Mi történik velem?
Már jó pár éve foglalkoztat a spiritualitás, de kb. 2éve sokkal elmélyültebb lettem... rengeteget változtam és vele együtt jöttek a megfejthetetlen kérdések...
Elfordultam lelkiekben a gyerekkori barátaimtól, nem értem hogy miért.. Nem vagyok őszinte magammal szemben? Valamit nem akarok meglátni? Vagy pusztán csak annyiról van szó, hogy az embernek ahhoz, hogy megismerje önmagát magányra van szüksége?
Mégis nagy nehézség ez nekem és tanácstalan vagyok.. Nem tudom, hogy a lelkem vágya -e ez, vagy az elmém akar kirekeszteni bizonyos embereket?
Voltak 4-5 éve erős szorongásos tüneteim... és a mai napig néhány megmaradt... például nem tudok szemkontaktust tartani bizonyos emberekkel. Gondoltam arra is, hogy nem e a szorongásom áll ezen problémák hátterében, de később rájöttem nem ez az igazi ok.
Van sok barátom, de mégis van egy közösség, akiket leakarok zárni... de valahol mégis zavar... hogy hátat fordítok, hogy haragudni fognak rám... hogy lerázom azokat az embereket, akikkel együtt nőttem fel, csak azért mert most ezt érzem... és ha később megint mást éreznék?... olyan szeszélyesek és kiszámíthatatlanok az érzések...
Nagy érzelmi vihar van bennem... és nem tudom, hogy ez azért van e mert nem akarom őket még lezárni, vagy azért van, mert egyszerűen lelkiismeretfurdalásom van, mivel ők szeretnek, és keresnek engem.
de én mégsem akarom már ezt... mi történik velem? Olyan néha mintha 2én dulakodna bennem... és már fáradt vagyok ettől...
Kérlek segítsetek.
Talán ti érettebb lelkek tudtok olyan tanácsot adni, amivel tovább haladhatok majd utamon.
Előre is nagyon köszönöm válaszotokat!
Egy tanácstalan lány
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
És a szabad akaratot ki adta az embernek? Egyetértek veled, hogy a szabad akarat nem Isten útja FELTÉTLENÜL. De a szabad akarat ugyanúgy nem rossz, vagy hiábavaló, és nem véletlenül kapta meg az ember. Az ember ezáltal azt a lehetőséget kapta, hogy SAJÁT MAGA BELÁTÁSÁBÓL, önként ISMERJE FEL és VÁLASSZA az isteni akaratot. Ha nem lenne szabad akarat, ezt nem tehetnénk meg, de ez egyben azzal is jár, hogy tévutakra is sodródunk.
A szabad akarat Isten útja, amennyiben azt választjuk szabad akaratunkból. De megadatott a lehetőség, hogy próbálkozzunk más utakkal is, amíg fel nem ismerjük, hogy úgyis ugyanoda tereljük vissza magunkat: az igazsághoz, mert annak a fénye a halhatatlan, a többi előbb utóbb elenyészik.
És éppen mi, kicsike emberek vagyunk azok, akik ezt a tudást, képességet birtokolhatjuk, a szív hangját meghallhatjuk, amelyen keresztül Isten szól hozzánk, és saját döntésünkből felajánlhatjuk az akaratunkat ennek a hangnak. Mi, saját magunk, saját akaratunkból, saját döntéssel. Ezért, csakis mi, saját magunk vagyunk felelősek magunkért, az utunkért, és így azért, hogy megváltódunk, vagy nem.
Mi válthatjuk csak meg magunkat.
Ha ezt nem teszed, elmormolhatsz millió imát, erényes életet élhetsz, hihetsz Jézusban (aki valóban élt és tök felesleges ebben hinni, mert ezt vagy érzi valaki, vagy nem, akkor meg tudja) és betarthatsz mindent amit mondanak neked a papok, vagy olvasod a Bibliában, amit a papok a középkorban többszörösen átírtak, és lerövidítettek, hogy jobban megfeleljen a célnak, hogy mindenfélét elhitethessenek az emberekkel és uralkodhassanak a lelkeinken (is)............ és mindez nem lesz elég ahhoz, hogy eljuss oda, ahova indultál: önmagad olyan részéhez, amely bekapcsolódik Istenbe, amely vele egy. Mert oda CSAK TE juthatsz el. Senki más helyetted.
Egyébként a "modernebb" katolikusok, a fiatalok már gyakran úgy fogalmaznak: "élő kapcsolat Istennel" a valódi vallásosság. És ezzel egyetértek. Mert ez egy létező dolog, és van bennünk egy kapocs, egy részünk, amely már ehhez tartozik. Ebben nem hinni kell, és senki közvetítő nem szükséges ehhez. Mert ugyanúgy élő részünk, mint a testünk. Valóság. A valóságban pedig nem hinni kell, hanem megismerni, megtapasztalni, elfogadni, megélni, szeretni. :)
Amúgy Jézus is mint "egyedüli létező" boldogult, fejlődött, és mindenekfelett szeretett és azt hirdette, hogy a szeretethez nem kell senki más: csak te. És hogy szeress és ne várd, hogy szeressenek. Még Tőle sem kell ezt várnod, valójában nincsen szükséged az ő szeretetére sem, mint ahogy senkiére, ha te szeretsz. Ahogy ezt ő is tette.
Tisztelet a benned élő Istennek
"A szabad akarat Isten útja, amennyiben azt választjuk szabad akaratunkból. De megadatott a lehetőség, hogy próbálkozzunk más utakkal is, amíg fel nem ismerjük, hogy úgyis ugyanoda tereljük vissza magunkat: az igazsághoz, mert annak a fénye a halhatatlan, a többi előbb utóbb elenyészik."
Én elértem az Igazsághoz. Hidd el végigjártam az utamat, és igen Igazad van, minden fölösleges elenyészett és tényleg, ugyan oda jutottam ahonnan elindultam.
Az utam elindult az ufó hivésben, vártam, hogy majd jönnek és megmentenek, majd lettem fényküldött, aki szerte szét szórta a gyógyító fényt, majd lettem felemelkedett mester, aztán azt hiszem voltam kontakta is, majd beszélgettem Istennel is, de Isten ezt mind elvette tőlem.
Pedig annyira jó volt hinni, hogy én egy fényküldött vagyok, vagy bármi más vagyok, a legjobb az volt amikor, a bennem lakozó Istennel tudtam beszélgetni.
De azt is tudtam, hogy Isten ezt is elveszi majd tőlem. És igy is lett.
Nem olyan régen megéreztem egy kicsi hatalmat Istenből. Annyira eltörpültem mellette, mint egy apró homokszem, és teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy végig Isten vezetett. Teljesen mindegy, hogy én még akartam volna szórni a fényt vagy sem, az Ő akarata az enyém felett áll.
A történethez még az is hozzátartozik, hogy az utam elején nem hittem Istenben, nem olvastam a bilbliát és Jézust nagyon sokáig nem tudtam elfogadni. Nem tartom magam jó embernek, sem jó hívőnek.
Jézus soha nem volt egyedüli létező. Ő mindig azt hangoztatta, hogy Isten benne van, ő pedig Istenben és akik hisznek Őbenne, azoknál lakozik.
Jézus nem fejlődött sehová sem, csak volt gyermek Jézus, majd lett felnőtt Jézus, majd lett a megváltó Jézus. Ez nem fejlődés csak az Út, amit bejárt.
A szeretethez kell más ember is, mert Jézus szeretete a megbocsátás.
Valószínűleg nem nagyon különböző dolgokról beszélünk, egyáltalán nem olyan nagy a különbség a "hitünkben" mint a szavainkban. A lényeg mindig belül van és a lényegről beszélni szinte nem is lehet.
Értelek és tisztellek azért az útért amit bejártál: a mai ember számára megtalálni a hitet, bármit, ami valódi erőt ad neki a továbblépéséhez (mind szellemileg, lelkileg, vagy a fizikai életében) nagyon nehéz dolog, sok meghatározottságot, tévhitet, sémát hozunk a múltból, eleve ezekkel, ezeknek tudatában növünk fel. Megtalálni a belső, igazi hangot, azt, akik valójában vagyunk, és akként cselekedni, még ha úgy tűnik is, az egész világ értetlenül, vagy akár támadólag is áll ez előtt - igazán, nagyon nehéz, szinte lehetetlennek tűnő feladat. Ebben nagyon jó példánk lehet Jézus, vagy más olyan emberek, akik mertek élni.
Szerintem is kicsik vagyunk, és a Nagy Mindenség összességének Tudása és Hatalma, Ereje kell legyen az, ami irányít, de tudni, hogy kicsik vagyunk nem elég ahhoz, hogy meg tudjunk nyílni ennek. Az alázat egy feladat, de az elme és a tudatlan, tévedésekben ringó lélek könnyen érti még ezt is félre és csinál belőlünk rabszolgát: egy ember, egy hit, egy egyház, egy szekta, egy jelenség, egy élmény rabszolgáját, és ennek a sora végtelen. Ezért nem mindegy, hogy az akaratod hogyan használod, mire, mit ismersz fel egy helyzetben (önmagadban és annak tükrében: a világban), vagy tudattalanul cselekszel e a legjobb szándékkal. Mert az még mindig nem "Isten akarata."
Tudni valamit nem elég, de tapasztalatom szerint még érezni, tapasztalni sem elég.
A szeretet, pedig, ami valóban úgy tűnik mindenre megoldás, bár állandóan jelen van, a mai ember számára mégis legalább egy, nagy lépés távolságra, legalábbis így tűnik. Persze mire "odaérünk" és megéljük, már tudjuk, mindig abban vagyunk, de ezt a lépéstávolságnyi illúziót le kell győznünk: és ezért születtünk ebbe a testbe, ebbe a világba, és nem Földre szállt angyaloknak. Ha nem lenne az illúzió nem a Földön lennénk, nem földi elmével, kollektív tudattal, ezekkel a nehéz feladatokkal lennénk tűzdelve: erről szól az emberi feladat. Ha ez olyan könnyű lenne, nem hullott volna annyi ember, vér és lélek az emberiség történelmében, és nem hullana most is, ebben a percben.
Számomra Isten nem egy angyal, aki csak a jót akarja nekem. Számomra Isten egy szemlélő, szeretettel szemlélő lény, aki mint a rosszalkodó gyermeket látja az embert, az anyjaként/apjaként, és bár finoman terelgeti (pl. azzal, hogy ad neki egy Krisztust, de még sok minden mással is), de nem cselekszik, nem dönt, nem gondol és nem érez helyette. Az emberre bízza, mennyit ismer fel a helyzetéből, mikor és mennyit képes látni Őt, és Benne Önmagát, ahogy ezt Jézus is élte és tanította.
Számomra Jézus is ember, akinek ugyanúgy meg kellett küzdenie önmagának azzal a részével, amelyik természeténél fogva nem enged átjárást az isteni részünkhöz, a különbség csak az (ha lehet ezt különbségnek nevezni), hogy az Ő küldetése, valódi, belső énje "Isten fiának lenni" volt. A valójában egy példa, arra, amit leírtál: az ember valódi természetére. Hogy mindannyiunkban Isten, a mi valódi Énünk él, és mi Őbenne. És hogy a szeretetten, elfogadáson, alázaton, és a magunkkal való megküzdésen keresztül elérhető ez a világunk. hogy valójában mindannyian isten gyermekei vagyunk, ha megtanuljuk észrevenni, megélni, elfogadni ezt, és elengedjük mindazt, ami ettől elválaszt minket.
