Soha nem állítottam, hogy képes vagyok az Itt és Most-ban lenni állandóan, vagy, hogy megvalósítottam önmagam, vagy hogy megélem a bennem élő isteni szeretetet.

Arról írtam a leveleimben, hogy milyen csodálatos, amikor ezekből, csak egy-egy morzsát sikerült megélni, egy-egy transzcendens tudatállapotot, egy-egy órát, netán egy napot fenntartani, megélni. És milyen hatásai vannak, hogyan éltem meg, esetleg, hogy mit gondolok róla, és hogy tudtam összefüggésbe hozni a tapasztalataimat azokkal, amikről ti írtatok, és azokkal, amikről tanultam, vagy más vallások -tanítások megismerése kapcsán találkoztam.

Azt sem állítottam, hogy full-tudatos vagyok. Éppen azért írtam a "bajaimról", arról, hogy "gondolom" , gondolkodom, hogy lássék, az egóm, mert a blokkok mindig ott vannak, és ráláthassatok, hiszen csak úgy tudtok segíteni, ha megmutatom magam.

Kaptam is segítséget, és nagyon köszönöm. Sanyi, talán tőled a legvelősebbet, ami egyben nagyon hasznos is, és mindennap nap közben is folyton velem van.

Közben azért vitáztam, hagytam megnyilvánulni az egóm, hogy még több minden lelepleződjön, és válaszokat kapjak.

Ezekre hol válaszok jöttek, hol reakciók. (A ti egótok is megnyilvánult :)

Mindenki más utat jár. Én egy olyat, amiben hatalmas tudást kaptam, amiből még keveset éltem meg. Nem az az önáltatás részemről, hogy értékelem, amit tudok, vagy megosztom, amire ebből késztetést érzek, (még ha tanítani lehet ennél magasabb szinten is), hanem az, amikor nem élem meg a saját életemben amit máséban esetleg már látok, vagy egyszerűen csak látom az összefüggéseket.

De, ezzel mindannyian így vagyunk. Vagy ti minden szellemi törvényt betartotok? Teljesen legyőztétek az egótok uralmát? Minden, amiről itt beszéltetek nekem, a ti életetekben tökéletesen rendben van?

Pl. Nem kaptátok azon magatokat mostanában, hogy amit tanítotok itt ezen az oldalon valakinek, az nincs rendben az életetekben? Vagy nektek MINDIG rendben van?

Mindannyian önáltatóak vagyunk. Csak kisebb-nagyobb mértékben. Egyik életterületen már viszonylag jól látunk, a másik viszont még sehol sem tart. Az egyikünk még csak most indult el, a másik meg még nem ért haza. Az egyik a pokol fenekéről felkapaszkodott a talaj szintjére, óriási erőfeszítéssel, sok tanulással, a másik meg onnan indul ebben az életében. Amikor azt hisszük, már ez elég jól megy, jön a következő, nagyobb próbatétel, és rádöbbent minket milyen hatalmas az feltáratlan Kozmosz, ami mi vagyunk.

Aki önmaga meglátása szerint nem önáltató, annak sürgősen utána kéne nézni a dolgainak.

Mindenben amit még nem tudunk magunkról önáltatóak vagyunk.

Az más, hogy valaki törekszik az önmaga látására, hogy figyel, és tanul ébernek lenni. De csak az mondhatja el magáról, hogy nem önáltató, aki MINDENT TUD, és folyamatosan meg is valósítja az életében. Hogy nincsen ilyen? Szerintem van. A megvilágosodottak ilyenek..

Persze lehet, hogy ebben nem értünk egyet.

Egyébként amit írtál abban igazad van.

Egy dolog az, hogy mit jelent a létezésünk, az életünk a körülöttünk lévők számára, és egy másik az alázat, hogy ne ezzel foglalkozzunk. Tanultam valamit. De betartani idő, és gyakorlat. És újra és újra azon veszem észre magam, hogy már megint "becsaptam" magam, és nem azzal foglalkozom, amivel kéne, egészen addig, amíg már a sok gyakorlás után uralni kezdem az egóm ezen késztetését.

És addig önáltató vagyok.

