kommunikáció | Önmegvalósítás.hu

kommunikáció

Gyerekkorom óta segítem az embereket, hogy önmagukra leljenek a társadalom rögös útvesztőiben, s megtalálják a lélek és a szeretet útját. A világon minden lehet gyógyszer, de hogy kinek mi, azt egyénenként kell felfedezni. Ebben segítem a keresőket és gyógyulni vágyókat.

Tanító vagyok, gyógyító, író, alkimista és fényhozó egyszerre. Lelkem része a zene, a levegő, a szeretet, melynek fénye világít, még a sötétnek vélt úton is.
http://christinblona.com/szolgaltatasaim/

2007-ben szereztem meg kommunikációs és művelődésszervezői diplomáimat, valamint a kvantitatív és kvalitatív kutatási technikákat is elsajátítottam, kutatásokat végeztem, interjúkat készítettem.

2009-2011 között OKJ-s grafológusi képesítést szereztem. Másodállásban rögtön el is kezdtem vállalkozni, cégek részére vizsgáltam az álláspályázók készségeit, valamint a dolgozók munkahelyi kompetenciáit. E mellett személyes elemzéseket is készítettem.

Az elmúlt 24 évben pénzügyi, gazdasági, marketing-programszervezési területen dolgoztam. Közép- és felső vezetőként a munkámban kiemelt szerepe volt az emberekkel való kapcsolatoknak és a kommunikációnak, amelyek által sokat tanultam az emberi működésről.

szigetköz 2009 053.jpg

Bors Mária a nevem.
Valamikor magyar-angol szakos tanárként végeztem az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
Hat év tanítás után úgy éreztem, hogy nem angol tanításra születtem, hogy nem emiatt vagyok itt e földön.
Saját életem problémái, gondjai és konfliktusai miatt elkezdtem tanulmányozni a humanisztikus pszichológiát és az autogén tréninget. Innen már egyenesen nyíltak a kapuk és az ablakok arra az útra, amit azóta is a magaménak érzek.

Gépészmérnök-üzemgazdászként kezdtem a pályafutásomat, jelenleg a felnőttoktatásban ténykedek. Jó tízenöt éve foglalkozom intenzíven ezotériával, ősi keleti bölcseletekkel és a tudomány, pszichológia, szociológia ősi tudást megerősítő legújabb felfedezéseivel. Sorsom akaratából lehetőségem nyílt az orosz parapszichológia eredményeinek és gyakorlatának alaposabb megismerésére is.

Tartalom átvétel