Ilyen értelemben Jézus is egyedüli létező, egy ember volt, aki kihozta magából a legtöbbet, amit egy ember csak ki tud, mert elfogadta és megélte a küldetését, amit Istentől kapott. Istenben, az életben, azonban valóban, senki sem egyedüli létető többé. De oda el kell jutni.
Az én tapasztalatom az, hogy újra és újra. Mert mindig más és más szinten próbál meg bennünket az élet, Isten akarata, ahogy te mondod. Ennek nincs vége, amíg el nem engedjük a földi létet, és még utána sem, ha nem sikerült a feladatainkat bevégezni, vagy amíg be nem teljesítjük azt, amiért születtünk "Isten akarata szerint". Ezért addig, amíg oly módon át nem adtuk magunkat az Életnek, az örökös változatnak, az állandó alázatnak, a fájdalmak és örömök egyforma elfogadásának, a félelem elengedésének, hogy az elménket, lelkünket már nem zavarja, bármi történik, és annyira biztosan nem érezzük azt, mit kell tennünk, éreznünk, gondolnunk egy egy helyzetben, hogy semmi kétségünk, soha, nos, addig még nem leltük meg "örökre" az "igazságot".
Az ember útja a cselekedeteiben válik láthatóvá, a külső ÉS belső cselekedeteiben, nem abban, amit érez vagy gondol arról, mit talált meg, vagy mit nem. És senki, rajta kívül semmilyen ember nem tudja megmondani ezt, legfeljebb csak időlegesen, átmenetileg láthatja, és csak akkor, ha már ő maga is megélt hasonlót. De az útjaink, nem egyformák, senki útja nem azonos, senki küldetése nem az. Mindenkié egyéni, mert Isten változatosra teremtette a Világot.
Az Igazi megérkezés első lépcsője, ha te megtalálod a Tied.
A szeretethez pedig azért nem kell más ember, ezt Jézus is tanítja, mert a valódi, Isteni szeretet nem valamire irányul, vagy valakire. Csak van. Feltétel nélkül és minden helyzetben. Ezt csakis önmagunk megszabadítása által lelhetjük meg, és amikor megleltük, magától árad, belülről, a szívünkön keresztül kifelé. (Ahogy Jézust is ábrázolni szokták az arany és zöld szívvel.) Amikor ezt átéljük, csak akkor értheti az elme, hogy ez a szeretet nem függ senkitől és semmitől, nem fókuszál, mindent elfogad és áthat és összekapcsol. Ebben az állapotban csak eszközök vagyunk, de éppoly szent és értékes eszközök, mint bármelyik másik létező, még ha nem is éli meg. Szeretni mindentől függetlenül lehet, bárki nélkül, még akkor is, ha minket nem szeretnek. megbocsátani ugyanígy. Ha te megbocsátottál magadnak, nem kell a másik megbocsátása neked. Ha a másik nem tudott megbocsátani neked, akkor az az ő lelke terhe, az ő feladata, hogy szeressen harag helyett, te nem bocsáthatsz meg helyette önmagának. Persze, segíthetsz neki, ha már megbocsátottál, esetleg, hogy ezt megtehesse, de nem biztos hogy el fogja fogadni.
A megbocsátás és a szeretet is belső, lelki cselekedetek. Senkitől és semmitől nem függenek, csak Tőled. Ez az ember nagy felelőssége önmaga életéért, és egyben legnagyobb emberi feladata, hogy ezt minél teljesebben, minél több helyzetben, az életében előrehaladva újra és újra, lehetőleg egyre folyamatosabban élje. Mint Jézus. :)
Szerintem nagyon is fejlődés volt a részéről gyermekből Jézussá, Jézusból Krisztussá lenni, méghozzá nem kicsi. Boldog lennék, ha életem végén elmondhatnám magamról, hogy ezeket a lépcsőket, a saját, ilyen léptékű lépcsőimet ebben az életemben megléptem, és úgy távozhatok.
Namaszte
"Ha a másik nem tudott megbocsátani neked, akkor az az ő lelke terhe, az ő feladata, hogy szeressen harag helyett, te nem bocsáthatsz meg helyette önmagának."
A szeretet minden terhet le akar venni a másik válláról, még akkor is ha a másik ezt nem akarja.
Még a megbocsátás terhét is:
"Bocsáss meg nékik Uram, mert nem tudják mit cselekszenek!"
Itt Jézus, Isten helyett is megbocsátott.
Mondhatta volna, hogy "legyen meg a te akaratod", de azt akarta, hogy Isten ne kelljen haragra az ő ellene vétkezőknek.
Ugyan így a megbocsátás képességét bárkivel szemben lehet alkalmazni, a szeretet nevében.
Mert ha mi megbocsátunk, Isten is megbocsát majd nekik. Lehet, hogy a haragos, soha nem fog megbékélni és soha nem felejti el a sérelmeket, de Isten akkor is megbocsátott neki, egy szerető szív kérésére.
És egy szerető szív még azt is elérheti Istennél, hogy a kemény szívet, érző szívvé változtassa.
De ehhez már nagyon kéne tudni Szeretni.
Úgy mint ahogy Jézus szeretet.
A szeretet minden terhet le akar venni a másik válláról...
Amire Te gondolsz, az nem a szeretet, hanem valamiféle megmentő hozzáállás a szeretet címén.
A valódi szeretet elfogadó és feltétel nélküli, vagyis nem akar megváltoztatni, így is szeret, amilyen vagy, nem akar megmenteni, nem akarja levenni a terhet a válladról, hanem hagyja hogy cipeld, mert tudja, hogy az Teérted van.
Itt Jézus, Isten helyett is megbocsátott. ...azt akarta, hogy Isten ne kelljen haragra az ő ellene vétkezőknek.
Én nem hiszem, hogy Jézus, Isten helyett megbocsáthatott volna. Egyrészt, hogyan bocsájthatnánk meg a másik helyett? Másrészt, Isten miért haragudna bárkire is?
Ez csak egy elfajzott keresztény szemlélet, amely Istent valamiféle haragvó, büntető személynek állítja be, hogy lehessen tőle félni, így könnyebb legyen vele az embereket manipulálni.
A valóságban Isten nem haragszik és nem örül, egyszerűen elfogad mindenkit olyannak, amilyen.
Hogy miért kérte mégis Jézus Istent a megbocsájtásra? Talán a karma hatását szerette volna érvényteleníteni? Vagy Ő is a büntető Istenképben hitt? Ezt nem tudom.
Mindenesetre akik bántották Őt, azok és leszármazottaik a mai napig kapják a visszahatást, vagyis a karmát vagy a "büntetést" nem vonta vissza Isten, és Jézus sem bocsájthatott meg helyette!
A te szereteted számomra inkább kényelmesnek mondható, mintsem Igazinak.
Mennyire könnyű csak úgy mindent és mindenkit elfogadni és úgy szeretni ahogy vannak. Úgy gondolod, hogy az elfogadás egy nehéz folyamat, de próbáld csak ki egyszer is, hogy nem a saját elvárásaid (ami jelen esetben a jó vagy úgy ahogy vagy) szerint szemléled az embert, hanem teszel érte valamit, mert csak áltatod magad, amikor abban hisszel, hogy az éhező ember jó úgy ahogy van, vagy egy hajléktalannak ez lenne a sorsa.
A szeretetet egyfajta állapotnak tekinted és ezért a szived kemény akár a kő.
Nem tud megérinteni más ember sorsa, vagy a világ sorsa, ez javarészt a karmás elméletednek köszönhető.
Tehát az embernek szerinted van több száz élete és amit egyszer elcseszett az visszaszáll rá az újabb és újabb életeiben.
Mégis akkor mi értelme a halálnak? Miért nincs örök életünk, hiszen csak úgy tudnánk helyrehozni a hibáinkat?
Ha nem tudunk a vétkeinkről, akkor hogyan hoznánk helyre?
Meg akkor mi is az a feltámadás? Jézus miért nem született újjá, miért csak egy volt belőle?
Felelőtlenül tekintesz a saját és más emberek életeire. Eltékozolod azt, mert úgy tudod, hogy ha most nem is sikerült, majd legközelebb..
Pedig nincs legközelebb.
Habár a lélek halhatatlan, elég naivka elképzelés ebből mindjárt azt levonni, hogy újra és újra emberi alakot ölt.
Amit karmának tekinthetsz az az ősök vétkei, miatt rajtunk maradt büntetés, vagy a saját bűneink miatti szenvedés, de előbbi miatt Jézus már fizetett, utóbbi miatt meg általában saját magunkat büntetjük.
Isten már ritkán bűntet, de van rá példa.
Visszakanyarodva még a szeretetre. Minden korban a szeretet mibenlétéhez legközelebb az anyai érzések álltak, ma is.
Az anyai szeretet igen is lehet egyszer elfogadó, máskor megváltoztató, egyszer gyermekére terhet rakó, máskor kimélő, egyszer haragos, máskor békés, de az anyai szeretet mindig Cselekvő.
Már egy ideje olvaslak téged,és egyre inkább úgy érzem,hogy amikről beszélsz,
és határozott biztonsággal állítod,hogy valami így vagy úgy van,azoknak semmi köze nem lehet a valósághoz,egy általad megélt valósághoz,mert aki megélte ezeket a dolgokat,az nem állíthat ilyeneket,amiket itt Te.
Amiket itt Sanyinak írsz,miszerint fogalma sincs az igazi szeretetről,kemény a szíve és hadd ne folytassam:))),de ez bármelyik hozzászólásodban így van.
Úgy érzem a világképeddel van valami gond,mintha beszűkítenéd magadat egyfajta szektás hozzáállásba,ahol minden meg van határozva,hogy az csak ilyen vagy olyan lehet,és aki másképp látja a világot,mert már megélte,meg tapasztalta,az rossz úton jár,mert hogy mást mond mint amit te tanultál ezekről a dolgokról. Nem mondhatok mást ,mint hogy tanultál,mert amiket állítasz,az mindenféle megéléssel,tapasztalattal teljesen ellentétes hozzáállás.
Ráadásul,hogy mennyire nem tapasztalatokon alapszik,látszik a fenti beszélgetésből is,ahol nem csak Sanyit cáfolod minden mondatoddal,hanem e közben még azt sem veszed észre,hogy a nagy igyekezetben még saját magadat is megcáfolod,egyik mondatodat a másikkal.
De lássuk a fenti diskurzust.
Nem kritizálni akarlak,csak lehet hogyha jobban átgondolod a dolgokat,és szembesülsz a saját ellentmondásaiddal,esetleg megfontoltabb leszel a jövőben.
Tudod, más véleményt mondani,és más ítélkezni a másik felett.
Ilyet Isten sem tesz,sohasem ítélkezik felettünk.
,,Ne ítélj,hogy ne ítéltess''. Ha nekünk ezt tanácsolja,akkor ő ugyan miért tenné?
-Azt írod,az elfogadó szeretet az inkább kényelmes hozzáállás ,mint igazi szeretet.
Próbáltad már? Hogy valakit úgy tudj szeretni,amilyen,és ne legyenek felé elvárásaid,még ha te mondjuk teljesen más ember is vagy mindenben ,mint ő?
És ne akard őt a te képedre formálni,hanem hagyd ,hogy önmaga legyen,a saját sorsát élje,és ebben esetleg még támogasd is???
Próbáld meg,és akkor majd megtapasztalod,hogy talán ez a legnehezebb ,amit ember megtehet a másikért. Hogy minden elvárás nélkül /önmagáért valakit/, feltételek nélkül legyen képes szeretni.