És egy dolog az, hogy "engedd el a fiad" és egy másik megélni.
Egy dolog az, hogy engedd el az egész életed és megint másik megélni.
Egy dolog azt mondani valakinek, aki a halálán van: ne szenvedj! tedd ezt és ezt! És másik dolog megélni azt a szenvedést, aztán elengedni egyáltalán, mielőtt bármi mást tenni tudnánk.
Még ha erre is szólít fel az élet, még ha megértettem is, még ha tudom is amit tudnom kell, megélni, teljesen más.

Ezért van, olykor hogy jól mennek a dolgok, érnek a tanítások bennem, gyűjtöm a tapasztalatokat, figyelek, és bízok. Van hogy észreveszem, most sikerült megvalósítanom valamit magammal kapcsolatban, amire eddig soha nem voltam képes. Észrevettem, és megcsíptem az egóm egy darabját, mielőtt automatikusan megnyilvánult volna.

És van, hogy visszaesek az egóm csapdáiba. Kétségbeesek, a félelem és a pánik irányít és észre sem veszem. Ilyenkor mindent elkövetek, hogy kiszabadítsam magam, de minél jobban vergődök, annál jobban uralkodik rajtam mindaz, ami az egómban van. Mert még nem uralom, vagy nem is ismerem azt a tartalmat, jellemvonást.

De szerintem ez mindenkivel így van.

Csak kiben ezek, kiben azok a "jó" és "rossz" "értékek" dominálnak.

Elsődlegesen fontosnak tartom, hogy ne ítéljek. Semmi alapján. Hogy minél többször és minél előbb képessé váljak az emberekben és mindenben csak a jót látni. Önmagamban is.

Hogy ne legyen bűntudatom. És ne féljek.

És hogy megtanuljak megbocsátani magamnak, és másoknak.

Mert "rosszat" mindig, mindenhol találni fogunk.

És amíg "rosszat" látunk a világban, a másikon, a másik megnyilatkozásában, amíg azt támadónak, sértőnek, butának, csúnyának, gonosznak, önzőnek, stb látjuk, addig mi vagyunk támadóak, sértők, buták, csúnyák, gonoszak....stb. Mert így működik az Univerzum.

A másik egóját csak az látja, aki az egójával néz. Ez a tükrözés törvénye.

Mi a szeretet?

Szerintem nagyon sokat lehet írni róla. Mert a szeretet bármiben megnyilvánulhat, kérdés, hogy a megnyilvánulást melyik szemünkkel nézzük: a egónk tükörképét látjuk, vagy mindazt, ami szép, jó, csodás, kedves, örömteli, érdekes, mint a szív megélései.

Én ezt az utat járom. Számomra a szeretet útját járni a dolgok megértése, és a megértés elengedése azért, hogy a kettősség látását lecserélhessem az egység látására: arra, hogy minden jó, elfogadható, békével, örömmel, türelemmel, állhatatossággal, tisztelettel, alázattal, szabadon megélhető.

Egy dolog hogy látom a célt, és olykor látom a dolgok megvalósulásában a törvények működését. Egy másik, az, hogy hol tartok a megvalósításban.

Búcsuzóul hadd osszak meg veletek egy történetet a szeretetről.

Volt egy bölcs, akit nagyon szerettek az emberek, lábához borultak, és imádták, mert megvalósította Istent. Volt egy gazdag és hatalmas király, aki csak az emberek megfélemlítésével érte el hogy lába elé boruljanak, ezért megírigyelte a bölcset, és elhatározta ő is megvalósítja Istent.

Tanult, gyakorolt, böjtölt, évekig. A lelkét kitette, de nem sikerült. Ekkor teljesen kimerülten, és csalódottan, odament a bölcshöz, és arra kérte, hogy mondja azt az embereknek, hogy neki is sikerült megvalósítania Istent. Hiszen olyan nagy a hatalma, az isteni szeretet, amit sugároz mindent felülír, senki nem fog kételkedni a szavaiban.

"Már hogy mondhatnám?" kérdezte tőle erre a bölcs. "Hogy mondhatnék olyat, ami nem igaz?"

