gyógyítás | Önmegvalósítás.hu

gyógyítás

Gyerekkorom óta foglalkoztatott az élet és halál kérdése, ilyen indíttatásból végeztem el az egészségügyi szakközépiskolát. Több évet töltöttem el segítőként az egészségügyben. Tizennégy évvel ezelőtt egy belső élmény hatására kezdtem el foglalkozni az alternatív gyógymódokkal. Több tanfolyam elvégzése után, felsőfokú képesítésemet a Mantra Természettudományi Szabadegyetem Parapszichológia szakán szereztem meg, kitűnő eredménnyel.

Mottóm: "Életed célja az, amit annak hiszel. Küldetésedet Te szabod ki magadnak. Életed pedig az lesz, amivé teszed."
Az ezotériával majd 8éve találkoztam. Első körben a tibeti buddhizmus fogott meg, ennek gyakorlataival kissé letisztult, hogyan szeretném folytatni az életemet. A buddhizmussal párhuzamosan ismerkedtem meg a REIKI gyógyítással, amiben idővel a mester beavatást is megkaptam. Később a ONE BRAIN kineziológiát tanultam (a 10-es szintig), aminek segítségével sok lelki problémát le tudtam tenni.

Diplomámat az ELTE pszichológia szakán, Egészségpszichológia szakirányon szereztem. Ezután a SOTE Pszichoszomatikus Ambulanciáján végeztem segítő, terápiás munkámat. Néhány éve foglalkozom halmozottan hátrányos helyzetűekkel, fogyatékosokkal is.
Fő segítő módszereim:
- autogén tréning (önellazítás, relaxáció elsajátítása, fokozottabb testtudat kialakítása)
- szimbólumterápia (meditációban meghívott képek segítségével a tudattalanban elfojtott lelki tartalmak feldolgozása és a belső erőforrások felszínre hozása)

Mottóm: "Hiszem, hogy lelki egészségünk, meghatározza ittlétünk minőségét és hosszát. Meggyőződésem, hogy minden betegségnek lelki oka van."
"Lélekszerelés" - útmutató az élethez

A betegség egy jelzés. Az hogy hol milyen jelentkezik, egyértelművé teszi a probléma forrását. A fizikai tünetmentesítés mellet, ezek korrigálása a gyógyulás záloga. Amennyiben a lelki okok nem szűnnek meg a betegség újra és újra jelentkezik, sok esetben súlyosabb formában.

2009. jan. 31. 10:00
2009. jan. 31. 20:00
Kezdődik: 2009. jan. 31. szombat 10:00
, tanácsadás, Bognár Tas

BEJELENTKEZÉS SZÜKSÉGES!
Az aura egy nagy mennyiségű információt tárolni képes elektromagnetikus hologram., melynek egy része folyamatosan változik különböző érzelmek és gondolatok, illetve fizikai életmód hatására, mégis nagyobb része állandó marad, mint a tenger. Gyakorlatilag érzelmi és gondolati mezőnknek is hívhatjuk, melyben helyet kapnak bizonyos testi információk is. Ezért az aurafotó olyan egyedi mint az ujjlenyomat, vagy méginkább mint tenyerünk barázdái, amiből nemcsak a múlt olvasható ki, de utalhat a jövőnkre is.

2009. jan. 30. 19:00
2009. jan. 30. 21:00
Kezdődik: 2009. jan. 30. péntek 19:00
, előadás, Hornok Tiborc

"Finom matériájú teremtmények vagyunk, az Istennek nevezett Fény forrásának és eredetének közvetlen közelében, a lét testetlen formájában létezünk." (Marie Seldroni)
Meditációban bármelyikünk kapcsolatba léphet az arkangyalokkal. Megláthatjuk a szívünkkel azt, ami eddig nem volt összhangban saját lelkünkben és segítséget kapunk ennek megoldására. Az arkangyalok megválaszolhatják kérdéseinket és megmagyarázhtják élethelyzeteink mélyebb érelmét.

A négy időpontban négy különböző arkangyallal foglalkozunk:

2009. jan. 30. 18:00
2009. jan. 30. 20:00
Kezdődik: 2009. jan. 30. péntek 18:00
, előadás, Somogyi Péter

Szeretnéd, ha egyenrangú félként kezelnének, mégis segítséget, útmutatást kapnál, ha elbizonytalanodsz?
Szeretnéd, ha a család mellett megvalósíthatnád önmagad?
Meg szeretnéd tudni hogyan kell a szerepeket és feladatokat nemek szerint elosztani, és hogy hogyan oszd be az energiádat és az idődet a család, a hivatás, a hobby és az életcélod között? Akkor itt a helyed!

2009. jan. 26. 17:00
2009. jan. 26. 18:00
Kezdődik: 2009. jan. 26. hétfő 17:00
, előadás, Szőke Viktória

A Csenrézi meditáció egy fontos lépés a nem megkülönböztető, határtalan szeretet és együttérzés kifejlesztésében, melynek magja minden emberben megtalálható.

2009. jan. 23. 19:00
2009. jan. 23. 21:00
Kezdődik: 2009. jan. 23. péntek 19:00
, előadás, Hornok Tiborc

"Finom matériájú teremtmények vagyunk, az Istennek nevezett Fény forrásának és eredetének közvetlen közelében, a lét testetlen formájában létezünk." (Marie Seldroni)
Meditációban bármelyikünk kapcsolatba léphet az arkangyalokkal. Megláthatjuk a szívünkkel azt, ami eddig nem volt összhangban saját lelkünkben és segítséget kapunk ennek megoldására. Az arkangyalok megválaszolhatják kérdéseinket és megmagyarázhtják élethelyzeteink mélyebb érelmét.

A négy időpontban négy különböző arkangyallal foglalkozunk:

2009. jan. 23. 18:00
2009. jan. 23. 21:00
Kezdődik: 2009. jan. 23. péntek 18:00
, klub, Palacskó András

Mivel a tudatosság nem módszer, hanem 'figyelem', néha nem árt megújítani az ezzel kapcsolatos elköteleződésünket.
Havonta egyszer összejövünk, hogy segítsük egymást abban, hogy mélyebben észrevegyük életünk dolgait.

A klub 800 Ft/ alkalom, de lehetőség van az Angyalszív Klub tagsági kártya igénybevételére is, (amivel ez a klub ingyenes) részletek fent.

Tartalom átvétel