Ez a legmagasabb rendűbb szeretet,és te azt mondod,hogy persze,milyen kényelmes hozzáállás ez:)
Próbáld ki,éld meg,tapasztald meg! Akkor tudsz erről nyilatkozni,és biztos vagyok benne,hogy akkor már nem ezt fogod mondani:)
Az ellentmondásod ebben a részben itt van:
,,de próbáld csak ki egyszer is, hogy nem a saját elvárásaid (ami jelen esetben a jó vagy úgy ahogy vagy) szerint szemléled az embert...''
Hát pont erről van szó,hogy egyedül ez a dolog az ahol nincs! elvárás,hanem elfogadás van:) Az én olvasatomban ott Sanyi a feltétel nélküli szeretetről beszélt. Hol van ott elvárás??? Hát pont ez a lényege,hogy ez nincs,hanem elfogadás.
Amit pedig a szegényekről,vagy hajléktalanokról írsz,azoknak a sorsoknak bizony oka van,ahogy mindennek.
Nem véletlen az ember sorsa,nagyon is okkal van,és ő irányítja,mert van választása. Mindenkinek,a szegénynek is,meg a gazdagnak is.
A szegény,ha úgy dönt meggazdagodhat,és a gazdag meg szétoszthatja a vagyonát,és elmehet az erdőbe meditálni,vagy az aluljáróban döntheti megába a cefrét.
Csak azt szeretném mondani,hogy mindenki a saját sorsa kovácsa,és ezt tiszteletben kell tartanunk,mert neki adott helyzetben éppen azt kell megélnie.
Ha mindenáron segíteni akarunk,akkor egy dologban segíthetünk,hogy az ember megélhesse a saját sorsát,és ne akarjunk mi kívülről okosabbak lenni nála.
,,A szeretetet egyfajta állapotnak tekinted és ezért a szíved kemény akár a kő.
Nem tud megérinteni más ember sorsa, vagy a világ sorsa, ez javarészt a karmás elméletednek köszönhető.''
Hát tán el kéne menned Sanyi bármelyik tanfolyamára,akkor megtapasztalhatnád ,hogy milyen a szíve.:)))))))))
De ha még nem is ismered őt,ebből a hozzászólásából semmi esetre sem lehet levonni ilyen következtetést. Ezt a Te ,téves értelmezésedből fakad,mert nem értetted mit szeretne ő mondani,mert annyira a magad álláspontjában vagy, hogy e miatt teljesen kirekeszted amit a másik mond,ezért természetesen nem is értheted meg,és el kezdesz ítélkezni.
Ami a karmát illeti. Elég félreérthető dolog,mert sokan sokféleképpen értelmezik.
Ha egy kicsit szétnéznél az oldalon,rengeteg blog foglakozik a karmával,és
sem Sanyi,sem más nem állít itt olyat,amit te feltételezel,és téves viszonyulásnak gondolod.
,,Tehát az embernek szerinted van több száz élete és amit egyszer elcseszett az visszaszáll rá az újabb és újabb életeiben.''
Én nem látom,hogy a Sanyi ezt írta volna itt,ez megint csak a Te értelmezésed,
és ebből kiindulva végig vezetsz olyan gondolkodást,amiről ő egy szót sem ejtett:)
Most magaddal beszélgetsz,magadat győzködöd,vagy hogy van ez?
Egyébként is ezek a dogmatikus dolgok: bűn ,büntetés...stb..Ezek nem valósak,és csak félelmet szülnek.
Szerintem inkább arról van szó,hogy minden harmóniára,kiegyenlítődésre törekszik. Azért vannak ellentét párok,hogy ki tudjon egyenlítődni a rendszer. Mert a mi világunk ilyen,duális,és ezért mindennek helye van benne.Valamiért mindenre szűkség van,pontosan azért,hogy aztán ebből majd újra meg lehessen az egység.Mert az ellentétek kiegyenlítik egymást,mindennek ott kell lenni,hogy egység lehessen./az nem azt jelenti,hogy ugyanaz/
Ennek a világnak ezek a törvényszerűségei,és ha együtt akarunk működni a világgal,Istennel akkor meg kell ismernünk ennek a világnak a természetét,és el kell fogadnunk,mert csak így tudunk együttműködni az Istenivel,amit oly sokszor
emlegetsz.
,,Meg akkor mi is az a feltámadás? Jézus miért nem született újjá, miért csak egy volt belőle?''
Azért ,mert ő megmutatott nekünk valamit. Az ,,örök életet'',hogy az ember ebből az örökös lekorlátozott létezéséből,merthogy véges,meg kell halnia,
ebből hogyan tud fel-/ki/emelkedni,hogy ez végtelen és örök lehessen,és szabad,időn és téren kívüli,amit már nem érint az örökös születés és halál.
Oda kell figyelni ,hogy mit mond Jézus.Számtalanszor elmondja,hogy hogyan kövesd őt.
Te mindig Őrá,és Istenre hivatkozol.De Ők valahogy nem ezt mondták,amit Te.
Ha te ezt az utat választottad,akkor szerintem lehetnél egy kicsit alázatosabb /ahogy Jézus is az volt/,és nem ártana jobban elmélyülnöd az Ő tanításaiba, akkor talán jobban megérted majd miről is beszél,mire tanít.
Ez a szeretet vallása,szó sincs bűnről ,büntetésről.Ő csak a szeretetről beszél,
az ,,Atya'' szeretetéről irányunkban,és nekünk ugyanígy kéne szeretni egymást,feltétel nélkül,ahogy Isten szeret minket.
Amiről Te beszélsz folyamatosan, az az Ószövetség tanítása,de ebbe viszont nem kéne belekeverni Jézust,mert ő pontosan e miatt került ,,összetűzésbe'' a farizeusokkal,az akkori ,,tanítókkal'',és pontosan azért került a keresztre ,mert a szeretetről prédikált,és nem akarta felvenni a kardot, /amit ugye az Ószövetség alapján elvártak volna tőle/.
Sajnos ezt igen hamar a Katolikus egyház is elfelejtette,amikor a vallási háborúkat megindította,meg az erőszakos térítéseket,hogy Jézus nem ezt tanította,hanem a feltétel nélküli szeretetet. És azt is hiába mondta Jézus,hogy ,,aki kardot fog,kard által vész el''.
Ha Te ennyire egyetértesz Jézussal és mindig őrá hivatkozol,akkor azt kell mondanom ezek után /hogy nem értetted meg Sanyi miről beszél/,hogy mélyedj el jobban Jézus tanításaiban,mert Sanyi pontosan azt mondta a szeretetről ,
amit Jézus.
Nagy ellentmondásban vagy magaddal Pohár.Szerintem itt lenne az ideje tiszta vizet önteni abba a pohárba.
Üdvözlettel: Éva
Te sokkal jobban ismersz engem Éva, mint azt hinnéd!
Én jól ismerlek téged, és tudom, hogy mindig is az "elesettek" védelmére kelsz, azok segítségére sietsz akikről azt feltételezed, hogy valamilyen kárt szenvedtek. Amióta ismerlek ilyen vagy és számomra ez mindig is egyenlő volt a szeretettel.
Habár azt hangoztatod, hogy a szeretet elfogadó, mégiscsak tettekkel bizonyítod szeretetedet, hűségedet, bizalmadat Sanyi felé.
Ha támadom is Sanyit a tanításai miatt, az azért van, mert vajon felelősséggel viseltetik-e azok iránt akik hisznek neki?
Vajon tényleg az Igazat tanítja-e másoknak, vagy mindenkit, saját jóakaratából egyenesen a pusztulásba vezet?
Nem vonom kétségbe, hogy te, Sanyi, vagy más ezen a fórumon, ne akarna jót a másiknak, és ne a szeretet vezérelné gondolataitokat, tetteiteket, de a kérdés az, hogy tényleg az Igazsághoz ragaszkodtok-e?
Teljes bizonyossággal tudod-e állítani, hogy nem az Én Itélkező, Bűntető (amikről már nagyrészt lemondott, mert valahol a Biblia közepén magáról írja: én is megtértem!), Istenem az Igaz, aki egyben szerető is lett és Megbocsátó, mint a Te Istened?
Bennem mindig ott van a kétség, hogy mi van ha tudtomon kívül rosszat teszek másoknak és tévútra terelem őket.
Csak azt kérdezem tőled: Bennetek miért nincs ilyen?
Remélem nem a szabad akarat lesz a válaszod, mert az elég sablonos.
"Ez a szeretet vallása,szó sincs bűnről ,büntetésről.Ő csak a szeretetről beszél,
az ,,Atya'' szeretetéről irányunkban,és nekünk ugyanígy kéne szeretni egymást,feltétel nélkül,ahogy Isten szeret minket.
Amiről Te beszélsz folyamatosan, az az Ószövetség tanítása,de ebbe viszont nem kéne belekeverni Jézust,mert ő pontosan e miatt került ,,összetűzésbe'' a farizeusokkal,az akkori ,,tanítókkal'',és pontosan azért került a keresztre ,mert a szeretetről prédikált,és nem akarta felvenni a kardot, /amit ugye az Ószövetség alapján elvártak volna tőle/."
Pedig Jézus igen határozott személyiség volt, és sokszor, igen sokszor "megdorgálta" a tanítványokat, vagy éppen a pogányok ellen szólt és megtérésre szólította fel őket.
Sőt még egyszer azt is kijelentette, hogy ő nem a békét jött hirdetni, hanem a meghasonlást.
Hogy anya gyűlölje gyermekét, hogy a gyermek hagyja el szülői házát....
Ő tudott a haragos Istenről is, akit megismerhettünk az Ószövetségben, de ismerte a szerető, megbocsátó Istent is.
Többször is szól Isten haragjáról, és Isten szeretetéről is.
Az ószövetségben az ember még csak Isten teremtménye, akinek szüksége volt útmutatásra, olyan szájbarágósan, és ezt Isten "parancsokba" foglalta. Ha nem lett volna szükség az embereket ily módon vezetni, akkor nem is kellett volna megismerni a büntető Istent.
Az újszövetségben az ember már mint Isten gyermeke jelenik meg, aki már tudja a parancsokat és javarészt-e szerint él, de már el is érheti Isten országát.
Ugyan arról az Istenről beszélünk, de nem ugyan arról az emberekről.
...de ezt most hagyjuk,inkább válaszolnék a kérdéseidre.
,,Ha támadom is Sanyit a tanításai miatt, az azért van, mert vajon felelősséggel viseltetik-e azok iránt akik hisznek neki?''
Hagyjuk most Sanyit,szerintem maradjunk a Tanítónál./bárki ,aki tanít másokat/.
Szerintem ,ha az ember már hisz valakinek,annak már nyomós okának kell lenni. Nyilván megtapasztalta már,hogy igaza van annak a valakinek.
És az sem véletlen ,hogy ki melyik tanítót találja meg. Pont azt akire éppen neki a leginkább szüksége van. Lehet ,hogy ezt először még nem is tudja,csak valamiért ott van,valami belső indíttatásból,aztán szép lassan kiderül,hogy miért is.
Tehát ez nem egy egyoldalú kapcsolat,hogy a tanító felel mindenért mert épp a tanítvány találta meg őt,ezért nagyon is kettőn áll a vásár.
,,Vajon tényleg az Igazat tanítja-e másoknak, vagy mindenkit, saját jóakaratából egyenesen a pusztulásba vezet?''