A király éktelen haragra gerjedt és megfenyegette a bölcset, hogy megöli száz gyermekét, ha nem mondja róla el mindenkinek, hogy megvalósította Istent. De a bölcs nem tette.

Erre a király, akinek nagy volt a földi hatalma, megölette a bölcs száz gyermekét, a tiszta szívű tanítványait. De a bölcs továbbra sem teljesítette a kívánságát. Végső elkeseredésében a király úgy döntött azzal fenyegeti meg a bölcset, hogy őt magát öli meg, ha nem enged.

Elment a bölcs házához, és az ablakon keresztül kihallgatta a bölcset, amint az a feleségével beszélt.
"Uram, miért nem mondtad hogy megvalósította Isten? Ha mondtad volna, még mindig élnének az én kedves, odaadó, tiszta szívű, szerető gyermekeim. Miért nem mondod ki azt az egy mondatot?"

"Hogy kérheted ezt tőlem?" kérdezte a bölcs "Hogyan hazudhatnék az embereknek róla, ha egyszer szeretem őt?"

Erre összetört a király, és a bölcs lábához borult. Nem tudta elképzelni hogy létezik ekkora szeretet, ami még azt is megbocsátja, amit tett, és őt így, feltétel nélkül szereti.

"Bocsáss meg nekem, bocsáss meg Uram", sírt a király. "Soha nem gondoltam, hogy bárki a földön szerethet egy olyan személyt, aki megölte a gyermekeit"

"Ma megvalósítottad Istent," mondta neki a bölcs "mert ma tudod, mi a Szeretet, mi az Igazság. Isten csupa megbocsátás. Megbocsátok neked, mert a bennem lakozó Isten megbocsát neked. Ma megvalósítottad Isten."

Az, hogy valaki mennyire jutott az úton, hogy képessé váljon a szeretetre, nem látható a körülményein.

Semmiről sem alkothatunk valós képet a látható, hallható, tapintható ..stb tapasztalat alapján.

Az, hogy kinek, mi lakozik a szívében nem tudhatja senki más, csak ő, és a benne lakozó Isten. Ezért ha valaki már megtanult Isten szemével látni, és Isten szívével élni, az látja csak a másik embert annak, ami.

Jónak, szépnek, bölcsnek, szerető-szívűnek, valakinek, aki szeret, és szerethető.

Ez a valóság.

Én ebben nem csak "hiszek". Most is azt mondom vannak tapasztalataim.

Attól, hogy még nem valósítottam meg Istent, olykor már látok egy parányit az ő szemével. És az sokkal felszabadítóbb, és gyógyítóbb, és igazabb minden másnál.

És arra, hogy valaki megítél, mert még nem vagyok elég tiszta, tudatos, vagy ügyes, vagy szerető-szívű ahhoz, hogy ezekkel a hatalmas feladatokkal megbirkózzak, amiket bevállaltam születés előtt, hogy még mindig csak menetelek, mert ő azt gondolja, ő vagy más ennél sokkal több, tisztább vagy tudatosabb, sokkal rövidebb idő alatt, vagy hatékonyabban tudná élni az én életem, csak annyit mondok: az ő élménye, hogy lát engem.

Az enyém meg az, én hogy látom őt.

Ez az egyetlen feladatunk.

Namaszte

Szia Aditi!

Én azt látom, hogy mindenre tudsz mondani valamit, hogy mit miért nem tudsz megcsinálni.

Én a helyedben arra koncentrálnék, hogy mit miért tudok megtenni. Valahol el kell kezdened a megoldásra koncentrálni.
Például, ha tudom, hogy kellenek Sanyi CD-i, pontosabban Sanyi tanításai akkor azon "mesterkednék", hogy hogyan tudnék hozzájutni. Nem arra koncentrálnék, hogy ez se lehet, mert nincs pénzem, hanem arra, hogy hogyan is lehetne.

Szeretnél Te igazából, a lelked mélyéből változtatni az életeden??????

Amíg mindenre csak azt mondod, hogy miért nem lehet, addig Te mélyen belül ragaszkodsz a gyötrelmeidhez. Ragaszkodsz a sérelmeidhez, ragaszkodsz ahhoz, hogy panaszkodhass. Ez ad életet Nekded, ami persze el is veszi azt.

