottak. Élvezni kell és pont. Örülni neki.

Erőnk felszabadítása a pokolbéli megéléseink mögé nézés, a félelem oldása, a bennünk rejlő világ megismerése és feloldozása. Ezért is születtünk a Földre. És ezt csakis átélésen keresztül lehet megtenni, mert érteni lehet az elme által, de oldani csak az átélés által. csak így válik tudatossággá.

És ebben rejlik a valódi erő. A Belső erő. Ami végül teljesen feloldoz.

Egyszer véget ér a pokol, valóban. És mint tudjuk, az idő relatív, ez valójában tudatállapot kérdése.

És még mielőtt a fejemhez vágnád, hogy miért nem csinálom jobban, mutass nekem olyan embert, aki egy pillanat alatt megvilágosodott. (Nem sokat fogsz tudni mutatni.) És te, hogy állsz ezzel? Na ugye. Ha meg ilyeneket mondasz, hogy nem kell a poklokat járni, nem értem, milyen karmákat törölsz? Elmében nem lehet törölni. Értelemmel nem lehet oldani. csak szívvel való átéléssel. Ki és beáramlással. Ahogy Freud gyógyított. Ahogy Mozart írt zenét. Ahogy a megvilágosodott béna és néma, mozgásképtelen fizikus egyetemes elméleteket gyártott az Univerzum születéséről és haláláról.. Ez a rossz karma feloldása, "jó" karmává alakítása, megélése, tudatos bevállalása, az életünk és képességeik szolgálatba állítása, átéléssel, aminek terméke van. Kreatív, erőtől duzzadó terméke. Gyógyító ereje. És ez még csak az első lépés.

A "meglátom az előző életem és összerakom a képet", még el sem indult ezen az úton. Az még csak a hegyre találás. A mászás, az már oldás. És a fennsík, az a tiszta élet. De az már a poklon túl van, és nem innen. Az nem sétafika egy nagy csomó intellektuális színezettel. Az izzadtság, fájdalom, erőpróba, szívpróba, lihegés, kipirulás. ÉLET.

Egyébként Ady is azt mondta: "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni"

Aki nem éli, az nem igazán értheti ezt a mondatot.

És nem lehet dudás (mester) a saját életében.

Ez van.

Megbocsátás. Megbocsátani kétféleképpen tudok. Az egyik az, hogy látom, mindenkinek oka van arra mit csinál. Általában nem tudja mi. Nem ítélek. Tudom, mindenki az éppen tudatossága szerint cselekszik. Éppen úgy, mint én. Vagy éppen annyira elege van, és úgy érzi képtelen ennél többre. Ezért valójában nincs is mit megbocsátani. De az átélése ennek a jelenségnek ugyanakkor az, ami igazán fontos!

A másik módszer a szeretet, a flow. Ha jól kapcsolódok valakihez, akkor nem az egómat akasztom az övébe, hanem a témámban írtak szerint a saját és az ő "azonos", természetesen összeillő oldalát kapcsolom össze. Ráhangolódom magamra és rá is. Univerzális energia. (Ezt a ráhangolódás dolgot sem értetted meg igazán, sajnálom...)

megbocsátani magamnak... Hát, igen, ez a legnehezebb.

Ezt is kétféleképpen lehet: megbocsátom, mert megértettem az okot (és ez által fel is oldom). vagy szeretem magam. Ez utóbbi azokra az esetekre jó, amelyek annyira mélyen vannak, hogy hosszú folyamat (évek, évtizedek) mire a felszínre jönnek, tudatosulnak, megértjük a miérteket és hogyanokat találunk a feloldáshoz...stb.. A flow ezt egy csapásra megoldja. Igaz, nem tudod, mit oldottál, vagy csak kevésbé "részletesen". De gyógyít. Erre jó pl. a művészet. vagy a terápia. vagy a szeretet csak úgy, simán. (De nem érzelem!!!)

Szóval aki azt mondja, "megbocsátok magamnak", és azt hiszi ezzel meg is tette, az csak ön ámít. A valódi megbocsátás a lélek kitisztítása, ami egy folyamat.

Az vesse rám az első követ, aki mindent megbocsátott magának, és ezt tudja is. Akinek tiszta a tudatalattija.

:)

Látod? Könnyű azt mondani, Aditi, így meg úgy, tedd ezt meg azt, bocsáss meg...stb... Tudni könnyű ezt. És másnak mondani. De én nem mondom. Mert megértettem, hogy amíg én nem éltem meg, nincs ereje. Mint ahogy a te szavaidnak sem volt, ugyanezért.

Azért köszönöm, mert a szándék jó. A kapcsolódással még van tanulnivaló. Ahogy nekem is.

"és mindenkinek ártasz. " Ez az egyik legnagyobb spirituális önbecsapás. Azzal, ha élünk, és végre hagyjuk áramlani az energiáinkat, ráadásul nem teljesen tudatlanul és azzal a céllal, hogy tudatosítsunk senkinek sem árt. Elfojtani ugyanezt, hogy "jók" legyünk, na az árt. (Egyébként ez a betegségem egyik gyökere.)

Az emberek egyik legnagyobb kegyetlensége a "jónak kell lenned", "ártatlannak kell lenned" elvárás önmaguk és mások felé.

EGYMÁST NEM ENGEDJÜK ÉLNI. Mert állandóan azzal foglalkozunk, hogy amikor úgy sikerül valami, hogy közben orra bukunk, fáj. Meg hogy ne adj isten a másik lábára léptünk tánc közben.