Mi az ,hogy igaz? Mi az ,hogy igazság? Ilyen egyszerűen nincs , mert mindenkinek más az igaz,meg az igazság. Az mindig tőlem függ, mint ahogy minden más is a világon. Az én megítélésemen,hogy számomra mi az igaz és mi nem. mit fogadok el igazságnak,vagy mit tartok hazugságnak. Ugyanaz a dolog lehet az egyik embernek igaz,a másiknak meg hazugság. Akkor most hol az igazság szerinted?
Ami engem illet,számomra bizony igaznak bizonyultak,amiket Sanyi mondott nekem,és még néhány ember ezen az oldalon.
Először nehezen fogadtam el,sőt majd hogy nem zaklatásnak vettem.
Valószínűleg azért mert csupa olyan dolog derült ki ,amivel valóban problémám volt,és már én is valahol küszködtem azokkal.
Én mondhatom neked,hogy cirka egy év alatt egészen más ember lettem,és ebben igenis nagy szerepe volt ennek az oldalnak is,Sanyinak is.
,,Pusztulásba'' visz másokat???
Létezik ilyesmi is bizonyos szektákban,ahol agymosással,nagyon erős pszichés ráhatással,félelemkeltéssel,narkotikumokkal, zombikat csinálnak az emberekből.
Kimondottan ezért szólítottalak meg ,ezek miatt a jelzők miatt,mert nem értettem ,hogy kinek,minek szólnak ezek?
,,Bennem mindig ott van a kétség, hogy mi van ha tudtomon kívül rosszat teszek másoknak és tévútra terelem őket.''
Már az előbb céloztam rá,hogy nem erőszak a disznótor,és mindig kettőn áll a vásár. És még azt is ki merem jelenteni,hogy azt tapasztaltam,hogy minden úgy van jól,ahogy van. Mert mindennek oka van. Ha valakit ,,megvezetnek'',abból tanulni fog,és biztos ,hogy szüksége volt arra a tapasztalatra./a saját életemből nem egy példa volt erre/
Szerintem aki már eljutott odáig,hogy hosszú,évtizedes,vagy annál több éves tapasztalatát átadja,ami ráadásul számtalanszor kipróbált és bevált módszer,az nem igen tud félrevezetni senkit. És ha már konkrétan a praxisról beszélünk,az már a tanítvány felelőssége is, hogy mibe megy bele és mibe nem
Ha benned mindig ott van a kétség,akkor soha nem juthat felszínre ami benned van,és amit esetleg tovább kéne adnod. Ez egy bizonytalanság,félelem,amit azzal próbál leleplezni saját maga előtt az ember,hogy jaj mi van,ha mégsem úgy van. El kell jutni odáig,hogy az ember biztos lehessen magában,különben soha semmi nem születhetne meg ezen a világon. És igen van olyan hogy téved az ember akkor pedig azt kell felvállalnia.
Ami Istent illeti:
Ki tudná megmondani,mi az ,hogy Isten? A tudatunkban van,de mit tudunk róla? Csak felruházzuk mindenféle tulajdonságokkal,
a megfoghatatlant,felfoghatatlant. Ráadásul emberi tulajdonságokkal, mert az emberi mivoltunkon tovább nem látunk:)
Haragvó,szerető? És ezt olyan határozottsággal állítjuk,mintha tudnánk kicsida,micsoda Isten? Haragvó,szerető ,akkor lehetne,ha ember lenne.
de azért ezt senki nem gondolhatja,mert ha ember lenne,nem lenne Isten. Szóval ezek a vallási,filozófiai viták Istenről ,szerintem teljesen értelmetlenek. Mindenki fújja a magáét,próbál bizonygatni,mintha bármit is tudhatnánk Istenről.
Istenről egyetlen egy dolgot tudhatunk.Azt hogy semmit sem tudhatunk róla.
Isten igazából még azt sem ,hogy létezik e egyáltalán? Bár én hiszek valami ,,Isteniben'',de semmiesetere sem valami emberi tulajdonságokkal felaggatott létezőben.
Tehát ez az én Istenem,te Istened,haragvó ,vagy szerető? Kicsit mulatságos? Nem gondolod Edit?
Szerintem ,ha az ember már hisz valakinek,annak már nyomós okának kell lenni. Nyilván megtapasztalta már,hogy igaza van annak a valakinek.
És az sem véletlen ,hogy ki melyik tanítót találja meg. Pont azt akire éppen neki a leginkább szüksége van. Lehet ,hogy ezt először még nem is tudja,csak valamiért ott van,valami belső indíttatásból,aztán szép lassan kiderül,hogy miért is.
Tehát ez nem egy egyoldalú kapcsolat,hogy a tanító felel mindenért mert épp a tanítvány találta meg őt,ezért nagyon is kettőn áll a vásár.
Teljesen Igazad van Éva, de ott van a mondatodban az a bizonyos "nyilván" szócska. Tehát tulajdonképpen nem tudod, hogy ki miért is kapcsolódik egy-egy tanítóhoz és miért lesz valakiből tanító.
A választ akkor kapnátok meg, ha el tudnátok engedni egymást. Ha Sanyi felőléségteljesen elengedné a lelkeket, akik hozzá csatlakoztak, bezárná a fórumot és mindenki egyedül maradna.
Ekkor mindenki megláthatná, hogy mások nélkül ő teljesen üres.
Mert most csak járkáltok körbe-körbe, mint a császár az új ruhájában, és nem hisztek másoknak akik látják a meztelenségeteket.
Ez az igazi elengedés. Nem az amikor nem eszel húst, vagy az amikor nem mész moziba, hanem amikor feladod önmagadat.
És nem az elfogadás az igazi szeretet, hanem amikor feladod önmagad "nagyságát", mások szabadságáért.
A tanítványnak és a tanítónak is le kell mondania a szerepéről a másik javára.
Szerintem te ezzel teljesen tisztában vagy, de mivel úgy gondolod, és úgy látszik, hogy Sanyi sokat segít a lelkeknek ezért támogatod őt, teljes szíveddel és teljes elméddel.
"Mi az ,hogy igaz? Mi az ,hogy igazság? Ilyen egyszerűen nincs , mert mindenkinek más az igaz,meg az igazság. Az mindig tőlem függ, mint ahogy minden más is a világon. Az én megítélésemen,hogy számomra mi az igaz és mi nem. mit fogadok el igazságnak,vagy mit tartok hazugságnak. Ugyanaz a dolog lehet az egyik embernek igaz,a másiknak meg hazugság. Akkor most hol az igazság szerinted?"
Sokfelé kerestem az igazságot én is. Kerestem kívül, belül, földön innen és földön túl, múltban, jelenben, jövőben....., de mind hazugságnak bizonyult.
Az egyetlen Igaz ami megmaradt az Isten. Persze ő is sokat változott a szememben, mert amíg elvárásaim voltak vele szemben, addig nem tudtam neki megbocsátani, és minduntalan megtagadtam az egyik felét.
Olvastam a Bibliát és nem értettem, hogy miért hirdet: szemet-szemért bosszút, miért rendelkezik a szolgák fölött, miért fontos, hogy egy nő ne járjon férfi ruhában, vagy éppen hogy a köpenyek végén bojtok legyenek, és minduntalan becsaptam a Bibliát, hogy ez az Isten nekem nem tetszik.
Nem mondom, hogy most már értem Istent, mert bizonyos, hogy teljes valójában nem tudjuk őt megérteni, de egyszerűen már nem is akarom őt érteni, csak Szeretem.
Nem tudom megmagyarázni, hogy miért ez lehet az elfogadó szeretet, amiről szóltok, de amit mindig tettekkel is bizonyítok.
Ez sem akaratos, csak olyan, mint amikor meglátsz egy szép játékbabát, és mindjárt megveszed a lányodnak.
"Már az előbb céloztam rá,hogy nem erőszak a disznótor,és mindig kettőn áll a vásár. És még azt is ki merem jelenteni,hogy azt tapasztaltam,hogy minden úgy van jól,ahogy van. Mert mindennek oka van. Ha valakit ,,megvezetnek'',abból tanulni fog,és biztos ,hogy szüksége volt arra a tapasztalatra./a saját életemből nem egy példa volt erre/
Szerintem aki már eljutott odáig,hogy hosszú,évtizedes,vagy annál több éves tapasztalatát átadja,ami ráadásul számtalanszor kipróbált és bevált módszer,az nem igen tud félrevezetni senkit. És ha már konkrétan a praxisról beszélünk,az már a tanítvány felelőssége is, hogy mibe megy bele és mibe nem"
Ne hidd Éva, hogy a felelősséget ilyen könnyen le lehet rázni.
Az embereknek mindig is szükségük volt vezetőre, királyra, holott Isten nem ilyennek teremtette őket, de az óhajuk minduntalan ez volt. Most is ez.
Csak most nem királyok és papok vezetik őket, hanem Tanítók, vagy "lelki társak" a tanítókat meg a tanítványok.
Mert az ember belül végtelenül üres. Nem tudja elviselni ezt az űrt és keres valamit amivel telepakolhatja. Az a valami minél fényesebb, minél szebb, annál jobb. Ha van is szabad akaratuk az csakis erre irányul.
Az ember soha nem lehet biztos magában. Hogyan is lehetne? Ő talán Isten? Vagy Isten rajta keresztül szólal meg?
Nem! Csak akkor lehetsz biztos a dolgodban, akkor lehetsz biztos a tanításodban, ha azt maga Isten adja a szádba.
Máskülönben nem egyéb, mint emberi fantazmagória.
Még az én mondandóm is, ha nem mindig a Bibliát venném alapul, ami viszont olyan emberek kinyilatkoztatása akiken keresztül Isten szól, vagy akik együtt éltek Jézussal.
Nincs olyan, hogy az egyik fele igaz, a másik meg nem.
csak olyan van, hogy te mit fogadsz el belőle, és mit tagadsz meg.
A mai napig vannak olyan emberi lelkek akiknek tévelygéséhez én is hozzátettem. Akikben növeltem a "fényt", vagy éppen az önző szeretetet, rossz irányba tereltem őket, vakvágányra jutottak és ebben nekem is részem volt. Most az ufókban hisznek, vagy a szellemvilágban, vagy abban, hogy fényküldöttek, vagy hogy beszélnek Istennel és ezért szörnyen érzem magam. Lemondani már nem képesek a megszerzett "nagyságukról", csak egyre mélyebbre süllyednek.
Én is hozzátettem ahhoz, hogy nem találják az Igaz Istent.
"Tehát ez az én Istenem,te Istened,haragvó ,vagy szerető? "
Nem az a fontos, hogy ő milyen, hanem hogy elfogadom-e őt vagy se.
Senki sem tudja megmenteni a másik embert, legfeljebb a testét, és azt is csak időlegesen.
Miért? Mert szabad akaratot kaptunk, és ez a döntés felelősségét jelenti. Azt, hogy Isten ott van nekünk, de nekünk kell utána nyúlni. És nem elgondolások, tanítások, hitek, meg dogmák alapján, hanem belülről, és megbocsátva magunknak a tévedéseinket.
Isten csak akkor oldoz fel, ha akarjuk. Senkit nem váltottak meg előre, legföljebb az ígéretét hordozza a történelmünk ennek, pl. Krisztus által. Hogy lehet.
Senki nem tud más lelkéért felelni, mert az a saját döntése következtében szabadulhat csak ki a test illúzióinak fogágából.