Ha felhagysz a panaszokkal, akkor valami más fog a helyére jönni. Ha tudatosan megoldáskeresést teszel a helyébe, akkor nyert ügyed van.

De amíg ilyen hosszasan ecseteled a "nehéz sorsodat", addig minden marad a régiben.

Ennél többet, és hasznosabbat nem tudok Neked mondani.

Üdv.:
Mackó

Kedves Hédi!

Nekem eddig nem volt "grafomán" korszakom, és bocsánat, ha ezzel bárkit is leterheltem.

Senkitől sem várom el, hogy sajnáljon, mert már régen rájöttem, hogy semmit sem ér.

Az információk megosztása azonban valóban segít nekem.

Az is, hogy megmutattam kicsit a "másik" arcomat.

És a reakciók is, amik erre válaszul érkeztek.

Már írtam, hogy a meditáció valami miatt nem működik még mindig úgy nálam, ahogy nálad/nálatok.

Ezért máshol is keresem a válaszaimat, mert nem fojthatom addig sem magamba, amíg jobban megy majd, vagy találok más módszert.

Bocsánat, hogy hosszú vagyok. Ez van. Igyekszem tömörödni.

Egyszer majd írok egy könyvet. Egyébként verseket is szoktam. Azok rövidek....:)

És azt is "meditációban írom"...:)

Én sem olvasom el azt, amiről első ráérzésre az az érzésem nincs dolgom vele.

Nem azért mert megítélem, hogy "ez hülyeség, na már megint ez a..xy....(az is ítélet, mert mindenki változik, ezért én nem válogatok személyek alapján), ez ilyen az meg olyan...", egyszerűen csak tudomásul veszem, hogy ezzel most van dolgom, vagy nincs. Most.

Mindenki máshogy működik, és folyton változik.

Amíg konvencionálisan éltem az életem, és megfeleltem az aktuális társaságnak, akivel érintkeztem, mindenki jónak, szépnek, okosnak, erősnek, tehetségesnek meg mit tudom én még minek tartott. Mert annak akartam látszani.

Ezt abbahagytam. Olyan életperiódust élek, hogy már nem engedhetem meg magamnak, hogy az legyek, aki valójában nem vagyok.

Ezért megélem magam, amennyire tudom, persze azért igyekszek figyelni.

De a tanulságokat csak úgy tudom levonni, ha kibújok a csigaházamból, és ránézek arra a lényemre, akit eddig eldugtam oda.

Senkit nem akarok bántani, és szándékozok energiát szívni. és nem is ebben látom a megoldást.

De ezt fel kellett vállalnom.

Már kezdem megszokni, hogy csodabogár vagyok.

valószínűleg ez egy darabig még így lesz. Aztán vagy kinyiffanok, a Sanyi szavaival, vagy sikerül megoldásokat találnom, működő technikákat, és stabilizálódom, továbblépek.

Ez hamarosan kiderül, mert már nincs sok időm.

Ha nem érdekel amit írok, ne olvasd el. És ha úgy érzed nem tudsz segíteni, ne segíts.

Nem kell tenned semmit. Elég ha nem ítélsz.

Namaszte

Kösz, hogy engem láttál, és nem az egóm.

Már ezzel is szeretsz.

A szeretettel az a baj, amit te is írsz: van a tiszta szeretet, és vannak a téves szeretetek: "szeretlek, mert",...stb, ezeket arról lehet felismerni, hogy feltételt szabnak. Persze, amikor ezeket éljük meg, sokszor nem könnyű felismerni, mert azt tanultuk: ez a szeretet. Pedig sajnos nem az.

Azt hisszük szeretünk, amikor érzelmeket élünk meg, pedig nem az érzelem a szeretet. Ha van szeretet és mellette tiszta érzelmek születnek, az klassz élmény. De önmagában a szeretet is elég.

Ezt nagyon nehéz megérteni, és megélni még inkább. Engem az Élet avatott be.

Már sajnálom, hogy annyit szapultam a volt párom itt is, de ez is a fejlődés része volt.