Az isten szerelmére, aki nem akar a másik lábára lépi, az ne menjen a táncparkettre!!!

Azzal születtünk, amivel. Azt kell élnünk. Ez a sorsunk része. A tudatosság nem úgy oldja a sorsot, a karmákat, hogy kitalálja az agyával a legtökéletesebb scenariót, ami "spirituális" meg " fénylény-hez illő", meg "nem ártalmas". Akkor jobb, ha nem is veszek levegőt első körben. Mert amikor felsírok a megszületésemkor, zavarom a szomszéd nénit, akinek érzékeny az idegrendszere, és a szívinfarktust kap a váratlan hangzástól. Jaj, de csúnya vagyok. EGY SZÜLETETT GYILKOS! :) Hát nem igaz, h nem értem meg, hogy csinálhattam volna jobban. EZ MIND AZ EGO!!!!!

Nem csakhogy ideje lenne már megértenem a megbocsátást, de hogy képzelem, hogy spirituális lehetek a pokolban? És hogyhoyg nem látom, hogy önmagamnak okozok szenvedést ? Ejne, ejnye, pedig hát annyian segítenek nekem. Fanni és Alexander. A LELKÉSZ drámája. Pezzeget valamit? A kegyetlenség egyik legszebb példája. Nem rossz. Van ilyen is.

A lényeg, hogy felismerem-e és mit kezdek vele önmagamban és másokban.

Most tükröztelek, megint. Remélem, nem dühítettelek fel vele. Bár, ha igen, megvizsgálhatod... :) Bocsi...

Érdekes, amit írtál a technikáidról. Személyesen szerintem többre mennénk. Túl sok a tisztázni való.

de azért köszi, és mondd ha van még valami...

Öröm beszélgetni veled.

Namaszte

Szia Aditi!
2010. január 21. csütörtök, 12:38 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Gratulálok, nagy hős vagy a túléléssel!
Biztosan sokat tanultál és még fogsz is.
Fontos dolgokra hívtad fel a figyelmem, amit most is tudok hasznosítani.

Van, amiben nem értünk egyet. Van, amiben igen.

Az életed az, amit megélsz.
Ha fájdalmat élsz meg, akkor fájdalom az élet. Ez ilyen szenvelgős duma, az vallások ámítása és ezotér irodalom legnagyobb félreértése. Mindössze annyi az egész, hogy a fizikai szintnek is meg kell adni, ami az egyensúlyához szükséges. Hidegben meleg cuccokat, melegben jó sok vizet. Ettől lenne fájdalom? Ne már, ki veszi ezt be?

Szerintem marhaság így élni. Ugyanis amit megélünk, annak az energiáit hívjuk le a Földre és az ölt testet itt a Földön. Az Univerzumban csak ez az egy ilyen hely van. Ha fájdalomként élsz, folyamatosan a fájdalmat hívod le a Földre. Azután a nagy tudatosságú panaszkodik, hogy mennyi fájdalom van az életben. Ennyit a marha nagy tudatosságról.

A pokoljárás nem nagy kunszt azoknak, akik itt vannak a Földön, igen kevesen vannak itt, akik még nem jártak ott. Onnan jövünk, az energiatestünkben őrizgetjük a kapcsolódásokat. Felesleges visszajárni, már voltunk ott, főleg felesleges a sok megéléssel a Földön reprodukálni az ott megélteket. Meg kell tiszítulni itt az életben és ezzel megtisztítjuk a poklot is.

A magam részéről megköszönném, ha ritkítanád a pokoljárásaid megélését, inkább idézd fel az emléket és bocsáss meg magadnak. Felesleges hozni a sok irodalmi és művészeti példát, főleg a vizuális kultúrát, teremtik a Földön a sok rettenetet. Nekik sem dőlök be.

Nekem öröm az élet és az örömöt élem meg belőle, és ha ezt meg tudom élni belőle, nem léteznek problémák, csak megoldandó feladatok. És minél több örömet tudok megélni, annál könnyebben magamhoz engedem a megoldásokat. Nem csak ezt élem meg belőle, de nem mindegy, hogy az önsajnálatban és önámításban dagonyázom éveket, hónapokat, heteket, vagy túl tudok rajta lendülni pár óra alatt. Ez utóbbira gyúrok, és mióta kegyetlenül őszinte vagyok magamhoz, nincs szükségem az önámítások drámáira sem.

Sem a szenvedést, sem a fájdalmat nem értékelem túl. Arra valók, hogy jelezzék, ámítom magam, itt a határ. Az, amit a szenvedés tudatos feloldásáról írtál, az a testelhagyás, már nem is vagy ott a testben, ami szenved. Igen, ismerem, ez a gyógyulást nem hozza el, csak intermezzo, kibírja azt is a test. Én is így bírtam ki, amíg elkezdett hatni a következő adag fájdalomcsillapító, akkor a testemhez visszatértem.

Nem az a feladatunk, hogy a testünkből kiszállva vegetáljunk.
Ahogy a tűzön járásnál sem az egómat kapcsoltam ki, tudtam, hogy átmegyek rajta és nekem biztonságos azon közlekedni. Mi ezen az olyan nagy cucc?

Ha a lélek olyan patyolat, olyan jókislány, olyan jókisfiú, akkor mit kell azon pucolni? Ha a lélek, olyan eszméletlen tökéletes, akkor miért beteg? Ezt hívják átverésnek. És sorra bedőlünk a sok okos szónak, nagytekintélyű kinyilatkoztatónak. A magam részéről visszavettem a kétkedés jogát és éltem vele, nekem elhozta a megoldást.