A másik tiszta lelkén, szerető szívén át áradó Mindenható szeretet átjárhat, ha befogadjuk, segíthet, megríkathat, sőt, gyógyíthat (ahogy ezt Jézus is tudta tenni, de csak azokkal, akik kérték és elfogadták, és nem kételkedtek), de ez mindig csak átmeneti marad. Olyan, mint a gyógynövény, vagy a gyógyszer, vagy a kötszer, vagy a pihenés, ha a testünket baj érte. Nem kell elvéreznünk, de azzal, hogy bevettük a gyógyszert, korántsem oldoztuk meg a problémát, az okot, ami a lélekben van. Nekünk kell változnunk, és ezt csakis mi, saját döntésből érhetjük el, ilyen értelemben saját magunk gyógyíthatjuk meg magunkat, vagyis érhetjük el a kapcsolatot Istennel a gyógyulásért. Ez már nem átmeneti.
Jézus is tudta, hogy a megbocsátás és a szeretet egyéni feladataink. Nem akarta győzködni a rajta nevetőket, nem erőszakolta rájuk az igazságot, mert tudta, hogy nem lehet. nekik is szabad az akaratuk. Ez Isten törvénye. Szabadon akarhatják a gúnyt adott helyzetben. Mert ott és akkor arra képesek. de elmondta, mi vár rájuk. Hogy később nem ők lesznek azok, akik nevetni fognak. Tudta, hogy ő megbocsáthatja nekik, amit tesznek, de helyettük önmaguknak nem, ezt majd nekik kell megtenniük, amikor már látnak. Látják, hogy tévedtek.
A szeretett nem lehet erőszakolni, vagy elvárni. Ez is benne van a 13. zsoltárban.
Hogy miért nem lehet másokat megmenteni? egyszerű: mert elmondhatod nekik, hogy jobb, ha nem gúnyolódnak, elmondatod, miért, segíthetsz a fázón, hogy legyen egy ruhája, az éhezőn, ha hatalmadban áll, hogy legyen egy darab ennivalója, átmenetileg, és felajánlhatod a segítséget, hogy tudjon segíteni aztán magán: munkát, ötleteket, címeket, társakat.
De ő, és csakis ő döntheti el, hogy meghallja, elfogadja, megteszi e ezt. És mindegyik kell. Ha csak az egyik hiányzik, ő ott marad, ahol volt. És továbbra is éhezni fog, és továbbra is gúnyos marad belátás helyett. Nem cserélheted ki a fejét, sem semmi mását, nem gondolkodhatsz helyette.
A jótékonyság rövid távú dolog. Seb-bekötözés, elsősegély. És a hálátlanokat Jézus sem "etette". Csak hagyta, hogy csinálják, amit akarnak, miután ő megtette a dolgát.
Az szeretettel elfogadásban nem veheted magadra a másik gondját, legfeljebb segíthetsz neki megoldani és átmenetileg adhatsz neki bármit amit képességedben áll, hogy segítsd őt jobban lenni, elmozdulni az egészség, a lelki béke, a szeretet, a bőség felé.
Az, hogy szereted az ellenségedet is (elfogadod), nem azt jelenti, hogy hagyod magad kinyírni általa. Mert a saját életedet, a saját lehetőségedet Isten szolgálatára is tisztelned kell. Kegyelemmel lehet látni a másik ember sérüléseit, a karmáit, "kollektív bűneit", a tudatlanságát, amely arra indítja őt (vagy saját magunkat, ne felejtsük el!), hogy bántson, ártson, gyűlölködjön, gonoszkodjon, irigykedjen...FÉLJEN. És lehet látni és elfogadni, együtt-érzőnek lenni, még segíteni is neki, hogy megváltozzon HA Ő IS AKARJA. És ha nem, lehet továbbra is szeretni így őt, így látni, kegyelemmel, egy másik gyermeknek, aki tévutakat jár, még ha nagyon bántó is számunkra..... és elengedni, elmenni a saját védelmünkben, mert ha szeretjük magunkat, az életünket, amit ajándékba kaptunk, akkor nem álldogálunk a kivont karddal álló ellenséggel szemben, vesztes helyzetben, de ezzel együtt tökéletesen elfogadhatjuk és szerethetjük őt olyannak, amilyen. És magunkat is.
Nem kell ítélkeznünk, meggyőznünk, vagy bári mást cselekednünk ebben az esetben. Mégis szeretünk, és elfogadunk. Az ő sorsa az ő sorsa, és a mienk a mienk.
Namaszte
"Senki nem tud más lelkéért felelni, mert az a saját döntése következtében szabadulhat csak ki a test illúzióinak fogágából."
Ebben nagyon tévedsz!
Az igazi önzetlen szeretet képes bármely lelket megmenteni. Akárkiét.
MIért?
Mert nem mi magunk mentjük meg őt, hanem Isten, mert mi kértük.
Nincs olyan Isten számára, amit ne tehetne meg, csak olyan van amit nem akar megtenni. De mivel ő egyben a megbocsátó szeretet is, általában nem mond nemet egy őszintén szerető, és persze az ő megmentő hatalmában bízó léleknek.
De amíg úgy tekintesz magadra, mint teremtő istenre, akkor valóban nem tudsz érte semmit tenni, mert nincs meg a hatalmad hozzá.
"Senkit nem váltottak meg előre, "
Ó dehogynem. Az egész Bibliában szó van a kiválasztottakról, vagy az "enyéim"-ről.
Isten akarata mindenek felett áll. Erre számos példa van a Bibliában.
Tesz a szabad akaratra, amiért ti éltek-haltok és úgy vezeti az embert ahogy ő akarja és nem úgy ahogy az ember azt elvárná.
Persze az ember észre sem veszi és folyamatosan kér, és zörgeti a kapukat és Isten erre válaszolva, add és beengedi a kapun, de nem az ember akarata érvényesült, hanem Isten szeretete.
"De ő, és csakis ő döntheti el, hogy meghallja, elfogadja, megteszi e ezt. És mindegyik kell. Ha csak az egyik hiányzik, ő ott marad, ahol volt. És továbbra is éhezni fog, és továbbra is gúnyos marad belátás helyett. Nem cserélheted ki a fejét, sem semmi mását, nem gondolkodhatsz helyette."
Pedig Jézus Krisztus még ezt is megtette. Ne felejtsük el a Szent Szellemet, melynek nyomán sok pogány megtért, és még Jézus prófétáit üldöző katonából is tanítvány lett.
Mond, hogy mindnek ez volt az akarata?
Míg Istent személyként kezeled, amíg elválasztod magadtól, és azt gondolod, valamiféle külön erő, amely a te részvételed és akár befolyásod nélkül rendelkezik feletted, addig nem értheted a Biblia jó részét.
Én nem vagyok Isten és ezt sohasem állítottam, egyik írásomban sem. De része vagyok Istennek és Ő részem nekem. És az "övéi" azok, akik ezt nem csak tudják, de az egységet vele folyamatosan, vagy jórészt folyamatosan élik, Akik el tudják választani az emberi akaratutakat az istenitől de nem várják az égből, mint egy sült galambot, hanem érzik, és tudják, akár hallják, vagy látják a bennük élő legtisztább részüket és ezek sohasem féltek kimondani, hogy ők is Isten,hogy egyek vele vagy hogy Iisten kiválasztottai, Jézus sem félt ettől.
Mindenki kiválasztott, aki ennek az útnak szenteli magát, szívből, ami nem itt, ezekben az írásokban derül ki, hanem a tettekben és a szívekben.persze nem mindenkinek ez a feladata. De mindenkit egytől egyik ugyanazokból az anyagokból gyúrták, lett légyen az a leggonoszabb élű szerencsétlen, a legcsodálatosabb gyémánt-lelkű szentéletű emberig, és ezek a következők. test, lélek, szellem.
Mindenkiben ugyanazok az erők vannak alapjában véve, csak más s formában megnyilvánult és mindenkiben kiegyenlítetten. Isten mindenkitől mást kér.
Egy próféta sem több annál az embernél, aki egyszerű életet él egyszerű lélekkel, vagy elmével, de a benne élő Isten hangját , a szívét követi. Ez az alázat, ezt is tudta minden nagymester.
Amíg az egységet meg nem tapasztalod a te isteneddel, Önmagad valódi, ,legvalódibb részével, amely kapcsolatban van minden más létezővel, élő kapcsolatban, addig csak érteni próbálod a Bibliát.
De az élet nem értelem.
Kívánom neked, hogy megtapasztald azt az élő erőt, amit egy könyv és emberek elbeszélései, tanításai és dogmatizálásai alapján behatárolni próbálsz és körülírsz mindenféle módon itt, főleg azokkal a jól ismert fordulatokkal, amiket a papok, a könyv szavai, és a keresztények mondanak és érvelnek vele.
Én nem akartam és nem akarok teologizálni, és nem is fogok. Már leírtam, tapasztalatok, és megfigyelések alapján, amit megéltem, megtapasztaltam vagy megfigyeltem a tanításokból.
Én már csak az hiszem el, amit élek.
Keresd meg a tanítások közt, amikor Jézus azt mondja: ne bízz emberben. Én megtanultam hogy ne az emberekben bízzak, nekik higgyek. bízok a szeretetben, az életben, a bölcsességben, Önmagamban, a tisztaságban, ha megérzem, az intuíciómban, és ezeket tanulom elválasztani saját magamban és másokban is, hogy meg tudjam bocsátani, amikor valaki téved, vagy én tévedek.
Nem könyvekben és szavakban van az igazság. Az igazság az életben van. Vitatkozgathatnánk itt még arról mi a szeretet és mi nem, de amíg könyvekre, prófétákra és szavakra, az elmének betanított logikus vagy annak tűnő érvekre hivatkozol, nem tudnánk továbblepni.
Az élet nem olyan, amilyen Biblia, vagy a kereszténység, vagy bármilyen ember, próféta vagy vallás. Az élet terajtad keresztül és általad is él, és te vagy a szemlélője az egész életnek ami te vagy, amiben benne vagy és ami körülvesz. Te vagy a felelős és csak rajtad keresztül történhet igazán bármi minőségi változás, a te döntésedből. Isten is.
Az persze lehet az, hogy Jézust hívod segítségül. A Tudat csodákra képes.
Minden jót!
Namaszte
Éva javarészt leírta, amit én is válaszoltam volna neked, - ezt köszönöm Neki!
Amire még válaszolnék, hogy az anyai szeretetet semmiképpen nem sorolnám a tiszta szeretet minőségéhez, hiszen egy anya félti, óvja gyermekét, sőt sokszor birtokolja és irányítani is akarja! Ilyen érzelmi viharok, kötődések mellett pedig képtelenség elfogadással, feltétel nélküli szeretettel lenni egy lény felé.
A feltétel nélküli tiszta szeretethez elfogadónak, mindent és bármit elfogadónak kell lenni, ez pedig csak kötődések, érdekek, vágyak és félelmek nélkül lehetséges. Ha valaki ennyire nem akarja uralni a másikat, ennyire elfogadó, az lesz csak képes úgy szeretni a másikat, annak döntéseit és esetleges rosszabb jövőjét úgy, ahogyan van. Egy Anya erre - általában - nem képes.
Más:
Még mindig meglep, hogy a hozzád hasonló hittérítők, hogyan képesek könyvből olvasott és prédikációkból hallott elméleteket gondolkodás nélkül befogadni, kész ténynek venni és arra építve világnézetüket, énképüket, eltávolodni a valóságtól?
Igen, gondolkodás nélkül, mert aki gondolkodik, az minden információt megkérdőjelez, mielőtt felhasználná további elméletek építésére.