Ma értettem meg, mi volt az egyik szerepe az életemben: éppen ez, hogy el tudjam választani a szerelem, a szexus, és a szeretet (leegyszerűsítve, mert több szint volt) rezgéseit/tudatszintjeit/megéléseit magamban, és képessé váljak a tiszta szeretet megélni. Mert csak abban lehet tanítani/helyünkre kerülni.

Ismert tény, hogy az agy sokadikra fogja fel a "nem" szó jelentését. Ha azt mondod: ez nem citrom, sokszor kell elmondanod, hogy az értelem valóban felfogja. Ha azt mondod: ez egy narancs, rögtön megvan, miről van szó.

A szeretet hasonlóképpen működik.

Mindenki tele van blokkokkal. És valójában ezért csak azzal tudunk átvinni információt, amit tiszta szeretettel, vagyis tudatosan kommunikálunk/élünk meg. Indulatok nélkül, a másik igényeire figyelve, éppen annyit adva, amennyi kell. Erről nehéz jól írni. De ha tudom, mi kell a gyerekemnek, és rá akarom erőltetni, mert türelmetlen vagyok, dühös, vagy félek, nem fog működni. Ha a belső békémmel megfigyelem, mi a következő lépés, és szeretettel, de akár megkötő érzéseim nélkül kommunikálom, AZONNAL HAT!

És mivel mindenkinek vannak blokkjai, éppen ezt kell gyakorolnunk: akkor tudjuk szeretni a másikat, ha képesek vagyunk mi NEM REAGÁLNI. Vagyis elválasztani a másik gondolatait, érzelmeit a miénktől, és ha megélünk gondolatot vagy érzelmet (pl. dühöt, haragot), akkor azt a saját számlánkra írjuk, kitisztítjuk, és ezektől mentesen, tiszta tudattal figyeljük meg kívülről a szitut, magunkat benne, a másikat benne. Ilyenkor jön a jó megoldás. Néha ez egyszerűen ennyi, az elengedés, de néha a konszenzus alapja. és néha az önzetlen segítség-nyújtás alapja. Ez mindig a helyzettől függ.

A tiszta szeretet nemcsak ennyi. De erről tényleg elég nehéz itt írni. Azt hiszem később dolgom lesz ez, azért is "dumálok" itt ennyit. Nekem ez az első lépés.

Még nem szervezek tanfolyamot, mert még nem vetült fel bennem, hogy elég érett lennék rá.

De már megélem ezeket a dolgokat, amikről írok, és tanulom a kommunikációt.

Én kaptam egy beavatást, amit nem így szoktak az emberek megkapni, ahogy én, és csak ez az oka, hogy nem beszélek róla. Egyébként meg szokták kérni a mesterek a beavatottakat, hogy ne beszéljenek a beavatásról, de nálam nem ez a helyzet. De ez nem is lényeges.

A módszer összetett, de az egyik lényeges eleme az, (és ez már a kiegyensúlyozott élet kulcsa is) hogy megtanulod felismerni és kezelni az egód. Ennek több lépcsője van.

A MIÉRT= "MI"-"ÉRT" SZÓBAN BENNE VAN, HOGY AZ ÉRTELEM KERESÉSÉRŐL VAN SZÓ. De ez csak az első lépcső.

Egyetértek veled, hogy ez nagyon fontos. És én is úgy vagyok vele, hogy van, amiben már továbbléptem, de vannak életterületek, amiben még fel-felmerül bennem újra a miértek keresése.

Több szellemi iskola is tanítja, hogy a másodi lépés a "HOGYAN". Fontos, hogy itt már technikákról van szó, ami teljesen egyedi összetételű kell h legyen. És itt már nem szabad kérdezni.

Azért, mert az elme eszköze az értelem, de egy bizonyos pontig képes csak az összefüggéseket látni. Ezért meg kell tanítani arra, hogy a tudatot szolgálja, ami viszont a MINDENTUDÁS tárháza. És emellett még az IDŐTLENSÉG, A HATÁRTALANSÁG, A MINDENHATÓSÁG (OMNIPOTENCIA) tárháza is. És a SZERETETÉ.