Az egó a tudat fizikai testhez kötődő darabja, nem több, nem kevesebb kapocs a fizikai szinthez. Az egó haladnó. A halál után két héttel már nem létezik. Mi köze van a tudatalattiban zajló léleköléshez az egónak? Ami persze a fizikai test ölésében manifesztálódik.

Aki öl téged, az a lelked. Útálja magát, mindazért, ami ott lapul a batyujában vagy annak egy részéért. Elutasított énaspektusnak hívják, és akár önálló életre is kelhet. Símán belháborút okoz a tudatalattiban. Az énvédő mechanizmus nem olyan, hogy van a lélek, az az áldott jóság és mindent megmutat a maga idejében. A lélek alaposan elzárja bizonyos részeit és esze ágában sincs előszedni, képtelen szembesülni vele.

Nem, Aditi, nem hiszem, hogy mást tudtál megélni és máshogy tudtál gyógyulni, mint eddig tettél, azt sem gondolom, hogy máshogy kellett volna lennie. Mindenkinek a maga életével és az abban lévő helyzetekkel kell megbirkóznia. Mindenki a saját eszköztárával boldogul. Kiléptél a helyzeteddel a porondra. Van, aki azt gondolja, hogy azért, hogy a sajnálat energiából táplálkozz, hogy leszívd a többiek energiáját. Szerintem meg azért, mert valójában eleged volt a saját ködödből, és nem volt senki a környezetedben, még a majdnem testvéred sem, aki segített volna a következő lépés megtételében, a ködoszlatásban.

Neked nem létezik a könyvekből kiolvasott flow út. Hiába szirupozod magad, nem veszed be. Eddig sem vetted be, ezért a sok szirup és a köd. És eleged is lett belőle. Neked meg kell bocsátanod magadnak. Elég nagy a valószínűsége, hogy van mit és a kollektív karma csak kibúvó.

Tudod mi az olyan nehéz a megbocsátásban?
Elismerni, hogy gyilkos vagy.

Az égiek és mindenki más is tudja, hogy gyilkos vagy, Te is, csak tagadod. Ezzel együtt szeretnek és tisztelnek. Ezzel már egyszer megjártad a poklot, azért vagy most itt az életben, hogy lendülj túl rajta. Ne megélni akard, hanem elfogadni magad ezzel együtt és megbocsátani magadnak, hogy elkövetted. Amíg nem ismered el saját gyilkos mivoltodat, meg sem tudsz magadnak bocsátani.

Onnan tudod majd, hogy tényleg megbocsátottál magadnak, hogy spontán katarzisod lesz. Bár nagy gyakorlatod van a katarzisok előidézésében, észre fogod venni a különbséget.

A kundalíni csak akkor emelkedik fel benned, ha megbocsátasz magadnak és mindenki másnak is, ha bocsánatot kérsz mindenkitől, még magadtól is.

Egyébként nekem elsődleges médium az írás, jobb vagyok, mint élőszóban.

Namaszte

:)

u.i:
Példa:
Betegség, nagyon súlyos, oka önútálat.
Kiváltó ok legyen a népirtás.

Na, mizujs? Mi van azzal a népírtással?
Mi lenne nincs semmi közöm hozzá. Nem én voltam. Ott se voltam, nem is éltem akkor. Nincs mit megbocsátani magamnak. Szeretem magam. Szirup locsol.
Betegség marad, mutatja végelenül útálod magad, nem tudod magad elfogadni.

Mért utálod magad még mindig? De, igen van közöd hozzá.
Oké, van közöm hozzá, de akkor sem én voltam, kollektív karma. Nem én vagyok a felelős, nincs mit megbocsátani magamnak. Szeretem magam. Szirup locsol.
Betegség marad, mutatja végtelenül útálod magad, nem tudod magad elfogadni.

Akkor miért vagy még mindig önútálat beteg? De igenis ott voltál.
Jó rendben. Ott voltam, de csak néző voltam. Nem szép, hogy nem tettem semmit, mit is tehettem volna, csak megöltek volna. Megbocsátom magamnak, hogy nem tettem semmit. Szeretem magam. Szirup locsol.
Betegség marad, mutatja, még mindig útálod magad.

Km, izé, akkor miért is van még mindig nyavalyás? Benne voltál vazze, különben illatos virágokat szaglásznál már a réten nem itt rostokolnál!
Nem igaz, valaki átvette a testemet. Az volt. Szirup locsol. Igenis képes vagyok szeretni, szeretem magam, és mindenki mást is.
Betegség marad.

Mondd csak, nem volt még elég az önámításból és kifogásokból? Mindjárt meghalsz a sok kifogástól.
Nem, nem igaz, nem én voltam. Én csak leírtam a parancsokat. Szirup locsol és locsol és locsol.
Betegség marad.

Ha, hó? Ott vagy még?
Vazze, igazad volt, én voltam.
És akkor mi van?
Bűntudat gyötör.
És akkor mi van?
Útálom magam. Hogy voltam képes ilyesmire?
És akkor mi van?
Nem szívesen lakom magammal. De itt van velem, most mit csináljak?
Kérj bocsánatot az érintettektől. Bocsáss meg magadnak, fogadd el magad ezzel együtt. (Ezt az elutasított énaspektusok integrációja.) Tedd jóvá, amit lehet.