Ha stabil, a valóságban gyökerező világképet szeretnél magadnak, akkor miért nem a saját tapasztalataidra hagyatkozol? Miért a kétezer éve folyamatosan kritizált, összeollózott Biblia szavaira és az abból összetákolt, ember manipuláló keresztény dogmákra alapozol?
Én úgy sejtem azért, mert félsz szembenézni az életed valóságával, hibáiddal, tévedéseiddel, kudarcaiddal, keserűségeddel, csalódásaiddal. Inkább a keresztény illúziódba menekülsz, mert ott mindent úgy magyarázhatsz magadnak, ahogyan az Neked kényelmes, elviselhető!
Én nem elméleteket tanítok, és nem is ósdi szövegkönyvekből idézek, hanem olyan meditációs gyakorlatokat tanítok, amelyekkel a gyakorló képes saját magát és a világát tisztán, hiedelmektől mentesen megismerni. Tapasztalat, tapasztalat, tapasztalat!
Én nem mondom meg neked, hogy Te milyen vagy, azt sem akarom rád erőltetni, hogy hogyan élj! Csupán eszközöket mutatok, amellyel megtanulsz őszintén önmagad lenni, felelősséget vállalni, szeretni, elengedni, döntést hozni és még sorolhatnám, egy szóval: ÉLNI.
Ha tudatosan élni akarsz, akkor használd ezeket az eszközöket, ha viszont továbbra is a keresztény álomvilágodba menekülsz, akkor rajtad sem tudok segíteni! Az önismereti út azoknak való, azok képesek rálépni, akik mernek szembenézni a valósággal, Önmaguk gyarlóságaival és már nem mások hibáztatásában, térítésében élik ki a felelősség hárításukat.
Ha erre még nem vagy képes, sőt nyitott sem, akkor hiába próbálsz itt téríteni, mi már döntöttünk, ...mint ahogyan te is.
"Még mindig meglep, hogy a hozzád hasonló hittérítők, hogyan képesek könyvből olvasott és prédikációkból hallott elméleteket gondolkodás nélkül befogadni, kész ténynek venni és arra építve világnézetüket, énképüket, eltávolodni a valóságtól?"
Ez hívják Hitnek.
"Ha stabil, a valóságban gyökerező világképet szeretnél magadnak, akkor miért nem a saját tapasztalataidra hagyatkozol?"
Már leírtam a saját tapasztalataimat, amik arra a következtetésre juttattak, hogy a tapasztalataim eredményét bámulatosan tudom manipulálni.
Ettől voltam teremtő isten.
"Én nem elméleteket tanítok, és nem is ósdi szövegkönyvekből idézek, hanem olyan meditációs gyakorlatokat tanítok, amelyekkel a gyakorló képes saját magát és a világát tisztán, hiedelmektől mentesen megismerni. Tapasztalat, tapasztalat, tapasztalat!"
lsd: fentebb
"Ha tudatosan élni akarsz, akkor használd ezeket az eszközöket, ha viszont továbbra is a keresztény álomvilágodba menekülsz, akkor rajtad sem tudok segíteni!"
Te senkin nem tudsz segíteni!!!
"Az önismereti út azoknak való, azok képesek rálépni, akik mernek szembenézni a valósággal, Önmaguk gyarlóságaival és már nem mások hibáztatásában, térítésében élik ki a felelősség hárításukat."
Én jobban látom a gyarlóságodat, mint te magad.
"Ha erre még nem vagy képes, sőt nyitott sem, akkor hiába próbálsz itt téríteni, mi már döntöttünk"
Húúú, volt nekem egy tanítóm és minduntalan valaki belepiszkolt a fórumába, pontosan ugyan ezeket írta: mi már döntöttünk!
és persze utána kizárta a szemtelent a fórumból.
Hiába is döntöttél kedves, szeretetreméltó, kis istenke, mert a te akaratod Istenéhez képest egy hangyalábnyomnyit sem ér.
A Hitről:
"A Föld lapos és a Nap körülötte kering." Egykor ebben is hittek az emberek. (Mivel a többségük tapasztalni nem tudta.) Még harcoltak is a vélt tudásukért, hiedelmükért. Még az egyház is harcolt érte.
Az emberek képesek a hitükért, a vélt igazukért bármit elkövetni adott esetben. Ez alól a papok sem kivételek. (Lásd: inkvizíció.) Ezek közül a hiedelmek közül a legveszélyesebbek a vallásos hiedelmek, mert azok tűzzel vassal irtanak ha kell, csakhogy védjék a vélt igazukat, mert ők "nem földi dolgokért küzdenek"...
Pedig a hit és az igazság nem valami manifesztálódott dolog, legfeljebb csak időlegesen. Valamit mindig hiszünk a világunkról, mert nem vagyunk képesek látni a teljességét. A csillagászok meglátták, hogy a Föld kering a Nap körül, nemrég azt is, hogy nincs is idő :)))))
Az addigi elképzeléseink csak hiedelmek lehetnek, a fizikai valóság változik.
Nincs olyan, hogy igazság, olyan, hogy leírható, megfogható magyarázat a világra.
Igazán csak azt képviselheted, amit tapasztalsz.
A Hit, az igazi Hit, mint minden igaz dolog belső tapasztalatból, és rendszerint szenvedés árán megszült belső minőség, látás, érzékelés. Mindenkié más. Mégis ugyanaz az erő, ezért nevezték el.
Valamiben hinni, ami leírható, elmondható, megmagyarázható kollektíven, hiedelem.
A Hit egy tapasztalati erő, belső erő. Nem valami, vagy valaki, vagy valakinek a szavai, írása. És ez istenre vonatkozik leginkább..
Kívülre vetíteni ezeket, mindig tévedés.
Azt mondtad, ha jól értettem, h azért lettél keresztény hívő, mert az addigi útjaidról kiderült, hogy hamis.
Ébresztő: ez is csak egy hiedelemrendszer.
Mint az összes többi.
A valódi hited benned van.
Hit csak addig kell, amíg Tudássá nem minősül bennünk a tapasztalat.
Én már nem hiszem, hogy az embernek el kell fogadnia a sorsát (Isten akaratát), mert megtapasztaltam, mi történik akkor, ha megteszem. És a lényeg ez: ez a tapasztalat nem állandó, mert a gyarló énem is jelen van még velem, bennem. De minden egyes akadálynál ÚJ ERŐT AD az a tapasztalat, amelyet átéltem, és minden kétséget kizár.
És ez a TUDÁS kitörölhetetlen, mert minden ízében igaz, hiszen minden ízét átéltem.
Addig is, amíg meg nem érkezük a hitünk, a belső erőnk kapujához: nem mindegy kinek hiszünk, kit követünk. Mert sok tévút van ezen a világon.Amely nem önmagunkhoz, saját éltünk feladataihoz, Istenünk akaratához vezet. csak mond valamit erről, és mi elhisszük.
Bízni kell magunkban, az életünkben, a bennünk rejlő erőkben és képességekben, hogy megérezzük, megtanuljuk, megtudjuk, mit kell tennünk, mi a mi igazunk, mi az erőnk, és hogy képesek vagyunk, vagy képessé válhatunk meghallani Isten hangját, akár szó szerint is, bármilyen formában. Mert ott a magja, ott van ő mindannyiunkban, de más más formára, MÁS MÁS FELADATOKRA INSPIRÁL, EZÉRT KÍVÜLRŐL FELISMERHETETLEN.
És miért "egyedül? Talán nem egyedül születtél meg? talán nem te egyedül éled át a halálod majd? Hol ad neked majd akkor erőt egy pap mondata, vagy akár Jézusé magáé? Vagy egy könyv? vagy bármennyi?Egy "hit"? Egy hiedelemrendszer? Egy tanult ima?
Csak az válhat erővé, saját erővé bennünk, amit mi magunk szülünk, kreatívan. ismételgetett dogmák és imák, történetek és elvek nem adnak erőt. legfeljebb tanulni jók, de ez a tanulás olyan, mint amit József Attila mondott az életről: tanuld meg, aztán felejtsd el, hogy megszülhesd a Tied.
A kreativitásban születhet meg csak Isten, mert ő maga a kreativitás, a teremtés. És rajtunk, egyéni és sok-milliárd-féleségünkben mutatkozik meg, mirajtunk fénylik át, ha merünk kreatívak lenni, Ő lenni Általunk, a mi döntéseinkben, tetteinkben és életünkben, és nem csak az elménkben, elméletekben, hiedelmekben, mások szavaiban, másokban élni.
Namaszte
Ahhoz szeretnék hozzászólni,amit a tévutakról írsz.Szerintem istenigazából nincs ilyen ,illetve csak akkor ,ha az ember beleragad egy ilyen ,,vakvágányba'', kitérőbe,ami elviszi őt a ,,főcsapástól'', /abban az esetben,ha ott is ragad esetleg végleg/.
Normális esetben azt hiszem nincsen tévút,mert gondoljunk csak bele,hányféle úton próbálunk tapasztalatot szerezni ,aztán amikor megtanultuk a tanulnivalót belőle,tovább tudunk lépni. És ez a lényeg ,
hogy mindig tovább tudjunk lépni,és ne tapadjunk bele semmibe,és akkor nincs olyan ,hogy tévút,mert mindig és újra visszatalálunk az eredti ,,főcsapásunkra''
csak már újabb tapasztalatokkal gazdagodva.
Vagyis a jó értelemben vett,,tévutaknak'', szerintem igenis ,hogy van létjogosultságuk ,és hasznuk,ha arra használjuk azokat amiért vannak/értünk/.
Pohár mondja,hogy volt már minden ,ufóhívő
ezoterikus...stb...és ahogy most én észlelem,most is éppen lehorgonyzott valahol,mert én amikor megismertem,már túl volt ezeken az utakon,és minden kötöttségtől mentesen szabadon és értelmesen,sokszor a csodálatomat kiváltva gondolkodott.
Úgy gondolom,most megint tanulni valója van valahol,és lehet ,hogy ő személy szerint
pont ebből a számunkra dogmatikus gondolkodásból tud majd tapasztalatokhoz jutni,aztán ahogy a többit,ezt is meghaladja majd.
Egy állandó visszatérő motívumot figyeltem meg minden útjánál,a ,,szektásságot''.
Talán ennek lenne érdemes nyomába eredni,és a gyökérokát megtalálni.akkor esetleg nem kéne már ilyen utakba belemenni,mert nem lenne miért.
Amikor pohárnak először írtam,nem tudtam még ki ő,és hogy valamikor nagyon jól ismertük egymást:)
Istenigazából,ha írok ,vagy beszélek,sosem egy személyt gondolok el,hanem saját magammal kommunikálok,mert az a másik,nekem nem másik,hanem az én személyiségem valamelyik résztét megteste
sítő létező. vagyis hogy vagy így vagy úgy,de én vagyok,mert vagy az éppen megnyilvánuló személyiségemet tükrözi/pl. most éppen Sanyi/,vagyis hiába hitte ,,POHÁR'',hogy én őt védem,egyszerűen csak most én is így gondolkodom. Amit ő képvisel azzal én most éppen harmóniában vagyok.
Amit meg ,,pohár'' képvisel,azzal meg éppen nem,mert elutasítva, van bennem az árnyékszemélyiségemben.
A dogmatizumus és az agresszió.Ezek pont a rossz értelemben vett kereszténység tulajdonságai is:) Ezek most nem nyilvánulnak meg nálam,ezért ,,pohárban'' azonnal megláttam. Nem irritált egyáltalán, mert tudom,hogy ezeknek én már régóta nem adok teret,és ezért a tanulnivalót láttam benne.