Az alsóbb dimenziók (nem rossz, csak alsó) szeretet-megélései kötnek. A szívtől felfelé azonban szabadság a szeretet a megélésekben. A hetedik csakránál kapcsolódunk a mindenhatóság energiájához (Univerzális tudat), amihez csak a szeretet, vagyis az elfogadás, az elme csendessége, a belső nyugalom, a nem kérdezés, a kétely-nélküliség, a gyermeki hozzáállás, a hála, az öröm juttat el. Az alsóbb csakrák megélései kellenek a földi dolgok vezérléséhez/megéléséhez (Az erő, az érzelmek, az akarat, a megértés, a gondolat... stb), de nem vezérelhetik az életünk, mert csak a Mindenségben elfoglalt helyünk tehet elégedetté és boldoggá/azt pedig nem az értelem fogja fel. Ha a szeretet tanulását felvállaljuk, és a gyakorlását elkezdjük (ez egy folyamat, ami hosszú), akkor a helyünkre tesz a Mindeség természetes működése.

Erről is tudnék írni, de az tényleg nagyon hosszú lenne.

Ha érdekel, majd inkább kérdezz, hogy tudjam, mire válaszoljak.

És most szerénynek kell lennem.

Én is a szeretetet tanulom. Mindenki, de én különösen.

Ugyanis olyan blokkokkal születtem, amik temérdek félelmet raktározott el a tudatomban, mélyen, még a születés előtt, és erre jött a többi. Ugyanakkor úgy találta ki a szellemem/vagy a természet (mindegy), hogy oldhatom. De ez egy nagyon hosszú folyamat. Ezért kértelek titeket, hogy ne ítéljetek a külsőből. Ezek a félelmek, állandó alapot képeznek a többinek, és amíg teljesen fel nem oldódnak (ezeket már nem nem lehet az értelemmel feldolgozni, volt aki megpróbálta, és beleőrült...), kísértenek a teremtéseimben.

De a szeretet, vagy más szóval az állandó meditáció, a szemlélés állapota fokozatosan oldja a tudatban lévő blokkokat, a megélés alázata közben.

Tényleg, van hogy az ember hazudik magának, amikor "szeret" és ez csak később derül ki. Sokáig tipródtam én is ezen, h miért jön ugyanaz elő, és hogy lehet végleg eltüntetni úgy, hogy ne önáltatás legyen, de ha meg folyton újra-kérdezek és a figyelmem rajta tartom a "problémán" akkor éppen attól nem szűnik meg..

A válaszom, amit ma ismretem fel a következő: A természet folyamatosan változik. Úgy, hogy, közben tágul. És ha mi megéljük a belső békét, a szeretetet, nem kérdezünk, fel tudjuk csak egy pillanatra is számolni a félelmünket, a kételyünket, és bízni tudunk abban a működésben amit meg ismerhetünk ( erről szólnak a beavatások), akkor a dolgok magától elindulnak (az egész életünk) a rend,a harmónia, a blokkok oldása felé, mert mi is együtt tágulunk a tágulással... És közben egyre szélesebb körű tapasztalatot szerzünk a valóságról, az emberi tudatban tárolt illúziók leleplezése által.

Lehet, hogy hülyén hangzik, de így van. És nekem csak ez az út van. És nemrég álltam rá.

Lehet, h nemsokára írni fogok róla.

Olyan ez mint a meditáció. Csak az egész életeddel kapcsolatban. Ott is elengeded a gondolatokat, és mire minden gondolatot, és képet és hangulatot, és érzelmet és töltést elengedsz és a fekete űr marad: na ott jelenik meg a szeretet. És az nem a lélek. A lélekben még vannak képek, gondolat-foszlányok. Igaz, egy magasabb dimenzióból, de vannak. A szeretet a szemlélésből áll elő. A semmiből. Amikor már nincs ott a földi, csak szemlélés szintjén. Még nehéz írni róla....

Mindenesetre kigyógytottam magam a legutóbbi ( a napokban) történni akaró begyullad a májam-ból. A dolog két részből állt: felismerés: hogy a tudatom tartalmai csinálják (kiszolgáltatottság érzésének megszűntetése), és szeretet (magam és a világ teljes elfogadása ÚGY AHOGY VAN)

Ez útóbbi a lényeg, és becsapós, mert aki így olvassa, az azt gondolja: dehát ez olyan egyszerű!!, én is elfogadom. Aztán egy frászt. Csak azt hiszi. ÉRTI. De nem éli át.