A betegség meggyógyul. Soká tart, hiszen a feldolgozás soká tartott.

Kirsikka képe
belecsöppenek
2010. január 21. csütörtök, 17:36 | Kirsikka   Előzmény

Egyik rész a művészet: nemtudom Aditi, te melyik formáján keresztül éled ki magad (léleklecsapódásnak szeretem hívni), magamon azt vettem észre, hogy jobban megy, mióta örömből, gyönyörből, a világ csodálatából születik egy kép, mint mikor a fájdalmaimat tettem át papírra...

Másik rész: Karmatörlő, nem értem ezt a gyilkososdit. Ez mire vonatkozik? Csak a krónikus betegségben szenvedőkre? a súlyos betegségekre? vagy kifejezetten Aditi múltjára? Mindenkire, akinek visszatérő nyavalyája van? Függetlenül attól hogy milyen?

Köszi:
a másik művész:P

Szia Kirsikka!
2010. január 21. csütörtök, 19:13 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

A betegségek magunk gyártotta leckék. Minden betegség. A halálos betegségek halálos leckék. Aditinek olyanja van, amivel sokáig észrevétlenül és halálosan gyilkolta magát. A betegség típusa a konfliktus lényegét is megmutatja. Önútálat és agresszió. A tükör mit mutat? Öngyilkol és önútál. Mi az alapkonfliktus, ami megjelenik a tükörben? Gyilkolt és ezért önútál, hevesen.

Csak ezért van a gyilkosozás, ez egy emlékeztető konfliktus neki. Semmi más. Csak ennyit írtam neki. A tükör mesél. Az egója, a jelenlegi inkarnáció egója lehet tökéletesen más, mint a lélekben elutasított énje, ezért sem könnyű elfogadni a tudatalattiban megbúvó tapasztalatok énjeit. Ezzel többnyire így vagyunk mindannyian.
Lehet, hogy azt vállalta, hogy vezeklésként jó sokat szenved és belehal, ez a sorsgöbjeibe be van kódolva, csakhát a tudati fejlődés sok mindent felülírhat.

A krónikus nyavalyák mindegyike emlékeztető konfliktus. Sokkal tovább vezetnek, mint a közvetlen kiváltó esemény. Az aktivizálja a tudatalattiban a kiváltó okként szolgáló konfliktust. Az agyban, a torokban, a szívnél, vesénél, májnál, a női szerveknél, a hormonrendszeren, a bőrön, stb. más és más jelentéssel bír és más a tartalma. Mindenkinél más, de vannak típusai.

A harmadik művész
:)

Kirsikka képe
Karmatörlő, de jó!
2010. január 21. csütörtök, 19:46 | Kirsikka   Előzmény

Megválaszoltad a fel sem tett kérdésemet is!:) tehát, ha jól értem, akkor a lelkünk viszi magával a meg nem oldott dolgokat, meg nem tanult leckéket, míg az egó minden születéssel csak az aktuális élet programját veszi fel, "új lesz" a fizikai testtel együtt, mert ahhoz tartozik... (?)

Betegségek: ha belegondolok sejtszinten bizony gyilkolás folyik... van az a jó kis francia rajzfilm "Egyszer volt hol nem volt... az Élet" sokszor gyógyulás idején elképzelem, ahogy folyik bennem a harc és a limfociták meg más immunrendszerhez tartozó sejtek (csak a limfocitáknak olyan jó nevük van:)) győzelmet aratnak...
Előszeretettel olvasom a betegségek lelki okaival foglalkozó könyveket, mert arra már rájöttem, hogy hiába gyógyszerezem magam, akár természetes gyógyszerekkel is -nem a szó szoros értelmében vett mérgekkel- ha a lelki ok megmarad, a baj visszakacsint. De ez a gyilkolás-hasonlat eléggé szíven ütött... mindenesetre arra jó, hogy sokkal komolyabban vegyem magamat, a kis bajaimat, ne hagyjam elhatalmasodni. Szóval köszönöm szépen! ...még egy kicsit tovább gondolva sejtszinten folyamatosan megszületünk és meghalunk... uhh, na ezen lesz mit meditálni!

Te mit művészkedsz? Írsz -ezt mondtad.. illetve írtad :) mit? (vagy titok?:P)

Kirsikka!
2010. január 21. csütörtök, 22:18 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Régebbi ügy, csak a grafikáim vannak meg belőle. Már nem azt használom médiumként.

:)

Aditi képe
Tanulságos energia-játék...:)
2010. január 21. csütörtök, 22:32 | Aditi   Előzmény

Kedves Karmatörlő!

Köszönöm a hozzászólásaid!

Lehet, h furcsállani fogod, amit most írok, de úgy érzem ezt kell tennem.

Ma voltam egy kedves, nagyon profi új barátomnál, aki kineziológus és nagyon sok minden új dolgot értettem magammal kapcsolatban, sok válaszra leltem, több, nagy oldásom is volt, és új hogyanokra találtam. Amik működnek.

Nem szeretném elmagyarázni, részben, mert még nagyon friss, részben mert azt hiszem egész idáig ezt tettem, és most rádöbbentem, hogy megint zsákutcában járok. Belementem veletek egy energia-játékba.

Figyeld csak meg, mi történt, ha egy kicsit "visszalapozol" a beszélgetésünkben.

Én írtam valamit (a szerelemről, arról, mit hogyan élek meg, milyen tanulságokra jutottam AZOKHOZ KAPCSOLÓDVA, akik előttem szóltak, vagy témát írtak. Ehhez mindenki a maga módján kapcsolódott, csatlakozott, ahogy érezte.