Tehát nem fogom őt támadni,hogy te ilyen meg olyan vagy,és hogy mondhatsz már ilyeneket,mert látom,hogy ő az én árnyékszemélyiségem egy részét képviseli /amilyen én most éppen nem akarok lenni/,és azért akadtam össze vele,mert ezeket a dolgokat ,amiket ő most képvisel,nekem integrálnom kell magamban.
Ahogy persze ez vica-versa is érvényes lenne:)))
Tehát úgy gondolom,hogy ezekben az ,,ellentétekben'',mindig a tanulás,fejlődés lehetőségét kellene keresnünk,és nem elutasítanunk.
A tévutakban pedig nem hiszek,azok is a tapasztalatszerzés eszközei,egy a fontos,ha kivettük belőle a tanításunkat,
nem szabad ott ragadni,hanem túl kell lépni,és megkeresni a következő állomást,
ahonnan tovább tudunk lépni.
Olyan egyszerű erről beszélnünk,és mégis milyen nehéz megélnünk:)
Igen, szinte mindennel egyetértek.
Tévút meg van, csak felhasználható. (Ezért az élet része/pontosabban IGY az ÉLET része). De nem FELTÉTLENÜL kell járnunk.
Bárcsak már ott tartanék, hogy a tévutaim 80-90 százalékát el tudnám kerülni!!!!! Istenem, mennyire vágyom erre!
Egyszerű: beleesel egyszer, kétszer háromszor, aztán negyedikre előbb észreveszed (de még mindig beleesel), aztán már időben észreveszed, és kikerülöd.
A tévútjainkat mindig téves azonosulásaink okozzák, a vágy, vagy a félelem illúziói. ilyenkor nem a dolgot látjuk, hanem valamit, amit kötünk hozzá, és a hisszük a dolognak.
de ezeket fel lehet ismerni..
szóval szerintem igazad van abban, hogy a tévútjaink az életünk része, és a tudatlan ember bele is esik az összesbe.
de a tudatosság tanulása szerintem épp az, hogy megtanuljuk ezeket meglátni, és megtanuljuk nem járni. Idővel a "fény Útján" kötünk ki, ahonnan már nem csábít le minket semmilyen félelem vagy vágy, legalábbis Jézus ilyesmire utal.
Szóval elfogadom, hogy a tévutak tanulások, de én már nem akarom feltétlenül járni őket, és egy ideje ezen keményen dolgozom. :)
Namaszte
Kedves Barátném!
Valami hasonlót szerettem volna én is írni neked, legalább is ami a közös "múltunkat" illeti.
Amikor megismertük egymást a szerepek pont fordítottak voltak:
Én hittem a fényes szerető, mindent megbocsátó Istenben, te pedig azt mondtad, hogy az ember azért van itt, mert Isten száműzte. Lucifernek adta a Földet és a bukott szellemiket.
És én hittem, hogy az élet szép, hogy az élet jó, de te nem kértél ebből az életből, és nem fogadtad el a sorsodat, Mert készültél, hogy visszatérhes az Igaz Otthonodba.
Már akkor is vallottad a tapasztalatok fontosságát, de semmi képen sem voltál elfogadó.
Én voltam az elfogadó, és te voltál az örök kereső és törekvő.
Nem érzem magam térítőnek sem agresszívnak és a tapasztalatokban sem hiszek.
Azért nem mert az ember csak emberi tapasztalatokat tud szerezni, olyat amikkel jobb, szebb, tökéletesebb ember tud lenni, de ennek semmi köze sincs a Szellemhez.
Egy pék, minél több kenyeret süt, annál jobb lesz, és annál könnyebb lesz neki, annál kevesebb munkával éri ezt el.
De ez jelent bármit is a Világon kívül?
Jelek, intések, terelések lehetnek az úton, de a tapasztalat, amit Én élek meg, Én tanulok belőle, az nem fontos.
Összekeveritek a tapasztalatot a jelekkel.
Azt tapasztalom, hogy ha dörög az ég, akkor esni fog. Ez jel, nem tapasztalat.
Azt tapasztalom, hogy az élet lemondás, ez nem tapasztalat, hanem jel, amit illene követni.
Persze, hogy nincsenek tévutak Éva, ebben (Is) igazad van, csak jelek vannak az úton.
Tehát Éva nem jöttem téríteni, csak miattad jöttem és Miklós miatt, kíváncsi voltam, hogy mi van veletek. Hol jártok, miben hisztek, miben nem?
A szíved nem változott semmit sem, és valójában csak ez a lényeg. Mindegy, hogy miben hiszel, mennyit akarsz még tapasztalni, meditálni, mik az élet céljaid,..., mert a tiszta szívűeket Isten megtartja magának.
Azt hiszem már mindent elmondtam amit akartam. A "térítésem" ezennel végett ért. :)
..sokszor a lényeget jelentik!
Ha valaki azt mondja,hogy agressziót, vagy valami szektásságot éreztem, /én /...az nem azt jelenti ,hogy Te vagy aresszív, vagy szektáns legalább is nálam nem azt jelenti.
Azzal ,hogy én mit érzek,azzal nekem van a dolgom.
Leírtam a tévutak,árnyék...egyebek hozzászólásomban,hogy nem irritált,de mégis felfigyeltem rá,mert
jelenleg nem élem ezeket a dolgokat,az árnyék személyiségemben vannak,de ettől függetlenül nem hiszek tévutakban, mert azt is a tanulnivalónk miatt választjuk,és én elfogadásban vagyok eziránt.
Tehát itt rólam van szó,hogy én mit érzek,gondolok,és nem arról,hogy te milyen vagy:)))
Szerintem ez nagy különbség!:)
Más:
,,Összekeveritek a tapasztalatot a jelekkel."
Szerintem ez két teljesen más dolog.
A tapasztalat egy megélés,hogy megismertem,megtanultam valamit,
és ilyenkor az ember általában le is tud egy problémát,megszabadul a további tapasztalatoktól,
élethelyzetektől az ügyben.
Ez a jellel szemben, átélt dolog,és biztos, míg a jel,az csak mutat valamit,de egyáltalán nem biztos dolog.
Ez már megint a kint és bent kérdése.
A jel az kint van, beborul az ég,és majd esik...de hányszor van ,hogy mégsem:)))/
A tapasztalat belül van,konkrét megélés és halál biztos,mondhatom.
Legalább is a tapasztalónak.
És ugyan miért ne jöhetne a tapasztalat,a megélés a szellem felől? Már hogyne jöhetne?
A szellem nem valami rajtam kívül álló dolog,hanem egy ,,magasabb ''
aspektusom. Már miért ne lehetnék olyan tudatállapotban ,amikor kiterjedek a szellemi szinten történő megtapasztalásig is???
Mind a három síkon tapasztalhatok,
a szellemin is,ahogy a másik kettőn is nap ,mint nap.
Konkrétan érezheti is az ember, hogy honnan a tapasztalat,mert konkrét helyen érezheti az adott információ energiáját.
Ha lelki tapasztalat van,akkor a szívtájékon össze nem téveszthető érzettel,vagy fájó, hasító, szétszakadó érzés,vagy,örömteli áradó boldogság.
Ha a szellem felől jön az infó,akkor a fejtetőn tágul a koronacsakra,a bejövő infó energiájától.
Ha meg lát az ember lánya egy nagyon jó pasit,akkor meg gondolkodás nélkül ott alább kezd el lüktetni,izzani a 2-es csakra:)))
Tehát nagyon jól lehet érzékelni hogy a tapasztalás,megélés melyik síkról jön éppen,csak oda kell figyelni.
A másik fórumon írtakkal kapcsolatban itt nem szeretnék
reagálni,csak talán annyit,hogy aki nálam jobban szeret élni,és csodálja ezt a számomra tökéletes és gyönyörű világot,/a mindenben és mindenkiben ott lévő istenit/,azzal szeretnék megismerkedni:)
De ettől a szeretetemtől, csodálatomtól teljesen függetlenül vallom,hogy egyszer rá kell szánnom magamat arra,hogy el tudjam ezt engedni,egy magasabb tudati létezés kedvéért.
Pontosan azért halogatom,pedig már nagyon régen beláttam,hogy egyszer meg kell ezt lépnem,mert
nagyon kötődök még ehhez,amiben most vagyok.
Szóval hidd el,bárki bármit tulajdonít a másiknak,az mindig róla szól.
Aki téged szektásnak,hit térítőnek nevez konkrétan az róla szól,hogy nála nincs ez a dolog a helyén,de
ez nem én voltam:)
Én mindig magamról beszélek, hiszen ki másról? Minden rólam szól,amit a másikban meglátok,az is:)
És végül.
Szerintem nem véletlenül jöttél most ide. Azért mert elhangzott itt ,hogy térítesz,butaság lenne mellre szívni.
Nyilván dolgod van itt,ahogy mindenkinek. Akinek szúrod esetleg a csőrét,az nézze meg ,mi irritálja őt
veled kapcsolatban.Nem neked kell visszakozni.
Egyet tartanék fontosnak.
Betartani a fórumszabályzatot,amit egyébként is be kéne tartani,ha nem lenne előírva akkor is.
Vagyis jelen esetben nem kéne durván,személyeskedve kifejezni a véleményt,amikor normálisan egymást tiszteletben tartva is el lehet mondani.
Nekem ennyi volt az észrevételem, semmi több./azt hittem átment:)/
Hogy ki miben hisz,hogyan látja a világot,azt nem tiltja a fórumszabályzat:)
Legfeljebb egy idő után,ha nem nyit az az ember,esetleg nem talál majd beszélgetőtársakat:) aztán,hogy abból leveszi e a tanítást,vagy megsértődik és mindenki más lesz a hibás,az már az ő dolga.
Nekünk van múltunk,én szeretlek téged,de ahhoz ,hogy mások is elfogadjanak,ahhoz neked is sokkal nyitottabbnak kéne lenned,nem meghátrálni,hogy jó,akkor megyek...
végtelenül egyszerű.
Isten elvette a családját. Pohar Istenre haragudni nem mer.
Beállít hát valakit Isten szerepébe ( kis istenke, te senkin nem tudsz segíteni )
A szív gyász munkája elvégezetlen, az elfogadás és az elengedés elmaradt.
A mártír, a gyászoló anya...
Az ideológiai viták csupán a fátyol részei, de kitöltik a sivár létezést.
Kérdés, miért itt drámázik ahelyett hogy családállításra elmenne? Felvállalni a gyászmunkát elengedni, nyugodni hagyni békében a holtakat?
Én legalább is így hiszem.
Amit írsz,arról én mit sem tudok,de most annál inkább gondolom azt,hogy nem véletlenül jött ide ,,pohár''.
Nem mindig tudja az ember rögtön ,hogy mit miért csinál,csak megy a megérzései után,még ha nem is tudja akkor éppen ,hogy miért pont oda ment.Ezt az ember belül érzi
még ha rögtön nem is tudja a miértet.
Én a saját bőrömön megtapasztaltam,amit sokáig nem értettem,hogy mi a fenét írok itt éjjel nappal megszállottan,csak egy ,,belső kényszert'' éreztem, hogy itt kell lennem,és azt, és úgy kell csinálnom,ahogy éppen teszem teszem.
És szépen ki is derült,hogy jó volt az a belső hang,és pont erre volt szükségem,és pont ezt kellett csinálnom ahhoz,hogy innen megkapjam azt,ami majd sok mással is együtt persze ,de nagy lökést ad nekem a
problémáim megoldásához.
Ezért úgy gondolom,hogy pohár sem véletlenül van itt,
és fog olyan infókat ,és segítséget kapni itt,ami majd előrébb viszi a problémája megoldásában.