Nekem nincs már idő, hogy ilyenkor újra kielemezzem az okokat. Egyszerűen olyan mélyen vannak már a tudatban, hogy képtelenség. Nincs időm élni, ha folyton ezt teszem. A szeretet a rövidebb út. A tudatos, tiszta szeretet. De ehhez, néha át kell élni újra a poklokat. (pl. az elmúlt négy napom maga a haldoklás volt..., miközben minden erőmmel azon voltam, h talpon maradjak, és éber maradjak, és felfogjam, mi történik, és feldolgozzam, de ha a májad kihagy, akkor van, h minden erődet elveszted, remegsz, és még gondolkodni sem tudsz..., és közben ott a gyerek, a munka, és a szüleid, akik még egy zsákot tesznek rád, ha bevallod, h rosszul vagy, mert jönnek a tudatlan programjaikkal... :) De amikor visszajövök, mindig új felismerésekkel, tanulságokkal, és erővel, örömmel gyarapodva térek vissza. Most az ötödik napon sikerült... :) AMIKOR VÉGRE FELADTAM AZ AGYALÁST ÉS A KÜZDELMET. De ezt a saját feladatában az embernek a legnehezebb megélnie még ha kívülről nagyon klasszul látja, és érti is. Ezért fontos a kegyelem egymás iránt és az ítélet-mentesség. (Ami alatt szintén mást értek, mint gyakran ti, de erről majd máskor)

A szeretet átélése egy csoda. Megtisztít, felemel, tudatossá tesz. Lábad elé teszi a világot.

Leírhatatlan, meleg, erős energia a szeretet, ami szó szerint gyógyít, teljes elolvadás, gondolat-nélkülivé válás, felolvadás a hatalmas egységben. A világ és önmagam összeolvadása.

Sokszor még csak képekben tudok írni róla, ezért tűnök olyan "misztikusnak", de csak arról van szó, hogy én így érzékelem a világot, nem arról, hogy magamévá tettem valamiféle elrugaszkodott szemléletet.

Most a a Mózes életéről szóló film jutott eszembe, meg az égő csipkebokor. Fehér láng a szeretet, amelybe bele teheted a kezed és nem ég meg, mert abból vagy. Az élet teremtő alaprezgése. És mégis éget, mert égeti az egót. Mindent, ami nem az őhozzá való visszatérés megélésével történik. A gyűlöletet, a haragot, az irígységt, az ítéletet, a gőgöt, a közömbösséget, a dühöt, a...stb..

Az ENERGIA (így is nevezik) a mi élet-energiánk, amit ha szeretettel használunk tudatosan, nem fordul ellenünk, nem válik az előbb felsorolt energiákká, hanem megtisztul, vagy megmarad tisztának.

Bocs, hogy megint áradoztam. Ez azért van, mert ha megélem, ez van...

Konkrét: sok módszer létezik, de sajnos az a rossz hírem, hogy a saját egóját mindenki csak a saját módszereinek kombinációjával egyedül saját maga tudja megszelídíteni. Mert minden tudat egyedi. Csak a tiszta tudat nem. Nem arról van szó, hogy az ego rossz lenne, csak korlátozó.

A dühös ember nem rossz, és szeret "a maga módján". Lehet h éppen miértünk dühös. Mégis képtelen sok mindenre, ahhoz az emberhez képest, aki már felismeri és elengedi a dühét. Ez így van az összes többi tudatszinttel is. A testtel is. A társadalmi berögződéseinkkel is. Az emberi tudatban ősidők óta tárolt "sablonokkal" is. Azok olyan mélyen vannak a tudatunkban, hogy ezer élet sem lenne elég kielemezni. De ha sikerül megfékezni az egót (a kollektív tudattartalom töltéseit oldani) és megélni a szeretetet, feloldódnak ezek is...

Az egész emberiség tudatát meg lehet így tisztítani... Gondolj csak bele...