Volt, aki csak olvasta, volt aki el sem olvasta, volt, aki pozitíva kapcsolódott (abban, amiben közös a megélésünk), és volt aki negatívan (reagált).

Bocsánat, hogy ezt mondom, de te ez utóbbiak közé tartozol. (a másik elemzése, ha nem kérte, vagy kritika, stb) Erre én elkezdtem "magyaráznia bizonyítványom", mintha kéne, meg még meg is értetni veled azt,a mit lehetetlen: a belső világom, és a saját utam. "Segíteni meglátni" amit nem tudsz, én meg már "igen" a saját megéléseim tapasztalatai által.

Valójában én nem is akartam semmi ilyesmit. Nem vágyom rá, hogy elemezgessetek.
Nem ezért írtam. Csak írtam. Hogy akinek tetszik, akihez kapcsolódik, aki hasonlóakat él (mint ahogy ez meg is történt), ahhoz kapcsolódhassak és viszont.

Igaz, én folytattam az energia-játékot, de csak azért, mert nem vettem észre, mi sarkall erre. Most már tudom. És ezért abbahagyom.

A betegséggel kapcsolatban is léptem egy nagyot, néhány felismerés ma segített. Hogyan tudom letenni.

És a volt pasimmal kapcsolatban is konkrétan kiderült, mi volt az a nem-tudatos gondolat-kapcsolat, ami miatt ilyen sokáig húzódott ez a se veled-se nélküled. (Az a bizonyos illúzió-felhő) És oldottam. :) Mindkettőnknek csecsemőkorból származik. És ezután másnál is észreveszem, és segíthetek neki meglátni. Ha kéri.

Azt hiszem csak azt akarom neked mondani, hogy szeretném, ha megértenéd, hogy nem a beszélgetésünk segített, hanem a ma délelőtti találkozó. Ezért tényleg jól éreztem, hogy az elemzés csak egy lépcső volt a fejlődésemben, most a megélésé a pálya. És ez nem arról szól, hogy jó e az elemzés, amit csináltok, hanem egyszerűen konkrét okai vannak az életemben, amit eddig nem ismertem fel. De most igen..

Igazából a betegséghez való ragaszkodásom egyik dagonyája volt az elemzés. Marha jól tudok elemezni. Bármit kielemzek.

Téged, pl. ha most úgy erőmnél is volnék, asszem fél perc alatt szétszednélek, hogy sírva könyörögj az elméd épségéért.

De ez nem vezet sehova. Sem neked, sem másnak, és főleg nekem nem, mert csak tovább menekítem magam a valódi feladataim elől. Nem tudom, ezt érted e, de attól még így van. Ma megértettem, és ez végre segít, hogy letegyem a felesleges agyalást. A felismerés és az agyalás-elemzés nem ugyanaz!)

Nem kétlem, hogy az elemzés, a miértek keresése jó. És sokaknak jó sok dologra. Nekem is jó volt átmenetileg.

De vannak más jellegű feladatok, ahogy írtad, más utak.

Most ezt kell járnom. Már érzem, és ma óta tudom is.

Úgyhogy szeretném lezárni a beszélgetésünk azzal, hogy köszönöm, mert mégis tanulságos volt, csak nem az volt a tanulsága, amit bármelyikünk hitt első körben. Azt hiszem, valójában így működnek a felismeréseink igazából.

És ha még írni fogok ezen az oldalon, mert valamelyik megélésem kapcsolódik valakikhez, szeretném kifejezni, hogy nem azért teszem, hogy velem foglalkozzatok. Ha így érzitek, arra azt kel mondjam, belőletek indul ki az az energia. Nem az enyém.

Ugyanakkor nagyon örülök, ha kapcsolódtok hozzám, akinek van inspirációja, meglátása, ami KAPCSOLÓDIK, tapasztalata, amit megosztana, vagy öröme, tanulsága. A többiek is nyilván lesznek mindig. Tudom, hiszen én magam is sokszor reagálok amikor nem kéne. Ezekre nem fogok válaszolni.

Mert nem energia-játékokat akarok játszani. Csak ÉLNI. LÉTEZNI. ÖRÜLNI és megosztani azt. Őszintének lenni, örömben, bánatban, kétségbeesésben, felismeréseimben. Így engedni ki önmagamból az elfojtott élet-energiákat, hogy ne teremtsem újra magamnak a poklaim. Hogy ki hogy reagál erre az az ő dolga És ha az egójával, az az ő pokla. Ezentúl nem szívom magamba. Hagyom az övének lenni. Nem kritizálom, és nem védekezem, de még csak nem is fogom akarni megmagyarázni neki, miért nem jó ez (neki). Mert ő tudhatja csak ezt.

És, ha tanácsot kell kérnem, úgy is megteszem, mint ahogy tettem is, és kaptam is számos jó meglátást, szeretetet, vagy biztatást, vannak élő kapcsolataim néhányótokkal.

Lehet h ez már csak a személyes tapasztalat kivetítése, de úgy érzem, az odaadás útja, az elengedésé, a megélésé és belső átéléseké (ezek egyek), csakúgy, mint a művészeté ugyanúgy részét kell képezzék a fejlődésünknek, mint az intellektuális út. Mind a hegyre vezet.

Az egész kapcsán még az jött le, hogy egyáltalán nem annak láttok, aki vagyok. Talán csak azok, egy kicsit, akik tudtak kapcsolódni. És ezzel én is így vagyok.

