Dr. Máté József
Meir Schneider látás és mozgás terápiás képzésén vettem részt 1995-ben. Ott találkoztam azzal a személlyel, aki elÅ‘ször ráirányÃtotta a figyelmemet a talpmasszázsra. Az akkor 11 éves idÅ‘sebb lányomnak mindkét lábfeje befordult. Az egyhónapos bentlakásos képzésen szobatársam volt a Szingapúrban élÅ‘ reflexológus. ElÅ‘ször TÅ‘le tanultam és a gyerekemen gyakoroltam. Sikeres néptáncos lett.
1996-ban ismertem meg a Pedikom számÃtógépes talpvizsgáló rendszert. Ekkor készÃtették el elÅ‘ször a lányom lábáról az elsÅ‘ felvétel.
Ezzel kezdÅ‘dött, Ãgy indultam el és tanultam meg a talpreflexológiát.
Kutató mérnők mikrobiológusként is mindig kerestem azokat a módszereket, amelyekkel az összefüggéseket megértettem, és a munkám során hatékonyan alkalmazni tudtam.
A számÃtógépes talpvizsgáló rendszer segÃtségével fejlesztettem ki a sajátos reflexológiai állapotfelmérÅ‘ módszeremet.
A talpról elkészÃtett felvételen látható annak állapota, a terheltségének mértéke, elváltozásai, kialakult betegsége, de az is, hogy az állás, illetve a járás során fellépÅ‘ erÅ‘k a talpon lévÅ‘ reflexzónákra milyen hatást gyakorolnak. A több ezer elkészÃtett felvétel alapján megfigyeltem, hogy különbözÅ‘, de fÅ‘leg gerinc és más mozgás szervi betegségek esetében már elÅ‘bb látható - a két lábnak az egymáshoz képesti eltérÅ‘ terheltségébÅ‘l fakadóan - a kialakuló folyamat, mielÅ‘tt az tünetek, vagy fájdalomként az érintett helyen megjelennének. A jelzéseket vagy a már kialakult betegségeket, ha felismerjük, akkor jóval korábban megválasztható a leghatékonyabb terápia is. Alkalmazhatok célirányos reflexzóna kezelést, rendszeres lábtornával megerÅ‘sÃthetjük a hosszanti és a haránt boltozatát, egyedi speciális talpbetéttel javÃthatjuk az ortopédiai állapotát.
Minden esetben nyomon követem és az elkészÃtett felvétel alapján dokumentálom a láb statikus szerkezetének állapotváltozását, a talpmasszázs vagy más terápiás módszer hatását. MegerÅ‘sÃtem ezzel a pácienseknek a gyógyulásukba vetett hitét, eredményességét.
Tartalom térképe
2009, április 22 - 19:45 — Dr. Máté József