Bocs, ha még nem tudok megfelelni az elvárásaidnak. Itt tartok. Most. :)

Remélem, azért sikerült mondani valamit. És egyszer már felajánlottam, de nem reagáltál, h szívesen találkoznék veled. Szerintem ezekről jobban tudnánk infót cserélni beszélgetés közben, mint írásban.

Az első kérdésedre válaszolva: vannak, akik tudnak így szeretni. Itt vannak velünk a Földön és segítenek megtanulni így szeretni. Én is a "tanítványuk" vagyok. Vannak, akik testben teszik ezt (én ilyen vonalon tanulok), de vannak, akik csak jelen vannak más dimenziókban de ebben a térben, h segítség a kollektív fejlődést. Ezt már lehet h hitetlenkedve fogadod, nem győzködlek, majd ha lesz tapasztalatod, nem kell hinned.

És mi is tudunk így szeretni. A különbség csak annyi, hogy mi csak pillanatokra, percekre, órákra, esetleg napokra. De ez a fejlődés része.

És az a dolgunk, hogy ezt a szeretetet éljük meg minél többet, minél többször. Mert ez valóban, MINDENRE megoldás.

És az egészben a legszebb az, hogy mindvégig a helyünkön vagyunk. Mert a tér és az idő csak kivetülés. A teremtő szeretet-energia teremtett illúziója. Csak a tudatunkban történik a fejlődés. Ezért is fontos a miértek elengedése. Ez egy tudat-szint-lépést jelent.

Ezét mondom mindig: hogy nincs jó és rossz, és nincsenek különbségek a szeretetben. Csak a tudatosságunkban. A szeretetben egyenlőek vagyunk. Mint a Bibliai Isten előtt.

És nem értek egyet veled a megértett szeretet-dologgal kapcsolatban. Ezt is ma ismertem fel. A szeretet teljességgel irracionális. Semmi köze a megértéshez. Ha valamit meg kell értened ahhoz, hogy spontán megnyilvánuljon a szeretet... már le is írtam az ellentmondást...

Az ego az, aki be akarja biztosítani, hogy kontrollál mindent, ezért meg akar érteni mindent, és "csak" akkor szeret... de ez feltételes szeretet ugyanúgy.

Még egyszer: nem azt mondom, h nem kell a megértés, mint egy fázis. D ezen túl kell lépni a szertetért. És az élet szintjén is egyszer meg kell ezt lépni. Elengedni a miérteket.

Namaszte

Igen, ez így van, az előző levélben írtam is h az önbizalom még erős változtatásra szorul...

Az igazság az hogy ez is egy szint már tőlem, mert egész életemben mindent elfojtottam. (arra tanítottak, meg már eleve blokkolt is voltam. )

Úgyhogy öndicséret büdös, de inkább, mint nyelni...

Közben azért igyekszem szeretni is magam, és csendben megélni a békét, az önelfogadást, de gondolom, ez még jó ideig eltart majd... :)

Szerintem azt nem jó elfogadni h kicsi vagy...

Max én úgy szoktam, h néha beugrik a földi létezés jelentéktelensége, és a létezés csodájára való rácsodálkozás... ilyenkor sok minden oldódik, nem csak a kisebbségi érzésem... :)

Köszi!

Namaszte

Kösz Eszter a bejegyzésed! Mert igy legalább nem kellett nekem egy frappáns véget keresnem ebből a kimeritő válaszból. Te megtetted! Köszönöm!

Nézd Aditi én ezennel bevallom, hogy akkora az egom, hogy olyan mélységekbe húz, ahonnan nem látom az ezoterikus erdőtől, hogy miért is válaszolgatok itt valakinek, aki képes bármilyen bejegyzésre, bárkinek sértődötten válaszolni és utána még lehordani. Ha te nem veszed észre, hogy magadnak is kellene magadban dolgozni és nem csak a mi tükrünket használni, akkor ehhez én a magam kis szerény képességeivel csak annyit tudok mondani, hogy gyógyulj ezerrel, örülök neki, hogy hizol és jobban vagy, de az én tükrömet ezentúl inkább másra használom.

Kivánok neked továbbra is minden jót!
Hédi