Azt hiszem mindenkinek a maga dolgával kellene törődni. Csak ezután tudunk igazán segateni másoknak. És csak azáltal, hogy a magunk dolgát tesszük és éljük.

A létezésünk egymás számára az, ami elsősorban felbecsülhetetlen.

Nem a szavaink, még csak a tetteink sem olyan fontosak. Semmi, ami kivetülés. Azok csak következmények.

ha tudunk kapcsolódni önmagunkhoz, amit csak mi tehetünk meg, és érhetünk el, ha valami akadályoz ebben a tudtunkban, akkor ezek a következmények szépek lesznek, és megváltás a környezetünk számára is.

Amikor ez nem (vagy még nem) sikerül, akkor energia játékok szintjén rekednek a szavaink, a segítő szándékunk. És az az, ami fárasztó, és eredményes ugyan, de csak úgy h meglátjuk, mit NEM kellene tennünk. (Ez az Ördög Arkánuma a Tarot-ban)

Ahogy írtad, ki kellene mászni a pokolból. Ez történik.

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!

Minden jót!

Namaszte

u.erika képe
Szia Aditi!
2010. január 21. csütörtök, 23:56 | u.erika   Előzmény

Te mentél bele az energia játékba!?
Ki volt akkor az aki a szerencsétlensége,és ezer problémája kellöen drámai elöadásával lépett be a köztudatba!?
Akkor is én voltam aki figyelmeztette a többieket,ne sétáljanak bele a csapdádba!

Karmatörlö másképp beszél Veled,mert ö még hiszi azt hogy van remény.Èn nem fogok hosszan írni,hiszen nem szándékom hogy meggyözzelek bármiröl,és hogy megvilágítsak dolgokat,hiszen Te már eldöntötted hogy halott akarsz lenni.Persze lehetsz halott is,de csak egy kis idöre.Ùgysem úszod meg!

De köszönöm hogy már nem akarsz társakat verbuválni magad mellé!Ez tényleg rendes töled!

Üdv:Erika

Bocsánat!
2010. február 23. kedd, 11:50 | Oiolosselote   Előzmény

Valamit sikerült megfigyelnem.

Az, ami e lapon veled történt - törvényszerű.
Tömeggyilkossággal, öngyűlölettel akartak Téged kapcsolatba hozni, szisztematikusan félreértettek egyesek.

Kérlek, bocsáss meg nekik, nem tehetnek róla, nem tudják, ki vagy. Én ... valamiért már látni kezdem.

Nem a sorsod, nem a felfogásod, hanem a spirituális érettséged az, ami megkülönböztet némelyektől. És ezért Te bölcs vagy.

Éppen ezért:

A nevedben én is köszönöm nekik a nem épp hízelgő hozzá(d)szólásokat (a hízelgőket viszont külön szeretettel), ugyanis a magam példáján okulva (amit szintén csak magam éltem át!), pontosan tudom, hogy az ősi bölcsesség milyen hatalommal bír. Így hangzik: "Figyelj az ellenségeidre, mert ők mutatnak rá leghamarabb a hiányosságaidra."

Ez nem azért fontos, mert valóban azt feszegetik - nem is tudnak róla, hisz csupán a saját hibáikat vetítik ki -, viszont arra a legalkalmasabb, hogy elgondolkodjunk magunkban, vajon ez a hiba hogyan hat rám. - Ha ellenszenvvel fogadom, nálam is dolgom lehet valamely érzelemmel, nyitottab lehetek a tisztítására, energetikai kezelésére, leki akupunktúrára.

Féreértés, ne essék, én a barátod vagyok, tehát tudatosan egy hibát sem vagyok hajlandó felróni, mert még (sajnos) nem ismerlek eléggé. Tehát Veled szemben még nem alkalmazhatom a másik ősi bölcsességet: "Jó barátnak kemény beszéd a jutalma".

Tehát biztos vagyok benne, hogy a fent említett javulások iránti intézkedések sürgetéséhez bizonnyal hozzájárultak azok a "vádak", melyek a lelkedet érték - mégha alaptalanok voltak is. Meglöktek az igazi megoldás felé, melyet már nyilván jó ideje latolgattál, kértél, érte imádkoztál, hívtál, vagy ahogy Te fogalmaznál.

Szeretettel: Oiolosselote

megbocsájtás és....Karmatörlőnek
2010. január 26. kedd, 11:51 | Ramina   Előzmény

Karmatörlő,
én megbocsájtottam már ezerszer magamnak és másoknak is, egyenként és kollektiv megbocsájtásban is.Évek óta "aktiv megbocsájtó" -ja vagyok elsősorban önmagamnak. Még a te "Vagyok, aki vagyok" megbocsájtásodat is elmondtam, teljes átéléssel.Mindent és mindenkor kész vagyok önmagamnak és másoknak is megbocsájtani a tér és az idő (vagy az ezek nélküli) minden sikon.

Teljességgel hiszem és meggyőződésem, sőt tapasztalatom, hogy a megbocsájtás, az egy rendkivüli erő, amellyel lelkünket is felszabadithatjuk a kötöttségek alól.

......ám, még mindig nem szüntek meg bizonyos testi tüneteim, ám még mindig haragszom magamra bizonyos tekintetekben - amelyekről sokszor fogalmam sincs - ám még mindig haragszom az anyámra stb.
Igaz, kisebb mértékben.

Mit lehet ilyenkor még tenni?