Ilyen info az is,amit Te most ajánlottál,a Családállítás.
Ezek után még inkább elfogadom azt is,ahogy ő most gondolkozik,mert egy ilyen tragédiát megélni iszonyatosan nehéz.
Az ember ide,oda menekül,hogy a fájdalmát csökkentse,és valami reményt találjon.
Lehet ,hogy nem mindig a legjobb megoldást választja.
A megoldások,ahogy telik az idő azzal együtt változnak is.
Én ezt már egy előrelépésnek tarom,hogy itt van. És ,ha mi komolyan gondoljuk,hogy ez egy önismereti oldal,tanácsadói oldal,ahova bárki idejöhet segítségért,akkor igenis, hogy e szerint kéne tennünk. Annál is inkább ,mert mi is itt rengeteg segítséget kapunk évek óta.
Ui:lehet ,hogy tévedek,de az villant be most,hogy esetleg Te az Edit barátnőmre gondolsz,azt hiszed ő pohár.
Nagyon örülnék ,ha így lenne,és pohár/egy másik Edit/, nem veszítette volna el a családját.
vannak veszteségei.
Véleményem szerint ha valaki az un. hibáztató játszmát űzi, az hárítja a felelősséget.
Aki játszmázik az energiát akar, aztán hogy tanul-e a visszajelzésekből vagy sem, az azon múlik, felvállalja-e a belső munkát vagy sem.
Igazad van Aditi, valóban el kell mélyedjek abban, hogy miért akadok bele ezekbe a szektásokba.
Amikor a hozzászólásomat írtam az éjjel, már éreztem, hogy el vagyok akadva, csak nem akartam fáradtan foglalkozni vele.
Aztán még beleolvastam egy régi ismerősöm levelébe, amiből ugyan ez az elvakult hit ütötte meg a szemeimet. Ő meg egy jóga rendszer Mesterébe van beleesve, tőle várja a nagy feloldozást.
De akkor még nem kapcsoltam össze, hogy mindezek nekem jelzések, nekem kellene már valamit feldolgoznom a kereszténységgel, szektásokkal, hitbuzgókkal kapcsolatban.
Azt hiszem elég sok dolgom lesz ezen a téren, mert elég hamar ki szoktak hozni a sodromból.
:) A legjobb az egészben, hogy nem emlékszem mikor mondtam ilyet neked... (Nem Évár akartál írni? :), de tegnap, "véletlenül" csak úgy egy pillanatra átfutott az agyamon: azt tudom, h nekem dolgom van ezzel, sőt már egy ideje hárítottam rendesen, de hogy te is összeakadsz és össze is akasztod magad velük, vajon miért? De csak ennyi volt. érkezett egy két halvány válasz is, de nem foglalkoztam vele, mert nem kérdezted, és nem rólam szól. (legalábbis azt hittem.) de most már túl sok az egybeesésé. :))
Nagyon érdekes volt olvasni most a soraid, mert pontosan azt a rezgést fogalmaztad meg, ami tegnap átfutott rajtam. :)
?
Aztán még jobb, hogy én is ilyen voltam. :)))))) Ja, és a napokban bennem is felmerült újra a kérdés: hogy is van ez/volt ez velem is így? Mi az oka annak, hogy csak valamin keresztül tudjuk elképzelni az utunkra találást. A legjobb, hogy végül én is rátalálok, igaz, át kellett esni a belátáson, hogy ne másokon keresztül keressem. :) és mégis..., én is így kezdtem, és ha ott és akkor elutasítom azt a lehetőséget, már tuti nem élnék. Az milyen?
Hátha adtam egy választ neked....
. :)
Namaszte
Számomra ami fontos ezen gondolatok között, az elejétől olvasva ezt a topicot, az a szeretet mibenléte.
Akit érdekel, Korinthusbeliekhez írt I. levél 13. rész:
"1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet. "
Én úgy vélem, ezek IGAZ szavak, s mély gondolatok.
*Ki mit lát Istenben?
-Van aki megszemélyesíti.
-Van aki látja az univerzumot.
-Van aki látja afényt.
-Van aki érzi a jelenlétét.
-Van aki felfedezni véli a másikban az Isteni tulajdonságokat.
-Van aki érzi a másikban az isteni
-Van aki, nem vizsgálja át a szavakat, hanem pusztán hisz.
-Van aki tapasztalatait is beleviszi.
-Van aki a tapasztalataiból szűr le, s alkot véleményt.
-Van aki sok ember tapasztalataira és véleményére is épít.
*elengedés mint cselekedet s nemcsak mint gondolat:
Az elengedéshez meg kell érni lelkileg.
Hiba erőszakolja valaki a másikat, h cselekedjen, ha ő még önmaga nem kész rá, zavar keletkezik benne, ami akár bűntudatba, haragba, önértékelési zavarba, nem tudok megfelelni érzetbe is átcsaphat.
Van aki szeret a mestere "körül " lenni. HA érzi, hogy ideje leválni, meg fog történni.
*Nagyon sokféle szeretet van. Szülői, testvéri, baráti, …mestert is lehet szeretni személy szerint, az isteni tulajdonságokat benne….
*Mester:
Mindenki mindenki mestere, s mindenki mindenki tanítója. A mester is tanul, s a tanuló is egyben már egy képződő mester.
Vannak fejlettebb lelkek, s ezt akkor sokan látják, észreveszik.
Direkt nem írtam személyeskedős hangvételt ide.
Üdv Dia
Az ötleteim, hogy vajon mi dolgom a keresztényekkel, és egyéb vallásos érzületű emberekkel (két db. magyar nő jár órákra hozzám, akik felvették a muszlim vallást...:) Elég határozott jelzés az élet részéről. :)
1. Még mindig megkísért a misztika időnként, jó elhinni, hogy vannak valakik, akik vigyáznak ránk helyettünk is, meg hogy az élet olyan egyszerű, hogyha betartjuk, amit mondnak, majd üdvözülünk is egyszer.
2. Valószínűleg még bőven vannak dolgok, amiket a kollektív tudatalatti tárol ebből az időszakból, és nem tudatosak nálam, és irányítanának. (Rengeteg bűntudat, önkegyetlenség, a gyermeknek maradás vágya, a biztonság illúziója, meg még nem is tudom, mik.) Valószínűleg még tudásra is szükségem van, hogy leleplezzem ezeket az életemben. Át akarom írni a történelmet a fejemben, a valóságra, de nem olvasmányokból, hanem belülről. Ebben segítenek az ilyen beszélgetések. De legalábbis megerősítenek a tudatosságomban.
3. Megtanulni elfogadni ezeket az utakat(is), sőt éberen figyelni, mert bármi hihetetlen, még tanítanak. (Ha másra nem, az előzőekben leírtakra.)
4. Súlyos, de megtanulni úgy kommunikálni, hogy úgy "térítsek viszont", hogy észre se vegyék....:) Persze csakis tiszta szándékkal. Volt itt olyan nő, aki minden "hite" ellenére súlyos önértékelési problémákkal küzdött (csakúgy, mint én), és az, hogy megosztottam vele a tudásom, hatással volt rá. nem nyomtam le, és nem magyaráztam el neki, hogy miért téved, inkább csak kiegészítettem a tudását, amivel lehet. Később, amikor elment tőlem, írt egy smst, hogy olyan nagy hatással volt a beszélgetésünk rá, hogy megváltozott valami benne, és rájött, hogy más irányba kellene folytatni a szakmai életét. Amit eddig azért nem tett, mert eszébe sem jutott, hogy ő is lehet alakítója az életének, és bízhat önmagában - mert csakis Allahra hagyta ezt a dolgot :)
Namaszte
elvakult hittérítőket?
Mert hiányzik az igazi megértés és elfogadás miért teszik. És itt meg van a párhuzam a saját problémáinkkal is.
Amikor egy addig elfogadhatatlan dolgot be kellett illesztenem az addigi világnézetembe, amíg újra srtuktúlálódott az egész, a teljes bizonytalanságot és elveszettséget éltem meg.
Ha a hittérítő jól ellene a saját kiszámítható és beszűkült világában távol maradna a hitetlenektől. A vele egy szinten lévő emberekkel alkotna közösséget. Viszont a tudatalattiban lévő erők, amiket elfojtott, mert a hite alapján ezekkel a minőségekkel nem lehet azonos hatalmas belső feszültséget keltenek, amit persze kiokád a világra. Külső harcban éli meg. Itt van például az irigység. Az elismerés vágya, a szociális elfogadottság vágya. A siker, a figyelem hajszolása.
Ahhoz hogy a saját belső világunkban rend legyen a következő kérdésekre kell választ kapnunk
- milyen változást nem vagyunk képesek most megtenni
- milyen múltban elkövetett tévedésünk nincs még megbocsátva magunknak
-múltban és a mostban mikor voltunk, vagyunk igazságtalanok, vádaskodók,
- manipulálás, megtévesztés a múltban és a jelenben, úgyis hogy mi voltunk megvezetve, akár a saját önbecsapásaink által
- a lustaság, a kényelem szeretete milyen helyzetekbe sodort a múltban amit ha észnél vagyunk és felvállaljuk az őszinte belső munkát elkerülhettünk volna
Nagy téma, de úgy látszik ez sokunknak aktuális. A lényeg, hogy arra az érzésre koncentráljunk ami bennünk keletkezik és feltétlen bújjunk bele a másik bőrébe is. Átérezve a kirekesztettségét, a bűntudatot, a megfelelési kényszert, a félelmeket, a kicsiséget stb, kinek mivel van még sara, biztosan megtalálja.
Egyetértek az előttem szólóval(íróval:)
Bennem még egy további dolog is van a szektásokkal kapcsolatban.
Nekem van egy nagyon nagy belső vágyam/szükségletem arra, hogy mélyen és igazán higyjek/hihessek Istenben és önmagamban.
Mivel ez a vágyam, annyira irreális méretű, hogy egyenlőre még csak vágy, a szektások mutatják fel azt a tükröt számomra, ami nem csak az ellenérzéseimet, hanem egyúttal a csodálatomat is kiváltja, hogy "lám-lám így is lehet ezt csinálni", ha az emberben van elég belső lelkesedés/hit/elkötelezettség.
Azon viszont mindig eltöprengek, hogy a másik miért értékel le (néz kicsit hülyének), miért gondolja azt, hogy nem a saját Istenhitemen kereszül a saját Istenképemen fogok csiszolni, hanem becsatlakozom az Ő, maga által épített táborába/várába?
Valószínűleg itt a Katinak van igaza, ő nem gondolkodik, a hajtóereje "csak" az "Az elismerés vágya, a szociális elfogadottság vágya. A siker, a figyelem hajszolása".
hülyének nézem az a saját belső elégedetlenségem kivetítése.
Sikertelenség miatti flusztráció, valakibe muszáj belekötni. A kötekedő ember egészséges szemben azzal, aki elfojtja ezt és a saját testét támadja meg. A második típus megbetegszik.
Végeztek egy vizsgálatot, hogy ki él a legtovább az öregek otthonában. A házsártosok :-)
A másik ember lenyomása csak átmeneti sikerélmény hoz, megoldatlan marad az alapprobléma, plusz még a karmáját is megkapjuk. Érdemesebb önismereti megoldást választani, mint ösztönből betámadni.
Aki bevonzza a betámadásokat, kritikákat, annak pedig a saját belső békéjére, az igazi önelfogadásra kell törekednie, mert ezt jelzi, mint feladatot a külvilág.