Úgy tűnik vannak még dolgok, mechanizmusok, amelyeket nem ér el egy szimpla vagy akár mélységes és áldott megbocsájtás sem....
Úgy tűnik vannak dolgok, mechanizmusok,amellyekkel sokkal több ideig kell foglalkoznunk, több hullámban és talán egy életfaladatként...

Ha - bár úgy lenne - a megbocsájtás hipp-hopp mindent, azonnal elrendezne, akkor nem járna ennyi boldogtalan ember a földön.Valami másnak is kell itt lennie......

Szia Ramina!
2010. január 26. kedd, 12:48 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Magamnál azt tapasztaltam, hogy a generatív megbocsátások az alap rezgésszint növekedést képesek megadni és a legmélyebb pontokon a lökést ahhoz, hogy kifelé másszunk. Viszont ott vannak a jó mélyre elásott dolgok, amelyek a generális megbocsátásban nem vesznek részt. Mindig mindenhonnan kifelejtődnek, nem is Te vagy ezért meg sem kell bocsátanod. Elutasított énaspektusoknak hívják, ezekhez nagyon gázos ügyek tartoznak, régiek, de emlékeztető viszonyrendszerük ott van a felszínen. Például anyukád meg az összes többi tüneted.

Minek haragszol rá? Megszült, felnevelt, ahogy tudott. Mit vársz tőle? Az volt, aki tudott lenni, ha más tudott volna lenni, akkor biztosan más lett volna. Ha másként tudott volna nevelni, másként nevelt volna.
Őt is úgy kell elfogadnod, ahogy van.

Te választottad őt, vagy ha nem voltál ennyire tudatos, akkor a feladataidhoz szabva megkaptad őt, hogy előhozza a kényelmetlen ügyeket és tanulj meg bánni a helyzetben lévő energiákkal.

Ha tüneteid vannak, akkor nem bocsátottál meg. Ezek a konfliktusos helyzetek arra valók, hogy fejlődj általuk. A generális megbocsátás egy dolog, az is jó, de úgy tűnik még van mit fejlődnöd. Ezzel mindannyian így vagyunk. Nem sétagaloppozni vagyunk itt a Földön, de ha a átugorjuk a saját korlátainkat, akkor, ami itt a mindennapokban előttünk van, azzal könnyedén boldogulunk és mindennek, egész pontosan mindennek dacára boldogan tudunk élni.

Csak rémesen hajlamosak vagyunk elkényelmesedni, mindig van új feladatunk. Amit tudunk és még rengeteg dolog van, amit nem tudunk. Amit tudunk, az könnyű, amit nem tudunk, az nehéz. Amit nem tudunk meg kell tanulni. Ha nem tanulunk, visszakapjuk. Minél több eszköz és tudás áll rendelkezésedre, minél több jóérzés munkál benned, annál kevésbé nehezen, annál több kreativitással oldod meg, ami most még nehéz.

Nincs vége. Nincs olyan, hogy akkor most kész vagyok. Amit itt és most el lehet érni, hogy múltbéli ügyeinket nem korlátként éljük meg, hanem eszközként használjuk a fejlődésünkhöz. És egy idő után nem korlátoznak, nem a korlátaink között mozgunk, hanem kreatívan kiterjesztjük tudásunkat és tologatjuk ki a korlátokat.

Tisztára olyan, mint a gyerekfejlődés. A gyereknek tudnia kell mi a rend, ez adja meg a biztonságot számára, mégis minden nap azon van, hogy kitolja ezeket a korlátokat.

Segített?

:)

Kirsikka képe
elfogadás és megbocsátás viszonya
2010. január 26. kedd, 15:15 | Kirsikka   Előzmény

Volt egy alkalom az életemben, mikor olyan szinten sikerült egy kellemetlen, fájdalmas dolgot elfogadnom, de inkább úgy mondanám BEfogadnom, hogy már nem volt szükség külön megbocsátásra. Valahogy több volt annál, magába foglalta a megbocsátást... amikor elfogadtam teljesen, már nem is merült fel a megbocsátás.. megértettem, hogy mi az a nagyobb jó ami felé terelt... és nem volt mit megbocsássak... Ha pedig valamit nem sikerül elfogadnom, akkor a megbocsátás felől közelítem meg...
Az elfogadás olyan számomra, mint a megértés maximalitása, az eggyé válás... a vele egylényegűség megélése...
Eddig csak néhányszor sikerült eljutnom az Igazi Elfogadáshoz, de olyan élmény volt, amit még sokszor szeretnék megtapasztalni. Jelenleg így tapasztaltam... nálatok ez hogy működik?

(ui: ...nna most olyat csináltam ami ellen szóltam korábban:) megfoghatatlan fogalmakat próbálok magyarázni :))

a lépés
2010. január 26. kedd, 16:21 | Ramina   Előzmény

Persze, segitett!

A megbocsájtás még nem jelent elfogadást, de az is lehet! Ez volt az a lépés, ami hiányzott.

Van, amit megtudok bocsájtani, de elfogadni még nem vagy nem teljesen.
Azt tudom most mondani: hogy elfogadom, hogy még nem tudom elfogadni az anyámat minden tekintetben.Ez a legőszintébb, amit jelenleg érzek.......minden megbocsájtásom és értelmi belátásom (igen, ő csak az volt, aki akkor tudott lenni, stb, stb) ellenére.

Az is szempont, hogy megtanuljak bánni a helyzet előhozta energiákkal, lehetőleg minél ügyesebben és kreativabban, hogy ne korlátként éljem meg őket.

Köszi!

Kedves Ramina,
2010. január 26. kedd, 17:28 | csaesz   Előzmény

én megnézném meditációban, hogy az anyunál el nem fogadott tulajdonságok hol és milyen mennyiségben mutatkoznak meg bennem. Mostanában én is sok elfogadás gyakorlatot végzek, és persze a külvilágban keresem a példákat az el nem fogadott dolgokra. De amikor elkezdek rajtuk egyesével dolgozni, egytől-egyik mindegyikről kiderül, hogy saját magamban kell elfogadnom őket... :)
Eszembe jutott még egy gyakorlat, A Sanyi meditációs kártyájáról loptam: Meditációban menj végig, érezd át anyukád életét a fogantatásától kezdve, nézd végig a magzati, csecsemő és gyerekkorát, azt, ahogy férjhez ment, családot alapított, egészen az öregkoráig. Közben figyeld a hasonlóságokat saját életeddel.
Én az apukámmal csináltam végig ugyanezt, leszögezve rögtön az elején, hogy bizony nem sok hasonlóságot fogok találni! Aztán mégis... tényleg meglepődtem! :)

Köszi Csaesz!
2010. január 27. szerda, 8:10 | Ramina   Előzmény

Köszi Csaesz!

Én ezeket már mind végigjártam és tudom, hogy ami benne zavar, az bennem is megvan, nekem is gondot okoz és végsősoron önmagam összes aspektusának elfogadása a lényeg. Számos hasonló történés van az élettörténetünkben is- ahogy mondod.
Sok mindent elfogadtam már önmagamban - az úton...
De van még pár szeletke, ami vár rám :-))

De akkor sem leszek elégedetlen, ha úgy halok meg, hogy marad még elfogadnivaló. Csak semmi görcsölés.... :-)

jó sokat irtál magadról!
2010. január 19. kedd, 10:10 | ISTENI ÉN

ez ojan kis találó szövegü zene

http://www.youtube.com/watch?v=TlilviFi3V4

Lehet, hogy a kígyó szúrta el tényleg
Azzal az átkozott alma-trükkel
Vagy lehet, hogy csak Ádám volt papucsférj, és nem figyelt arra Éva mikor bliccel
Vagy lehet, hogy csak én vagyok egyszerű,
Hogy az okot inkább magamban látva
Hogy hogy kerültem a Földre, minek fognám másra?
Hogy mitől van az egyik egy egérlyukban, miközben New Yorkban a palota szépül
És miért van a szépség, ha valakitől Quasimodo is halálra rémül
Vagy lehet, hogy én vagyok a vak, hogy az okot mindig magunkban látva
Hogy miért kerültünk a bajba, minek fognád másra?

Refr.:
Mert valahogy minden összeáll
Az Isten mindent jól csinál
Mindent úgy, ahogy kéne
Mindenkit úgy ahogy kérte
Mert végül minden célba ér
A sor végén a rím megél
Mindig úgy ahogy kéne,
Mindenki kap ahogy kérte majd
Mert valahogy minden összeáll
Az Isten mindent jól csinál
Mindent úgy, ahogy kéne
Mindenkit úgy ahogy kérte
Mert végül minden célba ér
A sor végén a rím megél
Mindig úgy ahogy kéne,
Mindenki kap ahogy kérte

És miért él az egyik majd 120 évet
Ha a másiknak a szülőágy a végzet
Vagy mitől korog Keleten az egyik gyomra
Ha így élünk Nyugaton
Majd szólj ha érted
Vagy lehet, hogy csak én vagyok egyszerű, hogy az okot átlátszónak érzem
Hogy mi itt a kérdés
Én nem is értem
Hogy miért bukik mindig meg minden elnök
Ha azzal kezdi mind, hogy ők majd tudják
Hogy miért akar vezetni jónéhány, miközben nem hogy mást, magukat se látják
De tudom, hogy én vagyok a vak,
Hogy az okot egyszerűen látom
A film meg forog
Olyan, mint a péntek 13

Refr.

Minden olyan ahogy te és én akartam
Ilyen egyszerű ez
Olyan úgy ahogy van
Senki nem fizet hidd el soha helyettünk
Semmi nem a miénk
Jövünk és megyünk
Ilyen egyszerű minden, mint egy pofon

Refr.

gyöngyház képe
drámázás
2010. február 23. kedd, 23:42 | gyöngyház

Érdekel ez a drámaterápia. Már másodszor jön szembe. Mostanában nagyon szerettem volna találkozni egy olyan módszerrel, ami végre a szavak felszínességével szemben lejjebb megy. És felhoz, megtisztít, végre rendbe tehetném magam.
Mert már kezd elegem lenni abból, hogy átbulizott éjszakák után részegen összeszemfestékezem az aktuálisan épp velem szembe jövő barátom szép fehér ingét, pólóját... És ilyen művileg gátlástalanná és képlékennyé vált lélekkel zokogok a kocsmapadlón.
Nem szép. Egyáltalán. És igazából azt sem tudom, mi a fene bajom van!!!!

Szóval: lécci - hol lehet drámailag kifejeződni? :)

HajduM képe
Érdekesnek látszó cikk
2010. május 10. hétfő, 8:53 | HajduM

Érdekesnek látszó cikk, most nincs időm elolvasni, de délután, neki veselkedek.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Hírlevél feliratkozások

Jelöld ki és iratkozz fel: